2012. december 30 - 2013. január 5

Mózes II. könyve. 11 hetiszakasz 40 fejezet
Smot jelentése: Nevek

A könyv tudományos elnevezése Exodus - görög szó, jelentése: kivonulás Egyiptom országából. Lényegében az első könyv 46. fejezete névszerint sorolja az ősatyákat és nemzetségeit.

A bölcsek megemlítik, hogy amikor Egyiptom várfalához értek, akkor született Jocheved, Mózes édesanyja. A második könyv felsorolja Jákob fiait, Józsefen kívül, aki már Egyiptomban tartózkodott. Ezek férfi leszármazottai 70-en voltak. Hozzáadjuk a feleségeket, gyerekeket, szolgákat, szolgáló lányokat, tehát a háza népét, 400-at esetleg ennél lényegesen többet is elérhet e szám.

Tanui lehetünk a hetiszakasz kapcsán az antiszemitizmus kialakulása menetének. A fáraó meghívására József hozzátartozói letelepedtek Gosen földjén. A kezdeti tisztelet kihült, felváltotta a gyűlölet. Új király került trónra, aki József érdemeiről nem akart tudni. József a hikszosziak uralma idején volt alkirály, a hikszosziak kiűzése után "nemzeti kormány" alakult Egyiptomban, akiket aggasztotta a zsidók nagy száma. "Megtelt velük az ország" - ami azt jelentette, hogy elhagyták Gosen földjét.

Elárasztották a színházakat, szórakozóhelyeket, esetleg hivatalokat. A féltékenységet felülről terjesztették. Populista szlogenekkel: a zsidók a háború esetén az ellenzékhez pártolnak. Ezért sem elengedni, - nehogy az ellenséget szaporítsák - sem az országban megtűrni nem akarták őket. Negatívumnak tüntették fel egykor nagyon dicsért József intézkedését, hogy a földet a király megvette, birtokolta, a paraszt tisztes haszonnal bérelte. Nehéz rabszolgamunkával felépítettek két várost Pitumot és Ramszészt, ennek ellenére a szaporulatot nem tudták megakadályozni, mert a héberek feleségei mindent elkövettek, hogy a fáradságos munka után meleg otthon fogadja férjeiket.

Később a születendő fiuk megölésére akarták rábírni a héberek körében tevékenykedő bábaasszonyokat, Sifrát és Puát. Nevük arab eredetű, de Sifra ma már kedvelt ivrit név. A bábaasszonyok az életet kívánták segíteni hivatásuk szerint, nem a halált, ezért megtagadták az engedelmességet.

A Teremtő szép házakkal jutalmazta cselekedetüket. E tény bizonyítja, hogy a szülésznők nem zsidók voltak, hiszen velük szemben természetes elvárás lehetett volna a királyi rendelet szabotálása.

Kegyetlenebb parancsot adott ki az uralkodó. Mindenki számára kötelezővé tette a születendő fiúk vízbefojtását. Jocheved, Mózes anyja gyékénykosárba rejtette el fiát, és a folyóba tette, amikor a fáraó lánya szolgálói kiséretében fürödni ment. A hercegnő megtalálta a kosárkát, kihúzta a vízből. Innen a fiú neve: Mose - a vízből mentett.

Mirjam Jochevedet ajánlotta bábának. Mózes felnövekedett. A nép között járva tapasztalta a rabszolgahajcsárok kegyetlenségét. Egy ilyen különlegesen kegyetlen kínzást nem tudott végignézni, az igazságra érzékeny Mózes leütötte az ütlegelőt és elrejtette a homokba. Kitudódott az eset. Mózesnek menekülni kellett, Midjánba távozott. Itt újabb igazságtalanságot látott. Pásztorlányok Jitró gyermekei atyjuk nyáját akarták megitatni, de a férfiak elkergették őket. Mózes a gyengék védelmére kelt és megitatta a főember nyáját, aki feleségül adta hozzá Ciporát, a lányát.

A pásztor a nyáját legeltette, amikor észrevette, egy báránykája hiányzik. Keresésére indult. Látta, az állatka a pataknál ivott. Mózes feljajdult: "te szomjas voltál és én nem vettem észre".

Az Örökkévaló tapasztalta, hogy igaz pásztorra lelt, őt szemelte ki a nagy feladatra: legyen egy egész nép pásztora, vezére. Megjelent Mózes előtt az égő csipkebokorban. Mivel az égig hallatszott Izrael jajkiáltása. Megemlékezett a Teremtő a szerződésről, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött, elhatározta, hogy kivezeti Izrael fiait Egyiptomból.

Mózes szabódott. Nehéz beszédűségére hivatkozott. A Gondviselés Áront, a testvérét jelölte mellé, legyen tolmácsa. Vigyék a népnek az üzenetet, "Ehje aer ehje" A lét vagyok. Atyátok I…ne, ez az én emlékeztető nevem, nemzedékről nemzedékre. Mózes találkozott Áronnal, fivérével és elindultak a parancs szerint összegyűjtötték Izrael véneit, előadták jövetelük célját és a nép hitt nekik.

