Ezen a héten a Softim szidráját, hetiszakaszát olvassák a zsinagógában. Jelentése "Bírákat". A jog és az igazságosság, a rend, a törvényesség, a Szentírás egyik legfontosabb mondanivalója, követelménye. A noeiták hét törvényének egyetlen "tedd" parancsolata az igazságszolgáltatás kialakítása. Bírák és felügyelők biztosítják és őrzik a törvényességet. A felügyelő sótér szóval van jelölve, Izraelben a rendőröket nevezik így. Igazságot, igazságot kövess! A Tóra egyik sokat idézett kiemelkedő mondata. A bírák legyenek hozzáértők és pártatlanok, megvesztegethetetlenek. Nem szabad tekintélyes embernek, gazdagnak kedvezni, de szegénynek sem, ugyanis az igazság nem alku tárgya. Attól eltérni semmilyen körülmények között nem szabad. Két vagy három tanú kellett az ítélethez. Saját maga ellen senki nem vallhatott. Ez lehetetlenné tette a totalitárius rendszerek gyakorlatát, a kínzás alapján kicsikart vallomásokat. Nehéz ügyekben a legfelsőbb bíróság döntött. Ez vidéki városokban 23 tagból állt, a komoly kérdésekben ítélkező Jeruzsálemi Szánhedrin 70 tagú volt, az elnöki tisztet legtöbbször a főpap töltötte be.

Menj ahhoz a bíróhoz, aki lesz abban az időben nálatok. Tehát aki veled él, azt a levegőt szívja, amit te, ismeri problémád, gondod, mert mindezt látja, tapasztalja. A hazug tanú azt a büntetést kapta, amelyet megvádoltja kapott volna, ha az igazság nem derül ki.

Aki akaratlanul embert ölt, menedék városban védelmet élvezett, mert a vérbosszú ott nem érhette utol. A szándékos gyilkosnak azonban bűnhődnie kellett.

A háborúnak is megvoltak a törvényei. A harcba vonulók közül hazaküldték a csata előtt, aki új házat épített és még nem avatta fel. Aki szőlőt ültetett, de még nem szüretelt. Aki eljegyzett egy nőt, de menyasszonyát még nem vette el. De azokat is elküldték, akik rettegtek a harctól. A városhoz közeledett a sereg, az ostrom előtt békét kellett ajánlani. Csak ha nem fogadták el, akkor lehetett támadni. Vigyázzanak a "figyelmeztetés" szerint a termésre, élő fát nem szabad kivágni, mert a mező fája az ember élete Ibn Ezra szerint.

A levitáknak nem volt birtokuk, ők a számukra kijelölt városokban élhettek "háztáji gazdálkodást" folytathattak. De ellátásukról gondoskodni kellett. Az emberi élet minden eleme - születés, brit, bár micvó, bát micvó, pidján habén, esküvő - alkalmat adott és ad a papoknak az Örökkévaló dícséretére. Tanítottak, őrizték és továbbadták a hagyományokat. A papokat tisztelet illeti. Azonban a kóklereket, csalókat, kuruzslókat büntetni kell. A prófétákra hallgatni kellett, sajnos ez nem mindig következett be, utaljunk Jeremiás, Jesijáhu sorsára.

Tiszteltni kell a törvényt és a törvénykezőket, mert az téged véd, érted van. Szembeszáll a zsarnoksággal, de gátat szab a parttalan szabadosságnak. Talán nem felesleges még egyszer idézni a szidra alapgondolatát: igazságot, igazságot kövess!
 

Deutsch Gábor
 

Elul hónapban kerül felolvasásra mostani hetiszakaszunk, olyan időszakában az évnek, mely a zsidó hagyomány szerint a kegyelem ideje. "Mert Elul hónap újholdján ment fel Mózes a Szináj hegyére, hogy átvegye a második kőtáblákat és fönt időzött negyven napig és Tisri hó tizedikén jött le, mikor Izrael bűnének engesztelése befejeződött...ez a hónap kegyelem ideje annak, aki megtérést fogad minden bűnéért, miket az egész esztendőben elkövetett".

