Az Országos Rabbiképző Intézet
1877. október
6-i felavatása alkalmából mondott prédikációja.
"Most pedig így szól az Örökkévaló,
Teremtőd, ó Jákob és alkotód ó Izrael; ne félj mert megváltottalak,
neveden szólítlak, enyém vagy."
(Jes, 43,1.)
Nem úgy tűnik-e, mintha kivehetően átmorajlana ezen a termen, a régi
látnoki ige? Nem úgy hangzik-e felénk, mint egy avatási kiáltás a
történelem szájából? Mert hisz itt azért gyűltünk össze, hogy kettős
ünnepet üljünk: egy izraelita tanház és Isten háza emelésének
ünnepét. Mert hiszen történelmi az óra, mely itt egyesít bennünket.
Történelmi, mert megnyitója egy oly munkálkodásnak, amely
mérhetetlen időkön keresztül bontakozik majd ki. Történelmi, mert
Istenhez tartozásunk és töretlenségünk érzékletes biztosítékát
hordozza magában. És történelmi azért is, mert mindazon ismérveket,
amelyek szerint közösségünk azóta is tevékenykedett, mert a
folyamatokban, amelyeket felmutat Izrael történetének a képe,
tükröződik.
"És készítsenek nekem Szentélyt, hogy
lakjak közepettük."
(Mózes II. 25,8.). Isten e
szavában Izrael mindig is megtalálta a maga feladatát.
Túlélte hanyatlását, éppen ezért maradott meg egy nép azután is,
hogy külsőleg megszűnt népként létezni. A rögből, melyen a Szentély
állott, kiszoríthatták őket, de a Szentélyt magukkal vitték.
"...és ahol megtelepedett, látható módon
megjelent Isten dicsősége uralkodott"
( Megilla 29/a.)
Az Istenség lakóhelyéről való gondoskodás volt az állandóság az őket
sújtó sors változásában, az iskolák és Isten házai voltak ezek a
határkövek, amelyek megjelölték a változások menetét. Az egyedüli
diadaloszlopok, melyeket állítottak a harcban üldözőik ellen. De
tanházak és Isten házai voltak azok a bástyák is, amelyekbe az
izraeliták menekültek, ha a vihar tombolt, amelyekbe mintegy
visszahúzódott a nép lelke, ha élete veszélyben forgott. Istennél
biztos otthonra lelt és elpusztíthatatlanná vált, mint Ő.
( Megilla 29. a.)
Joggal kiálthatta Izrael tan-és
Istenházaira tekintve "...Uram! Menedék voltál Te nekünk nemzedékben
meg nemzedékben."
(Zsoltárok. 91.)
Hol, ha nem azokon a szent helyeken alapozódott és szilárdult meg a
szenvedés bátor vállalása? Hol, ha nem ezekben sikerült szert tenni
az elviselés acélos erejére? Hol, ha nem ezek készítették elő azt a
csodát, hogy a felszabadulás órája még egy Izraelt talál amely,
általa felszabadulhatott? Felderülő kor reggeli sugara kibonthatta a
nép felvirágzását, amelyet a szenvedések éjjeli fagya
elpusztíthatott volna? Kezünkben van a történelem bizonyítéka, ha a
tan- és Isten házunkban megpillanthatjuk. Felállítását ma
ünnepeljük, megpillantjuk Isten közelségnek zálogát, az erő kútját,
fennmaradásunk ígéretét. Tele a lelkünk emelkedett érzéssel és
örömteli bizalommal, s ezért ma ezt így kiálthatjuk:
"A nap melyben reménykedtünk, nézzük Őt, elértük Őt."
(Échá2,16.)
És valóban ünnepünk jelentősége a mai Izraelben nem csekélyebb, mint
hajdanán. Bízvást nem azért van már szükségünk Isten házaira, hogy
benne rejtsük el népünk életfényét, hogy ki ne oltsa azt az
üldözések vihara. Hanem hogy megóvjuk magunkat az elfásulástól és
elhidegülésétől, bensőnk bomlásától, s ezért továbbra is
gondoskodjunk róla, hogy Isten a körünkben lakozzék. Azok a helyek,
amelyek meghittek és drágák voltak a szükség és a veszély idején,
legyenek most, midőn szabadabban lélegzünk, díszeink és ékességeink.
Üdv nekünk, ha a magunk részéről érvényteleníteni tudjuk azt a
szemrehányást, hogy csak a szenvedésben tartunk ki Isten mellett, ám
a szerencsés időben eltűnik a hűségünk, mint a hajnali harmat.
Hidegnek és közönyösnek tűnhetünk, állíthatják a gyűlölködők, hogy
lazult köreinkben az összetartás, hogy már nem lelkesít minket:
"...És nyugszik rajta az Örökkévaló
szelleme, bölcsesség és értelem szelleme a tanács és erő szelleme"
(Jes. 11.2.)
Amíg iskolákat
alapítunk és lakhelyet építünk Istenünknek addig nem szűnünk meg az
Ő népe lenni. Izráel fáradtnak tűnik és szunnyadni látszik, ámde
lelke ott virraszt a tanházakban és Isten házaiban. Csak meg kell
mutatnunk, mily temérdek áldás és nevelő erő rejlik bennük, eddig
védőbástyául kellett szolgálniuk, ami mögött rejtőzve éltünk
rendeltetésünknek. Most pedig átalakulnak ama szilárd talajjá,
amelyről határozottan és győzedelmesen közeledhetünk feladatunk
teljesítéséhez. Eddig Izrael csak tűrve, szenvedve valósította meg
tanítását, a továbbiakban tegye ezt alkotó munkálkodásban.
(Sir HáSirim Rábbá 4,5)
Az Istenért szenvedés és meghalás tanúságtételét már teljesítette
közösségünk, ám hátra van még egy nem kevésbé magasztos feladata:
Istenért élni. Nem félünk attól, hogy szilárdan gyökerezett
tanításunk elsöpörhető, bár nem szólunk a viszonyok
kedvezőtlenségéről, az ellenséges áramlatokról, s nem feledjük, hogy
ennél súlyosabbat is leküzdöttünk, és hogy az alábbi biztatásban
részesültünk: "Ha átkelsz vízen, veled vagyok, és ha folyókon - nem
sodornak el.
"... ha tűzbe mégy nem perzselődöl meg és láng meg nem gyújt." (Jes.
43.2.)
Amit egykor a nyomás vitt végbe, hozza meg a szabad elhatározás.
Lépjen most a kínokkal teli egyesítés helyére a céltudatos
összetartás. Nehéz vizsga az, amit le kell tennünk: meg kell
mutatnunk a kornak, hogy éber és eleven bennünk a feladat tudata. És
újra a régi, meghitt helyeken keressük és találjuk majd meg a
segítséget, szükségünk van rájuk, az acélozó és nevelő erő örökké
feltörő forrásaira!
Ezért: "Buzogj fel kút, énekeljetek
feléje!"
(Móz. IV. 21.17.),
jutalmazd meg őt, ezért teljesüljön minden szív öröme Izráelben,
hogy egy hellyel több keletkezett, mely istenünk és tanainak lesz
szentelve. Olyan férfiakból keletkezzék, akik a nép tanítói, vezetői
és példaképei lesznek, "Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan
tisztátalant ne érintsetek; vonuljatok ki belőle, tisztálkodjatok az
Örökkévaló edényinek vivői!
 .
(Jes. 52.11.).
Lehet-e kétséges, hogy mit kell adjon Önöknek ez a ház? Nem
érezzük-e mindannyian, mire van szükségünk célunk eléréséhez? Meleg
szívre és a zsidóság feladatának világos belátására, miként látnoka
igékben hirdette a nemzedékről nemzedékre felhangzó szavakban:
"Én az Örökkévaló hívtalak igazsággal és
megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzetek
világosságává.."
(Ésajás
42. 6.).
Ami nekünk itt hivatásunk tartalmaként, fejlődésünk koronájaként,
történelmünk céljaként megjelölhető, az kettős: hűség Isten iránt és
a megismerés iránt. Amint intézményünk e kettős követelményt
tekintve követi munkálkodásának vezércsillagát, táplálékot kap benne
a szív és a lélek, fény és melegség fog sugározni belőle és az Isten
háza mellett egyenjogúvá emelkedik benne a Tanítás háza.
I.
"Én, az Örökkévaló hívtalak igazsággal
és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a
nemzet világosságává.." (És. 42.
6).
