Krausz Tamás és Barta Tamás:
Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területén
 

Ruszisztikának nevezik az orosz kultúrával, történelemmel foglalkozó tudományágat. Ismertető könyvsorozatának egyik tagja számunkra különösen érdekes tárgyat dolgoz fel Krausz Tamás és Barta Tamás szerkesztésében, címe: Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területén. 19 szerző írásai sorakoznak lapjain, nemcsak magyar de orosz, izraeli és más tudósok tanulmányai is.

Krausz Tamás bevezető gondolatai a zsidóság mint "exterritoriális nép" szenvedéseit elemzik a fekete százaktól a polgárháborús fehér pogromok és náci tömeggyilkosságok után egészen a szovjet pártapparátus burkolt antiszemitizmusáig. Megdöbbentő olvasni, hogy a cári katonai akadémiákon tantárgy volt a zsidóellenesség - sajnos jól vizsgáztak belőle!

Szvák Gyula Rettegett Iván cár 1563-as polocki zsidómészárlását eleveníti fel, amelyet a helyi zsidók még a XX.században is évente meggyászoltak.

Filipov Szergej a XIX-XX.századi zsidókérdést vizsgálja Oroszországban, kitér a hivatalos politikára és az orosz értelmiségiek álláspontjára, beleértve a narodnyikok megnyilatkozásait.

Bebesi György az első orosz forradalom idejének "pusztító tömegrohamait" mutatja be, a pogromok "koreográfiáját". A "dühödt, ittas tömeg" néhol nemcsak a zsidók, hanem diákok ellen is támad.

Bojtár Endre az eltűnt litvániai zsidók sajátos kultúráját eleveníti fel, amely sajnos már a múlté, mivel 96%-uk veszett oda a vészkorszakban!

A kötet második része a holokauszt magyar szempontjáról vall.
Varga Éva Mária szovjet források és levéltárak anyagát ajánlja .a kutatóknak,
Kovács Tamás az 1941-es Kamenyec-Podolszkijba deportálást részletezi, a vele foglalkozó történetírást pedig
Majsai Tamás, különös tekintettel annak hiányaira.

Fóris Ákos az ukrajnai magyar megszálló csapatoknak a németek zsidókat kivégző tevékenységéhez való segítségére derít fényt.

Csapody Tamás tanulmánya az egyetlen, amely nem orosz vonatkozású, ő a bori munkaszolgálatról ír.
Szita Szabolcs a szovjet fogságba esett magyar zsidók eddig nem kutatott sorsát mutatja be. A "szűrés" valójában fogolyszedést jelentett, a volt munkaszolgálatosok és deportáltak semmi előnyt nem élveztek fogvatartóik részéről, hiába rajzoltak könyörgő leveleikre sarló-kalapácsot, ötágú csillagot, hivatkoztak szenvedéseikre - nem hatott. Többször előfordul Vas Zoltán ellentmondásos szereplése.

A harmadik rész szovjet és kelet-európai szempontból tárgyalja a Soát.
Szilágyi Ákos morális szempontból ítéli el a magyar megszállók tetteit, már a hírhedt 10.sz.direktiva melléklete is a zsidó kiirtására uszít.

Kurdi Krisztina az 1941-es lvovi pogromokat a legújabb historiográfia tükrében mutatja meg, különös tekintettel az ukrán részvételre.

Jakab Attila országonként vizsgálja a katolikus egyházak magatartását a zsidóüldözés alatt.

Aron Snejer a Vörös Hadseregben tapasztalható "bujtatott" antiszemitizmus leplezi le, statisztikákkal bizonyítja a zsidó katonák helytállását, sokan vallanak sérelmeikről. Előfordult, hogy otthagyták a zsidó sebesültet, nehezebben kaptak előléptetést, kitüntetést.

Persze azért a szovjet-zsidó hadifoglyok agyonlövése, a "komiszárparancs" illetve a kiegészítő más "bűnös parancsok" szerint Dmitrij Sztratyijevszkij leírása alapján összehasonlithatatlanu nagyobb bűn! Nála olvasható statisztika szerint ezek értelmében a 85 ezer zsidó hadifogolyból 55-80 ezret öltek meg, ami kétségtelenül magasabb a többiek - szintén szomorú - halálozási arányánál.

Sz Biró Zoltán a kollaboránsok eddig nem említett nagy számát indokolja a sztálini rendszer elleni jogos elégedetlenséggel. Persze hamar csalódtak, felismerték, hogy a nácik rosszabbak! Sok nevet és sorsot említ, figyelemreméltó hogy a szovjetellenes fehér emigráció zöme sem volt hajlandó a németek támogatására.

Ilja Altman a Soá oroszországi történetírásának hiányosságait fájlalja. Magát a Holokauszt kifejezést sem ismerik, vagy helytelenül értelmezik. Nagyon kevés történt a népirtás emlékének megőrzésére, csak az utóbbi években tapasztalható nagyobb fejlődés ezen a területen.

Bartha Eszter elméleti jellegű tanulmánya zárja a sort, amelyben óv a két egymás ellen harcoló totalitárius diktatúra azonosításától, a nácizmus és kommunizmus egybemosásától.

Nagyon érdekes a Függelék, amelyben az egyik tanulmány szerzője a megszálló magyar katonák által kivégzésekről készített - a könyv végén közölt - fényképekkel kapcsolatos hivatalos tiltásokat ismerteti. Sokatmondó tény, hogy felsőbb parancsnokok felismerték ezeknek a szörnyű képeknek a számukra kedvezőtlen hatását - magukat a gyilkosságokat azonban nem ítélték el!

Igazi tudományos munka ez a könyv, sok lábjegyzettel, de ez nem csökkenti olvasmányosságát. Rengeteg név és adat hozza közelebb ezt a nehéz témát, megalapozva a további elmélyülést.

Róbert Péter
2016.05.04