 |
|
2013. június 2 - 8 |
Levita
|
A nagy zendülés
Korach Jichár fia, Kehát unokája, az előkelő levita Mózes és Áron
unokatestvére, az elégedetlenkedők élére állt. A bölcsek szerint a
reubén törzs meghatározó személyiségei bíztatására. Nem felejtették el
ugyanis, hogy kezdetben mint az elsőszülött leszármazottai, eredetileg
törzsük volt a papi rend. Mivelhogy az aranyborjú imádásánál csak a
levita rend maradt hűséges, a Mindenható jutalmául övék lett a papság
tiszte.
Reubén törzs számos tagja e döntést sérelmesnek érezte. Dátán és Ábirám
a két mihaszna, (valószínűleg ők verekedtek Egyiptomban, és amikor Mózes
elválasztani akarta őket, fenyegetőztek, ezért bujdosott el Mózes Midján
földjére) E két jómadár és On Pelet fia vettek részt az összeesküvésben.
Ez utóbbit azonban bölcs felesége lebeszélte a lázadásról. Korach
felesége viszont buzdította férjét a pártütésre.
A példabeszédekben ez áll: bölcs asszony felépíti házát, balga asszony
saját kezével rombolja le azt. Korach demagógiával az adórendet bírálta.
Ezek szerint Áron mindent elvesz tőlük. Trumát és tizedet, az állatok
első ellését, szociális okokból a föld szélét meg kellett hagyni a
termőföldön a szegények javára, tehát nem érdemes sem állatot
tenyészteni, sem földet művelni. Talán a főpapi titulusra vágyott,
mindenesetre zavarta, hogy Mózesé a bírói pálca, ő a népvezér, Áron a
vallási méltóság. A Keháti család feje a fiatal Elicáfán lett, e tény
okozta sértődöttségét.
Mózes megkísérelte higgadtságra bírni az elégedetlenkedőket, de nem
hallgattak rá. Mózes az Örökkévalóra bízta a döntést. Fogjon a lázadók
250 főnyi sereget, serpenyőt és tegyenek rá tüzet, füstölőszert, fogjon
Áron is és akinek elfogadja az áldozatát a Teremtő, az az igaz. Mózes
felszólított mindenkit, hogy távolodjanak el a lázadók házától, mert nem
természetes halállal halnak majd meg. Meg is nyílt a föld és elnyelte
Korachot, valamint házanépét, vagyonát és mindenét, ami volt.
De Korach fiai eltávolodtak, nem követték atyjukat a zendülésben,
jutalmul nemcsak életben maradtak, hanem gyönyörű, máig elmondott
zsoltárokkal gazdagították a liturgiát. Tűz ütött ki a földből és
elemésztette a 250 főt, akik a serpenyőt tartották.
A lázadás szelleme nem távozott el a táborból. Vádolták Mózest és Áront,
mondván: "ti öltétek meg az Örökkévaló népét". Fellobbant a Mindenható
haragja a zúgolódók ellen, kitört a halálvész.
Áron hogy engesztelést szerezzen a népnek, füstölőszert égetett el és a
holtak valamint az élők közé állt és ekkor a vész is megállt.
Elpusztult 14 ezer és négyszáz ember. Mivel látszott, a nép előtt még
mindig bizonyítani kell Mózes és Áron kiválasztottságát, ezért minden
törzs adott egy vesszőt, (Áron is) és arra ráírták a törzs nevét. Áron
vesszeje kivirágzott és mandulát érlelt.
Láthatta mindenki, ezzel beigazolódott a lévi törzs kiválasztottsága.
I...n felszólította Mózest, hogy a leviták viseljék gondját a Szentélynek.
Legyen kiváltva részükről minden ember és állat elsőszülöttje.
A kiváltás egy hónapos kortól öt ezüst sékel. Ez a szokás a mai napig is
érvényes. A szertartás neve Pidján hábén. Kiváltása minden elsőszülött
fiúgyermeknek 30 napos korában. Akinek valamelyik szülője kohén vagy
lévi, mentesül a kiváltástól. |
Deutsch Gábor
|
 |
|
1. "Pártot ütött Kórách..." és sajnos nem volt egyedül. Befolyásos
emberekkel vette körbe magát, kiknek hozzá hasonlóan az volt a legfőbb
törekvése, hogy hatalomhoz jussanak. A pusztában töltött négy évtized
talán legnehezebben kezelhető problémája bontakozott ki, hiszen ezúttal
Mose rábénu olyan helyről kapta a váratlan támadást ahonnan legrosszabb
álmában sem gondolta volna, a befolyásos, jihusszal (előkelő származás),
pénzzel és tudással egyaránt bíró Kórách ugyanis közeli rokona volt!
