Jákob ősatyánk vándorútja során "elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység köveiből és feje alá tette" (28:11). Reggelre különleges változás történik az említett kövekkel, eggyé válnak:
"felkelt Jákob kora reggel, vette a követ…" (28:18).
Reb Jákob ben Reuven (Gáspár Misu) írja: "A sokak által ismert "Jákob létrája" sztori előtt Jákob megérkezik az Ígéret földjének területére, és lefekszik, mire a környékén lévő kövek elkezdenek felé görögni. De ha kövek görögnek, hogy lehet hogy Jákob mégis egy kőre tette le a fejét?
Rási magyarázta szerint, a kövek mindegyike Jákob fejtartója szeretett volna lenni (ezért görögtek felé) és végül az Örökkévaló szolgáltatott nekik igazságot, és egy kővé egyesítette őket. Ehhez kapcsolódik a második magyarázat is, miszerint a
"görgő kövek" pont 12-en voltak, és így egyesülésükkel azt a 12 törzset szimbolizálták, akik majd saját útjaikat járva, de mégis csak együttesen alkotják a zsidó népet.
Ez a két magyarázat kiegészíti egymást, mert azok, akik képesek felismerni, hogy egy-egy célért nem csak mások ellen versenyezve, hanem együtt is lehet dolgozni, azok zsidó értelemben talán meg tudják tartani úgy az egyéniségüket, hogy közben egy közösség értékes láncszemei maradnak."
"Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység
köveiből és feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen"(28:11).
A Talmudból (Bráhot 26b) tanuljuk, hogy Jákob nem egyszerűen csak
megérkezett, hanem imádkozott, pontosabban esti imát (mááriv) mondott. A
Talmud ugyanitt azt is elmondja, hogy Ábrahám rendelte el a reggeli (sáhárit),
Izsák pedig a délutáni imát (minha).
A szefárd bölcs, Rabbi Jichák Áboháv (Menorát HáMáor) szerint az ősatyák
nevének második betűi utalnak az általuk elrendelt imákra. Ábrahám
esetében a "bét" a boker (reggel) szóra, Jichák-nál a "cádi" a cohoráim
(délután) szóra, míg Jákovnál az "ájin" az erev (este) szóra vonatkozik.
"És álmodott: íme létra felállítva a földön, csúcsa pedig az égbe ér, s
íme Isten angyalai fel és alá járnak rajta" (28:12). Jákob álma
erőteljesen foglalkoztatta mestereinket, a Bál háTurim tette a következő
észrevételt: "a "létra" (
szulám), a "pénz" (
- mámon), és a "vétkem" (
- ávoni) szavak számértéke (gemátria) megegyezik (136). Ebből az a
következtetés vonható le a mester szerint, hogy a pénzszerzéssel
kapcsolatban körültekintően kell eljárni. Ha valaki élete legfontosabb
céljaként határozza meg anyagi javainak gyarapítását, akkor nem fog soha
feljebb jutni a képzeletbeli, Istenhez vezető létra legalsó fokáról,
hanem megragad ott. Ezzel szemben, ha a pénz nem keríti hatalmába az
embert, és eszközként tekint rá, akkor elegendő ideje, energiája
maradhat értelmes céljai megvalósítására, más szavakkal: megláthatja az
égig érő létra tetejét.
"Megcsókolta Jákob Ráchelt és fölemelte hangját és sírt" (29:11). Miért
sírt? Az egyik magyarázat szerint meglátta (ruáh hákodes által), hogy
nem együtt lesznek eltemetve. Könnyen lehet, hogy ezért, de teljes
szívemből remélem, hogy inkább a másik magyarázat van közelebb az
igazsághoz, miszerint az tette bánatossá, hogy nem hozott semmiféle
ajándékot, üres kézzel jött.
Történt ugyanis, hogy Elifáz, Ézsau fia, apja parancsára Jákob után
eredt, hogy megölje. Mikor sikerült utolérnie rájött, hogy képtelen
teljesíteni apja akaratát, hiszen "Izsák ölében nőtt fel", és
megkérdezte Jákobot, hogy mit tegyen?
Nem könnyű helyzet, hiszen gyilkolni nem akart, viszont Ézsau ellen sem
akart cselekedni a derék fiú, Jákobra várt a feladat, hogy kitaláljon
valamit. A mentőötlet megszületett: vegye el Elifáz minden vagyonát,
ezáltal bizonyos értelemben végez vele, hiszen az idegen országban,
magányosan vándorló nincstelen olyan "mintha halott lenne".
Miután Jákob kisírta magát, elkezdődhetett az érdemi beszélgetés is: "És
tudtára adta Jákob Ráhelnek, hogy atyja rokona és Rebeka fia ő…"
(29:12).
Rási kommentárja szerint a mondat egyszerű jelentése az, hogy közeli
rokonként mutatkozik be, de idézi a midrást is, mely szerint komoly
üzenetértéke van az elmondottaknak. Azt közli Ráhellel, hogy amennyiben
Lábán tisztességtelenül viselkedik vele, akkor ő is hasonlóan fog
reagálni, elvégre rokonok, és ebből fakadóan Jákob is ismeri galád
trükkjeit, viszont ha rendesen bánik vele, akkor azt is viszonozni
fogja, mivel Rebeka fia is, akinek tisztességéhez kétség sem férhet.
"És mondta neki Lábán: Bizony csontom és húsom vagy te!"(29:14). Jákob
megismerkedik későbbi apósával, beszélgetni kezdenek, és Lábán gyorsan
ráérez kettejük személyiségének hasonlóságára, persze úgy, hogy a
különbséget már nem érzékeli.
A koszovi Rabbi Báruh szerint akkor ismeri fel Lábán, hogy "bizony
csontom és húsom vagy" miután elmesélte Jákob, miként szerezte meg az
elsőszülöttséget és az atyai áldást Ézsau elől.
"Testvérek vagyunk - te is akkora csaló vagy, mint én"! Bár ebben Lábán
a teljes képet tekintve tévedett, de történetünk ezen szakaszában
Jákobnak volt miben fejlődni, hiszen tettei korántsem voltak
vegytiszták.
Ebből szinte kínálja magát a gondolat folytatása: ha az ősatyának is
változtatni kellett, akkor mennyivel inkább fontos utódainak
felülvizsgálni és javítani cselekedeteiket!
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi |