Kaufmann Dávid:
"...Tele a lelkünk emelkedett érzéssel és örömteli bizalommal...
"

 

Az Országos Rabbiképző Intézet 1877. október
6-i felavatása alkalmából mondott prédikációja.

"Most pedig így szól az Örökkévaló, Teremtőd, ó Jákob és alkotód ó Izrael; ne félj mert megváltottalak, neveden szólítlak, enyém vagy." (Jes, 43,1.)

Nem úgy tűnik-e, mintha kivehetően átmorajlana ezen a termen, a régi látnoki ige? Nem úgy hangzik-e felénk, mint egy avatási kiáltás a történelem szájából? Mert hisz itt azért gyűltünk össze, hogy kettős ünnepet üljünk: egy izraelita tanház és Isten háza emelésének ünnepét. Mert hiszen történelmi az óra, mely itt egyesít bennünket. Történelmi, mert megnyitója egy oly munkálkodásnak, amely mérhetetlen időkön keresztül bontakozik majd ki. Történelmi, mert Istenhez tartozásunk és töretlenségünk érzékletes biztosítékát hordozza magában. És történelmi azért is, mert mindazon ismérveket, amelyek szerint közösségünk azóta is tevékenykedett, mert a folyamatokban, amelyeket felmutat Izrael történetének a képe, tükröződik.

"És készítsenek nekem Szentélyt, hogy lakjak közepettük." (Mózes II. 25,8.). Isten e szavában Izrael mindig is megtalálta a maga feladatát.
Túlélte hanyatlását, éppen ezért maradott meg egy nép azután is, hogy külsőleg megszűnt népként létezni. A rögből, melyen a Szentély állott, kiszoríthatták őket, de a Szentélyt magukkal vitték.

"...és ahol megtelepedett, látható módon megjelent Isten dicsősége uralkodott" ( Megilla 29/a.) Az Istenség lakóhelyéről való gondoskodás volt az állandóság az őket sújtó sors változásában, az iskolák és Isten házai voltak ezek a határkövek, amelyek megjelölték a változások menetét. Az egyedüli diadaloszlopok, melyeket állítottak a harcban üldözőik ellen. De tanházak és Isten házai voltak azok a bástyák is, amelyekbe az izraeliták menekültek, ha a vihar tombolt, amelyekbe mintegy visszahúzódott a nép lelke, ha élete veszélyben forgott. Istennél biztos otthonra lelt és elpusztíthatatlanná vált, mint Ő.


( Megilla 29. a.)

Joggal kiálthatta Izrael tan-és Istenházaira tekintve "...Uram! Menedék voltál Te nekünk nemzedékben meg nemzedékben." (Zsoltárok. 91.)
Hol, ha nem azokon a szent helyeken alapozódott és szilárdult meg a szenvedés bátor vállalása? Hol, ha nem ezekben sikerült szert tenni az elviselés acélos erejére? Hol, ha nem ezek készítették elő azt a csodát, hogy a felszabadulás órája még egy Izraelt talál amely, általa felszabadulhatott? Felderülő kor reggeli sugara kibonthatta a nép felvirágzását, amelyet a szenvedések éjjeli fagya elpusztíthatott volna? Kezünkben van a történelem bizonyítéka, ha a tan- és Isten házunkban megpillanthatjuk. Felállítását ma ünnepeljük, megpillantjuk Isten közelségnek zálogát, az erő kútját, fennmaradásunk ígéretét. Tele a lelkünk emelkedett érzéssel és örömteli bizalommal, s ezért ma ezt így kiálthatjuk:


"A nap melyben reménykedtünk, nézzük Őt, elértük Őt."
(Échá2,16.)

 És valóban ünnepünk jelentősége a mai Izraelben nem csekélyebb, mint hajdanán. Bízvást nem azért van már szükségünk Isten házaira, hogy benne rejtsük el népünk életfényét, hogy ki ne oltsa azt az üldözések vihara. Hanem hogy megóvjuk magunkat az elfásulástól és elhidegülésétől, bensőnk bomlásától, s ezért továbbra is gondoskodjunk róla, hogy Isten a körünkben lakozzék. Azok a helyek, amelyek meghittek és drágák voltak a szükség és a veszély idején, legyenek most, midőn szabadabban lélegzünk, díszeink és ékességeink. Üdv nekünk, ha a magunk részéről érvényteleníteni tudjuk azt a szemrehányást, hogy csak a szenvedésben tartunk ki Isten mellett, ám a szerencsés időben eltűnik a hűségünk, mint a hajnali harmat. Hidegnek és közönyösnek tűnhetünk, állíthatják a gyűlölködők, hogy lazult köreinkben az összetartás, hogy már nem lelkesít minket:

"...És nyugszik rajta az Örökkévaló szelleme, bölcsesség és értelem szelleme a tanács és erő szelleme" (Jes. 11.2.) Amíg iskolákat alapítunk és lakhelyet építünk Istenünknek addig nem szűnünk meg az Ő népe lenni. Izráel fáradtnak tűnik és szunnyadni látszik, ámde lelke ott virraszt a tanházakban és Isten házaiban. Csak meg kell mutatnunk, mily temérdek áldás és nevelő erő rejlik bennük, eddig védőbástyául kellett szolgálniuk, ami mögött rejtőzve éltünk rendeltetésünknek. Most pedig átalakulnak ama szilárd talajjá, amelyről határozottan és győzedelmesen közeledhetünk feladatunk teljesítéséhez. Eddig Izrael csak tűrve, szenvedve valósította meg tanítását, a továbbiakban tegye ezt alkotó munkálkodásban.


(Sir HáSirim Rábbá 4,5)

Az Istenért szenvedés és meghalás tanúságtételét már teljesítette közösségünk, ám hátra van még egy nem kevésbé magasztos feladata: Istenért élni. Nem félünk attól, hogy szilárdan gyökerezett tanításunk elsöpörhető, bár nem szólunk a viszonyok kedvezőtlenségéről, az ellenséges áramlatokról, s nem feledjük, hogy ennél súlyosabbat is leküzdöttünk, és hogy az alábbi biztatásban részesültünk: "Ha átkelsz vízen, veled vagyok, és ha folyókon - nem sodornak el.


"... ha tűzbe mégy nem perzselődöl meg és láng meg nem gyújt."
(Jes. 43.2.)

Amit egykor a nyomás vitt végbe, hozza meg a szabad elhatározás. Lépjen most a kínokkal teli egyesítés helyére a céltudatos összetartás. Nehéz vizsga az, amit le kell tennünk: meg kell mutatnunk a kornak, hogy éber és eleven bennünk a feladat tudata. És újra a régi, meghitt helyeken keressük és találjuk majd meg a segítséget, szükségünk van rájuk, az acélozó és nevelő erő örökké feltörő forrásaira!

Ezért: "Buzogj fel kút, énekeljetek feléje!" (Móz. IV. 21.17.), jutalmazd meg őt, ezért teljesüljön minden szív öröme Izráelben, hogy egy hellyel több keletkezett, mely istenünk és tanainak lesz szentelve. Olyan férfiakból keletkezzék, akik a nép tanítói, vezetői és példaképei lesznek, "Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan tisztátalant ne érintsetek; vonuljatok ki belőle, tisztálkodjatok az Örökkévaló edényinek vivői! . (Jes. 52.11.).

Lehet-e kétséges, hogy mit kell adjon Önöknek ez a ház? Nem érezzük-e mindannyian, mire van szükségünk célunk eléréséhez? Meleg szívre és a zsidóság feladatának világos belátására, miként látnoka igékben hirdette a nemzedékről nemzedékre felhangzó szavakban:

"Én az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzetek világosságává.." (Ésajás 42. 6.).

 Ami nekünk itt hivatásunk tartalmaként, fejlődésünk koronájaként, történelmünk céljaként megjelölhető, az kettős: hűség Isten iránt és a megismerés iránt. Amint intézményünk e kettős követelményt tekintve követi munkálkodásának vezércsillagát, táplálékot kap benne a szív és a lélek, fény és melegség fog sugározni belőle és az Isten háza mellett egyenjogúvá emelkedik benne a Tanítás háza.

I.

"Én, az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzet világosságává.." (És. 42. 6).