"Csapatában" felbukkantak Mózes régi ismerősei is: Dátán és Ábirám, akik
már több alkalommal is a vesztére törtek.
A szóbeli hagyomány szerint miattuk
kellett fiatalkorában menekülnie Egyiptomból Midján földjére, ők
lázítottak a zsidó nép vezetői ellen a kivonulás hetedik napján,
természetesen a két csirkefogó volt, aki a tilalom dacára mannát szedett
szombaton, és nem utolsósorban ők voltak azok, akik az elmúlt
hetiszakaszban olvasható "építő" javaslatot tették: "válasszunk vezetőt,
és térjünk vissza Egyiptomba"(14.4).
Ahogy arra Rabbi Kaliser is bölcsen
rávilágít a felkelők nem voltak egységesek, hiszen egyes számban áll a
"pártot ütött" kifejezés, és utána következik a többi résztvevő
felsorolása, ami R. Kaliser szerint arra vall, hogy mindannyian önös
érdekeik érvényesítése okán indultak harcba Mose rábénu ellen, közös
akarat hiányában pedig-ahogyan az eltelt 3300 esztendőben sokszor
bebizonyosodott- elkerülhetetlen a bukás. Az Ö-való meglehetősen
érzékletesen mutatta ki véleményét a többre hivatott Kórách és társainak
próbálkozásáról: "megnyitotta a föld a száját és elnyelte őket és
házaikat, meg minden embert, ki Kóráchhoz tartozott és mind a vagyont.
Leszálltak ők és mindaz, amijük volt, elevenen a sírba; és betakarta
őket a föld és elvesztek a gyülekezet közepéből".
Látványosabb bizonyítékot nem lehetett volna kitalálni sem Mózes igaza
mellett, azonban a választott nép egyes tagjait nem lehetett meggyőzni,
és haragjuknak úgy adtak hangot, hogy Mose rábénu ellen fordultak: "Ti
öltétek meg az Ö-való népét!". Ennél a pontnál elfogyott az irántuk
tanúsított türelem, melynek következtében további 14700 ember esett
áldozatául a Kórách által elindított lavinának. Ezek olvasásakor azon
reménynek kell hangot adni, hogy az Örökkévaló egyszer, a nem is olyan
távoli jövőben elegendő tisztánlátást biztosít népe tagjainak, és az
értelmetlen viták - Kóráchhoz hasonlóan - elvesznek a "gyülekezet
közepéből".
"Bizony nem tejjel-mézzel folyó országba vittél bennünket, hogy adtál
volna nekünk mező és szőlőbirtokot; vajon azoknak a férfiaknak a szemeit
akarod-e kiszúrni? Nem megyünk föl!"(16:14). A Mózes ellen lázadók
mondandójának első szavából kiderül, hogy nem jártak helyes úton.
A "bizony" kifejezés héber megfelelője az áf (אף) szó másik jelentése
harag, erre építették mestereink a következő kommentárt. "Négyen kezdték
szavaikat az áf kifejezéssel, és távoztak áf –fal (I-sten haragjával) a
világból. A kígyó, aki Évát bűnbe vitte, amint írva van: "valóban (áf)
azt mondta Isten, ne egyetek a kert egy fájáról sem?"(1Mózes 3:1).
A József idejében a Fáraó mellett szolgáló sütőmester, miként a Tórában
áll: "bizony (áf) az álmomban, íme három fonott kosár fejemen"(1Mózes
40:16). Korách gyülekezete, és a gonosz Hámán, ahogyan azt Eszter
könyvében (5:12) olvassuk: "bizony (áf), nem hívott Eszter királyné a
király mellett a lakomához, melyet készített, mást, mint engem".
Ki gazdag?- teszi fel a kérdést a Misna, a válasz így hangzik: "aki
örvend (osztály)részének. A héten olvasandó szidra negatív főszereplője,
Korách ilyen értelemben nem tartozott a "gazdagok" közé, ez okozta
elégedetlenségét és vesztét is egyúttal. "és ne legyen olyan, mint
Korách és gyülekezete" (17:5).
A Talmudban (Szánhedrin 110a) tanuljuk: "mindenki, aki ragaszkodik a
vitatkozáshoz (máchlajke) áthágja a mondatban olvasható tiltó
parancsolatot, valamint azt is tanuljuk: "felkelt Mózes és elment
Dátánhoz és Ábirámhoz (16:25), vagyis nem (szabad) ragaszkodnunk a
vitatkozáshoz, hiszen Mózes is figyelmen kívül hagyta a számára joggal
járó kóvedet és ő ment el az ellene lázadókhoz, nem pedig fordítva. Ezt
egészíti ki a Cháfec Cháim: "szent kötelessége az embernek, hogy ne
ragaszkodjon a vitatkozáshoz, még akkor sem, ha a törvény és az igazság
vele van.
Ez kitanulható Mózes viselkedéséből, aki "elment Dátánhoz és Ábirámhoz",
és nem ragaszkodott a vitához, hanem megpróbálta visszatéríteni őket.
Ezek alapján látható, hogy nem csak a máchlajke tilos, hanem azt is
tudnunk kell, hogy ha valakinek lehetősége van elsimítani egy vitát, de
meg sem próbálja azt, akkor tórai előírást hág át. "És Mózes
megcselekedte; amint az Örökkévaló parancsolta neki, úgy
cselekedett"(17:26). A Tóra hangsúlyozza, hogy Mózes végrehajtotta
I-sten parancsát és visszavitte Áron botját a Találkozás Sátrába, hogy
jelként szolgáljon minden nemzedék számára, tudatva velük, hogy Áron és
utódai lettek kiválasztva a papi feladatok ellátására.
Bölcseink szerint (Horájot 12a) mind a Hajlékban, mind pedig a
Szentélyben a Frigyláda előtt volt elhelyezve Áron botja nemzedékeken
át, majd Josijáhu király, a második Szentély pusztulását megelőzően
elrejtette azokat. A pozsonyi Rabbi Ákivá Szofer kérdezi ezzel
kapcsolatban: "miért ismétli meg a Tóra, hogy Mózes I-sten parancsának
megfelelően cselekedett, és visszavitte Áron botját a Találkozás
Sátrába? Azért, mert ha csak a "megcselekedte" szó állna a Tórában,
akkor azt hihetnénk, hogy Mózes saját dicsősége miatt, (Áron testvére
isteni kiválasztottságával "villogva") hajtotta végre az Ö-való
utasítását. A kifejezés ismétléséből világossá válik, hogy Mose rábénu
ezen cselekedetét is csak I-sten dicsőségére végezte".
2. Hetiszakaszunkban (4Mózes 16:7) Rási a Midrás Tánchumá-t idézi:
Korách, aki okos ember volt, miért cselekedett ennyire bolond módon? A
szeme vitte félre, mert azt látta, hogy kimagasló utód származik tőle,
Sámuel, aki felér Mózessel és Áronnal. Azt mondta (Korách): miatta
megmenekülök. Furcsa, hogy Koráchban fel sem merült: Sámuel egyike azon
cádikoknak, akik rásá-tól (gonosz) származnak. Hiszen ki lenne nagyobb
Ábrahámnál, aki a bálványimádó Terách leszármazottja, vagy Ráchel-nél és
Leá-nál, akik az ugyancsak rásá Lábán gyemekei. Vagyis egyáltalán nem
törvényszerű, hogy egy igaz ember kifogástalan pedigréjű családból kell,
hogy származzon.
Mutatós magyarázatot kínál Korách hibája kapcsán a kabbalista Megálé
Ámukot amely a Tóra azon részéhez kapcsolódik, amikor Mózes
visszautasítja az Örökkévaló küldetését. Amint írva van 2Mózes 4:14
alatt:
“És felgerjedt az Örökkévaló haragja Mózes ellen és monda: nemde
testvéred neked a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő ékesszóló,
és ímé ő ki is jön eléd, s mikor meglát, örvendezni fog szívében".
Rási kommentálja a Gemárá (Zváchim 102) alapján: “nemde Áron a
testvéred, aki lévinek volt szánva és nem kohénnak, mert a kohénságról
úgy gondoltam, származzon tőled. MOSTANTÓL nem így van, ő lesz a kohén
és te leszel a lévi".
