|
Új hónap, niszán kezdődött el tegnap,
melyről a Sulhán Áruh egyebek közt ezt írja: "nem mondunk táhánun-t (a
reggeli főimádságot követő, bűnvallomást tartalmazó és megbocsátást kérő
fohász) egész niszán hónapban".
A Misna Berurá elmagyarázza: a pusztai nemzedék idején a tizenkét
fejedelem áldozatot mutatott be niszán első tizenkét napján, és e napok
mindegyik jom tov (ünnepnap) volt. Ezt követte Peszáh előestéje, majd az
ünnep nyolc (Izraelben hét) napja, illetve az ünnepet követő nap, az ún.
"iszru hág", melyek során szintén nem mondjuk a fent említett imarészt.
Tekintettel arra, hogy a hónap nagyobb része szent, ezért az egész
hónapot annak deklaráljuk (és nincs benne táhánun). A Sélá HáKádos
szerint e hónap minden napja olyan, mint a ros hodes (újhold) napja,
vagyis ünnepi jellege van végig, ezt erősíti a Tur véleménye is, aki
szerint tilos ilyenkor böjtölni.
A Beis Avraham pedig elárulja a számunkra talán legfontosabb
jellemzőjét: e hónapban érdemesek lehetünk arra, hogy megtisztuljon a
fejünk, és a rossz gondolatoktól és kísértésektől szabadulva
erősödhetünk meg hitünkben, vagyis az egész évünkre hatással van niszán
- a múltbéli egyiptomi (geulát Micráim), és a jövőbeni teljes megváltás
(geulá slémá) - hónapja.
"Parancsold Áronnak és fiainak: ez az égőáldozat tana, égőáldozat legyen
a tűzhelyen, az oltáron, egész éjjel reggelig, az oltár tüze égjen
rajta" (6:2).
Rási rámutat, hogy a "parancsold" ("cáv") kifejezést azért használja a
Tóra, hogy azonnal és a későbbi nemzedékek számára egyaránt biztatás,
ösztökélés gyanánt szolgáljon. A
Hátám Szofer ezt annyival egészíti ki, hogy amennyiben valaki nap mint
nap ugyanazt a gyakorlatot végzi, akkor különleges ösztönzésre van
szüksége annak biztosítása érdekében, hogy ne rutinszerűen, hanem a
megfelelő káváná-val (szándék) hajtsa végre szolgálatát.
"Semelyik vétekáldozatból, melynek véréből visznek a gyülekezés sátrába,
hogy engesztelést szerezzenek a szentélyben, ne egyenek abból, tűzben
égessék el" (6:23).
Nem volt külön kijelölt helye a vétekáldozatnak a Hajlékon belül, és
ennek megvan a maga jelentősége. Ilyen áldozatot olyan ember mutatott
be, aki vétkezett és meg akart térni. Ha lett volna egy speciális hely a
megtérni vágyó ember áldozatának, akkor egyértelművé vált volna, hogy ő
vétkes, és ez visszatarthatta volna a t'suvá-tól.
Mivel áldozatát ott kellett bemutatnia, ahol az égőáldozatot a
többieknek, ezáltal nem lehetett kitalálni, hogy ő miért ment oda, ily
módon a dolog Isten és ember magánügye maradt, és a vétkes elkerülte a
nyilvános megszégyenülést.
"Ha hálaadásul áldozza…" (7:12). A midrás szerint a jövőben minden
áldozat megszűnik a hálaáldozat kivételével. Rabbi Joszef Gikatilla
(1248-1305) szerint ez volt az egyetlen áldozat - e tény a Peszáh
előkészületei miatt is fontos - melynek volt kovászos (hamecos) része,
ami a jécer hárá, vagyis a rossz ösztön szimbóluma. Azért kellett a
hamecos rész, hogy az áldozatot bemutató embert emlékeztesse: az általa
elkövetett - gyakran nem is szándékos - vétke miatt került veszélybe. A
jövőben, amikor már nem lesz jécer hárá és áldozatok sem, akkor a
hálaáldozatnak speciális szerepe lesz, arra emlékeztethet, hogy a múlt
bűneinek nem szabad teljesen feledésbe merülni, és az azoktól való
megtérésnek folyamatosnak, állandónak kell lenni.
"Állandó tűz égjen az oltáron, el ne aludjon" (6:6). Kétféle tűz égett a
Szentélyben: az egyik a külső oltáron, a másik pedig bent, a menórában.
A menórát a külső oltár tüzét használva gyújtotta meg a feladattal
megbízott kohén.
Egy tanítás szerint a külső oltár a többi emberrel együtt végzett
szolgálatunkat szimbolizálja, míg a menóra a Tóra-tanulást. Ezért ahhoz,
hogy kiérdemeljük a Tóra fényét, nem elegendő ha kizárólag saját
spirituális fejlődésünkkel törődünk, ezt az odafigyelést ki kell
terjesztenünk embertársainkra is.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi
|
