Dr. Tóth-Takáts Judit
adjunktus, OR-ZSE:

Elhangzott a Goldmark kórusnak, Tóth Emil főkántor emlékére tartott hangversenyén, a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, 2017.június 4-én.

 Emlékezés Tóth Emil főkántorra

Ahhoz, hogy Tóth Emil kántori tevékenységét, pályáját most dióhéjban bemutathassam, segítséget kaptam azoktól, akik együtt dolgoztak vele: Rektor Úrtól, mint az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem zsinagógájának egykori főrabbijától, Ádám Máriától, a Goldmark kórus vezetőjétől, Lisznyay Szabó Máriától, aki évtizedeken keresztül a Dohány utcai zsinagóga orgonistája volt és Fekete László főkántor úrtól. Ezúton is szeretném megköszönni a velük folytatott beszélgetéseket, a feldolgozásra átengedett képi- és hangzóanyagok sokaságát.

Engedjék meg, hogy rövid személyes élménnyel kezdjem. Az OR-ZSÉn Kármán Gyuri bácsi óráira jártam, hogy zeneakadémiai tanulmányaimat kiegészítsem. Itt kezdtem megismerkedni a zsidó liturgikus zenével, az imákkal, a dallamvilággal, a különböző előadásmódokkal. Az órákon tanultak hamarosan összekapcsolódtak a zsinagógai tapasztalatokkal.

A Tóth Emil főkántor úr vezette szombatfogadások alatt Gyuri bácsi gyakran - kiemelt helyét otthagyva - hátrajött hozzám, és amellett, hogy segített eligazodni az imakönyvben, minden dallamhoz rövid magyarázatot fűzött: "Ez hagyományos dallam. Ez Sulzer dallama. Hallod, hogy emelkedik? Na, a főkántor úr ezt egy kicsit túlságosan megcifrázta!" Egy idő után aztán már csak a helyéről ülve kacsintott, vagy a kezével mutatott egy-egy érdekesebb dallamfordulatot. Mindemellett pedig a kiemelt ünnepeken hallhattam az imadallamokhoz játszott orgonakíséretét és a kórus által énekelt válaszokat, kiegészítő tételeket is.

Így ismerkedtem meg a neológ liturgiával, Tóth Emil gyakran hősi magasságokba emelkedő, hosszan kitartott, vagy éppen aprólékosan túldíszített tenor hangját hallgatva, amit az orgona hol akkordokkal, hol egy-egy rövid dallamrészlet megismételésével támasztott alá, visszhanggal vagy zenei válaszokkal színesített. Így lett számomra teljes ez a liturgia, tenor szólóval, orgona- és kóruskísérettel.

Tóth Emil felnőtt fejjel kezdte az előimádkozást tanulni. Évekig dolgozott pincérként Németországban és Svájcban, majd a visegrádi Silvanus Hotel étteremvezetője lett. Szeretett énekelni, és legnagyobb álma volt, hogy kántor lehessen. Ez a vágya pedig segítőre talált. Scheiber Sándor 1969-ben kérte fel Ádám Emilt a kántorképző kar elindítására, Ádám tanár úr pedig az egyéni tanítás mellett a rabbi- és kántornövendékekből kórust is létrehozott (ez a kórus néhány év múlva Goldmark nevét vette fel; megalakulásától fogva a mai napig Magyarországon egyedülálló módon zsidó kórusként működik Ádám Mária irányításával, aki immár 30 éve lépett édesapja nyomdokaiba.).

A Goldmark kórus 1975. tavaszán visegrádi hajókirándulást tett, melynek során Ádám Emil beült a Silvanus Hotel éttermébe, és azt a séfet kérte magához, aki "kántor akar lenni". Ajánlata úgy szólt, hogy szívesen tanítja a fiatalembert, emellett pedig a kórusba is elvárja. Munkás évek kezdődtek ezzel: Tóth Emil óriási szorgalommal vetette bele magát a liturgia tanulásába. A zene szeretete, jó hallása és zenei érzéke természettől fogva megvolt benne, de az eddigi repertoárnak, amit főleg olasz dalok képeztek, most egészen más irányt kellett szabni. Emil tanult Ádám tanár úrral a Rabbiképzőn, a Goldmark Kórusban és rendszeresen a tanár úr lakásán is.

A kottaolvasás művészetét nem sajátította el tökéletesen, de a kotta mégis egyfajta kapaszkodót jelentett neki, követte a dallam mozgását és felismerte, ha ő vagy más eltért a leírt iránytól, jó hallása, türelme és szorgalma pedig átlendítette a nehézségeken. Ádám tanár úr iránymutatása és füzetei segítségével tanulta meg a liturgiát és az előimádkozást, majd bizonyos füzetekhez később is ragaszkodott: ilyen volt a "fekete füzet", amely kántori kadenciákat és díszítéseket tartalmazott, vagy a "Carlebach-füzet", amit Lisznyay Mária állított össze számára.

Már első előimádkozói megszólalásain érződött a hitelesség, ahogy ezt minden visszaemlékező beszélgetőpartnerem egybehangzóan állította: úgy énekelt, mint egy ortodox kántor; mint aki gyerekkorától kezdve ezt hallotta és tanulta; amit az éneklése árasztott, az igazi jiddiskeit volt. Így történt, hogy a Goldmark Kórus szereplésein egyre többször énekelt szólót és Ádám tanár úr új műveiben kifejezetten az ő hangjára írt szólamot.

Csak néhány példát említek: 1977-ben a Rabbiképző centenáriumi ünnepségére komponálta Ádám Emil a 100. zsoltár című művét, benne Tóth Emilnek írt szólóval, amit az első előadás után gyakran és szívesen énekelt koncerteken; 1979-ben Bécsben is, a kórus első külföldi fellépésén, több szólót énekelt.

1981-ben, Feleki Rezső főkántor halálával megüresedett a Rabbiképző zsinagógájának kántori pulpitusa. Scheiber Sándor Tóth Emilt kérte fel e tisztségre és ezzel megvalósult az, amit Ádám tanár úr előre látott, hogy Emil lesz a Rabbiképző kántora - a mondat második fele néhány évvel később teljesedett be: a Dohány utcai zsinagóga kántora Fekete László lesz.

Emil ekkorra már tudta a teljes szombati liturgiát és az ünnepeket, a következő évre pedig meg kellett tanulnia a nagyünnepi liturgiát is. 1982. nyarán Ádám Emil műtéten esett át és hosszasan lábadozott. Tóth Emil szinte naponta járt fel hozzá, minden erősítő és gyógyító praktikát bevetett, hogy mestere talpra álljon és ő megtanulhassa a nagyünnepeket. Törekvését siker koronázta, és ettől kezdve több mint 30 éven át vezette a Rabbiképző zsinagógájának liturgiáját előimádkozásával, énekével.

Az első időkben minden péntek délután az araszobában beszélte meg Ádám Emil, Kármán György és Tóth Emil az esti liturgiát: melyik ima kap kiemelt szerepet, hol fog felcsendülni egy kántorszóló vagy kórusmű? Ádám tanár úrtól továbbra is tanult és aktívan részt vett a kórus életében, 1986-ban az izraeli hangversenykörúton és az olaszországi fellépésen; majd életének ez a "tanítvány" szakasza 1987-ben, Ádám Emil halálával lezárult.

Természetesen nem maradt komoly szakmai segítség nélkül – hogy csak a legnagyobbakat említsem: Kármán György és Lisznyay Mária szinte folyamatosan dolgoztak vele –, de mester, aki megmondhatta, hogy mit tanuljon meg és mit nem, hogy több számot hogyan állítson össze egy csokorba, hogy mi illik egy-egy tételhez és mi nem, ilyen mestere már nem volt többé. Ennek ellenére szakmai karrierje folyamatosan ívelt fölfelé.

A mindennapos zsinagógai előimádkozás, az ünnepi liturgiák vezetése és a kóruséneklés mellett állandó szereplője - sokszor főszereplője lett kántorkoncerteknek, de nevével lehetett találkozni akár a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorán, vagy egy-egy operaénekes társaságában. Gyakran szerepelt Az utódok reménysége című televíziós műsorban, liturgikus énekeket bemutatva szélesebb közönségnek.

A Goldmark Kórus fellépésein és a kiadott cd-ken is szerepelt, mind kórus-, mind pedig szólóénekével. Repertoárját folyamatosan bővítette: a liturgikus énekfeldolgozások és az olasz dalok mellett komolyzenei műveket is énekelt, többek között Goldmark-dalokat, Verdi és Puccini operaáriákat. A ’90-es években "a három tenor" mintájára "a három kántor" címmel énekelt Sándor Györggyel és Fekete Lászlóval együtt több koncerten is. Többször énekelt külföldi hangversenyeken is, sőt hívták kántornak Németországba és Angliába, de ezeket a felkéréseket elutasította. Nagyon szerette Magyarországot…

Előfordult, hogy zsinagógai kötelezettségei miatt egy-egy jobb felkérést lemondott és az is, hogy tiszteletdíj nélkül is elment énekelni. Természetesen a koncertek fizetés-kiegészítést is jelentettek (sajnos igen jól el lehet képzelni a különbséget egy étteremvezető és egy főkántor fizetése között). Emil mindig figyelt arra, hogy aki vele volt - énekes vagy hangszeres kolléga -, megkapja az őt illető összeget, ezt gyakran személyesen intézte. Meghatározó személyiség volt, akire mindig lehetett számítani. Olyan alkalom is adódott aztán, hogy egy fellépés után sajátos humorral jegyezte meg: "nem elég, hogy pénzt nem adtak, de még a kávé is langyos volt!"

A művek kiválasztása és a betanulás komoly folyamat volt nála, egy-egy feldolgozás vagy dal vita tárgyát képezhette, de a gyakorlás már szent feladatnak számított: az új művet először is le kellett kottázni és betanítani. Gyakran választott felvételről, vagy más kántortól hallott művet, így szüksége volt olyan zenészekre, akik hallás után tudtak kottázni. Ebben és a betanítás folyamatában nagy segítségére volt Lisznyay Mária, Mandowsky Judit és Neumark Zoltán.

Ezzel szorosan összefüggő feladat volt hangszeren (zongorán vagy orgonán) kísérni őt, mivel kísérőszólamot az énekszólam alapján lehetett improvizálni, komponálni. Kaptam már én is ilyen egyszólamú énekkottát, amihez a kíséretet illetően semmiféle fogódzó nincs. Ez a fajta készség a zeneművészeten belül szinte külön szakma. Kiemelkedő tehetséggel kísérte Emil énekét Kármán György, Lisznyay Mária és Neumark Zoltán. Főkántor úr ösztönös tehetsége és jó füle nagy türelemmel társult, a gyakorlás során sokszor ő maga kért újra és újra egy frázist, amíg tökéletesen nem ment – és amit egyszer megtanult, azt onnantól fogva tudta!

Sőt, a kíséretben is ragaszkodott az általa megismert és megszokott elő- vagy közjátékhoz. Mindemellett felvételekről is sokat tanult, vezetés közben - Mercsó nevű Mercédeszében - majdnem mindig kántori számokat hallgatott.

Tóth Emil lételeme volt az éneklés. Szerette a közönséget, hangulatot teremtett és meg tudta osztani az éneklés örömét. Lehet mondani, hogy a pódiumon is pincér volt: feltálalta a zenét. A fellépések után pedig szó szerint is megvendégelte társait, gyakran előkerült az otthon készített sütemény, de ha úgy adódott, az egész kórust megvacsoráztatta. Talán világhírű séf is lehetett volna – közel ezer receptet tudott fejből.

Két kórusfellépésről szeretnék még röviden említést tenni: az egyik, Ádám Emil születésének 100. és a Goldmark Kórus megalakulásának 35. évfordulóján a Zeneakadémia nagytermében került megrendezésre. Erre az alkalomra komponálta Király László zeneszerző Zsoltárkantáta című művét, melynek 3., szóló tételét Tóth Emil énekelte.

A másik koncert pár évvel ezelőtt volt, 2014-ben, amikor a kórus fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte. Emil ekkor már nem énekelt a kórusban, a próbák túl nagy megterhelést jelentettek számára. Megbeszélésük alapján azonban a kórusvezető, Ádám Mária várta őt a hangversenyre, hogy egy szóló számot énekeljen. Konkrét válasz nem jött, így nemhogy a műsorba nem került be, de nem is tudták felkonferálni…

z utolsó pillanatban érkezett - Neumark Zoltán hozta el szinte erővel. Nemigen lehetett érteni, ahogy bemondta, mit fog énekelni. De az énekhangja, az egészen más volt. Az első hangoknál megállt a teremben a levegő - még a leghátsó sorban ülő tizenéves fiúcsapat is abbahagyta a beszélgetést és tátott szájjal figyelt. Kicsit rekedtes hang volt már, néhol csúszkált is, de amilyen erő áradt belőle, amilyen hangulatot teremtett – ima az előadásban, előadás az imában.


Dr. Tóth-Takáts Judit
adjunktus, OR-ZSE
2017.06.04