Ráv Mose Schwab írja: "Elul érkeztével feltesszük a kérdést: Mi Elul? Vajon miben más, miben különbözik ez a hónap a többitől? Sokszor hangsúlyozzuk Elullal kapcsolatban a tsuvá, a megtérés jelentőségét, az elmélyült, szívből jövő imádság, és az adakozás, a cedáká fontosságát, melyek segítségével kedvező irányba befolyásolhatjuk az Égi Bíróság ítéletét.

Ezek a lehetőségek az év többi hónapjában is teljesíthetők miként erre Ráv Salanter utal: "minden hónapnak Elulnak kellene lennie, de mégis Elul egyedül Elul". Bölcseink kivétel nélkül vallják, hogy az év minden napján kötelesek vagyunk legjobb tudásunk szerint szolgálni a Teremtőt és teljesíteni parancsolatait, mégis az esztendő utolsó hónapjának előtérbe helyezésével azt sugallják, hogy ismerik az emberi természetet, és noha minden kétséget kizáróan akkor cselekednénk helyesen, ha egyenletesen magas színvonalon lennénk istenfélők és micvatartók, nem várnak el tőlünk lehetetlent. Ezt a gondolatot tovább folytatva eljuthatunk-e olyan következtetésre, hogy aki a többi tizenegy hónapban precízen betartja a parancsolatokat, annak Elul nem hozhat semmi újat? Esetleg mondhatjuk-e, hogy a többi hónapot akár teljesen el is hanyagolhatjuk, és koncentráljunk minden erőnkkel az utolsóra? Aligha. Ha valaki úgy érzi, hogy nincs javításra szoruló cselekedete, jelleme tökéletes, akkor nem értette meg a hagyomány egyetlen betűjét sem, de az sem jutott messzebbre a megértés rögös útján, aki azt feltételezi, hogy alap nélkül lehet házat építeni.

Az önkritika és a tisztánlátás a megtérés megkerülhetetlen kritériumai közé tartoznak. Ezek gyakorlati alkalmazásában lehet az első lépcsőfok, ha az ünnepekig hátralévő időben nem embertársaink hibásnak vélt cselekedeteivel foglalkozunk, nem kritizálunk, még abban az esetben sem, ha teljesen biztosak vagyunk igazunkban, ezzel szemben megpróbáljuk átélni azt a “képtelennek" tűnő érzést, miszerint nem vagyunk tökéletesek, és e szomorú tény okán talán az a leghelyesebb, ha az év végét megelőző időszakot kizárólag saját jellemünk, tetteink vizsgálatával töltjük. "A tanúk keze legyen rajta először, hogy megöljék őt ..." (17.7.).

A Rámbám a Misnához fűzött kommentárjában elmondja, hogy a tanúknak saját kezűleg kellett végrehajtaniuk a halálos ítéletet, abból az okból kifolyólag, mert az igazságot csak ők tudták, hiszen amiről a többi ember értesülhetett az nem volt más, csak a történtekről (az elkövetett bűnről) szóló elbeszélés.

Ezen előírásnak volt még egy pozitív következménye, miként erre Rabbi Ávráhám Menachem Rápá is rámutat: "jobban ügyelniük kellett (a tanúknak) hogy a tanúskodás alkalmával igazat mondjanak". E törvény is azt a nevelési célt szolgálta, hogy ritkán kerüljön sor halálbüntetésre, hiszen "Isten sír még a vétkesek kiontott vére után is"."ne térj el a dologtól, amit mondanak neked jobbra, vagy balra" (17:11).

Bölcseink elrendelték az "áser kidsánu bemicvotáv vecivánu“, azaz, "aki megszentelt bennünket parancsaival és megparancsolta nekünk" áldás mondását nem csak tórai, hanem rabbinikus micvák végrehajtásakor is. A Talmud (Sábát 23a) is foglalkozik a kérdéssel a chanukai gyertyagyújtás kapcsán. Felteszik bölcseink a kérdést, hogy miért a fenti áldással gyújtjuk a gyertyákat, hiszen nem I-sten, hanem a rabbik adták parancsba?

