Először is korrigálni szeretném a könyv hátlapján lévő felhívást "A történelmet fenyegető legveszélyesebb fegyver a feledés". Tegyük hozzá, ennél csak egy nagyobb, a megismerés hiánya. Márpedig az 1946-os és az 1956-os miskolci sajnálatos eseményeket, pogromokat más-más okból, de szándékosan homály fedte. Az 1946-ost azért, mert az akkori MKP vezetésének érdeke volt a négy ember halálát, köztük a rendőrkapitányét valahogy eltussolni.

Az infláció okozta nyomor, amikor a fizetés semmit nem ért, az emberek értékeit élelemre cserélték, akiknek nem volt, ruhájukat vagy utolsó holmijukat adták cserébe. A vonatoknak még a teteje is tele volt utasokkal, akik egy-egy kiló zsírért mentek falura, elsősorban parasztokhoz, vitték, amijük csak mozdítható volt. Ráadásul virágzott a feketepiac, az eladók főleg kofák a legkülönbözőbb felekezetekből és nációkból. A közhangulat mégis egyértelműen a zsidókat tette felelőssé. Ehhez hozzájárult a fentről érkező jelszó: "halál a feketézőkre" óriás plakátokon. A médiák uszításai a malmosok és a kereskedők ellen, lincselésre buzdításként hatott.

Az új forint bevezetése valóban gyógyírt jelentett a sebekre, de köszönteni az új pénznemet és ócsárolni az előtte lévő állapotot, tömeget szólítottak az utcára, hisztériás hangulatú asszonyok üres fazekakat fakanállal vertek, mellettük vasgyári munkások, a környék bányászai özönlötték el a piacteret és az utcákat. Jelentős csoport megtámadta a legismertebb malmost és unokaöccsét. Halálra verték őket. A feltételezett gyilkosok közül többet letartóztatott a város zsidó rendőrfőnöke.

A hisztéria fokozódott, a sokaság társaik kiszabadítását követelte, behatoltak a rendőrség épületébe, az utcára vonták és megölték a rendőrkapitányt és egy intézkedő rendőrt, a többi rendőr nem akart vagy nem mert beavatkozni, megfékezni a véres eseményeket, végül a szovjet katonák megjelenése vetett véget az őrületnek. Az történtettek amennyire lehet elhallgatták, a felelősségre vonás elmaradt, még a bírósági tárgyalásig sem jutott el az ügy.

Az 1956-os "népítélet", tehát a forradalmi hangulat sajnos lincselésbe torkollott, amely a rendőrök vagy inkább az ávósok ellen irányult, de vétlen, üzleti ügyben Miskolcon tartózkodó zsidó gomb ügynököt is megszégyenítően levetkőztették, és megölték. A retorzió itt ugyan megtörtént, sokáig tele volt vele a sajtó és a "Fehér Könyv", de egyáltalán nem biztos, hogy valóban a tetteseket ítélték el vagy a forradalom vezetőinek megbüntetésére ürügyként használták fel ezt a bűntényt.

A rendszerváltás után is homályban hagyták a lincselés körülményeit, mert a forradalom tisztaságán esett szeplő, kényes témának tekintették. Kialakult egy olyan helyzet, hogy a rendszerváltás előtt ’56-ról csak rosszat írtak, mondtak, a rendszerváltás után viszont a kellemetlenebb kérdéseket helyes volt elhallgatni.

A most megjelent könyv: Miskolc, Zsidó utca ’46, a jeles író, Benedek István Gábor kisregénye és az utószóként Pelle János történész dokumentumszerű pontos leírása azért üdvözlendő, mert az igaz eseményeket írja le objektíven, a homályt megvilágítva. Aktuálissá vált a könyv már azért is, mert most zavaros és olcsó hangulatkeltéssel akarják egyesek a demokratikus véleményszabadságot megzavarni. Feléleszteni a már elhaltnak hitt demagógiát, megfertőzve ezzel a gyanútlan ifjúságot. A fegyver csak az igazság lehet.

Az érdekfeszítő történet a most 75 éves szerző, Benedek István Gábor tollának köszönhető. Az események tárgyilagos ismertetése Pelle János történésznek az érdeme.

A könyv hősének, Haraszti (Hirschler) Ádámnak foglalkozása kissé meglepő, ügyes kezű kártyás. Az apjáé (aki a munkaszolgálatban - legyünk finomak - életét vesztette) még meglepőbb, zsebmetsző volt, vonat-kocsik szarkája. Nem egészen tipikus zsidó mesterség, de tudjuk, a szerző gyerekként ismerte a modelljét. A fiú azért fordult a rendőrséghez, mert sem miskolci otthonában, sem Dubajon nagyapja házában, sem Szikszón, apja testvére lakában senkije és semmije nem maradt. Legalább az apja fényképét szerette volna megtalálni, ezért kereste fel a zsidó Barna századost Miskolcon, amit meg is kapott.

A kártyapartnerek közül Dallai Attila, az ócskás; a termékfelvásárló Pasa Pista nem zsidók, pedig mesterségük után annak tűnnének. A regényt megismerve helyük, szerepük a történetben indokolt. Pasa Pista egyébként a legrokonszenvesebb szereplő; kedves figura még Grosz Tante, a sáthen, vagyis magyarul a házasságközvetítő, az orosz zenekar karmestere, akik muzsikával védték a gyermekotthont, ahol Ádám 9 éves unokahúga, Éva talált oltalmat. Őt egyébként Erzsi néni bujtatta el és unokájának tekintette.

Évike szüleinek Szikszón dézsakészítő műhelye híressé vált a környéken. A mesterség aprólékos leírása, a munka dicsérete, a regény leglíraibb része. A rokonszenves figurák közé tartozott még Fridi, az otthon lelkes vezetője.

Pelle János történelmi adatai mindkét atrocitást, a 46-osat és az 56-osat is tárgyalja. Benedek István Gábor regénye azonban a 46-os történettel zárul. A fiút a véres tortúra meggondolásra késztette. Cselekedni akart, véderőt szervezni. A kötelesség tudata felébredt benne. Valamit akart magával kezdeni, mesterséget tanulni. Elmenni vagy maradni, de valamit tenni. Első lépésként Ádám meg akarja látogatni és ajándékot kíván adni Erzsi néninek, a 9 éves Évike megmentéséért. A néni (mint sokan mások az embermentők közül, a földön nem nyertek jutalmat), közben a kórházban betegség miatt meghalt, így Ádám szándéka sem valósult meg.

A szomszédnak, aki tájékoztatta őt, váratlan ötlettel azt mondta, Budapestről érkezett. Ez egyébként az utolsó mondat a könyvben, de érthetjük úgy is, hogy a főhős Budapestre tart. Hogy ott mihez kezd, az lehet egy újabb mű tárgya.

A könyv terjedelmének mérete ezúttal indokolt, az "együltömben" való elolvasást segíti elő. A 75. születésnapjára szebb ajándékot nem kaphatott B.I.G., mint e szép könyv megjelenését. Azonban hogy jelentősen aktuálissá vált, annak nem örülhetünk.

 

Deutsch Gábor
2013.01.17