Moáb királya

Bálák Moáb uralkodója kétségbeesetten látta, hogy az izraeliták feltartóztathatatlanul törnek előre, megközelítve az országát. Szövetséget kötött a midjanitákkal, akik nomád életmódot folytattak és így a nyájuk révén eljutottak Moáb határához.

A zsidók sátortábora a sivatagban középen a hordozható szentély

Aggodalmuk alaptalan volt, Izrael fiai nem támadták volna meg őket. Midjánban Mózes éveket töltött, főpapjukat, Jitrót Mózes vendégül látta, apósaként tisztelte, mégis Bálák követeket küldött Bilámhoz, a neves pogány prófétához, hogy átkozza meg Izrael gyermekeit, azok gyengülve az átoktól legyőzhetők lesznek.

Varázslást várt Bilámtól, elküldte annak díját. Bilám megítélése azóta is vita tárgya. Tény, hogy nem akart elindulni. I-ten szólt Bilámhoz, "ne átkozd meg a népet, mert áldott az".

Másnap reggel Bilám elbocsátotta a küldöttséget, mert elmondotta az Ö…való nem akarta, hogy velük menjen. Moáb előkelői visszamentek Bálákhoz és beszámoltak útjuk sikertelenségéről. Bálák még magasabb rangú követeket küldött, üzente, nagy tiszteletben részesítik Bilámot, minden kívánságot teljesítenek, ha eljön és megátkozza Izrael közösségét. Éjjel I-ten eljött Bilámhoz és mondotta: menjen velük, csak hogy azt cselekedjék, amit majd mondok neked.

Bilám útnak indult, valószínű nem kellett volna megtennie, mert egy angyal láthatatlanul elállta útját. Ő nem látta az angyalt, de a szamara igen. Le is tért az útról, a próféta megütötte. Mivel kerítés volt jobbra és balra, a szamár a falhoz szorította Bilám lábát. Erre újra megütötte a szegény párát. Majd harmadszor is ezt tette. De a szamár megszólalt. Mit vétettem neked, hogy megütöttél három ízben? Bilám meg sem lepődött, hogy a szamár beszél, hanem válaszolt. Gúnyt űzöl belőlem. Szívesen le is szúrtalak volna, ha lenne kard nálam.

Ekkor a Mindenható megnyitotta Bilám szemét és látta az angyalt, amint áll kivont karddal. A pogány próféta arcra borult. Az angyal szemére hányta, hogy bántotta a szamarát, aki háromszor tért ki előle. Ha ezt nem teszi, bizony az angyal végzett volna Bilámmal.

A próféta megijedt. "Ha rossz a szemedbe, vissza is térhetek". Az angyal bíztatta. Ha elindultál, hát menjél. De csak azt az igét mondjad, amelyet a Gondviselés a szájadba ad.

Megérkezett Bilám. Csináltatott többször is hét-hét oltárt, mert a Piszka csúcsán jobbról balra letekintett, Poér csúcsán látta, ahogy a tábor a törzsek szerint rendezetten lakik a sátrában.

A családi élet tisztaságát féltve senki nem lát be másik otthonába. Elgyengült a látottaktól és átok helyett szájára jött az a gyönyörű ige, amely a liturgiánk részre a Má tovu, "mily szépek a te sátraid Jákob, a te hajlékod Izrael. Mint patakok, amelyek elhúzódnak, mint kertek a folyó mentén. Áldott legyen mindenki, aki téged áld és átkozott legyen mindenki, aki téged átkoz."

A szidra befejezése nem ilyen szép. Bilám az ötödik könyv szerint megfizette az útiköltséget. Átkozni tényleg nem tudott, de tanácsolta, a lányok csábítsák el Izrael fiait. "És Izrael Sittinben lakott és a nép elkezdett paráználkodni Moáb lányaival."

Elképzelhető, hogy a valódi próféta visszasüllyedt a varázsló színvonalára. És csatlakozott a nép a bálványimádókhoz, és leborult a Báál bálványa előtt, fellobbant az Ö…való haragja, járvány tört ki, amelyben 24 ezren estek áldozatul. Egy férfi (Zimri) és egy midjanita nő (Kozbi) Mózes és az egész közösség előtt a férfi kamrájába vonult. Pinchász Áron fia utánuk ment és lesújtott. Megállt a járvány.

