"Színkenyér" *

Mózes harmadik könyve. A címszó jelentése: … és szólott. Így nevezik a könyvet, ezen kívül Leviticiusnak (a papok könyvének), sőt tartalma alapján a tisztaságok könyvének is. Mivel a gyerekek tiszták, ezért sok helyen a Biblia ismertetését ezzel a könyvvel kezdik. Milyen tisztaságokról van szó? Az imák elődjéről, az áldozatokról, az ehető illetve tiszta állatokról, a családi élet tisztaságáról és a fizikai tisztaságok, illetve fertőző betegségekről, ami az elmondottak ellentéte.

Közben beszélünk jótékonyságról és szociális kérdésekről. A könyv első szidrái a kohénok által bemutatott áldozatokról szól. Maimonidesz leírt egy elképzelt beszélgetést az Ö…való és Mózes között. Eszerint tudomásul veszik, hogy az áldozás egyidős az emberrel. Betiltani ezért nem érdemes, de korlátozni kell helyét, kizárni az addig szokásos emberáldozatot, és meghatározni azon tiszta állatokat, amelyek áldozatra alkalmasak. Ilyenek a juhfélék (bárány, birka, kecske), a tulokfélék (szarvasmarha, őz), a madarak közül a galamb, gerlice, tehát olyan állatok, amelyek másokat nem üldöznek, de őket a ragadozók igen. Csak a mesében fordul elő, hogy a bárány üldözi a farkast, a fordítottja azonban gyakori.

Égő áldozatnak, hibátlan hímet lehetett áldozni. Hála-békeáldozatnak szintén hibátlan, de nőstény is lehetett. A hibátlanság általános követelmény volt. Kevéssé módosabb ember madarat vagy éppen lisztáldozatot mutatott be. A lisztet olajjal keverték, sót tettek hozzá, mert az tartós, így a szövetség jele.

A keleti népeknél a barátság szimbólumának tekintették. Manapság asztalainknál a megkezdett kenyeret most is sóba mártjuk. A só és a kovásztalan, amely nem romlik, szemben a mézzel és a kovászossal. Ez utóbbiakat kerülték a Szentélyben. Ha az ide tartozó prófétai részeket olvassuk, úgy tűnik, ők ellenezték az áldozást. Így nem igaz. Csak nem akarták, hogy a szertartás mészárlássá degradálódjon. Ahogy az ima áhítat nélkül olyan, mint a test lélek nélkül, úgy az áldozat például a vétek áldozat, megbánás nélkül semmit nem ér. Ne gondolja azt egy gazdag ember, hogy tehet bármi gazságot, aztán áldoz mondjuk száz állatot és így a dolog el van intézve.

E tévedés ellen emelték fel a hangjukat a próféták. Az áldozást ima is kísérte, a leviták kórusa a grádicsokon zsoltárokat zengett, nagyzenekari kísérettel. Számos zsoltár a lámnácéách szóval kezdődik, ami ajánlás a karmesternek. Két oltárt helyeztek el. Egyiket az udvarban, rézzel borítva, amely soha el nem égett. Bár ezen hajtották végre az áldozást. A benti arany oltáron a fűszerek keverékét füstölték el, kellemes illatú az Ö…valónak.

Elmondottuk, hogy az Ö…való korlátozta, mit lehet áldozni és a helyet is. A pusztában a pusztai Hajlék volt a színtere. A jeruzsálemi templom felépítése előtt voltak ideiglenes megjelölt helyek. Például: Siló. A salamoni szentély felépítése után máshol áldozni nem lehetett, i.u. 70-ben a Szentély elpusztult, azóta nincs és nem is lehet a Messiás eljöveteléig áldozat bemutatás. Az imák léptek a helyébe.

Deutsch Gábor
 

Vájikrá könyve jól példázza, hogy Tórát olvasni nem, csak tanulni érdemes. Ezt a tanulási folyamatot segítették mestereink a midrásokon keresztül. Ezen a héten rövid betekintést szeretnék adni a Midrás Rábbá gyűjtemény hetiszakaszunkat boncolgató részébe.