Mindenek előtt egy dolog az, amiben a nagy próféta feladatunkat
és nagyságunkat látja, mintát adjunk abból, amit egy nép Istennel
való szövetsége jelent. A szövetség a legrégibb, a
legtiszteletreméltóbb jellemzés Izrael Istenhez való viszonyára,
tanítására, életére, hitére.
Amit a halálban ezerszer megpecsételt, amit történetének összes
csodája által megőrzött és megmentett, amit minden tengeren át
hordozott, minden országban megszentelt, az a
(Móz.III. 26. 45,) az
"ősapák e szövetsége", amely halhatatlan
kötelezettségként öröklődik nemzedékről nemzedékre. Az a magasztos
és különös az Izrael iránti hitvallásban, hogy nem akar több lenni
egy szövetségnél.
Az Írás is jó okból emelte e szövetség jelképévé a
sót. Hiszen csakúgy, mint a só az ételnek, amelyhez adják, fűszert
és ízt, de tartós romolhatatlanságot is kölcsönöz, ugyanígy az a
gondolat, hogy a szövetség az, amit Istennel megőriztünk,
tanításaira enyhítően és tisztítóan hat, erősítően és megtartóan. A
szövetség szinte elvett tőle minden égiesítő mellékízt.
Mindenekelőtt megtisztította az összes édes érzéki érzést
áldásosságától és oda hatott, hogy inkább élvezetessé, mint az
érzelem irányává vált. Inkább az akarathoz, mint a hithez nyúl, és
gyakrabban jelenik meg az elhatározás fanyar, de erőteljes
vonásaként, mint lágy, de állhatatlan hangulatként.
Ha egy
szövetséget meg akarunk tartani, akkor feltétlenül szükség van
előírásainak ismeretére, de egyben az érzelmi hűségére is. Bár
feladatunk a törvény kutatása. Bár a zsidóságnak büszkesége, hogy
minden hitvallója arra hív fel, hogy az isteni igék utáni szomját a
forrásban oltsa. Bár önmagát is kiváltképp oly tannak jellemzi,
amely alapvető írásainak neveit is tanokból és a tanulásból vette.
Bár a zsidó vallás tanítani, megismerni és tudatosítani akar, ámde a
tudás mégsem öncél, a zsidó vallás nem a szellemi játékokban leli
örömét.
A zsidó vallásnak az isteni tanítással való foglalkozása
csak bevezetés, út, az istenfélelemhez, a törvény kutatása csak
bevezetés a törvény iránti hűséghez. Mire jó az alaptételek
ismerete, ha a szellem, melyet előre vitt, elenyészik, mit teremt a
tudás, melynek tartalma halottnak és terméketlennek látszik, mert
életadó melegét elvesztette, melynek őt ápolnia és védenie kellene?
Ahol lazul a szívben a szövetség, vagy éppen fel is oldódik, ott az
előírásai száraz falevelekhez hasonlatosak, amit a kétely első szele
elsodor. Vajon a zsidó vallás egyfajta készség, játék-e az értelem
számára, gyakorlása a memóriának? Jaj annak a bölcsességnek, amely
pusztán virágokban leli örömét, de semmilyen gyümölcsöt nem érlel,
amely elindul, de nem tudja, honnan, amely bevezet, de nem tudja
mibe, farigcsál egy kaput, melynek nincs rendeltetése, semmit nem
nyit ki, semmit nem zár be, ahelyett, hogy az isteni körhöz vezetne,
melyben minden virágot hoz, ami díszíti, és nemessé teszi az életet:
( Joma 72/b , Sábát 31/b))
Nem hideg tudásra, nem üres álmodozásra, hanem lelkes megismerésre,
a tanításunk forrásai iránti forró odaadásra van szükségünk, ha
népként és egyes emberként meg akarjuk őrizni az Istennel való régi
szövetséget. Csak akkor nevezhetjük magunkat ezentúl is a szövetség
népének, csak akkor dicsekedhetünk Isten közelségével, ha körünkben
a hagyomány ismerete égő buzgalma kelt nagy feladatunk iránt és
ösztönözni fog. Ám a buzgalom önmagában nem látszik elegendőnek,
hanem szívesen fordul vissza az eredeti írásokhoz, hogy erőt
merítsen belőlük. Ha a tudás és az istenfélelem nem válik ketté
bennünk. Ha a tanház és az Isten háza nem elkülönülten állnak
egymással szemben, hanem út visz egyikből a másikba és a kettő
összekapcsolódik.