Deutsch Gábor
 

  KOMMENTÁR

Mózes második könyve a Kivonulás könyve. (Exodus). Kevés olyan nép van a világon, mely őstörténetét nem hőstettek vagy mitológiai nagyságok elbeszélésével kezdi, hanem azzal "büszkélkedik", hogy "szolgák voltunk Egyiptomban" (Pészáchi Hággádá).

Már Ábrahám ősatyánk az Istennel kötött szövetsége (Brit ben Hábötárim) alkalmából hallhatta, hogy "utódaid idegenek lesznek mások országában, akik dolgoztatni és sanyargatni fogják Őket 400 évig" (Gen. 15/13). De ugyancsak Ábrahámról olvassuk, hogy "tudom, hogy utódait Isten útjainak követésére tanítja, hogy igazságot és kegyet gyakoroljanak" (Gen. 18/19).
A két idézet között szoros kapcsolat van Az a nép, amely életét hosszantartó szolgasággal kezdte, amely évszázadokig idegen népek között sanyargattatott, Ábrahám utódai, kik saját maguk annyit szenvedtek Egyiptomban, vagy másutt, meg kellett, hogy értsék mások szenvedését. "Ne szorongasd az idegent; hiszen ti ismeritek az idegen lelkét, mert idegenek voltatok Egyiptomban" (Ex. 23/9).

Másik hasonló idézet: "Ha idegen lakozik majd országotokban, ne sanyargassátok. Polgár legyen köztetek és szeresd, mint önmagadat, mert idegenek voltatok Egyiptomban" (Lev. 19/34). E két idézet kifejezi azt a Hillél által hirdetett tanítást, hogy" amit magadnak nem akarsz, ne tedd másnak" (Talmud).

Az egyiptomi szolgaság nemcsak néppé válásunk története. Az elnyomatás emléke rányomta bélyegét Izrael egész törvényrendszerére, gondolkodására, hitére és életfelfogására. Maga a Tízparancsolat is úgy Kezdődik: "Én vagyok a te Istened, aki kivezetett téged Egyiptomból, a rabszolgaság házából" (Ex. 20/2).
Az első parancsolat, az istenhit törvénye nem azt írja a Legfelsőbbről, hogy "aki az eget és földet teremtette", hanem az egyiptomi szabadulást teszi meg központi tulajdonságának... Miért? Isten segítette a gyengét, az elnyomottat, az erőssel szemben. Ezt a tulajdonságát kell követnie az Őt imádó embernek. Ezért végződik számos Tóra-teli törvény ezzel a mondattal: "Emlékezz, hogy szolga voltál Egyiptomban".

Isten Mózest választotta ki az egyiptomi szabadulás végrehajtójának. Mózes mintaképe volt a mások szenvedését átérzőjének. "És lőn azokban a napokban, Mózes megnőtt, kiment testvéreihez és látta szenvedésüket" (Ex. 2/11).
A királyi udvarban nevelkedett Mózes átérezte a szolganép szenvedését és életét veszélyeztetve megölt egy egyiptomi felügyelőt. Miután Midjánba menekült, ott is védelmére kelt Jitro lányainak az erőszakos pásztorokkal szemben. Védte a gyengét az erős ellen.
Legenda meséli; hogy a Jitro nyáját legeltető Mózes saját vállán hozta vissza a nyájtól elszakadó bárányt. Ekkor bízta rá Isten az ő "nyájának", Izraelnek vezetését és kiszabadítását. "Szólt hozzá Isten a csipkebokorból... látva láttam népem szenvedését Egyiptomban és megértettem fájdalmát" (Ex. 3/4-6). "Menj, elküldlek Fáraóhoz és vezesd ki népemet, Izrael fiait Egyiptomból" (u.o./10).

Mózes, a "föld legszerényebb embere", nem érezte magát hivatottnak a küldetésre. "Ki vagyok én, hogy a Fáraó elé járuljak és kiszabadítsam Izraelt Egyiptomból?" (u.o./11).
Végül is elvállalta a küldetést, és örök időkre mintaképévé lett a zsidó nép vezetőjének. Legfőbb tulajdonsága volt a nép szeretete. Ez a szeretet adta erejét, hogy megküzdjön az egyiptomi hatalmasságokkal. Ez a szeretet késztette arra, hogy Istennel is szembeszálljon, mikor büntetni akarta a népet. Ugyanakkor szerénysége megóvta attól, hogy uralkodjék a nép fölött.

Hetiszakaszunk két tanítást hagyott örökül a zsidó népnek. Az egyiptomi szolgaságban is hű maradt Izrael Ábrahám Istenéhez. "Én vagyok atyáid, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene" - szólt Isten Mózeshez (u.o./6). A másik tanítás, hogy a mindenkori vezetőnek szeretni és vezetni kell Izraelt, és nem uralkodnia rajta, szolgálnia kell a népet és nem hatalmaskodnia. (Más népeknél a kormány tagjait "miniszternek", azaz szolgának nevezik. A héber "szár" szó urat jelent...)