Sándor György
főkántor, Indianapolis:

TALÁLKOZÁSAIM LEGENDÁS KÁNTOROKKAL

  - V -

Loránd Márton

Halálának tizedik évfordulóján Kardos Péter förabbi így emlékezett meg róla az Új Élet hasábjain:   „amit kántor megtanulhatott, azt ő tudta”.
Talán még soha tömörebben nem foglalták össze mindazt, ami róla elmondható. Valóban mindent tudott, ami egy kántort a legnagyobbak  közé emelheti. Abszolút muzikalitás, tökéletes szövegmondás, a szavak és a zene szinkronjának hibátlan jelenléte, valamint a párját ritkító improvizáló készség, ami szintén a fentebb felsorolt erényei összességéből adódott.
Kiskunfélegyházán kezdte kántori működését, majd a világi zene felé fordult. Karmester, zongorista, zeneszerző, korrepetitor és karvezető volt. Zenei tudását a tökéletességig fejlesztette.

A II. Világháború után 1947-ben tért vissza a kántori pályához, pécsi főkántor lett, amikor Apám Pécsről Kaposvárra távozott. Hatalmas lendülettel vetette bele magát a munkába. Újjászervezte, kibővítette a kórust, az istentiszteleteket a legmagasabb zenei szintre emelte. Később ismét a világi zene vonzotta magához, színházi és koncertkarmester volt, korrepetált, tanított.

Az 1956-os események után a külföldre távozó Blassz Zsigmond helyét vette át a Hegedűs Gyula utcai templomban és Ábrahámsohn Manó főkántor halála után innen került a Dohányba. Jelenléte, kántori működése mindig a legmagasabb zenei és liturgiai szintet jelentette.

A pódiumon való szereplés továbbra is vonzotta. Először egy kvartettet szervezett, ezzel koncertezett, külföldre is eljutottak. Társai, Kárpáti Gábor, Kohn Jenő és Kovács Sándor voltak. Később megalakította a Lewandowsky kórust. A budapesti templomok kórusaiból toborozta alapító tagjait, később másokkal is kiegészítette. A főváros és vidéki nagyvárosok zsidó közönsége előtt léptek fel, majd Németországba és Csehszlovákiába is eljutottak. A koncerteken ritkán lépett fel énekesként, inkább vezényelt, komponált, és általa ismert zenei anyagot dolgozott fel.

A Dohány utcai zsinagógában  „Biblia a zenében” címmel rendezett koncertet. Operaházi tagok, mint Delly Rózsi és Nagypál László valamint több más művész lépett fel e kórushangversenyen. A narrátor szerepet nem kisebb egyéniség töltötte be, mint Bessenyei Ferenc. A koncertet jelenlétével és érdeklődésével megtisztelte Kodály Zoltán is.

Loránd Márton főkántor útja a Dohány utcai templomból Strasbourgba vezetett. Ott is a legnagyobb megbecsülés övezte, Európa egyik legkiválóbb kántorának tartották. Valóban az volt.

Mi alkotta Lóránd nagyságát? Sok szerencsés összetevő egy időben való jelenléte és tudatos alkalmazása. Kellemes, de nem különösebben nagy hangját kitűnően használta. Soha nem akart ún. „nagy” hangot produkálni. Nem hangjának volumene, hanem a kitűnő technika tette, hogy a hatalmas Dohány utcai templomot megtöltötte, még a leghalkabb piano frázisait is mindenütt hallani lehetett. Az istentisztelet egészét tartotta mindig szem előtt, tehát nem kizárólag a saját produkciójára koncentrált. Számára a kórus, az esetenkénti szólisták teljesítménye a sajátjával egyenrangú fontossággal bírt. Lényeges és fontos volt számára az orgonakíséret is. Kiváló társra lelt ebben a ragyogó Lisznyai Gábor személyében. Lisznyai rendkívüli muzsikus volt, az orgona életre kelt a keze alatt. Egyik tanítványa, Izsák Andor gyakran helyettesítette őt. Izsák ma Hannoverben él, az Európai Zsidó Zenei Központ igazgatója.

