2017. április 2 - 8

Jelentése: parancsold meg


"Minden ételáldozat, olajjal elegyített vagy száraz, Áron minden fiaié legyen, egyiké úgy, mint a másiké"(7:10). Az olajjal elegyített felajánlás, a száraz viszont vétkes ember áldozata volt (Rási).

A vorkai Rabbi Jichák szerint Rási megjegyzéséből megtanulhatjuk, hogy a jámbor, illetve a vétkes zsidó által hozott áldozatot (ima, felajánlás) is egyforma szeretettel kell fogadni, hiszen előéletüktől, múltjuktól függetlenül mindannyian testvéreink, legyenek kisebb, vagy nagyobb cádikok, egyre megy.

Mi történt abban az esetben, ha valaki megígért egy áldozatot, de a teljesítést, izé, elfelejtette? Vájikrá hetlszakasza kapcsán (1:3) Rási megjegyezte: "ha valaki késlekedik elhozni az áldozatát, akkor kényszerítjük, hogy teljesítse felajánlását".

Viszont bölcseink szerint (Ros Hasana 6a) senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy elhozza az áldozatot. Ezt az ellentmondást úgy oldják fel, hogy a bíróság kényszerítheti, hogy önkéntesen kinyilvánítsa hajlandóságát, hogy elhozza az áldozatot. Vagyis nem arra kényszerítették, hogy elhozza, hanem, hogy akarja elhozni az áldozatot.

A midrás szerint "azt mondták a zsidók Isten előtt: Világ Ura! Te megparancsoltad, hogy elhozzuk ezeket az áldozatokat. Amíg a Szentély létezett, addig ha az ember vétkezett és elhozta az áldozatát, engesztelést nyert, és ugyanígy, ha lisztáldozatot hozott, elfogadásra került. De most, hogy a Szentély elpusztult, mit tegyünk bűneinkkel, vétkeinkkel? Azt mondta a Kádos Báruh Hu: ha azt akarjátok, hogy engesztelést szerezzetek, akkor őrizzétek Tórámat, és úgy számítom nektek mintha áldozatot mutattatok volna be előttem".

A Talmud megállapítása az áldozatbemutatással és az arról való tanulás kapcsán is igaz lehet: Ehád hámárbe, veehád hámámit, uvilvád sejeháven libo lásámmájim, vagyis ugyanaz a sok és ugyanaz a kevés" (mindkettő kedves az Örökkévalónak), csak irányítsa szívét az Égre, Isten felé.

"Parancsold Áronnak és fiainak: ez az égőáldozat tana" (6:2). Elsőként az égőáldozattal (olá, ismertebb nevén holokauszt) foglalkozik a szidra. Bölcseink felteszik a kérdést: miért előzi meg az égőáldozat az összes többit?

Rábénu Bahja ben Áser szerint: mestereink - áldás emlékükre - rámutattak, hogy az égőáldozat a helytelen és rossz gondolatokra hoz engesztelést. Tekintettel arra, hogy - optimista közelítésben - az esetek legnagyobb részében ezek megelőzik a gyakorlatot, a Tóra előrébb helyezi az égőáldozatot a többinél.

Rabbi Elazar M. Shach emlékeztet: naponta imádkozunk az áldozati szolgálat visszaállításáért. Ennek látszólag ellentmond, amit a próféta mond (Jirmijá 7:22-23): "Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem parancsoltam nekik azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, az égő- és a békeáldozat kapcsán. Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és kizárólag azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok"!

Jirmijá - Ráv Shach szerint - nem az áldozatok ellen beszél, hanem egy rossz felfogástól óv. "Az Exodus célja az volt, hogy Isten népévé váljunk/legyünk. Ezért olvassuk (2Mózes 19:4): "láttátok, hogy mit tettem Egyiptomban, és elhoztalak titeket sasok szárnyain Magamhoz".

A kivonulás eredményeként megbízást kaptunk, hogy közel legyünk a Teremtőhöz és hogy fenntartsuk ezt a közelséget. A Tóra törvényei, beleértve az áldozati törvényeket is olyan eszközök, melyek az Örökkévalóval való közelséget célozzák, de nem szabad összekevernünk az eszközöket a céllal, vagyis az Istennel való közelséggel.

"Ha hálaadásul áldozza, akkor áldozzon a hálaáldozattal kovásztalan kalácsokat" (7:12). Bölcseink tanítása szerint a messiási időben nem lesz szükség áldozatokra, egészen pontosan engesztelő áldozatokra, mert az emberek nem fognak vétkezni, a de a korbán todá (hálaáldozat) örökké érvényben lesz.

Több következtetés is levonható e megállapításból, de talán a legfontosabb az, hogy az Örökkévalóval való viszonyunk valójában azon múlik, képesek vagyunk-e hálát érezni Iránta. Ha az ember bajban van, vagy esetleg a lelkiismeretét nyomja valami, akkor kifejezetten nagy hajlandósággal keresi a kapcsolatot Istennel, míg ha a dolgok rendben mennek és egy sikeresebb időszakot él, akkor az istenkeresés vágya enyhül, vagy egyáltalán nincs.

A Teremtő ott van a kudarcaink mögött, de a sikereinket nem osztjuk meg Vele? A hálaáldozat talán azért örökérvényű, hogy ettől az igazságtalanságtól távol tartson minket.

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

 Darvas István
rabb

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza