Kántorsiker Angliában 2015


Az OR-ZSE, azon belül is a kántorképzés nemzetközi hírnevét öregbíti, hogy a napokban két volt kántorhallgatónk is rangos sikert aratva szerepelt egy angliai kántorkoncerten.

Csoportkép Európa kántoraival

Az Európai Kántorszövetség (ECA) által Leedsben megrendezett gálán - többek között Eliyahu Greenblatt főkántor (Tel-Aviv), Yossi Saunders kántor (Leeds) és Albert Chait kántor (London) fellépésével - nem kisebb híresség, mint a Jeruzsálemi Nagyzsinagóga zeneigazgatója, Elli Jaffe kísérte Zucker Immáunelt az ORZSE Zsinagógájának kántorát és Nógrádi Gergelyt a Frankel Zsinagóga kántorát.

Nógrádi Gergelyt Elli Jaffe kíséri

 

 

- Rendkívül felemelő érzés volt a kontinens kántorkiválóságai között szerepelni - emlékezett Zucker Immánuel, aki immáron 13 éve tanít egyetemünkön.
- Az pedig külön öröm volt számomra, hogy az est legnagyobb sikerét egyértelműen a mi fiunk, szeretett barátom, Nógrádi Gergő aratta, akit többen is Európa hangjának kiáltottak ki.

 

 

 

Kántoraink a gála mellett részt vettek az ECA éves konferenciáján is, amelynek keretében a rögtönzött házi koncerteken is ők váltak a legnépszerűbbekké az olyan, kettesben előadott számokkal, mint a Szól a kakas már, vagy az O Sole mio.

Gratulálunk!

Székelyhidi Hajnal
főiskolai adjunktus, énektanár
2015.06.24

Vissza