“Szólította Mózest és beszélt hozzá az Örökkévaló a Találkozás Sátrából, mondván” (3Mózes 1:1). Rabbi Tanchum bár Chaniláj kezdte: “Áldjátok az Örökkévalót angyalai, ti hatalmas erejűek, akik megcselekszitek szavát, meghallva az Ő szavát” (Zsoltárok 103:20). Miről (milyen angyalokról) beszél a vers? Ha égi angyalokról beszél a vers (az nem lehetséges), nemde már írva van: “Áldjátok az Örökkévalót, minden seregei” (uo. 21), ezáltal (azt a következtetést kell levonnunk, hogy) hogy kizárólag földi angyalokról[1] (azaz emberekről) beszél (a vers).

(E következtetés fényében a midrás megmagyarázza, hogy a “minden” kifejezés miért a “seregei” szó kapcsán szerepel, és miért hiányzik az “angyalai” szó mellől).  Az égiek (“seregei” mind) képesek arra, hogy a Szent Áldott Ő (továbbiakban Kádos Báruch Hu által adott) feladatokat teljesítsék, míg a földiek nem (mind) képesek arra, hogy a Kádos Báruch Hu (által adott) feladatokat teljesítsék. Másik dolog (a vers másik interpretációja): (a vers) a prófétákra (referál) akik angyaloknak neveztetnek, emiatt van írva: “küldött egy “málách”-ot és kihozott minket Egyiptomból” (4Mózes 20:16).

Nemde ez Mózes volt? Miért nevezi őt[2] (a Tóra) angyalnak? Inkább (arról van szó, hogy) innen (tanuljuk): a próféták angyaloknak neveztetnek. Hasonlóképpen[3]: “és felment az Örökkévaló “málách”-ja Gilgálból Bochimba (Bírák 2:1). Nos, ez angyal volt? Nemde Pinchász volt az!? Miért nevezi őt (a Biblia) angyalnak?

Inkább (arról van szó, ahogy) Rabbi Szimon mondta: amikor a ruách hákodes (szent szellem) Pinchászon nyugodott, akkor arca úgy ragyogott, mint a fáklyák (azaz úgy nézett ki, mint egy tüzes angyal). De a rabbik azt mondják (hogy más forrásból tanulható).

Mit mondott Manoach felesége, (amikor Isten angyala megjelent neki)? “Isten embere jött hozzám és a külseje olyan volt, mint Isten angyalának külseje” (Bírák 13:6). Azt gondolta róla, hogy próféta, de (valójában nem próféta) hanem angyal volt.

Azt mondta Rabbi Jochanán: a fő feladatuk miatt neveztetnek a próféták angyaloknak, ezért van írva: “és szólt Chágáj az Örökkévaló “málách”-ja az Örökkévaló követségében (máláchut)” (Chágáj 1:13). Ezáltal kénytelen vagy azt tanulni, hogy a fő feladatuk miatt neveztetnek a próféták angyaloknak. (A fent idézett vers folytatása): “Hatalmas erejűek, akik megcselekszitek szavát”. Miről (milyen emberekről) beszél a vers?

Rabbi Jichák azt mondta: a sviit[4] törvényeit megőrzőkről beszél a vers.  A világ rendje, hogy valaki micvát végez egy napig, egy hétig vagy egy hónapig, vajon (képes arra, hogy megtegye) az év többi napján (is, azaz egy even át)? De ez (aki a sviit törvényeit megtartja)  azt látja, hogy a földje parlagon fekszik, a szőlője parlagon fekszik, mégis befizeti (a királyi) adót és csendben marad. Van ennél (az embernél) hatalmasabb erejű? Ha azt mondanád, hogy a vers nem a sviit törvényeit megőrzőkről beszél, (akkor ez téves lenne), mert itt írva van: “akik megcselekszik a dolgát[5]”, máshol[6] pedig írva van: “ez az elengedés dolga” (a kölcsönök elengedésének, a hetedik, sviit évben).Ahogyan a “dolog” (dávár) szó ott a sviit törvényeit megőrzőkről beszél, úgy az itt említett “dolog” szó is a sviit törvényeit megőrzőkről beszél.

“Akik megcselekszitek szavát” - Rabbi Huná mondta Rabbi Áchá nevében: a Szináj hegy előtt álló Izraelről beszél a vers, amikor a cselekvést a meghallás elé helyezték és azt mondták: “mindent, amit az Örökkévaló mond, megtesszük és meghallgatjuk” (2Mózes 24:7). (A midrás a fent idézett mondat utolsó részét elemzi): “meghallva az Ő szavát”  - Rabbi Tanchum bár Chaniláj mondta: a világ rendje, hogy a teher, ami nehéz egynek, az könnyű kettőnek, és ami kettőnek (nehéz), az könnyű négynek, de (miként) lehetséges, hogy a teher, ami nehéz hatszázezernek, az könnyű egynek?