Mindenek előtt egy dolog az, amiben a nagy próféta feladatunkat és nagyságunkat látja, mintát adjunk abból, amit egy nép Istennel való szövetsége jelent. A szövetség a legrégibb, a legtiszteletreméltóbb jellemzés Izrael Istenhez való viszonyára, tanítására, életére, hitére.

Amit a halálban ezerszer megpecsételt, amit történetének összes csodája által megőrzött és megmentett, amit minden tengeren át hordozott, minden országban megszentelt, az a

(Móz.III. 26. 45,) az "ősapák e szövetsége", amely halhatatlan kötelezettségként öröklődik nemzedékről nemzedékre. Az a magasztos és különös az Izrael iránti hitvallásban, hogy nem akar több lenni egy szövetségnél.

Az Írás is jó okból emelte e szövetség jelképévé a sót. Hiszen csakúgy, mint a só az ételnek, amelyhez adják, fűszert és ízt, de tartós romolhatatlanságot is kölcsönöz, ugyanígy az a gondolat, hogy a szövetség az, amit Istennel megőriztünk, tanításaira enyhítően és tisztítóan hat, erősítően és megtartóan. A szövetség szinte elvett tőle minden égiesítő mellékízt.

Mindenekelőtt megtisztította az összes édes érzéki érzést áldásosságától és oda hatott, hogy inkább élvezetessé, mint az érzelem irányává vált. Inkább az akarathoz, mint a hithez nyúl, és gyakrabban jelenik meg az elhatározás fanyar, de erőteljes vonásaként, mint lágy, de állhatatlan hangulatként.

Ha egy szövetséget meg akarunk tartani, akkor feltétlenül szükség van előírásainak ismeretére, de egyben az érzelmi hűségére is. Bár feladatunk a törvény kutatása. Bár a zsidóságnak büszkesége, hogy minden hitvallója arra hív fel, hogy az isteni igék utáni szomját a forrásban oltsa. Bár önmagát is kiváltképp oly tannak jellemzi, amely alapvető írásainak neveit is tanokból és a tanulásból vette. Bár a zsidó vallás tanítani, megismerni és tudatosítani akar, ámde a tudás mégsem öncél, a zsidó vallás nem a szellemi játékokban leli örömét.

A zsidó vallásnak az isteni tanítással való foglalkozása csak bevezetés, út, az istenfélelemhez, a törvény kutatása csak bevezetés a törvény iránti hűséghez. Mire jó az alaptételek ismerete, ha a szellem, melyet előre vitt, elenyészik, mit teremt a tudás, melynek tartalma halottnak és terméketlennek látszik, mert életadó melegét elvesztette, melynek őt ápolnia és védenie kellene?

Ahol lazul a szívben a szövetség, vagy éppen fel is oldódik, ott az előírásai száraz falevelekhez hasonlatosak, amit a kétely első szele elsodor. Vajon a zsidó vallás egyfajta készség, játék-e az értelem számára, gyakorlása a memóriának? Jaj annak a bölcsességnek, amely pusztán virágokban leli örömét, de semmilyen gyümölcsöt nem érlel, amely elindul, de nem tudja, honnan, amely bevezet, de nem tudja mibe, farigcsál egy kaput, melynek nincs rendeltetése, semmit nem nyit ki, semmit nem zár be, ahelyett, hogy az isteni körhöz vezetne, melyben minden virágot hoz, ami díszíti, és nemessé teszi az életet:


( Joma 72/b , Sábát 31/b))

Nem hideg tudásra, nem üres álmodozásra, hanem lelkes megismerésre, a tanításunk forrásai iránti forró odaadásra van szükségünk, ha népként és egyes emberként meg akarjuk őrizni az Istennel való régi szövetséget. Csak akkor nevezhetjük magunkat ezentúl is a szövetség népének, csak akkor dicsekedhetünk Isten közelségével, ha körünkben a hagyomány ismerete égő buzgalma kelt nagy feladatunk iránt és ösztönözni fog. Ám a buzgalom önmagában nem látszik elegendőnek, hanem szívesen fordul vissza az eredeti írásokhoz, hogy erőt merítsen belőlük. Ha a tudás és az istenfélelem nem válik ketté bennünk. Ha a tanház és az Isten háza nem elkülönülten állnak egymással szemben, hanem út visz egyikből a másikba és a kettő összekapcsolódik.


( Moed Káton 29/a)

Éppen ezért ebben a házban kapcsolódjék össze a tudással az átélés, és a tanítás tudomásul vételével fokozódjék és szilárduljon az iránta való lelkesedés. Így ragyogjon fel fölötte a lángokban a felirat.


" Az Örökkévaló szívet kíván..."
(Szánhedrin 106/b)

S mégis...


"De szívük nem volt szilárd iránta, s nem voltak hűségesek szövetségében"
(Zsoltárok könyve 78.37)

Csakis a teljes hűséget, csakis a feltétlen odaadást ápoljuk körünkben, szívünkből fakadjon a buzgóság és a szeret, amelyekhez a régi szövetség szolgálatában csak irányt mutasson a tanultság.


"Azért mondd: Íme Én adom neki a béke-szövetségemet."
(Móz.IV. 21.12.)

Ez volt az ígéret azon férfi számára, akiből az Isten iránti buzgalom tűzként tört elő, Pinchász, a kohanita iránt. Az igazi buzgalom nálunk is meghozza majd az igazi békességet. Ha az a gondolat töltött el bennünket, hogy népünk Istennel kötött szövetségét életében vagyunk hivatottak megmutatni és kifejezni. Ha mindenkinek a maga részéről munkálkodni kellett volna, Ha megvizsgálnánk magunkat, mielőtt másokat irányítanánk, akkor ki kellene kerülnünk az átkot és újra tér nyílna körünkben a gyengédség és békülés szellemének, amely újra meg újra eltűnéssel fenyeget minket. Üdv nekünk, ha közöttünk egy égi hang újra el tudná venni minden viszály keserűségét ezzel a felhívással:


(Berachot 28/a)

Csak az Isten iránti buzgó szeretet az, ami a vitázókkal azt mondatja, az utak szétválnak ugyan, ám a cél ugyanaz, az Istennel való szövetség. Az igazi hűségnek győzedelmes hatalma van, lehet őt félreismerni, félremagyarázni, lekicsinyelni, de hogy végül is sugárzóan előretör és elismerésre készteti az ellenállót, az olyan bizonyos, mint hogy az éjre a nappal következik:


(Móz.I.20.16.)

Eljött a hajnal, amikor Izrael minden erejét akadálytalanul feladatának végbevitelére fejtheti ki, óvjuk magunkat attól, hogy széthúzással gyengítsük és bomlasszuk az egységet, amely legyőzhetetlenné tett minket. Egy cél bátorítsa szívünket, adjon szárnyakat erőnknek; az egy, a régi, a szent cél, az Istenhez való hűség, a tanítása iránti lelkesedés. Így ha ezt a célt követjük, biztosak lehetünk benne, hogy hű folytatói leszünk az igazi, a valóságos, az örök zsidó vallásnak, amelynek az Istennel való szövetség gondolata jelenti az életet és a lelket. Ilyen módon szíves-örömest nagy buzgósággal és igaz hűséggel közelítünk céljainkhoz, vigaszt merítve és bízó tekintettel nézünk a jövőbe, hiszen akkor majd minket segít az ígéret:


"Mert a hegyek megmozdulnak, és a dombok meginognak, de szeretetem tőled nem mozdul el és békém szövetsége, nem inog meg, mondja irgalmazód, az Örökkévaló."
(Jes. 54. 10.)

II.


"Én, az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzet világosságává."
(És. 42. 6).

Ó, hogy ez a szó behatolna mindenki lelkébe, akik Izraelnek a sötétséget kívánják, Izraelnek, melynek ez törvényhozójának a szájából legszebb sikerének ígéri meg, hogy a népek dicsőíteni fogják...


"Bölcs bizony és belátó ez a nagy nép".
( Mózes V. 4/6)

Izrael számára, mely arra hivatott, hogy világtörténeti példával mutassa meg, hogy egymás mellett lakozhat az odaadó istenfélelem, a megismerés szeretete, a szív melegsége és a szellem világossága! A teremtéstörténet lapjaira örökre fel van jegyezve, mi mellett is döntsünk a fény és a sötétség kibékíthetetlen vitájában; Izrael Istenének szolgálatában áll, ha a fényesség hordozójaként és terjesztőjeként lép fel. Hiszen a lélek szűkössége mellett, a sötétéggel nem nevezhető meg Isten neve:


(Beresit Rábá 3 g. E.)