( Moed Káton 29/a)
Éppen ezért ebben a házban kapcsolódjék össze a tudással az átélés,
és a tanítás tudomásul vételével fokozódjék és szilárduljon az
iránta való lelkesedés. Így ragyogjon fel fölötte a lángokban a
felirat.
" Az Örökkévaló szívet kíván..."
(Szánhedrin 106/b)
S mégis...
"De szívük nem volt szilárd iránta, s nem voltak hűségesek
szövetségében" (Zsoltárok könyve 78.37)
Csakis a teljes hűséget, csakis a feltétlen odaadást ápoljuk
körünkben, szívünkből fakadjon a buzgóság és a szeret, amelyekhez a
régi szövetség szolgálatában csak irányt mutasson a tanultság.
"Azért mondd: Íme Én adom neki a béke-szövetségemet."
(Móz.IV.
21.12.)
Ez volt az ígéret azon férfi számára, akiből az Isten iránti
buzgalom tűzként tört elő, Pinchász, a kohanita iránt. Az igazi
buzgalom nálunk is meghozza majd az igazi békességet. Ha az a
gondolat töltött el bennünket, hogy népünk Istennel kötött
szövetségét életében vagyunk hivatottak megmutatni és kifejezni. Ha
mindenkinek a maga részéről munkálkodni kellett volna, Ha
megvizsgálnánk magunkat, mielőtt másokat irányítanánk, akkor ki
kellene kerülnünk az átkot és újra tér nyílna körünkben a gyengédség
és békülés szellemének, amely újra meg újra eltűnéssel fenyeget
minket. Üdv nekünk, ha közöttünk egy égi hang újra el tudná venni
minden viszály keserűségét ezzel a felhívással:
(Berachot 28/a)
Csak az Isten iránti buzgó szeretet az, ami a vitázókkal azt
mondatja, az utak szétválnak ugyan, ám a cél ugyanaz, az Istennel
való szövetség. Az igazi hűségnek győzedelmes hatalma van, lehet őt
félreismerni, félremagyarázni, lekicsinyelni, de hogy végül is
sugárzóan előretör és elismerésre készteti az ellenállót, az olyan
bizonyos, mint hogy az éjre a nappal következik:
(Móz.I.20.16.)
Eljött a hajnal, amikor Izrael minden erejét akadálytalanul
feladatának végbevitelére fejtheti ki, óvjuk magunkat attól, hogy
széthúzással gyengítsük és bomlasszuk az egységet, amely
legyőzhetetlenné tett minket. Egy cél bátorítsa szívünket, adjon
szárnyakat erőnknek; az egy, a régi, a szent cél, az Istenhez való
hűség, a tanítása iránti lelkesedés. Így ha ezt a célt követjük,
biztosak lehetünk benne, hogy hű folytatói leszünk az igazi, a
valóságos, az örök zsidó vallásnak, amelynek az Istennel való
szövetség gondolata jelenti az életet és a lelket. Ilyen módon
szíves-örömest nagy buzgósággal és igaz hűséggel közelítünk
céljainkhoz, vigaszt merítve és bízó tekintettel nézünk a jövőbe,
hiszen akkor majd minket segít az ígéret:
"Mert a hegyek megmozdulnak, és a dombok meginognak, de szeretetem
tőled nem mozdul el és békém szövetsége, nem inog meg, mondja
irgalmazód, az Örökkévaló."
(Jes. 54. 10.)
II.
"Én, az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak
és teszlek a nép szövetségévé, a nemzet világosságává."
(És. 42. 6).
Ó, hogy ez a szó behatolna mindenki
lelkébe, akik Izraelnek a sötétséget kívánják, Izraelnek, melynek ez
törvényhozójának a szájából legszebb sikerének ígéri meg, hogy a
népek dicsőíteni fogják...
"Bölcs bizony és belátó ez a nagy nép".
( Mózes V. 4/6)
Izrael számára, mely arra hivatott, hogy világtörténeti példával
mutassa meg, hogy egymás mellett lakozhat az odaadó istenfélelem, a
megismerés szeretete, a szív melegsége és a szellem világossága! A
teremtéstörténet lapjaira örökre fel van jegyezve, mi mellett is
döntsünk a fény és a sötétség kibékíthetetlen vitájában; Izrael
Istenének szolgálatában áll, ha a fényesség hordozójaként és
terjesztőjeként lép fel. Hiszen a lélek szűkössége mellett, a
sötétéggel nem nevezhető meg Isten neve:
(Beresit Rábá 3 g. E.)
Nem azzal, ami csakis népünket illeti, hanem azzal, ami mindeneket
illet, ami mindeneket mozgat, a legfőbb kérdésekkel, melyek az
emberi szellemet foglalkoztatják. Ezzel kezdődik tanításunk könyve,
mintegy örök intelem, hogy a szellemnek éljünk, és vessük be minden
erőnket a megismerésre való törekvésben, az igazságért való
küzdelemben, a népek legnemesebb versenyében.
Sohasem volt osztályrészünk a sötétség, bármennyire erre akartak
kárhoztatni bennünket.
"...Izrael fiainál pedig világosság volt lakhelyeiken."
(Móz. II. 10. 23.)
Ahogyan egy város közelsége felismerhető abból a fénysugárból,
melyet az esti égre felküld, éppúgy még az idők éjféli sötétségében
is felismerhető Izrael annak a fénynek a nyomából, amely a
történelemben való útját kísérte. Izrael megszívlelte prófétájának
intelmét:
"Eredj népem, menj be kamaráidba és zárd be ajtódat, rejtőzzél el
kis pillanatra, míg elmúlik a harag."
(Jes.26,20.)
Az Isten házain és a tanházakon belül gyülekezett a nép, ápolta és
fejlesztette szellemi erejét mindazzal, ami nagy és szép és emberi
volt, és összhangot tartott az emberiség nagy törekvéseivel, amit
erővel elorozni akartak tőle. Tartozunk a szolgasorba vetett őseink
emlékének az igazsággal, hogy - és a zsidó tudományos élet
napról-napra jobban teljesíti ezt - hogy kétely nélkül
megállapítsuk, milyen részt vállal Izrael a szellem és a megismerés
fejlesztésében. Ama tények felmutatásával, amelyekkel mi az emberi
műveltség előrehaladásához tevőlegesen és támogatólak hozzátettünk.
"Itt bizonyíthatom Neked szeretetem"
Így kiált az Isten házának és tanházainak tekintetében Izrael egy
igéjéért Istenhez, a barátjához.
(Erubin 21/b) Ugyanis bizonnyal nem
kevésbé azon szenvedélyekkel, amelyeket eltűrt, avatta szentté
Istenének nevét és hozta működésbe egy oly szövetség csodáját, amely
örvend hitvallásának fényességével. Ha a szellem összes tettei
figyelmet érdemelnek, mert arra a legjobb alapra építenek, ami csak
megadatott az embernek, mit is magasztaljunk egy olyan írásból,
amely nélkülözések és szenvedések közepette jött létre, ami aggasztotta bántóját, kínozta kínzóját, amely nem jutalomra várt de
az igazság szeretetére, melyet nem az elismerés reménye, hanem a
megismerés vágya hajtott.
Amint a folyóban kirajzolódnak a part
összes vidékei, melyek mellett szikrázó hullámai elsiklottak, úgy
mutatja szellemtörténetünk azon népek és gondolatkörök nyomait és
hatásait, amelyekkel érintkezésbe kerültünk. Ahogyan átfestettük
vérünkkel minden folyó vizét, ahogyan az égtájak csillagai
ráragyogtak szenvedéseinkre, úgy gondolkodtunk és írtunk verset az
összes nyelv hangjaiba, s vidítottak és váltak gyümölcsözővé a népek
gondolati kincsei. Meglepetten kiálthatja Izrael, ha áttekinti a
nemes lelkek csapatát, akik a szorongattatás éjszakáján a szellem
fényeinek szentelték magukat:
"... ki szülte nekem ezeket, hisz én gyermektelen és meddő voltam?"
(És. 49,21.)
Hogyan is ne tüntetne fel megismerésre méltónak és drágábbnak
előttünk, hiszen népünk legnagyobb, legjobb, legszentebb fiait kell
tisztelnünk bennük! Vajon nem a mi díszeink változtak ezek fényében
népekké, azokká, akik szövetségünk hű folytatói és fenntartóiként
múlhatatlan dicsőséget szereztek maguknak? Ne öntsük-e lelkünket
kiválóak dicső alkotó énekeibe és imáiba, melyeket idegen nyelveken
is költöttek, ne tekintsünk-e a tanítások mestereiként olyan
férfiakra, akik a népek tudományában örök csillagokként ragyognak?
