hitelet43

2012. november 25 - december 1

Jelentése: és küldött.
Mármint követeket Ézsauhoz. Ugyanis a Kánaán országába visszatérő Jákob aggódott. Tartott fivére bosszújától. Féltette családját, gyermekeit. Egy bottal indult annak idején Lábán házához, és két részre osztható nagy táborral, sok állattal, gazdagon tért vissza.
Kémei jelentették, hogy Ézsau 400 emberrel közeledik. Háromféleképpen készült Jákob testvére fogadására:
1. Imádkozott a Mindenhatóhoz.
2. Ajándékot küldött, hogy meglágyítsa szívét.
3. Felkészült a harcra.
Ez utóbbit el akarta kerülni, nemcsak félelemből, hanem az is elkeserítette, hogy esetleg vért onthat a háborúskodás során. A magára maradt Jákobbal az éjszaka csendjében tusakodott egy "férfi".

Bölcseink különbözőképpen értelmezik, hogy ki lehetett a titokzatos birkózó. Egyesek szerint Ézsau (Észav) védangyala, mert védangyallal mindenki rendelkezik. Maimonidesz szerint ez egy látomás, a belső én küzdelméről volt szó. Közeledett a hajnal, a földöntúli lény kérte Jákobot, hogy engedje el. Jákob feltételt szabott. Az angyal áldását kérte. Jákob új nevet kap, Izrael, jelentése I…n harcosa. Ez a Héber megjelölés mellett a második név, amellyel népünk, vallásunk elnevezését a Tóra tartalmazza.

Jákob sántított, mert forgó inát megérintette az angyal. (Azóta Izrael fiai nem eszik ezt az int.) Jött Ézsau és serege, de látva a sok gyereket, asszonyt, nem bántotta Jákobot, sőt megölelte, megcsókolta. Jákob megnyugodva folytatta útját, Sekem városába érkezett, megvásárolta a város körüli telepet 100 keszitáért, egy általa kibocsátott új értékes pénzért.

Dina, Lea lánya meglátogatta Sekem lányait. Meglátta őt Hámor fejedelem fia, Seken, és meggyalázta. A két testvér, Simon és Lévi megbosszulta a húgukat ért szégyent. Jákob megdöbbent, később halálos ágyán sem felejtette el a két fiú véres cselekedetét.

Továbbment a tábor, Jákob fiai és családjuk elindultak Bét Él felé. Közeledtek Efrátba, Ráchel szült, de nehéz volt a szülése. A bába vigasztalta, ismét fia lesz.

Elnevezte a gyermeket a haldokló Ráchel Ben Oninak, fájdalom gyermeke. Jákob Benjaminnak szólította legkisebb fiát. Jelentése: öregkorom fia.

Rebeka is meghalt, de ezt csak jelzi az írás, hogy gyászoltak a Sírás tölgyénél. Csendben temették el.

180 éves korában megtért őseihez Izsák. Nagy érdeme, hogy Ábrahám idejében ásott, de utána a filiszteusok által betömött kutakat kiásta, csorbítatlanul továbbította környezetének az egyisten hitet. Úgy áll, "napokkal telten jó öregségben" tért meg őseihez. Élete tartalmas volt, még ha nem is túl sok szó esett róla, de mindig teljesítette kötelességét. Jákob és Ézsau közösen adták meg a végtisztességet.

Deutsch Gábor

A szombaton felolvasásra kerülő hetiszakaszunk a következő mondattal kezdődik: "És küldött Jákob követeket maga előtt" (32:4).

A (máláchim) kifejezés egyik lehetséges fordítása a küldöttek, de megfelelő az angyalok fordítás is. Rási kommentárja szerint Jákob nem egyszerűen küldötteket, hanem angyalokat küldött maga elé. E megjegyzésével utal az előző párásá befejező mondatainak egyikére: "Jákob pedig ment az útjára és rátaláltak I-sten angyalai" (32:2), vagyis nem csak találkoztak az angyalok Jákobbal, de rögtön feladatot is kaptak tőle.