A Megálé Ámukot másképp interpretálja ezt a pászukot, báderech hászod,
azaz misztikus magyarázatot ad:
Ami írva van: “nemde testvéred néked a Lévi" az arra való utalás, hogy
Áron volt arra szánva, hogy léviként, Sámuel alakjában reinkarnálódjon a
jövőben. Ez volt Korách tévedése, mert azt látta, hogy a tőle származó
Sámuel, az valójában Áron. Erre vonatkozik ami írva van: “vajon azoknak
a férfiaknak a szemeit akarod-e kiszúrni?" Amint áldott emlékű
mestereink magyarázták (Tánchumá Korách 5): “a szeme csapta be (Koráchot),
mert azt látta, hogy a tőle származó Sámuel valójában Áron".
Ezt értelmeznünk kell: miért okozta Korách vesztét az, hogy úgy látta,
Áron Sámuelként reinkarnálódik? Amint köztudott a kohén szentsége és
státusza magasabban van a lévinél. Így mikor Korách azt látta, hogy
Áron, a főpap arra van szánva, hogy Sámuelként (azaz léviként) szülessen
újjá, akkor ez töprengésre késztette, mert ismerte a Talmudban
megfogalmazott alapelvet (Megilá 9), mely szerint: “emelkednünk kell a
szentségben és nem lejjebb mennünk.". Ez a következőkre vezette Koráchot:
Áron valójában méltatlan volt a főpapi címre, máskülönben miért kellett
Sámuelként (léviként) reinkarnálódnia, minthogy engesztelést szerezzen
azért, mert nem volt előírásszerű kohén gádol?
Ennek alapján interpretálja a Megálé Ámukot Dátán és Ávirám Mózesnek
címzett szavait:
“vajon azoknak a férfiaknak a szemeit akarod-e kiszúrni, nem megyünk
fel" – vajon ki akarod szúrni szemeinket, melyekkel láttuk, hogy Áron a
levita Sámuelként születik újjá, és amiből egyértelmű bizonyítékunk van
arra nézve, hogy (Áron) méltatlan a főpapi címre?!
Korách valójában itt tévedett hatalmasat, mert Áron igenis alkalmas volt
főpapnak, hiszen a szentség magas fokán állt. Mózes szavaival:
“Reggel majd tudtul adja az Örökkévaló, hogy ki az övé és ki a szent,
hogy magához közeledni engedje; akit kiválaszt, azt engedi magához
közeledni" (4Mózes 16:5)
Korách végzetesen félreértette a dolgot, viszont még mi sem értjük, hogy
miért született újjá a kohén gádol Áron levita Sámuelként? Erre a jövő
héten visszatérünk. (Rabbi Pinchász Friedman alapján)
Sábát sálom!
Darvas
István
rabbi |
|
|
Korách
Az Egyiptomból kiszabadult rabszolga
nemzedék minden panaszát, minden zúgolódását megértette Mózes. Ha vízért vagy
eleségért zúgolódtak, ha rémületbe estek a tenger és az egyiptomi sereg láttán,
Mózes mindenkor segített és imádkozott értük Istenhez.
Korách esetében Mózes teljesen új és eddig nem ismert helyzet előtt állt. Nem
vízért, nem eleségért lázadoztak. Féktelen személyes becsvágy és a hatalom
megkaparintása volt a Korách féle lázadás oka. Arról az emberről, kiről a Tóra
azt állította, hogy "a legszerényebb ember a földön", arról az emberről
azt állították: "Miért emelitek magatokat Isten népe fölé?" (Num. 26/3)
Mózes egész életét népének szentelte, mellette állott imáiban, akkor is, amikor
vétkezett (arany borjú, kémek stb.). Akkor a levita Korách azzal vádolja őt, hogy
"felülemelkedik (büszkén) a népen? S miért? Csak azért, hogy ő lehessen a
főpap! Korách gazdag ember volt és okosnak is tartotta magát. Igazságtalan
vádaskodása a legnagyobb ostobaság volt.
Mózes mélyen megbántódott. Arra kérte Istent, hogy ne fogadja el az áldozatukat:
"Mert senkinek szamarát el nem vettem, senkinek rosszat nem tettem."
(Num.17/15) Korách bandájához tartozott Dátán és Ávirám. Ezek árulták be Mózest
az egyiptomi megöléséért, és egymás között is civakodtak. Mikor Mózes magához
kérette őket, szemtelenül válaszolták: "A tejjel-mézzel folyó országba nem
vittél minket, de uralkodni akarsz rajtunk." (Num. 17/13) Isten el akarta
pusztítani a népet, és Mózesből nagy népet csinálni. Mózes még akkor is a nép
védelmére kelt: "Hát egy ember vétkezik, és Te az egész népre haragszol?"