Lisznyai helyét a Dohány templom orgonistájaként leánya, Mária örökölte. Játéka dinamikájában sokszor hallom vissza a felejthetetlen Édesapa hatását, tanítását.

Mivel Loránd Apámmal jó barátságban volt, hamar emberközelbe kerültem vele. Mindig Marci bácsinak szólítottam. Tizenkét éves voltam, amikor esetenként maga mellé állított szólóénekesként. Felhívott a lakására, átvette velem az éppen aktuális művet. Tanított, megvilágította számomra a szöveg és a zene szoros kapcsolatának elengedhetetlen szükségességét, a zenei felkészültség és a stílusismeret fontosságát. Beavatott a kántori rögtönzés elemeibe is, persze csak alapfokon, amennyit abból egy gyerek meg tud valósítani.

Lóránd és Lisznyai közös muzsikálása minden istentiszteletet felejthetetlenné tudott tenni. Mindketten az improvizáció, a kántori és zenei rögtönzés mesterei voltak. Lóránd az imaszöveg mondanivalójára és szellemére épített, a zenei szabályok tökéletes ismeretével, Lisznyai elsősorban zenei alapállásból, de a zsidó imák világában való tökéletes jártasságával közelített.

Aki hallotta Loránd  újhold hirdetését, soha el nem felejti.

„Y'hi  rocajn  milfonecho” magyarul: „legyen akaratod szerint...”, csodálatosan szép falzettel indított, alázattal szólította meg a Teremtőt amikor a béke, a jólét, a gyarapodás hónapjáért könyörgött, ahogyan hosszú életért, felemelkedésért imádkozott, ahogy elért a mű csúcspontjára:  "chayim sejes bohem jirasz somajim vejirasz chet…” azaz „add, hogy féljük az egeket és félelemmel forduljunk el a bűntől...” majd ismét alázattal szólt: "chayim se-en bohem buso uch'limo...” magyarul:„olyan életet adj, mely mentes a szégyentől és a gyalázattól…”

Saját szerzeménye volt ez, saját hangja lehetőségei szerint komponálta meg, óriási önismerettel és határtalan fegyelemmel.

Ezt az imát hanglemezen is rögzítette Loránd. A felvételt felhasználták egy deportálásról szóló német film egyik jelenetének háttérzenéjeként. Szívbemarkoló volt.

A legfelejthetetlenebb Loránd kompozíció számomra a nagyünnepek muszaf imájából a "haben jakir li efrajim" kezdetű fohász. "... ugye, ez az én drága fiam Efrajim?” „ha szenvedést hozok is reá, jósággal és szeretettel emlékezem meg róla...” Jeremiás próféta szavainak bonyolult összetettségében is megtalálta az értelmes, igaz zenei kifejezést.

Szerettem a humorát, a könnyed társalgásra hajló modorát. Szerettem a zenei zsenialitását, szerettem a komoly perceket, amikor tanított, sőt, akkor is szerettem, amikor valamiért megfeddett, mert éreztem, hogy igaza volt. Marci bácsi jutalmazni is tudott. Amikor valamit a lakásán való gyakorláskor jól csináltam, a templomba menet megálltunk a cukrászdában egy gesztenyepürére.

Mai kántori működésemben is sokszor veszem hasznát egykori tanításainak, figyelmeztető tanácsainak. A péntek esti kidust gyakran énekelem úgy, ahogy Tőle hallottam. Amikor valamit improvizálok, mindig hallom a szavait: Tudod, mit mondasz? Mindig a szövegből, az ima értelméből indulj ki!

Jó lenne, ha hallaná...., ha elmondaná a véleményét...., ma is sokat tanulnék belőle.

Sándor György
főkántor, Indianapolis
2009.07.22