Nem azzal, ami csakis népünket illeti, hanem azzal, ami mindeneket illet, ami mindeneket mozgat, a legfőbb kérdésekkel, melyek az emberi szellemet foglalkoztatják. Ezzel kezdődik tanításunk könyve, mintegy örök intelem, hogy a szellemnek éljünk, és vessük be minden erőnket a megismerésre való törekvésben, az igazságért való küzdelemben, a népek legnemesebb versenyében.

Sohasem volt osztályrészünk a sötétség, bármennyire erre akartak kárhoztatni bennünket.


"...Izrael fiainál pedig világosság volt lakhelyeiken."
(Móz. II. 10. 23.)

Ahogyan egy város közelsége felismerhető abból a fénysugárból, melyet az esti égre felküld, éppúgy még az idők éjféli sötétségében is felismerhető Izrael annak a fénynek a nyomából, amely a történelemben való útját kísérte. Izrael megszívlelte prófétájának intelmét:


"Eredj népem, menj be kamaráidba és zárd be ajtódat, rejtőzzél el kis pillanatra, míg elmúlik a harag."
(Jes.26,20.)

Az Isten házain és a tanházakon belül gyülekezett a nép, ápolta és fejlesztette szellemi erejét mindazzal, ami nagy és szép és emberi volt, és összhangot tartott az emberiség nagy törekvéseivel, amit erővel elorozni akartak tőle. Tartozunk a szolgasorba vetett őseink emlékének az igazsággal, hogy - és a zsidó tudományos élet napról-napra jobban teljesíti ezt - hogy kétely nélkül megállapítsuk, milyen részt vállal Izrael a szellem és a megismerés fejlesztésében. Ama tények felmutatásával, amelyekkel mi az emberi műveltség előrehaladásához tevőlegesen és támogatólak hozzátettünk.


"Itt bizonyíthatom Neked szeretetem"

Így kiált az Isten házának és tanházainak tekintetében Izrael egy igéjéért Istenhez, a barátjához. (Erubin 21/b) Ugyanis bizonnyal nem kevésbé azon szenvedélyekkel, amelyeket eltűrt, avatta szentté Istenének nevét és hozta működésbe egy oly szövetség csodáját, amely örvend hitvallásának fényességével. Ha a szellem összes tettei figyelmet érdemelnek, mert arra a legjobb alapra építenek, ami csak megadatott az embernek, mit is magasztaljunk egy olyan írásból, amely nélkülözések és szenvedések közepette jött létre, ami aggasztotta bántóját, kínozta kínzóját, amely nem jutalomra várt de az igazság szeretetére, melyet nem az elismerés reménye, hanem a megismerés vágya hajtott.

Amint a folyóban kirajzolódnak a part összes vidékei, melyek mellett szikrázó hullámai elsiklottak, úgy mutatja szellemtörténetünk azon népek és gondolatkörök nyomait és hatásait, amelyekkel érintkezésbe kerültünk. Ahogyan átfestettük vérünkkel minden folyó vizét, ahogyan az égtájak csillagai ráragyogtak szenvedéseinkre, úgy gondolkodtunk és írtunk verset az összes nyelv hangjaiba, s vidítottak és váltak gyümölcsözővé a népek gondolati kincsei. Meglepetten kiálthatja Izrael, ha áttekinti a nemes lelkek csapatát, akik a szorongattatás éjszakáján a szellem fényeinek szentelték magukat:


"... ki szülte nekem ezeket, hisz én gyermektelen és meddő voltam?"
(És. 49,21.)

 Hogyan is ne tüntetne fel megismerésre méltónak és drágábbnak előttünk, hiszen népünk legnagyobb, legjobb, legszentebb fiait kell tisztelnünk bennük! Vajon nem a mi díszeink változtak ezek fényében népekké, azokká, akik szövetségünk hű folytatói és fenntartóiként múlhatatlan dicsőséget szereztek maguknak? Ne öntsük-e lelkünket kiválóak dicső alkotó énekeibe és imáiba, melyeket idegen nyelveken is költöttek, ne tekintsünk-e a tanítások mestereiként olyan férfiakra, akik a népek tudományában örök csillagokként ragyognak?