(Num. 17/23)
Végül Koráchot és egész háza népét, meg a hozzá csatlakozott százakat elnyelte a
föld, talán földrengés formájában.
Ezt követően a gyenge jellemű pusztai nép ismét Mózes ellen fordult mondván:
"Ti öltétek meg Isten népét." (Num. 17/6) Mózes és Áháron a
Frigysátorba vonultak, amelyet felhő formájában betakart Isten szelleme. A nép
körében ragály tört ki, több mint tizennégyezren haltak meg. Mózes sürgette
Aháront, aki füstölő áldozattal kezében Istenhez fordult imájával, hogy
megállítsa a ragályt: "Megállt az élők és holtak között, és a ragály
megszűnt." (Num. 17/13) A nép megrémült a sok csapás láttán, és megszűnt
lázongani.
A Korách féle lázadáson napjainkban is elgondolkozhatunk. Sokan kérdezik és
csodálkoznak amiatt, miért van Izraelben oly sok politikai párt. Hatalmas országok
megelégszenek két politikai párttal? Nálunk sokszor harminc lista is indul a
választásokon. Vajon annyi ideológiai különbség van a különféle pártok között?
Négy vallásos pártunk van, két új olé-párt, több jobb- és baloldali párt. Sok
párt között semmi ideológiai különbség sincs. De ha egy pártban valakinek nincs
kielégítve az egyéni ambíciója, az mindjárt pártszakadáshoz vezet.
A hetiszakasz további részében a kohaniták és a leviták járandóságairól van
szó. A kohaniták az áldozatok húsának egy részét, a termés két százalékát, a
Sávuotkor hozott zsengéket és minden gyúrt tésztából egy részt kaptak. (Mai
szokás a tésztából "chálát" venni, és elégetni.) Övék volt minden
elsőszülött marha és az elsőszülött fiúgyermek váltságdíja, azaz öt sekel.
A leviták a termés egytizedét (máászér) kapták. Abból nekik egy tizedet a
kohanitáknak kellett adni (trumát máászér).
Azonkívül a leviták 24 várost kaptak a körülöttük lévő földekkel együtt. A 24
városból hat menedékváros (a nem szándékosan embert ölők számára).
A leviták a Szentélyben teljesítettek főleg fizikai szolgálatot. De voltak köztük
zenészek és költők is. A zsoltárok egy részét ők írták.
Az ókori zsidó államban a kohaniták és a leviták látták el a közügyeket és a
hivatali teendőket. Ők voltak a papok, a tanítók, az orvosok, a bírák stb.
A Második Szentély idején Máláchi próféta gyönyörű szavakkal ecsetelte
működésüket: "Igaz tanítás volt ajkán, hamisság nem volt szájában,
békésen és egyenesen haladt, és sokakat visszatartott a bűntől.
Mert a kohanita ajka tudást sugárzott, tanítást kívántak tőle, mert Isten angyala
ő." (Malachi 2/6-7)
Bár mondhatnánk el ezt a mai vezetőkről is.
Bűnös becsvágy
A hetiszakasz elbeszéli az egyetlen
esetet, amikor a pusztában személyi ambíció volt a háttere a Mózes elleni
lázadásnak.
Korách, Mózes és Áháron családjával rokonságban állt, gazdag ember volt. De ő
nem elégedett meg gazdagságával. Hatalomra vágyott. Sokallta Mózes és Áháron
hatalmát, és maga akart főpap lenni. Összegyűjtött 250 embert reuvén törzséből,
odaállt Mózes elé, és így szólt hozzá: "Elég legyen nektek. Mert az egész
gyülekezet szent és köztük lakozik Isten. Miért emelitek magatok Isten gyülekezete
fölé?" (Num. 16/3)
Mózest a váratlan lázadás teljesen megtörte: "Hallotta ezt Mózes, és arcra
borult. " Azt mondta nekik: "Halljátok ti leviták. Kevés az nektek, hogy
Isten kiválasztott titeket Izrael- fiai közül, hogy álljatok az ő szolgálatára?...
most papságot is akartok?" (Num. 16/9-10),
Mózes hívatta Dátánt és Ávirámot, a felkelés résztvevőit, de azok szemtelenül
válaszolták: nem megyünk. "Nem elég, hogy kihoztál minket egy tejjel-mézzel
folyó országból, hogy megölj minket a pusztában, még uralkodni is akarsz
rajtunk!?" (Num. 16/24)
Mózesnek végtelenül rosszul estek ezek a szavak. Így szólt Istenhez: "Ne fogadd
el áldozatukat. Nem vettem el egy szamarat sem tőlük. Nem tettem rosszat egyiknek
sem." (Num. 16/15) De még igaztalan megsértésekor is a nép védelmére kelt.
