Sándor György
főkántor, Indianapolis:

TALÁLKOZÁSAIM LEGENDÁS KÁNTOROKKAL

- VII -

Fish József

Neológ zsidóként ritkán jártam a Kazinczy utcai orthodox templomban, de amikor elmentem, mindig sok élménnyel gazdagodtam. Egy időben, tizenéves koromban felejthetetlen tanítómmal, Zoldán bácsival gyakran elmentem meghallgatni Rav Majse Weisz z.c.l. Tóra- és Talmud magyarázatait, amit persze nem nagyon értettem, de Zoldan bácsi fordításában és magyarázatával mégis élvezni tudtam. Ugyancsak nagy élményem volt egy hajnali Sz'lichesz istentisztelet az 1960-as évek elején, amit az áldott emlékű Lazarovics Sándor z.c.l. vezetett le. Szívet-lelket megérintő, megrázó könyörgése, igazi „orthodox-mässig" davenolása emléke örökké él bennem.

1957-ben egy Ros Chodes reggelen Apámmal a Kazinczy utcai "sül"-be mentünk. Más volt ott az egész légkör, mint amit addig ismertem. Zaj volt, járkálás, a gyerekek is "szabadabban" viselkedtek. Hiányzott a neológ zsinagógák formalitása, helyébe azonban kaptam valami pluszt: mindenki imádkozott és mindenki tudott imádkozni.
Fisch József, a legendás kántor talán hetekkel, de lehet, hogy csak napokkal a kivándorlása előtt egyik utolsó pesti funkcióját végezte azon a reggelen. Azóta sem tudom őt elfelejteni és gyakran gondolok arra, hogy ez a páratlan tehetségű kántor-óriás, ez a mélyen vallásos ember miért végezte életét oly tragikusan?

Fisch József kántori pályája Miskolcon indult a II. Világháború előtt, amikor a városban pezsgő orthodox zsidó élet folyt. A háború után a fenomenális Leopold Holzer főkántort követte a pesti Kazinczy utcai templomban. 1957-ig működött ott, majd Izraelbe emigrált. A tel avivi Nagytemplom megüresedett főkántori pozíciójára több más jelölttel együtt pályázott. A "mezőny" erős volt, szó lévén Izrael egyik legprominensebb templomáról. Akkor már Izraelben volt Fisch korábbi pesti karmestere, Kollmann Jenő, aki megérkezése után szinte azonnal megkapta a ramat gani Nagytemplom karnagyi állását. Mivel akkor Ramat Ganban is éppen kántort kerestek, Kollmann kérte Fischt, szerződjek oda, dolgozzanak újra együtt. Fisch hallani sem akart erről a "megalkuvásról". Szakmai önérzete arra biztatta, hogy ő csak a tel avivi Nagytemplom kántora lehet. Ez volt életének sorsdöntő és visszafordíthatatlan tragédiát kiváltó tévedése.

Egy sabati istentiszteleten énekelt próbát Tel Avivban. Tudták, hogy nem régen érkezett Európából, tehát az askenáz kiejtéshez van szokva. Kérték, hogy imádkozzék úgy, nem kell a szefárd (modern héber) kiejtést erőltetnie - egyelőre.
A szerencsétlen körülményeknek ilyen sorozatos egybeesése nem sok ember életében fordul elő. Fisch nehezen szokta meg az izraeli éghajlatot. A tel avivi nedves, párás időjárás kellemetlenül hatott érzékeny hangszalagjaira, nem volt képes a legjobbat nyújtani. A templom "lengyel-domináns" atmoszférája is idegenül hatott rá. Aztán elkövette a legnagyobb hibát: hogy "vendéglátói" kedvébe járjon, mégis megkísérelte, hogy modern héberrel, vagyis szefárd kiejtéssel imádkozzék és a számára addig eléggé ismeretlen kiejtés alkalmazása miatt a szövegben számtalan hibát ejtett. Ugyanakkor szorongással töltötte el, hogy hangilag sem tudta a maximumot nyújtani. Mindezekhez járult az a tény, hogy a templom vezetősége egy másik jelöltet előnyben részesített Fischsel szemben (bizonyára a számukra rokonszenvesebb "származása" miatt). Fisch imádkozását hamarosan ízetlen bekiabálások, durva megjegyzések, gúnyos nevetések szakították meg. Valahogy végig recitálta a Sachriszt, de a Tóraolvasás alatt már elhagyta a templomot. Elkeseredésében, szégyenében egyetlen kiutat látott: önmaga vetett véget életének. Azóta is megfejthetetlen rejtély  számomra, hogy ez az istenfélő, mélyen vallásos ember, ez a több gyermekes apa hogyan tehette meg, amit tett? Milyen kibírhatatlan lelki fájdalom, megalázottság, reménytelenség vett erőt rajta, hogy eldobta magától az életet, a folytatást, a másutt felkínált lehetőségeket?

Egyetlenegyszer volt alkalmam személyesen, "élőben" hallani őt, nyolc éves koromban. Az újhold napi Hállél és Muszáf ima emléke megmaradt emlékezetemben. Mindenekelőtt a hangja, az a selyemnél és bársonynál finomabb, eszményien szép orgánum. Látom, ahogy ott áll fejére borított tálisszal, csukott szemmel imádkozik, könyörög. A Zsoltár dicsérő szavaival hódol Teremtője előtt, magával ragadva, imára ösztönözve híveit. Próbálok mondatokra, zenei frázisokra külön-külön visszaemlékezni, de az idő fátylán ma már nehezen látok át. Csupán az összkép maradt meg bennem, az a csodálatosan szép énekhang és az az őszinte, szívből jövő és szívekre ható imádkozás, amelyhez hasonlót azóta is ritkán hallok.

Egy nem túlságosan jó minőségű felvételen hallgatom. Nem tudom, mikor készült, mindenesetre különös "pluszt" jelent az orgonakíséret, melyet templomi működésekor természetesen soha nem alkalmazott.

"L'kel boruch n'imot jitenu..."  - „zengjetek dalt Istennek, aki áldott..”  A behízelgően lágy lírai tenor egyenletesen, puhán indítja a sabati Sachrisz ima e fontos fejezetének gyönyörű szavait.....

"Ajr chodos al cijajn toir..."
"sugározz új fényt Ciónra...." szárnyal fel a magasságokba a tüneményes hang, Istennek csodálatos ajándéka. Minden hangjával, minden szavával, minden gondolatával, szívének minden dobbanásával köszönetet mond Teremtőjének ez a legendás kántor, az előimádkozásnak, a Teremtővel való "beszélgetésnek" e nagy mestere.

Több, mint ötven éve nincs már közöttünk, de amikor hallgatom, érzem, hogy itt van. Énekel, dalol, szól azokhoz, akik becsülték hatalmas tehetségét, szerették kedves, megnyerő egyéniségét. Nem felejtik el azok, akiket imára inspirált, akiket az Örökkévaló színe előtt képviselt, akiket sok éven át gyönyörködtetett.

Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Fisch József örökké élni fog, amíg él egy ember a földön, aki hallotta őt nagy pillanataiban. Fakadjék áldás emlékéből!

Sándor György
főkántor, Indianapolis
2009.07.22