Egész Izrael ott állt a Szináj-hegy előtt és mondták: “ha tovább hallgatjuk Örökkévaló Istenünk szavát, meghalunk” (5Mózes 5:22), Mózes viszont egyedül hallgatta a hangját (Isten) beszédének, és (mégis) életben maradt. Tudnod kell, hogy ez így van: csak Mózest szólította, ezért van írva: “Szólította Mózest” (3Mózes 1:1).

 Darvas István
rabbi

Áldozatok

A mai heti szidrával kezdődik Mózes harmadik könyve, amit a kohaniták könyvének is neveznek. Az elnevezés jogos, mert úgyszólván az egész könyv az áldozatok bemutatásáról és a kohaniták szerepéről szól. A kohaniták első számú hivatása az áldozatok bernutatása volt. Ezért a könyv találó neve kohaniták könyve. Mert hiszen a Vájikrá könyvének nagyobb része az áldozatok bemutatásával foglalkozik.

Az áldozatok két nagy csoportra oszthatók. Az egyik csoport az úgynevezett égő áldozatok (olá). Ezek közé tartoznak a bűnáldozatok. Ha valaki bűnt követ el, akár egyszerű ember, akár rangos, áldozatot tartozik bemutatni, amit teljes egészében elégetnek az oltáron. Ez lehet bárány, vagy tulok. A bűnt elkövető ráteszi a kezét az állatra és bevallja bűneit. Az áldozat Isten által való elfogadása a megtérés őszinteségétől és a teljes szívből való áldozástól függ.

Ha ember ellen követett el bűnt (lopás, csalás, rábízott holmi letagadása), előbb jóvá kell tenni a bűnt, a kárt megtéríteni, annak egyötödét hozzátenni. Csak azután áldozhat.

A másik csoport a vágó áldozatok (zevách), ünnepkor, vagy más alkalmakkor áldozzák. Húsából ehetnek a kohaniták és maga az áldozó, valamint családja. Nem szabad ennie az áldozatok húsából annak, aki tisztátalan állapotban van (halottal való érintkezés, temetés). A Tóra demokratikus felfogására vall a következő mondat: "Ha nem telik neki bárányra, akkor áldozhat egy pár galambot. Ha galambokra sem telik, hozhat áldozatul egy tized (efá) finomlisztet is. (Lev. 5/7, 11)

Az oltár rendben tartása és tűz élesztése, amely éjjel-nappapi égett, a kohaniták feladata volt. "A tűz, amely az oltáron ég, ne aludjon ki, és égesse el rajta az égő áldozatok és a vágó áldozatok zsiradékát." (Lev. 6/5)

Bűn- és vétel-áldozatokat csak azok hozhatnak, akik nem szándékosan követték el a bűnt, és megbánják tettüket. Az áldozat értéke attól függ, milyen őszinte a bűn megbánása. Az elkövetett bűn tagadása, vagy a megbánás hiánya nem teszi lehetővé az engesztelést.

A prófétai szakaszban Jesajás próféta előbb szemrehányást tesz a népnek, hogy elhanyagolta az áldozatok bemutatását. Azután vigasztaló szavakat mond, majd a közeli megváltásról beszél (a babiloni fogságból).

"Így szól az Örökkévaló, ki téged teremtett és alkotott, ne félj szolgám, Jákob és Jesurun, kit kiválasztottam." (Jes. 40/8)

A vigasztaló szavakat követi a nép nevelése az egyistenhitre. "Így szól Izrael királya és megváltója, a seregek Istene. Én vagyok az első és az utolsó, és rajtam kívül nincs Isten." (Jes. 44/6) Ezután a próféta éles iróniával írja le a bálványok értéktelen voltát. Az eső megnöveszti az erdőben a fát. Az ember kivágja a fát és tüzet rak vele. A tűz világosságot és meleget ad neki. A tüzön megsüti kenyerét, húsételét. Ami megmarad a fából, abból bálványt készít. Leborul előtte, és Istenként imádja. "Nem gondol rá, nincs esze és értelme, hogy azt mondja, felét elégettem tűzben, sütöttem rajta kenyeret, húst pirítottam vele és a maradékból utálatot csináltam, és leborulok egy fatusló előtt. Mert szemük elborult, szívük begyepesedett." (Jes. 44/9-10)

