Judaisztika záróvizsga 2018

2018. június 4-én, hétfő délelőtt 10 órakor vette kezdetét a Judaisztika szak végzőseinek záróvizsgája. Ebben az évben öt hallgató jutott el a befejezéshez és vizsgázhatott a szak megadott tárgyaiból.

 

A záróvizsga bizottság elnöke: Dr. Szegő Ágnes, az OR-ZSE Könyvtárának nyugalmazott igazgatója; míg tagjai: Dr. Peremiczky Szilvia adjunktus, Szántóné dr. Balázs Edit főiskolai docens, Dr. Schöner Alfréd rektor, egyetemi tanár, Dr. Oláh János egyetemi tanár,  dr. Lukács János adjunktus és Dr. Zima András adjunktus volt. A jegyzői teendőket Streitné Somkuti Vera látta el.

A vizsgázók három tárgykörből: judaisztikából, zsidó művelődéstörténetből és zsidó történelemből vizsgáztak és védték meg sikeresen szakdolgozatukat.


A záróvizsga-bizottság szerint a vizsgázók alaposan felkészültek a záróvizsgára, és meggyőzően adtak számot tanulmányaik során megszerzett tudásukról, így a tanévzáró diplomaosztón átvehetik majd a judaisztika alapszakos judaista (basic degree in Judaic Studies) diplomájukat (BA), amely igazolja, hogy végzett hallgatóink képesek a judaisztika tudományterületének mind vallási, mind pedig világi jellegű tartalmait magas színvonalon képviselni és interpretálni; valamint a zsidó vallásról, filozófiáról, történelemről, irodalomról átfogó és alapos ismeretekkel rendelkeznek; továbbá megfelelő jártassággal és készséggel bírnak a bibliai- és a modern héber nyelvben.

 

Gratulálunk!