Válaszukban idézik a verset, mely szerint ne "térj el a dologtól, amit mondanak neked jobbra vagy balra", amit úgy lehet értelmezni, hogy a rabbiktól kapott micvákra ugyanúgy kell tekinteni, mint az I-stentől a Tórában kapott előírásokra. A jeruzsálemi Talmud az idézett pászukot más szempontból vizsgálja. A Horájot (1:1) traktatusban olvasható: "ha azt mondják neked a bölcsek a jobbra, hogy bal, illetve a balra, hogy jobb, akkor is hallgatnod kell rájuk?

Nem, hiszen a Tóra szerint "jobbra, vagy balra", vagyis csak abban az esetben kell követni a bölcsek véleményét, ha a jobbat jobbnak a balt balnak nevezik". A midrás (Szifré) és a háláchá más álláspontot képvisel, akkor is követni kell őket, ha a jobbot balnak, vagy a balt jobbnak nevezik.

Rabbi Áháron Hálévi (Szefer Háchinuch) mindent elkövet, hogy megmagyarázza: "még ha tévednek is egy dologban, akkor sem szabad vitatkoznunk velük, hanem cselekedjünk (hibás) döntésük szerint. Mert jobb egy hibát elkövetni úgy, hogy az egész (rendszer) az ő kiváló szellemükre van bízva, annál, mintha mindenki a legjobb belátása szerint cselekedne".
Sábát sálom!

Darvas István
rabbi

Háború és béke

A hetiszakasz számos témája közül a háború törvénye a legfigyelemre méltóbb és talán a legaktuálisabb is.

"Ha háborúra mész ellenségeid ellen és temérdek lovat, szekeret és népet látsz, ne félj tőlük, mert az Örökkévaló Istened veled van." (Deut 20/1 .) A háborúra kirendelt főpap kihirdeti azokat, kik mentesek a harcban való részvételtől. Aki új házat épít és még nem avatta fel, aki szőlőt ültetett, de még nem szüretelt, vagy ..., aki gyáva(!). Ez az úgy nevezett "támadó" háború törvénye. (területszerzés) Nem volt ok a mentességre a Tannal való foglalkozás...(!)

A "köteles" háborúkban nern volt felmentés. Ezek voltak a honfoglalás, az Ámálék elleni, és minden védelmi háború. A Rámbám szerint 'jöjjön ki a vőlegény szobájából és a menyasszony a chupá alól, hogy részt vegyen a harcban". (Egyesek szerint itt utalás van a nők szolgálatára.)

A "támadó" háborúról szóló törvény ('"milchemet rösut") azt mutatja, hogy a Tóra ellene van a hódító háborúknak! Ennek a Tórabeli álláspontnak az alapján lázongott a nép Alexander Janáj háborúi ellen. (i.e. I. század)

A mentességek (házépítés, szőlő ültetés) is arra mutatnak, hogy a Tóra a békés munka és nem a területszerzés híve.

A meglévő országnak békében való építése előbbre való új területek meghódításánál.

A békés élet törvényei közül legfontosabbak a bírósággal kapcsolatosak. Minden nagyobb városban volt egy 23 tagú bíróság, az úgy nevezett "kis Szanhedrin". A kisebb helyeken háromtagú bíróság működött. A 71 tagú nagy Szanhedrin (felső bíróság) Jeruzsálemben székelt. "Ha nem ismert előtted valami a törvényben, emberélet vagy vagyon ügyben, perlekedésben a városodban, menj fel arra a helyre, amit Istened kiválasztott... (Deut. 17/8.) A Szanhedrin nem csak bíróság volt.

Ó döntött háború és béke sorsában és más fontos állami kérdésekben, ítélkezhetett a király felett. ítélethozatal két vagy három tanú vallomása alapján született. Egy tanú vallomása nem volt elegendő. Főbenjáró bűnnek számított a gyilkosságon kívül a bálványimádás. "...ha ment és idegen isteneket imádott és leborult a nap és a hold előtt ... ha hallottad és jól kivizsgáltad és íme igaz a dolog... vidd ki azt a férfit vagy nőt a városon kívülre és kövezzétek meg, hogy meghaljanak" (Deut. 17/3-4.)

A bálványimádó népek szokásaitól is tartózkodni kell. "Ne legyen köztetek fiát és lányát tűzbe vető varázsló, felhőkből jósló, szellemidéző vagy halottakat hívó". (u .o./10) Isten prófétát támaszt majd a nép köréből, kire hallgatni kell - mint, ahogy kérted az Örökkévaló Istenedtől Chorév (Szináj) hegyénél a gyülekezés napján mondván: "Nem akarom többé hallani az Örökkévaló Istenem hangját és látni ezt a nagy tüzet, hogy ne haljunk meg". (Deut. 18/16.) Mózes engedett a nép kérésének és Isten helyeselte azt. "Prófétát támasztok a nép köréből, mint te vagy és szavamat helyezem szájába... De a próféta, aki nevemben olyat mond, amit nem parancsoltam, vagy, aki idegen istenek nevében beszél, halál fia az a próféta". (u.o. 18/20.) A nép kérdésére Mózes azt is előrebocsátotta, hogy az a hamis próféta, akinek szavai nem teljesednek be.

Fontos része a heti szakasznak a királyválasztás törvénye. Királyt csak a nép köréből lehetett választani. Illetékességének két forrása volt: a nép választása és isten jóváhagyása. "Tégy magad fölé királyt, akit az Orőkkévaló Istened kijelöl". (Deut. 17/15.)

Saul királyt először Sámuel próféta kente fel királlyá, Isten nevében. Utána választotta meg a nép. Vita folyik arról a Talmudban, hogy a királyválasztás kötelesség volt-e, vagy csak megengedett. A királynak nem volt szabad ezüstöt. aranyat gyűjteni, asszonyok és lovak sokaságát tartani. Mindenekfelett "ne legyen fennhéjázó testvérei fölött . (u.o. 17/20.)

Ma nincs királyság Izraelben, de a mindenkori vezetőnek ildomos lenne betartaní ezeket a törvényeket.

Törvény és jogállam

"Softim vösotrim titén löchá böchol sááréchá - vösáftu et háám mispát cedek." (Deut. 16/18) "Bírákat és rendőröket helyezzél minden városodba és ítéljenek a nép felett igazsággal." Ezzel a mondattal kezdődik a hetiszakasz. A megalakuló zsidó állam jogállam lesz.

A társadalom legfőbb értéke az igazság: "Ne légy részrehajló és ne végy megvesztegetést." (Deut. 16/9) Az igazságszolgáltatásnak teljesen pártatlannak kell lennie. Sem szegénynek, sem gazdagnak, sem előkelőnek, sem egyszerű embernek nem kedvezhet. "Igazságot, igazságot kövess, hogy élj és örököld azt a földet,. amit Isten ad neked." (Deut. 16/20)

Izraelben három különböző fokú bíróság működött. Minden kisebb városban 23 tagú, úgynevezett "kis szanhedrin" volt. Az országos főbíróság hetvenegy tagból állt és Jeruzsálemben székelt. "Ha nem világos előtted egy dolog, vér és törvény dolgában, peres ügyekben, akkor menj fel arra a helyre, amit Isten kiválasztott (Jeruzsálem) és menj oda a papokhoz, a főpaphoz, aki lesz abban az időben, kérdezz és ők megmondják neked az igaz törvényt." Ez volt az ország főbírósága, főbenjáró ügyekben csak ő ítélkezhetett (szanhedrin gdolá).

A hetiszakasz intézkedik a király választásáról. Nem lehet Izraelben idegen nemezetiségű király. A király nem gyűjthet aranyat, ezüstöt, lovakat, nőket és "nem lehet fennhéjázó testvérei felett". (Deut. 17/20) Le kell másolnia a Tóra ötödik könyvét és annak törvényei szerint kell élnie. A királyság öröklődik utódaiban.

Ma ugyan nincs király Izraelben, de a mindenkori vezetőnek tudnia kell, hogy ő nem ura, hanem szolgálója a népnek, és állását semmi esetre sem használhatja ki a maga javára. A Tóra "királyi" törvényei őrá is vonatkoznak.