"Mert íme sötétség borítja a földet és sűrű köd a népeket, de Te fölötted feltündöklött az Örökkévaló és dicsősége megláttatik fölötted."
(És. 60. 2.)

Fényesség és ismeret lesz a jele annak, hogy Isten még a mi körünkben uralkodik! Hogyan is adhatnók fel a tudás szeretetét, amelyet ápoltunk és magasra tartottunk az ínség és veszedelmek idején, hogyan is süllyedhetnők a szellem sötét éjszakájába, egy olyan korban, amikor a haza gyermekeiként fogadott minket, amikor jutalmaznivalónk van, ahol valamikor csak ajándékoznunk volt szabad.

A fény terjesztése, mint hivatásunk, ma időszerűbb, mint valaha. Tudva azt, hogy amikor mi teljes jogú tagként léptünk be az emberi társadalomba, amikor az állam számít ránk, amikor testvérként vehetünk részt polgártársaink törekvéseiben.

Óvakodjunk attól, hogy támogassuk a végzetes tévedést, mely szerint az egyetemért való odaadás nem állhatna fenn a sajátos származás iránti hűség mellett, amely szerint kibékíthetetlen ellentmondás feszülne a műveltség és a zsidó vallás között. Örök időkre szentesítette a régi prófétai ige azt a kapcsolatot, amelyben egyszerre őrzendő meg a szövetséghez való hűség és a felvilágosodás.

A forró zsidó érzés és a megismerés iránti szeretet egyesítésének a szelleme uralkodjék e házban, hogy az innen kikerülő férfiak bizonyítékai és mintaképei legyenek annak, hogyan élhet az a zsidó, aki számára sérthetetlen népének szövetsége és szentek tanainak vonásai, de egyben olyan ember is, aki megérti korának nagyságát és tudatosan követi az emberiség feladatit.

Ha őrizzük a hűséget és a világosságnak élünk, akkor minden rang és érdemet, amit fiai elérnek, emelik majd a zsidóságot, minden tettben, amelyet végbevisznek, dicsőíti majd isten nevét. Akkor majd valahányszor a zsidó szellemet dicsérik a hűségnek, a fényességnek nem kell meghátrálnia. Valahányszor az ember dicsőíti és megőrzi isten szövetségét, amelyről látnokunk bölcsen ezt mondja:


"És ismeretes lesz, a nemzetek közt magzatjuk és ivadékai a népek közepette; mint a kik látják, fölismerik őket, hogy az Örökkévaló áldotta magzat ők."
(És. 61.9.)


De hozzád Örökkévaló, a szövetség Teremtője és a fényesség ősforrása, ma azzal az imával fordulunk, hogy áldásosan terjeszd ki hazádat e házon is túl, amelyet neved megszentelésére és tanaid dicséretére emeltek. Vedd oltalmadba, hogy javára legyen az országnak és növelje a békességet gyermekeid között. Gyarapítsd őket ismeretekben, serkentsd fel bennük a te igaságod iránti szeretetet, erősítsd a tanítókat, világosítsd, meg a diákokat és áraszd népedre a belátás és az istenfélelem szellemét.

Tekints le kegyesen erre a helyre, hogy ne szorongók, roskadozók, hanem boldoggá és örömtelivé vált emberek jelenjenek meg tekinteted előtt, legyenek boldogok és szerencsések szolgálatodban és örömtelik a megismerésedben. Áldd meg e ház ihletett alapítóját, dicső királyunkat és pártfogóinkat áldd meg koronatanácsát, áldd meg azon férfiakat, akik e mű támogatását segítették, valamint mindazokat, akik e házavatás ünnepére itt összegyűltek, áldd meg a gyülekezetet, Izrael eme díszét, vezetőit és tanárait, irányítóit és támogatóit, adj áldást az országra, adj áldást a városra, üdv és béke legyen népednek!


ÁMEN       



(Az eredeti német nyelvű prédikáció megjelent: Gesammelte Schriften von David Kaufman. Frankfurt a/M. Kommissions -Verlag von J. Kauffmann, 1910)

Németből fordította: Prof. Dr. Rathmann János.


2007.09.30
 

Vissza