Felmerül a kérdés e magyarázattal kapcsolatban, hogy miért nem volt elegendő hús-vér küldöttekre bízni a küldetést? Mestereink magyarázata szerint azért, mert az angyalok részletesen elmagyarázták Jákobnak, hogy milyen stratégiai lépéseket kell megtennie, hogy az Ézsauval való találkozása a megfelelő eredménnyel záruljon. Jákob tartott attól, hogy ha embereket küld, akkor a testvére némi pénz segítségével a maga oldalára állítja azokat, és hamis információkkal térnek vissza hozzá.

Szinte hihetetlen, hogy milyen élénk fantáziával (?!) írnak mestereink a megvesztegetés, korrupció jelenségéről...Pontos utasításokat kaptak az angyalok, hogy mit mondjanak Ézsaunak: "Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz: így szólt szolgád Jákob: Lábánnál tartózkodtam és késtem mostanáig" (32:5).

Természetesen ebben a mondatban is van olyan kifejezés, melyet Rási továbbgondolásra érdemesnek tartott, mégpedig a (gárti), azaz a tartózkodtam szót. Egyik magyarázata szerint a "gárti" kifejezésben megtalálható a "gér" ( ,idegen) szó, ami "nyilvánvalóan" Jákob üzenetének mélyebb jelentésére utal, mely szerint felesleges Ézsaunak keserűséget éreznie, mivel az utolsó- nem túlságosan vidámra sikeredett - találkozásuk óta eltelt harmincnégy (34) esztendő nem hozott komoly sikereket Jákob számára, hiszen számkivetett idegenként tengődött hazájától távol. Négy feleség, tizenkét gyermek, illetve jelentős állatállomány birtokában erre hivatkozni talán túlzásnak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy milyen sikeresen manipulálta Jákob Ézsaut (elsőszülöttség joga, atyai áldás), akkor nem elképzelhetetlen, hogy ismét megpróbálta megviccelni.

A másik magyarázat abból indul ki, hogy a gárti szó számértéke 613, azaz megegyezik a tórai parancsolatok számával. Erre alapozza Rási, hogy Jákob tudatni szándékozott Ézsauval miszerint a gonosz, bálványimádó környezetben is megtartotta az előírásokat. E kommentár számos kérdést vet fel, példának okáért hogy miként tudta megtartani Jákob az Izrael földjéhez kapcsolódó micvákat Izraelen kívül, de az is kérdéses, hogy ha ez valamilyen csoda folytán sikerült is neki, akkor ez miért érdekelte volna Ézsaut?

Elképzelhető, hogy Rási azt sejteti e magyarázattal, hogy Ézsau mégsem volt annyira szélsőségesen gonosz, mint ahogyan mestereink láttatni szeretnék? Hiszen ha számára fontos volt, hogy Jákob megtartotta a hagyományt, akkor az jellemének egy ismeretlen és határozottan rokonszenves vonására utal. Bár egyáltalán nem biztos, hogy így van, könnyen lehet, hogy más okból hozza Rási az említett magyarázatot, de ha csak egyetlen olvasójában ennek hatására merült fel az a gondolat, hogy embereket nem lehet egyértelműen rossznak látni, akkor már megérte leírni.

Sábát sálom!

Darvas István
rabbi

Izrael fennmaradása

"Jákob követeket küldött testvéréhez. Ézsauhoz, nyájának egy részét ajándékul küldve hozzá." A Midrás szerint Jákob három dologra készült fel a testvér-találkozóra. Istenhez való fohászkodása: "Ments meg engem testvéremtől, Ézsautól." (Gen. 32/12) Ajándékok küldésével kívánta testvérét kiengesztelni. Végül felkészült a vele való harcra is.

Hogy Jákob képes volt a harcra is, azt egy véletlen eset bizonyította: Jákov egyedül maradt egy éjszaka, rátámadt és birkózott vele egy ember hajnalig. Állítólag Ezsau képviselője volt. Jákob felülkerekedett rajta, az meg könyörgött, hogy engedje el. A végén azt mondta neki: "Ne Jákob legyen neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberrel, és bírtad." (Gen. 32/21)

Ez a kis epizód talán azt szimbolizálja, hogy Izrael egész élete, hosszú történelme és csodálatos fennmaradása az állandó harcnak köszönhető.

Az első küzdelmet Ábrahám vívta a bálványok ellen. Győzelmében megtalálta az igaz Istent. Egyiptomban Izrael kitartott ősei Istene mellett, de a kivonulás után az egyiptomi aranyborjú le akarta győzni Izrael Istenét. Mózes helytállásának köszönhető, hogy ez nem sikerült.

Izrael az egyiptomi kivonulás után gyengének bizonyult az egyiptomi bálványok elleni harcra, és Istent feledve, az aranyborjút imádta. Csak Mózes és Józsua voltak elég erősek, hogy visszatérítsék a népet az igaz Istenhez.

A szellemi küzdelmen kívül Izraelnek számos ellensége volt fizikai értelemben is: Kánaán, Árám, Asur és Bável voltak a legjelentősebbek. A két utóbbi végül romlást hozott az északi Efrájimra (i.e. 722) és a déli Júdeára (i.e. 586).

A babilóniai fogság meghozta a monoteizmus döntő győzelmét. Az onnan visszatért zsidó nép teljesen felhagyott a bálványimádással. A Második Szentély idejének elején kisebb-nagyobb csetepaték voltak a zsidók és a szamaritánusok között, illetve a kisebb szomszéd népekkel. Ezra és Nechemja vezetésével a zsidó nép szellemileg és fizikailag egyaránt megerősödött (i.e. V század).

Erre a megerősödésre nagy szüksége volt, mikor fizikai és szellemi harcát vívta a hellenizmussal. Ez a harc több, mint negyven évig tartott, és a chasmoneus királyság felállításával és megerősödésével végződött (i.e. 140-ben Simont elnökké választották). A zsidóknak súlyos harcot kellett vívniuk a görög-római bálvány-istenekkel, majd később a római császár-istenszobrok ellen. De ekkor már a zsidó monoteista hit szilárdabb volt. Tetőpontjára hágott ez a harc Caligula császár idején, amikor Caligula szobrát éjnek idején a zsidók ledöntötték Jávne városában. Erre Caligula elrendelte szobra felállítását a Szentélyben. A jóindulatú Petronius helytartó késleltette a parancs végrehajtását. A zsidók lefeküdtek a Szíriából vezető utakon, hogy testükkel akadályozzák meg a Szentély megszentségtelenítését Caligula szobrának felállításával.

De a szellemi küzdelem Róma bálvány- és császár-kultusza ellen nem volt az egyedüli. Egyetlen nép, vagy néptörzs sem lázadt föl annyiszor a római uralom ellen, mint a zsidó nép. Miután háromévi harc után a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet és a Szentélyt (i.u. 70-73), 65 évre rá a Barkochba-féle lázadást csak nagynehezen, a legjobb légiók bevetésével, háromévi harc után voltak képesek letörni 135-ben.

Izrael a hosszú gálutban is kénytelen volt megküzdeni hol a kereszténységgel, hol az iszlámmal. Miután Európában elpusztult a nép egyharmada, a megmaradottak végre visszatértek az ős-új hazába. De íme, mi a. zsidó nép sorsa ma is? Az állam fennállásának 55. évében is állandó harc az osztályrészünk. Nem csak a köztünk, vagy mellettünk élő arabokkal, hanem a világ közvéleményével is. A világ népei még ma sem akarják elismerni, hogy mi is része vagyunk a népek nagy családjának.

Nagy népek és birodalmak tűntek el a történelem színpadáról. Hol van ma Asszíria, Babilon, Róma, vagy Nagy Károly birodalma? De a kis Izrael fennmaradt. Mert "küzdött Istennel és emberrel és bírt velük."

Menáchem Meron

KOMMENTÁR

Részlet Menáchem Meron: Az élő Biblia című könyvéből

VÁJISLÁCH

AZ ŐSÖK ÉS A ZSIDÓ TÖRTÉNELEM

Közismert talmudi mondás: "Máászé ávot szimán löbánim" - "az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének".
Ezt a mondást elsősorban Jákov ősatyánkra vonatkoztatják. Róla szól nem kevesebb, mint hat hetiszakasz elbeszélése. Érdekes megemlíteni az első három kezdő szót, mely utalhat nemcsak az ősatya életére, hanem a zsidó történelemre is.

"Vájécé" - "Vájislách" és "Vájésev" - azaz: "kiment", "küldött" és "letelepedett".
"Vájécé Jákov" - Az ősatya viszontagságai akkor kezdődtek, amikor elhagyta a szülői házat és elment idegenbe szolgálni Lábánhoz.

Átkelés a Jordán folyón

"Csak egy bot volt birtokomban, amikor átkeltem a Jordánon" mondotta (Gen. 32/10). A vándorboton kívül semmije sem volt... Izrael fiai elűzettek hazájukból a Második Szentély pusztulásakor, és a vándorbot volt osztályrészük, minden vagyonuk. Országról országra vándorolt a gáluti zsidó nép, mert nyugalma nem volt sehol. Egyik helyről kiűzték, másutt - ideiglenesen - befogadták, megtűrték...

Az otthonától távol levő Jákovnak sok viszontagsággal kellett megküzdenie. Apósa, Lábán kihasználta és megrövidítette őt. Testvére, Észáv, életére tört. Izrael fiai fennmaradásukért küzdöttek a gálut országaiban. "Vájislách" - Jákov ajándékokkal akarta ellenségeit lefegyverezni. (Ajándékot küldött testvérének, Észávnak.) De sokszor kellett a gáluti zsidóságnak is "ajándékokkal" adókkal megváltani életét!

"Vájésev Jákov" - Jákov végül is letelepedett atyái országában.

Rási érdekes megjegyzést fűz a "vájésev" - "letelepedett" szóhoz. Az igazak nyugalomban szeretnének élni, de íme, Jákovot egyszer leánya, Dina megerőszakolása, végül József fiának "eltűnése" rendítette ki nyugalmából, és élete sorozatos fájdalom és szenvedés volt "letelepedése" után.

És az utódok, a mai zsidó nép?
2000 év üldöztetés, a rettenetes Holocaust után végül letelepedett ősei hazájában... Vajon elérte-e nyugalmát? Az ország fennállásának 50 éve szakadatlan háborúk, ellenségeink támadása, polgárainak robbantásokkal való legyilkolása jegyében telt el.

"Vájésev Jákov" - Izrael letelepedett, de máig sincs nyugalma. Fiaink ezrei vesztették életüket az ország és a nép védelmében, polgáraink sokasága, köztük asszonyok és gyermekek estek áldozatul a gyűlölettől áthatott gyilkosok öldöklésének.

József és testvérei

Jákov végül is megtalálta elveszettnek hitt gyermekét, Józsefet, testvérével, Észávval is békét kötött és megérte utódai szaporodását, ha idegen földön is, de a hazába való visszatérés reményében. Utóda, Mózes volt hivatva e reményeket valóra váltani.

Tizenkét fia volt Jákovnak, a 12 törzs ősapja. Legközelebb áll hozzá a Ráchel által szült, elveszettnek hitt József, és testvére Binjámin. Utóbbi születésekor meghalt a szeretett feleség, Ráchel. Jákov nem temette őt a Máchpéla barlangba, hanem útközben, Bét Lechem mellett helyezte őt örök nyugalomra. Ez Ráchel anyánk sírja mind a mai napig.

"Máászé ávot szimán löbánim" - az atyák cselekedetei jelzik az utódok történéseit. De sok zsidó anya nem részesült atyái mellé való temetésben, hanem az "útszélen" temették el a vándorló zsidók!

A Midrás érdekes megjegyzést fűz Ráchel sírjához. A messze jövőben Izrael fiait Babilóniába viszik majd száműzetésbe. A száműzöttek elhaladnak Ráchel sírja mellett, és az ősanya imádkozik értük. "Kol börámá nismá Ráchel mövákáh ál bánéchá". Hangos sírás hallatszik, Ráchel siratja gyermekeit". - Isteni hang felel az ősanya imájára: "Ne hallasd hangodat sírással. Jutalma lesz imádnak és fiaid visszatérnek hazájukba" (Jer. 31/14-15).

Visszatértünk és imádkozunk Jákov és Ráchel sírjainál... Hisszük, hogy eltűnt fiaink is visszatérnek.