Nagy divatja van az önéletírásoknak, hányatott sorsú emberek gyakran tollat ragadnak, hogy megörökítsék kalandjaikat, esetleg megosszák a tanulságokat az utókorral. Különösen érdekes lehet ez akkor, ha az illető valamely réteg, vagy csoport tipikus képviselője, a vele történtek nemzedéki élményeknek is felfoghatók.

Michael Ben-Menachem Orosházától az Északi - tengerig című, a Háttér Kiadónál megjelent könyve megfelel ennek az elvárásnak. Egy vidéki zsidó fiú "regényéletét" - ez a mű alcíme is - követhetjük benne a polgári családban töltött gyemekévektől a deportáláson át a budapesti munkavállaláson keresztül az immár külföldön megkezdett új életig.

Már édesapja is otthon volt a kultúra, a betű világában, a családnak köze volt a Színházi Élet című annak idején páratlanul népszerű laphoz, Orosházán forgalmas könyvüzlet az övék. Gettó, majd bevagonírozás vet véget az idilli korszaknak, amelyet olyan szeretettel ábrázol az akkor még Mikikének szólított szerző.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem Auschwitzba, hanem az ausztriai Strasshofba kerülnek, ahol esély van a túlélésre. Üres lakásba térnek haza apjával, édesanyját elveszti, a zsidó iskola, ahol eddig tanult megszűnik (a diákok meghaltak!), új iskoláiban antiszemita zaklatások érik. Mint kereskedő fiát, jeles érettségije dacára nem veszik fel egyetemre, dolgozni megy Budapestre, az 1956-os forradalom már nős emberként éri.

Megpróbál disszidálni, de nem sikerül. Kihasználva, hogy a rabbinövendékek zöme elhagyja az országot, sikeres felvételi után a Rabbiképző hallgatója lesz, sőt felesége Scheiber Sándor, a tudós igazgató, titkárnőjeként dolgozik. Sorra megjelennek a könyv lapjain évfolyamtársai, akik később a hazai zsidó hitélet ismert alakjai lesznek, ír az emlékezetes péntek estékről is.

Sok minden mással foglalkozik, képügynök, irodalmárok közé jár a Hungária kávéházba és ami később külföldön foglalkozása lesz: fotográfiát tanul. 1963-ban megvalósítja régi tervét: Belgrádon át elhagyja az országot.

Izraelbe megy szüleihez, de elhagyja ősei földjét és több európai országban próbál szerencsét. Mindenütt képezi magát, sokfélét tanul és megpróbál. Klinikai lélektan, képzőművészet mellett búvár és vitorlázó is. Elsősorban persze magyar zsidó, megállapításai a zsidó múltról, jelenről és jövőre mélyen szántóak és megszívlelendőek. Stílusa érdekes, olvasmányos közel hozza az olvasóhoz a sok kalandot, amely megesett vele.

A Miki nem életregény és nem holokausztkönyv, de persze az is. Valójában a kisember tántorgásait írja le az író kedves, mosolyt fakasztó szavaival. A könyvből kiderül, hogy igenis lehet háború, lágerélet, terror, mellőzés, szökések és lebukások után mindig újra és újra talpra állni, előremenni, élni, boldogulni, boldognak lenni.Az író Michael Ben-Menachem az utolsó reneszánsz emberek egyike. Klinikai pszichológus, író, festőművész, fotós, kertész, búvár, vitorlázó, meg még sok minden más.

Érdemes kiemelni a könyvet a visszaemlékezések áradatából, nem bánja meg aki elolvassa!
 

Róbert Péter
2012.05.03