2017. november 19 - 25

És elment = jelentése a címnek.


Jákob ősatyánk vándorútja során "elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység köveiből és feje alá tette" (28:11). Reggelre különleges változás történik az említett kövekkel, eggyé válnak: "felkelt Jákob kora reggel, vette a követ…" (28:18).

Reb Jákob ben Reuven (Gáspár Misu) írja: "A sokak által ismert "Jákob létrája" sztori előtt Jákob megérkezik az Ígéret földjének területére, és lefekszik, mire a környékén lévő kövek elkezdenek felé görögni. De ha kövek görögnek, hogy lehet hogy Jákob mégis egy kőre tette le a fejét?

Rási magyarázta szerint, a kövek mindegyike Jákob fejtartója szeretett volna lenni (ezért görögtek felé) és végül az Örökkévaló szolgáltatott nekik igazságot, és egy kővé egyesítette őket. Ehhez kapcsolódik a második magyarázat is, miszerint a "görgő kövek" pont 12-en voltak, és így egyesülésükkel azt a 12 törzset szimbolizálták, akik majd saját útjaikat járva, de mégis csak együttesen alkotják a zsidó népet.

Ez a két magyarázat kiegészíti egymást, mert azok, akik képesek felismerni, hogy egy-egy célért nem csak mások ellen versenyezve, hanem együtt is lehet dolgozni, azok zsidó értelemben talán meg tudják tartani úgy az egyéniségüket, hogy közben egy közösség értékes láncszemei maradnak."

"Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység köveiből és feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen"(28:11).

A Talmudból (Bráhot 26b) tanuljuk, hogy Jákob nem egyszerűen csak megérkezett, hanem imádkozott, pontosabban esti imát (mááriv) mondott. A Talmud ugyanitt azt is elmondja, hogy Ábrahám rendelte el a reggeli (sáhárit), Izsák pedig a délutáni imát (minha).

A szefárd bölcs, Rabbi Jichák Áboháv (Menorát HáMáor) szerint az ősatyák nevének második betűi utalnak az általuk elrendelt imákra. Ábrahám esetében a "bét" a boker (reggel) szóra, Jichák-nál a "cádi" a cohoráim (délután) szóra, míg Jákovnál az "ájin" az erev (este) szóra vonatkozik.

"És álmodott: íme létra felállítva a földön, csúcsa pedig az égbe ér, s íme Isten angyalai fel és alá járnak rajta" (28:12). Jákob álma erőteljesen foglalkoztatta mestereinket, a Bál háTurim tette a következő észrevételt: "a "létra" ( szulám), a "pénz" ( - mámon), és a "vétkem" ( - ávoni) szavak számértéke (gemátria) megegyezik (136). Ebből az a következtetés vonható le a mester szerint, hogy a pénzszerzéssel kapcsolatban körültekintően kell eljárni. Ha valaki élete legfontosabb céljaként határozza meg anyagi javainak gyarapítását, akkor nem fog soha feljebb jutni a képzeletbeli, Istenhez vezető létra legalsó fokáról, hanem megragad ott. Ezzel szemben, ha a pénz nem keríti hatalmába az embert, és eszközként tekint rá, akkor elegendő ideje, energiája maradhat értelmes céljai megvalósítására, más szavakkal: megláthatja az égig érő létra tetejét.

"Megcsókolta Jákob Ráchelt és fölemelte hangját és sírt" (29:11). Miért sírt? Az egyik magyarázat szerint meglátta (ruáh hákodes által), hogy nem együtt lesznek eltemetve. Könnyen lehet, hogy ezért, de teljes szívemből remélem, hogy inkább a másik magyarázat van közelebb az igazsághoz, miszerint az tette bánatossá, hogy nem hozott semmiféle ajándékot, üres kézzel jött.

Történt ugyanis, hogy Elifáz, Ézsau fia, apja parancsára Jákob után eredt, hogy megölje. Mikor sikerült utolérnie rájött, hogy képtelen teljesíteni apja akaratát, hiszen "Izsák ölében nőtt fel", és megkérdezte Jákobot, hogy mit tegyen?

Nem könnyű helyzet, hiszen gyilkolni nem akart, viszont Ézsau ellen sem akart cselekedni a derék fiú, Jákobra várt a feladat, hogy kitaláljon valamit. A mentőötlet megszületett: vegye el Elifáz minden vagyonát, ezáltal bizonyos értelemben végez vele, hiszen az idegen országban, magányosan vándorló nincstelen olyan "mintha halott lenne".

Szép napot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza