2017. március 12 - 18


Purim tiszteletére egy rövid részlet az ünneppel foglalkozó Megilla traktátusból: "Ábájé mondta: amikor elhagytam mesterem (Rábbá) házát, tele voltam. Mégis, amikor megérkeztem oda, hoztak nekem hatvan tányért hatvan féle főtt étellel, és hatvan darabot ettem, mindből egyet-egyet. Az utolsó ételt serpenyős rostélyosnak hívták, és evés után meg akartam enni a tányért.

Ábájé mondta: erről így beszélnek az emberek: "a szegényember nem tudja, mikor éhes". Vagy úgy: "az ember gyomrában mindig van férőhely édes dolgoknak". (Megilla 7b)

A Hátám Szofer szép magyarázattal látta el ezt a részt. "Amikor Ábájé elhagyta mestere házát, úgy gondolta, hogy telve van Tórával, azaz mindent megtanult. Mári bár Már hatvan tányérja arra vonatkozik, hogy a Talmud hatvan traktatusáról diskuráltak, és mindegyikből tanult valami újat. A "serpenyős rostélyos" a Pszahim 41a alatt található rész neve, ez volt az utolsó, amit átvettek Mar bár Már-ral.

Mivel ez Peszah előtt harminc nappal volt, Ábájé úgy gondolta, hogy szeretné az egészet végigvenni. Két esetben érezheti valaki, hogy "telve van Tórával": ha nem ismeri önmaga korlátait, vagy ha nincs tisztában a Tóra mélységével. Az előbbire vonatkozik, hogy a "szegény nem tudja, hogy mikor éhes", az utóbbira pedig az, hogy "az ember hasában mindig van hely édes dolgoknak".

"És látta Áron, meg Izrael minden fiai Mózest, hogy íme sugárzott arcbőre, és féltek hozzá közeledni". Ennek kapcsán mondja Rási: Figyeld meg, mekkora ereje van a bűnnek, mert amíg nem követték el, addig az isteni ragyogástól sem rettentek meg, amint írva van: "az Örökkévaló dicsőségének jelenése, mint emésztő tűz a hegy tetején Izrael fiainak szeme láttára" (24:17).

Az aranyborjú elkészítését követően viszont már remegtek a félelemtől, amikor a Mózest beragyogó dicsfényt meglátták. Vajon csak őseink építettek aranyborjút?

Nagyjából háromezer ember gondolta úgy, hogy a továbbiakban Isten helyett bálványt akarnak szolgálni, azok, akik a Tóra tanúsága szerint el is nyerték méltó büntetésüket: "És cselekedtek Lévi fiai Mózes szava szerint, és elesett a népből aznap körülbelül háromezer ember" (32.28).

Fontos megjegyezni, hogy a nők között senki sem volt vétkes, nem véletlen, hogy az Örökkévaló velük ismertette meg előbb a Tórát, már abban az időben is ellenállóbbak voltak a káros hatásokkal szemben, mint a férfiak.

A leviták nem vettek részt a borjú "megalkotásában", ezért úgy határozták meg mestereink a tóraolvasás rendjét, hogy az aranyborjúról szóló részhez lévit hívjanak fel, mivel ők az egyedüliek, akiknek nincs szégyenkeznivalójuk Izrael törzsei közül a felolvasandó rész miatt.

Az aranyborjú alaptémája sokszor megjelent a zsidó forrásokban, íme, egy példa: Amikor eltávozott az élők közül Smuel Mohliber rabbi (Bialisztok, 1898. Sziván 19.), akkor sokan Rabbi Meir Szimhá-t akarták utódjául. Jó zsidó szokás szerint nem kevés ellenző is volt, akik azzal érveltek, hogy túl jól ismerik a helyi születésű jelöltet. E hírek eljutottak Rabbi Meir Szimhá fülébe is, aki így szólt: "idézzük fel az aranyborjú készítésének (máászé égel házáháv) előzményét!"

Felmerül a kérdés: azért mert kétségeik támadtak Mose rábénu visszatérését illetően, törvényszerűen aranyborjút kellett készíteniük? Vajon miért nem Áront, Mózes testvérét (aki ott volt a táborban) választották új vezetőjükül?

Azért, mert a köztük lévő "gyülevész népség" (erev ráv – 2Mózes 12:38) úgy vélte: jobb bálványt készíteni, mert a lényeg, hogy idegen legyen az új vezető, ne pedig Áron".

Az aranyborjú fő felelőseit az erev ráv (gyülevész nép) tagjai között véltük megtalálni tegnap. Kik és mennyien voltak ők? Olyanokról van szó, akik az egyiptomi kivonulás során eljöttek Izraellel, a midrásban azt olvashatjuk: "százhúszezren - Rabbi Ismáel szavai, Rabbi Ákivá szerint kétszáznegyvenezren, Rabbi Nátán szerint háromszázhatvanezren".

A mennyiség tehát nagyjából megvan, a Zohár pedig kilétüket is felfedi: az egyiptomi varázslók voltak, akik azért csatlakoztak Izrael népéhez, hogy Isten működését akadályozzák.

A Teremtő figyelmeztette Mózest, hogy ne fogadja be őket, de Mose rábénu így válaszolt: Világ Ura! Hadd lássák minden nap a Te erődet, hogy megtanulják, nincs más, csak az Örökkévaló Isten. És Mózes befogadta őket…".

Miután elintéztük a aranyborjú bűnét annyival, hogy az egyiptomi származású "gyülevész nép" volt a vétkes, fordítsunk egyet a dolgon! A jeruzsálemi Talmud (Taanit 4:5) azt állítja, hogy nincs olyan nemzedék, melynek ne lenne része az aranyborjú bűnében, a babilóniai meg ezt (Szanhedrin 102a): "nincs olyan büntetés a világon, amely részben (1/24 részben egészen pontosan) ne az aranyborjú vétke miatt jönne". Szombaton két tóratekercsből olvasunk, a másodikból az Izrael számára tisztulást hozó vörös tehénről (4Mózes 19.).

A borjú annak a lelki állapotnak állít örök emléket, amikor az Örökkévalóba és/vagy az értékekbe vetett hitünk annyira elgyengül, hogy a pótcselekvés látszik az egyetlen megoldásnak. Ebből az állapotból csak kivételes képességű emberek tudnak kizárólag a szellem erejére hagyatkozva kikászálódni, nekünk többieknek azt a hitet kell meglelnünk magunkban, amely talán irracionálisabb, mint a tisztulást hozó vörös tehén porának a gyakorlata.

"Sokak szerint a remény erőt ad, mások viszont, akik már reméltek, nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem igazán, azok tudják, hogy ez pont fordítva van: a reményhez kell az erő". (Bartis Attila: A Lázár apokrifek)

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza