Szerkesztette: Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra
Páncélosokkal az életért
"Koszorús Fernec a Holokauszt hőse"
 

1944 nyarán lezajlott a magyar vidék zsidóságának deportálása.

A magyar csendőrség német irányítóik legnagyobb megelégedésére nem egész két hónap alatt 437.000 már kifosztott és megalázott embert –zömmel nőket, időseket és gyerekeket, hiszen a férfiak munkaszolgálaton voltak - zsúfoltak példátlan durvasággal vagonokba és indítottak német haláltáborokba. Ez a sors várt Budapest zsidóságára is. Már megjelentek a főváros utcáin a hírhedt Baky László csendőrei és a budapesti zsidóság rettegve várta sorsa beteljesülését. És ekkor bekövetkezett a csoda!

Horthy Miklós kormányzó utasítására Koszorús Ferenc vezérkari ezredes az 1. Páncélos Hadosztály harckocsi ezredével megjelent a város stratégiai pontjain és erélyesen utasította a deportálni készülő csendőrséget az elvonulásra. Ezt Baky - kénytelenségből és elkeseredve - meg is tette. Visszavonulóban, búcsúzásképen még gyorsan deportáltak a főváros környéki zsidóságot, akik közül több tízezren soha nem jöttek vissza, de a majdnem negyedmilliós budapesti zsidóság egyenlőre megmenekült.

Ennek a hőstettnek állít emléket a most megjelent Páncélosokkal az életért „Koszorús Ferenc a holokauszt hőse” című tanulmánykötet, Hantó Zsuzsa és Szekér Nóra szerkesztésében. A könyv Koszorús Ferenc fiának visszaemlékezése után tanulmányt közöl Baky László puccskísérletének megakadályozásáról, majd a különböző ellenállási formákról és lehetőségekről olvashatunk, amelyek a nyilas hatalomátvételig akadályozták a totális fasizmus működését Magyarországon. Lényegileg ezt a témát fejti ki nagy részletességgel a Magyar Függetlenségi Mozgalom tevékenységéről szóló fejezet, melyben sok névvel és adattal támasszák alá a könyv fő mondanivalóját, hogy igenis volt Magyarországon polgári és konzervatív ellenállás Hitlerrel és követőivel szemben. Sajnos következetlenség, konspirációs hibák és a diszkréció teljes hiánya eleve korlátozta lehetőségeiket. Zsidó tragédia eddig nem feltárt része a Szovjetunióba menekültek sorsa, akiket határátlépés miatt vontak felelősségre a szovjet hatóságok. Szabadabb, jobb életre vágytak és a Gulágra kerültek!

Befejezésül a történeti visszaemlékezések egyoldalúságával vitatkozik a könyv, kiterjesztve vizsgálódásainak körét. Dokumentumjellegű munka, sok olvasmányos részlettel. Sajnos számadatai pontatlanok, a megmentett budapesti zsidók számát majdnem duplázza (van ahol 300.000-t említ), Romsics Ignác hadifogoly csere létszáma sem egyezik. Függelékben az auschwitzi jegyzőkönyv és más dokumentumok, valamint színes képmelléklet növeli a könyv használhatóságát.

Sok újat tartalmazó értékes munka állít emléket e könyvben egy nagyszerű embermentőnek!

Róbert Péter
2015.03.16