"Mózes látta az egész munkát és, íme elkészítették, ahogy az Örökkévaló parancsolta, úgy készítették, és megáldotta őket Mózes" (2Mózes 39:43). A Miskán (Hajlék) készítésének befejezésekor Mózes megáldotta a közreműködőket és csak utána vehette kezdetét a szolgálat. Mose rábénu áldása így szólt: "Legyen Isten akarata, hogy a Sehina nyugodjon kezetek munkáján, legyen velünk Örökkévaló Istenünk jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!" (Zsoltárok 90:17). Kísérjen mindenkit Mózes áldása a héten!

Nabukodonozor ("Nabucco") halálának évfordulója van ma, vagyis egy olyan emberé, akinél több fájdalmat kevesen okoztak a zsidó népnek. Az ő története talán akkor kezdődött, amikor Sába királynője felkereste bölcs és életvidám uralkodónkat, Salamont.

A jemeni (Abarbanel) vagy etióp (Meam Loez) szépasszony mindenekelőtt a bölcsességére volt kíváncsi, ezért a T’náh és a midrás szerint különböző kérdéseket tett fel Salamon királynak, aki mindig illő szerénységgel így kezdte: "az Örökkévaló ad bölcsességet, tudás és ismeret az Ő ajkáról van" (Mislé 2:6), majd megadta a választ.

Persze lehet, hogy Salamon és Sába királynője soha nem találkozott, mert van olyan forrásunk (Bava Batra 15b), mely szerint Sába nevű királynő soha nem létezett. Ha mégis, akkor viszont a midrásnak (Alfa beta D’Ben Szira) és a szent Arizal-nak is igaza lehet, hogy a kérdezősködés végén Salamon és Sába királynője szoros kapcsolatba kerültek egymással, és ennek következtében született meg nemzedékekkel később Nabukodonozor.

"Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: ha valaki közületek áldozni akar az Örökkévalónak…" (1:2). Korunk egyik legjelentősebb szerzője, Adin Steinsaltz írja: "A Ramban rávilágít, hogy áldozatok léteztek már az ősidőktől fogva, és nem szükségszerűen függtek oltártól vagy szentélytől. Ha nem is vesszük számításba bölcseink azon kijelentését (Ávodá zárá 8a), mely szerint Ádám áldozatot mutatott be Istennek, akkor is egyértelmű, hogy Káin és Ábel egyaránt korbán-t (áldozatot) hozott az emberiség születésének hajnalán. Nyilvánvaló, hogy az emberi faj ösztönös késztetése, hogy áldozzon Istennek".

"Szólította Mózest és szólt hozzá az Örökkévaló a gyülekezés sátrából, mondván" (1:1). Bölcseink szerint Isten hangosan, dörgő hangon szólt Mózeshez, mégis ő volt az egyetlen, aki meghallotta az Örökkévaló hangját, sőt valójában ő volt az egyetlen, akinek erre módja volt. Felmerül a kérdés: ha a többi ember eleve nem hallhatta a Teremtőt, akkor miért kellett hangosan szólnia?

Mestereink azt akarják megtanítani, hogy bár a zsidó nép tagjai a micvákat Mózes ajkáról kapták, de tisztában kellett lenniük azzal, hogy Isten annyira hangosan mondta a parancsokat, hogy bárki meghallhatta volna azokat, azonban csak és kizárólag Mózes érdemesült rá és senki más.

"Ha a felkent kohén vétkezik a nép bűnösségére, akkor áldozzon vétkéért, amellyel vétkezett…" (4:3). Rabbi Jakov ben Jakov Mose Lorberbaum (1760-1832), a liszai rebbe szerint a pászuk figyelmeztet: „kétszeres teher nehezedik arra, aki érdemessé válik, hogy Izrael vezetője legyen. Ha ugyanis elbotlik akaratlanul elkövetett vétkében, követőkre lelhet, akik az említett vétket már szándékosan akarják elkövetni". Vagyis a nem szándékosan elkövetett vétekért bemutatott áldozata nem elsősorban a kohén épülését, hanem a nép többi tagjának védelmét szolgálta.

Ez persze csak olyan társadalomban működhet, melyben az önkritikát nem a gyengeség jeleként fogadják, dölyfös közeg kizárólag dölyfös vezetőket termelhet.

"…Ha valaki vétkezik tévedésből az Örökkévaló bármely parancsolata ellen, amiket nem szabad megtenni, de ő megteszi az egyiket azok közül" (4:2). A berdicsevi cádik, Rabbi Lévi Jichák kicsit kiforgatta a vers eredeti jelentését annak érdekében, hogy valami fontosat tanítson: "elképzelhető, hogy valaki végrehajt egy micvát, és ezáltal vétkezik ("de ő megteszi az egyiket azok közül"). Hogyan?

Úgy, ha az elvégzett parancs gőgössé, esetleg dicsekvővé teszi, és elhiteti magával, majd környezetével, hogy Istennek különösen kedveset tett". Szó nincs erről, a micva által csak a kötelességünknek teszünk eleget, és ennek meghatározó jellemzője kell legyen, hogy lismá, vagyis a micváért magáért cselekedjünk, és lesém sámmájim, az Ég nevében, ne pedig a kóved-ért.

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

 Darvas István
rabbi