MEGJELENT A YERUSHA ONLINE 4., LEGÚJABB SZÁMA http://www.yerushaonline.com


Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent II. évfolyamunk második, szukkoti száma.

A napokban jelent meg az OR-ZSE doktoranduszainak kezdeményezésére, a 2014 májusában indított Yerusha Online internetes folyóirat II. évfolyamának második száma, melyet az azóta eltelt alig másfél év alatt több mint 3.400 különböző helyről "lapoztak fel". Különösen érdekes, hogy külföldön is, főképpen Orosz- és Olaszországban jelentős számú követője akadt.

A jelenlegi számban Nógrádi Gergely kántor, doktorandusz folytatja a zsidó kántorművészetről elindított, népszerű sorozatát. Írásából hat világklasszis kántor életét és munkásságát ismerhetjük meg.

Az európai zsidóság nagy tragédiája szerte a világon számos tudományos feldolgozás tárgya. Tóth Sándor, nyelvtanár, doktorandusz az észak-magyarországi Szécsény zsidó közösségének hajdani pezsgő életét, és az ezt elpusztító halálutat mutatja be korabeli feljegyzések, visszaemlékezések felhasználásával.

Szintén az európai zsidó traumáról ír K. Farkas Claudia, pécsi egyetemi docens, aki az olaszországi zsidó közösségek sorsát tárja elénk a fasizmus és a német megszállás korszakának borzalmait felidézve.

Kárpáti Judit ismét a Közel-Keletre invitálja az olvasót. Ezúttal az Izraelben élő jemeni zsidóság különlegesen szép, az esküvőt megelőző, úgynevezett henna- rituáléját mutatja be, a közelmúltban készült, eredeti fényképekkel illusztrálva.

A Szerkesztőbizottság
Budapest, 2015. október 20.

Vissza