"Emlékezz erre Jákob és Izrael, aki az én szolgám vagy. Szolgámnak teremtettelek, ne légy hűtlen hozzám." (u.o./1 1)

A prófétai szakasz (Háftárá) vigasztaló szavakkal zárul: "Ujjongjatok ti egek, örvendj te föld, énekeljetek hegyek, mert megváltotta Isten Jákobot, és büszkélkedik Izraellel." (Jes. 44/23)

Menáchem Meron

  KOMMENTÁR

VÁJIKRÁ

A KOHANITÁK KÖNYVE

E héten kezdjük el olvasni Mózes III. könyvét, melynek tartalmi neve Torát Hákohanim - A kohaniták törvényei. Valóban a könyv elsősorban a kohaniták feladatairól, az áldozatok bemutatásáról; és az akkori kornak megfelelő ceremóniákról szól.

Az "Atyák mondásai"-ban olvassuk: "Három dolgon áll a világ: a Tórán, az istentiszteleten és a jótékonyságon." Az istentisztelet a két Szentély idején az áldozatok bemutatásából állt. Az aktust a kohaniták végezték a leviták segítségével. Maga a nép passzív volt. ..

Az áldozatokat a nép vásárolta és a kohaniták végezték a szertartást. Fontos volt, hogy a felajánlás önkéntes legyen. "Ha égő áldozatot hoz,... szabad akarata szerint áldozzon." (Lev. 1/3.) A Szentélyben bemutatott áldozatok központjában az úgynevezett korbán támid (napi áldozat) állt, amit a közösség nevében naponta kétszer, reggel és esthajnalban mutattak be (a mai sáchárit- és minchá imák). Ehhez a mindennapi áldozathoz az egész világ zsidósága hozzájárult fejenként fél sekellel évenként. (A Második Szentély idejének vége felé a kb. ötmilliós zsidó nép 80 százaléka élt a római birodalom területén, Erec Jiszráelen kívül.) A Szentély a világ zsidóságának központja és összefogója volt és az évenként küldött fél sekel kifejezte ezt az összetartozást." Mint ahogy ma Izrael Állam nemcsak a benne lakóké, hanem az egész világ zsidóságáé.
Voltak egyéni áldozatok is vagy vétek következtében vagy felajánlásként. Ha a vétek Istennel szemben történt (pl.: szombatszegés), az áldozat neve chátát (bűnáldozat). Ha ember ellen vétettünk ( lopás, sértés, stb.), előbb jóvá kellett tenni a bűnt és csak azután hozhattunk ásám (vétek)-áldozatot. Ugyanakkor a káron kívül annak ötödrészét kellett kifizetni a károsultnak. Ez alól nem volt kivétel a főember a "nászi" sem. "Ha főember vétkezik, a vétek bevallása után hozza meg áldozatát." (Lev. 4/22.)
A törvény előtt az előkelő és a közember mindenkor egyenlő. A mai "modern" ember szemében az állatáldozat, mint "istentisztelet" furcsának tűnik. De tudnunk kell azt, hogy az állatáldozat az emberáldozat helyébe jött. Az. Ókorban még a klasszikus görög kor előtt elég elterjedt volt az emberáldozat. A Tóra-béli elbeszélés Izsák feláldozásáról azzal végződik, hogy Ábrahám a fia helyett egy kost áldozott Istennek. Az elbeszélés világos utalás arra; hogy a más népeknél szokásos emberáldozat "utálatos cselekedet"-nek számít. A Tóra nyomában az összes próféta élesen kikel az emberáldozat ellen. Így az állatok feláldozása Istennek tulajdonképpen a társadalom haladását jelentette. Mikor Jeremiás próféta ostorozza a népet erkölcsi süllyedéséért, így szól: "Oltárokat emeltek Ben Hinom völgyében, hogy elégessék fiaikat, lányaikat, mit (soha) nem akartam és nem volt szívemben." (Jerm. 7/31.)

Miként az áldozatokat is "szívből" kellett felajánlani, úgy az imák értéke is az igazi, szívből jövő hittel és érzelmekkel arányos. 
A Talmud szerint "az érzelem nélküli ima olyan, mint a test lélek nélkül". Kétezer éves imarendünk tág teret nyújt az imádkozó embernek, hogy Istenhez intézett fohászai lelke mélyéből fakadjanak.