Deutsch Gábor

A Tórában található 54 hetiszakasz közül öt kapta a nevét bibliai szereplőről. Közös bennük, hogy mindannyian férfiak, és nemzedékük meghatározó szereplői voltak, jellemük, megítélésük azonban számos ponton eltérést mutat. Mózes első könyvében olvashatjuk Noé történetét, vele kapcsolatban a Tóra leszögezi:
"Noé igazságos, tökéletes férfiú volt az ő nemzedékében; Istennel járt Noé" (2Mózes 6:9).

Ez a jellemzés önmagában elegendő indok lehet, hogy egy hetiszakaszt nevezzenek el valakiről. Mózes II. könyvének kiemelkedő alakja Jitró, a midjánita főpap, Mose rábénu apósa, akit többek között az a különleges megtiszteltetés ért, hogy a Tízparancsolatot a róla elnevezett párásában találjuk meg.

Róla azt írja a Tóra: "És Mózes hallgatott az ő apósa szavára és megtett mindent, amit mondott"(2Mózes18:24).

Kevés ember rendelkezett olyan tudással, hogy tanácsokkal láthassa el népünk kiemelkedő vezetőjét, vagyis rászolgált ő is arra, hogy egy párásá örökítse meg nevét az utókornak. A harmadik kiemelt Korách, az előkelő származású férfiú, aki felkelést szított Mózes ellen, és annak rendje és módja szerint elbukott, ugyanakkor a Talmud (Szánhedrin 110a) szerint ő és követői:
"nagyok voltak a Tórában".

Személye, mint negatív példa mutathat utat: lám, milyen következményekkel járhat a tébolyult hatalomvágy!

A negyedik különleges férfiú Pinchász, akinek érdemeiről mindennél többet mond a pászuk: "Pinchász, Elázár fia, Áron, a pap fia elfordította haragomat Izrael fiairól, midőn buzgólkodott értem közöttük, hogy nem pusztítottam ki Izrael fiait buzgalmamban"(IV. Mózes 25:11).

Végül a heti szidra címszereplője, Bálák, a moabita király. “Mikor látta Bálák, Cippór fia mindazt, amit Izrael tett az emórival" (22:2).

Az előző, Chukát hetiszakasz mesél a Tóra Izrael fiai két legnagyobb győzelméről: az emóri Szichon elleni (21:21-32), és Básán királya, Óg ellen aratott sikerekről. Adódik tehát a kérdés: miért csak az emóriak elleni diadal kapcsán szól a Tóra ezen a helyen Bálák hirtelen támadt félelméről? Miért nem tesz említést a Básán ellen aratott győzelemről? Bölcseink magyarázata szerint általános szabály, hogy minden olyan bibliai helyen, ahol Izrael népéről egyes számban szól a Tóra, az azt jelzi, hogy az adott időben példamutató egység uralkodott népünk tagjai közt. Erre az egyik legjobb példa a Tóradást megelőző állapot, melyről azt olvassuk: “és letáborozott Izrael a heggyel szemben" (2Mózes 19:2).

A folytatás sejthető, igen, az Óg elleni csatáról azt írja a Tóra: “megverték őt, fiait és egész népét, nem hagytak neki maradékot" (21:35), míg Szichon kapcsán azt látjuk: “megverte őt Izrael" (21:24).

Vagyis Bálákot nem elsősorban a hadi sikerek, hanem a zsidó népen belül tapasztalható összefogás aggasztotta, amint arra a szövegben utalást is láthatunk: “akkor nagyon félt Móáb a néptől, mert sok volt, és irtózott" (21:3) – nem a “rábim hem"  (sokan voltak), hanem a “ráv hu" (sok volt) alakot használja a Tóra. Bálák és az általa felbérelt Bileám viszonyát jól jellemzi a következő bölcs felismerés: “kol hámechábed et chávéro bisvil mámon, szof seniftár mimeno bekálon", azaz, mindenki, aki pénzért ad kóvedet társának, végül szégyenben válik el tőle.

Az uralkodó nagyvonalú ajánlattal csábította a rosszra egyébként is könnyen kapható Bileámot: "nagyon megtisztellek téged és mindent, amit nekem mondani fogsz, megteszek; csak jöjj el, kérlek, átkozd el értem ezt a népet"(22:17).

A későbbiekben ellenben arról olvashatunk:"áldozott Bálák marhát és juhot, és elküldte Bileámnak"(22:40). Ezzel kapcsolatban jegyzik meg mestereink, hogy a szintén róse Báláktól eltérően: "a cádikok keveset mondanak, de sokat tesznek".

Példaként hozzák Ábrahámot, aki vendégeinek ennyit mondott:"hadd vegyek egy darab kenyeret, hogy felüdítsétek szíveteket, azután elvonulhattok" (1Mózes 18:5), viszont utána Sárát lepénykészítésre utasítja, majd "vett vajat és tejet, meg a fiatal marhát, melyet elkészített és elébük tette"(uo.8.) "Nem szemlélt jogtalanságot Jákobban, nem látott bajt Izraelben; az Örökkévaló, az ő Istene vele van "(23:21).

A berdicsevi cádik, Ráv Lévi Jichák kommentárja szerint "a Teremtő végtelen szeretetében úgy tesz, mintha nem látna helytelen cselekedeteket Izraelen belül. Ha az Ö-való, legyen áldott - aki ismeri a rejtett dolgokat is - felülemelkedik Izrael bűnein, akkor egy hús-vér embernek mennyivel inkább hasonlóan kell tennie".

Amennyiben népünk tagjainak többsége eljut erre a lépcsőfokra, és testvéreit jó oldaláról ítéli meg, akkor megvalósul a pászuk második fele, és saját életükben tapasztalják, hogy mit jelent az "Istene vele van"  mondatrész.

Sábát sálom!

Darvas Istrván
rabbi

  KOMMENTÁR

 BILEÁM "ÁLDÁSA"

Hetiszakaszunk Bileám "áldásával"  foglalkozik. Az áldás szót idézőjelbe tettük, mert a hagyomány szerint Bileám minden áldása - egy kivételével - átokká változott. "Az Örökkévaló Istened nem akart Bileám szavára hallgatni és átkait áldássá változtatta." (Deut. 23/6.) De a pogány próféta igazi szándéka végül mégis átokká váltotta az Isten által szájába adott áldásokat...

A Midrás szerint a népek panaszkodtak, hogy nekik nem adott Isten prófétákat, mint Izraelnek. Így lett Bileám a népek prófétája. A hetiszakasz elbeszélése szerint ő keveréke volt az igazi prófétának és a varázslónak. Moáb királya, Bálák, a varázslót látta csak benne és szerződtette őt Izrael megátkozására. A kor hite szerint az átoknak vagy az áldásnak mágikus ereje volt és az elhangzott szavak meg is valósultak.

A próféta Bileám figyelmeztette Bálákot, hogy Isten akarata ellenére nem érvényesülhet a benne rejlő varázsló.

Így szólt Bálák szolgáihoz: "Még ha Bálák nekem is adja házát fele arany és ezüsttel, akkor sem hághatom át Isten szavát sem nagy sem, kis mértékben." (Num. 22/8.)

Nem kétséges, hogy Bileám, a varázsló átkozni akart. Nem ismerte a pusztai Izraelt, de jó pénzért hajlandó volt varázsszereit egy ismeretlen nép megátkozására használni. De Isten meghiúsította szándékát és ő adta a szavakat a szájába. "Azok a szavak, mit Isten tesz számba, azokat fogom mondani." (Num. 22/18.)

A hetiszakasz szerint Isten megharagudott Bileámra, hogy elment Bálák embereivel, holott Ő maga mondta neki, hogy menjen. De Isten Bileámot, a prófétát küldte Bálákhoz, ő pedig mint varázsló ment, hogy pénzért átkokat. mondjon.

Most pedig nézzük meg, mik is azok az áldások, amiket Bileám "kényszerült" Izrael népére mondani. Szellemi és anyagi természetű" áldásokat"  - dicséreteket hallatott a pogány próféta. Izrael kiválasztottságát jelentette a mondat: "Nép, mely egyedül lakozik és nem számít a többi népek közé."
 A zsidó nép ideálját fejezik ki a szavak: "Igazak halálát kívánom magamnak, és hozzájuk hasonló véget." Isten szeretetét Izrael iránt halljuk a következőkben: "Isten kivezette őket Egyiptomból, és ők az Ő büszkesége."
 Anyagi jellegű áldást jelentett a vízbőség, a cédrushoz való hasonlítás, az ellenségek felett aratott győzelem. Mindezeket az áldásokat az isteni kényszer mondatta Bileámmal. Csak egyetlenegy mondat maradt meg belőlük valóban áldásként: "Mily szépek a te sátraid, Jákob." (Num. 24/5.) A Tórának és a családi életnek szép sátra végigkísérte és végül életben tartotta a zsidóságot évezredek szenvedései közepette.