"Mert íme sötétség borítja a földet és sűrű köd a népeket, de Te
fölötted feltündöklött az Örökkévaló és dicsősége megláttatik
fölötted." (És. 60. 2.)
Fényesség és ismeret lesz a jele annak, hogy Isten még a mi
körünkben uralkodik! Hogyan is adhatnók fel a tudás szeretetét,
amelyet ápoltunk és magasra tartottunk az ínség és veszedelmek
idején, hogyan is süllyedhetnők a szellem sötét éjszakájába, egy
olyan korban, amikor a haza gyermekeiként fogadott minket, amikor
jutalmaznivalónk van, ahol valamikor csak ajándékoznunk volt szabad.
A fény terjesztése, mint hivatásunk, ma időszerűbb, mint valaha.
Tudva azt, hogy amikor mi teljes jogú tagként léptünk be az emberi
társadalomba, amikor az állam számít ránk, amikor testvérként
vehetünk részt polgártársaink törekvéseiben.
Óvakodjunk attól, hogy
támogassuk a végzetes tévedést, mely szerint az egyetemért való
odaadás nem állhatna fenn a sajátos származás iránti hűség mellett,
amely szerint kibékíthetetlen ellentmondás feszülne a műveltség és a
zsidó vallás között. Örök időkre szentesítette a régi prófétai ige
azt a kapcsolatot, amelyben egyszerre őrzendő meg a szövetséghez
való hűség és a felvilágosodás.
A forró zsidó érzés és a megismerés
iránti szeretet egyesítésének a szelleme uralkodjék e házban,
hogy az innen kikerülő férfiak bizonyítékai és mintaképei legyenek
annak, hogyan élhet az a zsidó, aki számára sérthetetlen népének
szövetsége és szentek tanainak vonásai, de egyben olyan ember is,
aki megérti korának nagyságát és tudatosan követi az emberiség
feladatit.
Ha őrizzük a hűséget és a világosságnak élünk, akkor
minden rang és érdemet, amit fiai elérnek, emelik majd a zsidóságot,
minden tettben, amelyet végbevisznek, dicsőíti majd isten nevét.
Akkor majd valahányszor a zsidó szellemet dicsérik a hűségnek, a
fényességnek nem kell meghátrálnia. Valahányszor az ember dicsőíti
és megőrzi isten szövetségét, amelyről látnokunk bölcsen ezt mondja:
"És ismeretes lesz, a nemzetek közt magzatjuk és ivadékai a népek
közepette; mint a kik látják, fölismerik őket, hogy az Örökkévaló
áldotta magzat ők." (És.
61.9.)
De hozzád Örökkévaló, a szövetség Teremtője és a fényesség
ősforrása, ma azzal az imával fordulunk, hogy áldásosan terjeszd ki
hazádat e házon is túl, amelyet neved megszentelésére és tanaid
dicséretére emeltek. Vedd oltalmadba, hogy javára legyen az
országnak és növelje a békességet gyermekeid között. Gyarapítsd őket
ismeretekben, serkentsd fel bennük a te igaságod iránti szeretetet,
erősítsd a tanítókat, világosítsd, meg a diákokat és áraszd népedre
a belátás és az istenfélelem szellemét.
Tekints le kegyesen erre a helyre, hogy ne szorongók, roskadozók,
hanem boldoggá és örömtelivé vált emberek jelenjenek meg tekinteted
előtt, legyenek boldogok és szerencsések szolgálatodban és örömtelik
a megismerésedben. Áldd meg e ház ihletett alapítóját, dicső
királyunkat és pártfogóinkat áldd meg koronatanácsát, áldd meg azon
férfiakat, akik e mű támogatását segítették, valamint mindazokat,
akik e házavatás ünnepére itt összegyűltek, áldd meg a gyülekezetet,
Izrael eme díszét, vezetőit és tanárait, irányítóit és támogatóit,
adj áldást az országra, adj áldást a városra, üdv és béke legyen
népednek!
ÁMEN
(Az eredeti német nyelvű prédikáció megjelent: Gesammelte Schriften
von David Kaufman. Frankfurt a/M. Kommissions -Verlag von J.
Kauffmann, 1910)
Németből fordította: Prof.
Dr. Rathmann János.
2007.09.30
|