Isten. el akarta pusztítani a népet. Erre Mózes.így szólt: "Hát egy ember
vétkezik, és Te az egész gyülekezetre haragszol?" (u.o./22) A lázadókat,
Koráchot és társait végül elérte az isteni büntetés; Isten külön jellel adta
tudtára a népnek, hogy Áháron főpapi kiválasztása az Ő akarata.
Korách esete örök időkre intő példája lesz annak, amikor valaki nem eszmékért,
nem a nép javáért akar vezető lenni, hanem kizárólag saját ambíciója
kielégítéséért. Az ilyen ember cselekedeteit nem a lelkiismeret irányítja, de a
közösség jólétét, érdekét, mint zászlót tartja maga előtt, palástolván vele
tekintély- és hatalomvágyát.
A hetiszakasz felsorolja a kohaniták és a leviták járandóságait. A kohaniták részt
kaptak az áldozatokból, két százalékot a termésből, az elsőszülött állatokat,
az elsőszülött emberek váltságdíját, a leviták tizedének a tizedét és mindazt,
ami "Istennek lefoglalt" (chérem) volt. A leviták a termés tizedét kapták.
Azonkívül kaptak 48 várost és a városokat körülvevő földeket: "Izrael
fiainak tizedét, mit Istennek ajánlottak fel, felajánlásként adtam a levitáknak
birtok gyanánt, azért mondtam nekik, hogy ne kapjanak birtokot Izrael fiai
között." (Num. 18/24)
A prófétai szakasz, a Háftárá, mindig hasonlít valamiben az aznapi hetiszakaszhoz.
Mózes a Korách-féle lázadáskor néhány szót mondott a saját vezetéséről:
"Nem vettem el senkitől egy szamarat sem, nem tettem senkinek semmi rosszat." A
prófétai szakaszban Sámuel próféta ad számot a saját vezetéséről.
Sámuel próféta hallgatott a nép kérésére, és királyt adott nekik Saul
személyében. Saul király bizonyságot tett képességeiről és legyőzte az északi
törzseket támadó amonitákat. Erre Sámuel népgyűlést hívott össze Gilgálban,
hogy megerősítsék Saul királlyá választását. Ez alkalmat nyújtott Sámuelnek,
hogy leköszönjön a nép vezetéséről: "Szólt Sámuel a néphez, menjünk a
Gilgálba, és újítsuk meg a királyságot. Íme most király megy előttetek. Én
megöregedtem, előttetek mentem a mai napig. Tanúskodjatok mellettem Isten előtt és az
ő felkentje előtt. Kinek az ökrét vettem el, kinek a szamarát vettem el, kit raboltam
ki vagy kinek kedveztem: Erre azt mondták (a nép), nem raboltál meg minket, nem
kedveztél senkinek, nem vettél el senkitől semmit.",(I.Sám. 11/22-4) Ezután
Sámuel történelmi áttekintést adott az ősatyák korától egészen saját koráig.
Megemlítette az egyiptomi kivonulást, Mózest és Aháront, és azt a tényt, hogy a
nép sokszor hűtlen lett Istenhez és ezért más népek szolgaságába került. Majd
felhozta a főbb bírákat, Gideont és Jiftáchot, akik segítették. A bírák sorába
megemlítette saját magát is. Sámuel rossznéven vette a néptől, hogy királyt akart
magának, holott Isten volt a királya. De biztosította a népnek Isten segítségét, ha
a király is, a nép is megtartja az ő parancsolatait. "Mert nem hagyja el Isten az
ő népét az ő nagy nevéért." (Sám. 11/22)
Érdekes megjegyezni, hogy a Talmud Sámuel értékét egyenlőnek tartotta Mózes és
Áháron együttes értékével. E vélemény alapja a Zsoltárok egyik mondata volt:
"Mózes és Áháron az ő papjaival és Sámuel az ő nevét szólítóival Istenhez
fordulnak és Ő válaszol nekik." (Zsolt. 99/6) Mindhárom vezető mintaképe lehet
minden kor vezetőjének...
Menáchem Meron |
|
|