A Tóra tiltja a varázslókhoz való fordulást: "Ne legyen köztetek fiát tűzbe vető, varázsló, felhőkből jósoló, hasbeszélő, javasasszony vagy halottidéző. Mert mindez Isten utálata." (Deut. 10/11) Hozzám hasonló prófétát állít majd, arra hallgassatok." (u.o./15)

Itéletet két vagy három tanú vallomása alapján hoztak, sohasem egy tanú alapján. Szándékos emberölésért halál járt. Nem szándékos, véletlen emberi életet kioltó az úgynevezett "menedékvárosok" egyikébe menekülhetett és ott kellett maradnia a főpap haláláig. Ha egy szándékos gyilkos menekül az ilyen városba, azt kiadják a vérbosszút kereső családnak. A menedékvárosok felállítására szükség volt, mert a vérbosszú nem tett különbséget a szándékos és nem szándékos emberölés között.

A következő részben a háború törvényeit taglalja a hetiszakasz. Kétféle háborút ismerünk: a kötelezőt (milchemet micvá) és a nem kötelezőt (milchemet rösut). Kötelező háborúk a honfoglaló, az Ámálék elleni és minden védelmi háború.

A kötelező háborúban - így a védelmiben is semmiféle foglalkozás nem kaphatott felmentést, még a Tóra-tanulás sem. Minden húsz éven felüli férfinak részt kellett vennie. A mi háborúink, kezdve a függetlenségitől, mind védelmi háborúk voltak, tehát kötelezőek.

A nem kötelező háborúban való részvételtől számos férfit mentettek fel. Aki szőlőt ültetett, de még nem szüretelt, aki új házat épített, de még nem avatta fel, aki menyasszonyt jegyzett el, de még nem vette feleségül, vagy egyszerűen, aki gyáva volt. Ezek szerint a Tóra ellene volt a nem kötelező, "országgyarapító" háborúknak. Ilyen háborút csak a nagy szanhedrin beleegyezésével lehetett folytatni. Alexander Janai (i.u. I. század) nem kérte ki a szanhedrin véleményét, és ezért a nép fellázadt ellene. Ő inkább zsoldos hadsereggel harcolt, míg ősei a népre támaszkodtak.

Érdemes megemlíteni, hogy a Bár Kochbá szabadságharcban Rábbi Akivá és tanítványai részt vettek, mert az védelmi háború volt. Jó lenne, ha a mai Tóra-tanulásra hivatkozó fiataljaink megszívlelnék ezt.

Mielőtt idegen várost ostromolnának meg, békére kell felszólítani a lakosokat. Ha kinyitják a város kapuit, csak adót vetnek ki rájuk.

Hetiszakaszunk végén még egy törvény olvasható. Ha egy meggyilkolt holttestét találták a mezőn, a helyhez legközelebb eső helység véneinek ki kellett menniük a helyszínre és kézmosás után nyilatkozatot kellett tenniük: "Kezünk nem ontotta ki ezt a vért, szemünk nem látta." Majd bűnáldozatot kellett bemutatniuk. Rási szerint senki sem gyanúsította a város vezetőit gyilkossággal, de hitet kellett tenniük, hogy a városon átvonuló vándort élelemmel, lakással és védelemmel látták el.

Az e heti "vigasztaló" Háftárá különlegesen szép: "Én, én vigasztallak benneteket. Ébredj Jeruzsálem, mert már kiittad a keserűség poharát. Öltsd fel ünneplő ruhádat, Jeruzsálem." (Jes. 52/1)

Menáchem Meron

  KOMMENTÁR

SOFTIM

Ezt a heti szidrát már Elul hónapjában olvassuk, amikor a reggelenként felhangzó sófár számadásra, hibák kijavítására, megtérésre inti a zsidó embert.
Ezt a hangulatot fejezi ki a hetiszakasz első mondata: "Bírákat és törvények végrehajtóit jelölj ki magadnak minden városban, és bíráskodjanak a nép felett igazságossággal". (Deut. 16/18).

Különféle társadalmi törvényekről szól a hetiszakasz. A háborús törvények nemcsak háborúval kapcsolatosak, hanem tükrözik a társadalom által elfogadott értékeket is. A hagyomány kétféle háborút ismer Izráel életében. Az első a kötelesség alá eső ("milchemet micvá"). Ilyen a honfoglalás, az Ámálék elleni, és minden védelmi háború.

A "kötelesség" háború alól nincs felmentés a 20 éven felüli férfiaknak. De a "választott" háborúban "milchemet rösut" négy kategória mentesülhet a hadbavonulás alól:
1.) A férfi, aki házat épített, de nem avatta fel;
2.) A férfi, ki szőlőt ültetett, de gyümölcsét nem élvezte;
3.) A fék, aki asszonyt jegyzett el, de még nem vette el;
4.) A férfi, ki félénk és gyenge szívű, térjen otthonába és ne gyengítse a többieket. (Deut 20/5-8).

"Ki nem avatta fel házát?" Az avatás szó héberül "láchánoch". Ezzel rokon szó a héberben "löchánéch" = nevelni. Szabad magyarázat szerint az a ház, amelyben hiányzik a nevélés, gyengíti a nemzet erejét, csökkenti a hazát védők "morálját". Ezért az ilyen házból származók felmentetnek a harctól, ahol a lelkierő nem kevésbé fontos, mint a fizikai.
A harc alól való felmentéseket a "sotrim", a törvény végrehajtó hirdették ki. (Ma soter = rendőr) A nagy Tóramagyarázó, Rási, leírja a "sofet" és a "sotér" szerepeit. A bírák a nép nevelői. Önmaguk példamutatásával kell nevelniük a népet. Ezért kellett nekik "igaz embereknek, nem haszonlesőknek, bölcseknek és ismerteknek" (Ex. Dut. 18/21, 1/15) lenniük.

De vajon elég -e a példamutatás a nevelés sikeréhez? A nép sok jó példát láthatott maga előtt, mint Mózes, majd Sámuel, Nechemja, stb. és mégis sokszor rossz útra tért. A legjobb apának is lehetnek rossz gyermekei, a legjobb tanítónak is nem jó úton járó tanítványai. Ezért mondja hetiszakaszunk "bírákat és törvény végrehajtókat végy magadnak".

Nincs nevelés bizonyos erőszak nélkül, a legjobb példát is kíséri a kényszer. Minél kisebb a kényszer, annál jobb a nevelés, de a "sofét", a bíró, a nevelő rászorul a "soterre" is. Így volt a régi világban, és így van ez ma is.

Hetiszakaszunk a bíráskodás vagy a nevelés minőségéről is beszél. "Az igazságot, az igazságot kövesd. Ne légy részrehajló". (Deut. 12/20.) A Tóra más helyen megismétli, hogy sem a gazdag, sem a szegény felé nem hajolhat a törvény, sem az előkelő, sem a köznép iránt nem ferdíthető az igazság. Jesajás próféta hangsúlyozza, hogy a megváltás is csak az igazságosság és a törvénytisztelet alapján jöhet el. "Cion a törvényességgel váltatik meg, és az oda visszatérők az igazságossággal". (Jes. 1/27.)

Az igazság hirdetése mellett hetiszakaszunk hitet tesz a békeszeretetről is. Ha háború esetén ostrom alá vesznek egy várost, mindenekelőtt békeajánlatot kell tenni lakosainak. Ostrom esetén sem szabad kivágni fákat hadi célokra, még az ellenség területén sem. "Mert vajon ember-e a méző fája, hogy ostromod ellen védekezzék?"    ( Deut. 20/19)

Befejezésül érdemes megjegyezni, hogy a mózesi törvények nagy resze minden időkre szól - elsősorban az erkölcsi törvények. Mózes ötödik könyve, a Dvárim, az ő hálála előtti beszédeit tartalmazza, mintegy végrendeleti utasítást Izráelnek az élet mibenlétére. "Mert ez a törvény, mit én ma adok néktek, nem rejtett valami, nincs távol tőled, nincs az égben vagy a tengeren túl. Közel van hozzád nagyon - szádban, szívedben és cselekedetedben" (Deut. 31/13-14).