2017. június 4 - 10

Jelentése: midőn meggyújtod)


"Szólj Áronhoz és mondd neki: Mikor fölteszed a mécseket, a lámpa előrésze felé világítson a hét mécses" (8:2). A szent szolgálat bizonyos munkafolyamatait kizárólag kohénok végezhették. Miért különlegesen fontos a menóra mécseseinek szerepe? A Rámbán a midrást idézi, miszerint e vers a hasmóneusokra, Áron leszármazottaira utal, akik a Szentély megtisztítása után, annak felavatásakor (hanuka) gyújtották meg a gyertyákat. A Tóra e pászukkal bizonyítja a főpapnak, hogy nem kizárólag a Szentély falain belül lesznek feladataik a jövőben. Miként a midrásban áll: "az áldozatokat ők mutatják be, amíg működik a Szentély, de a gyertyagyújtás előírása fennmarad örökre. És azon áldások, melyeket rád bíztam (a kohanita áldás) soha sem válnak érvénytelenné".

"Szólj Áronhoz és mondd neki: Mikor felteszed a mécseket, a lámpa előrésze felé világítson a hét mécs" (8.2). Miért követi a menóráról szóló rész az előző hetiszakasz utolsó nagy egységét, amely a fejedelmek felajánlásairól szól?

Rási válasza szerint azért, mert amikor Áron látta a fejedelmek felavatási ajándékait nagyon elszomorodott, hogy ő és a törzse (Lévi) nem vehetett részt benne. A Szent Áldassék így szólt hozzá: A te részed fontosabb az övéknél, mert te fogod meggyújtani és rendben tartani a gyertyákat. Az ajándékok felajánlása egyszeri alkalom volt, viszont a gyertyagyújtás örök parancs.

"És volt, mikor elindult a láda, így szólt Mózes: Fel, ó Örökkévaló, hogy elszéledjenek ellenségeid és elmeneküljenek gyűlölőid előled. Mikor pedig megnyugodott, mondta: Térj vissza Örökkévaló, Izrael ezreinek tízezrei közé" (10:35-36).

Ismerős lehet az idézett szöveg, a tóraolvasások előtt elhangzik zsinagógáinkban. A Talmudban (Sábát 115b) tanuljuk: "Ezt a szakaszt alulról és felülről is jelekkel látta el a Szent Áldott Ő" (mintha zárójelben lenne, két fordított nun betű közé van illesztve). Azt jelzi, hogy "nem ez a helye" (2:17 után lenne). "Miért van mégis itt írva? Hogy szünet legyen az első és a második csapás között." Mire gondol a Talmud?

A második csapást könnyű kitalálni, a "zárójel" utáni szövegben a következőkről tudósít a Tóra: "És a nép panaszkodott, visszatetszően az Örökkévaló fülei hallatára; meghallotta az Örökkévaló, fölgerjedt a haragja és égett köztük az Örökkévaló tüze és megemésztette a tábor szélét" (11:1).

Az "első csapást" nehezebb felfedezni, mert az első nun előtt ezt olvassuk a tórai szövegben: "És vonultak az Örökkévaló hegyétől három napi útra; az Örökkévaló szövetségének ládája pedig vonult előttük három: napi útra, hogy kikémleljen számukra nyugvóhelyet. Az Örökkévaló felhője pedig fölöttük volt nappal, mikor elvonultak a táborból" (10:33-34).

Nem derül ki, hogy helytelenül cselekedtek őseink, szinte idilli a kép, azonban bölcseink szerint ebben az esetben azért vonultak el a Szinájtól, mert attól tartottak, hogy további előírásokat kell átvegyenek Istentől. Ezt megelőzve, gyorsan kereket oldottak.

"De ő mondta: ne hagyj el kérlek, bennünket, mert te ismered táborozásunkat a pusztában, ezért légy nekünk szemül". (10:31).

A szövegből kiderül, Mózes nagyon szerette volna, ha apósa, Jitró velük tart a vándorlás során. Izrael bölcseit ez mélyen elgondolkodtatta, hiszen az egész akció az Örökkévaló parancsai mentén haladt előre, akkor vajon miért volt ennyire égető szükség Jitróra? Szokás szerint és szerencsére több magyarázat is született.

Egyes mestereink szerint Jitrónak kifele, a nem zsidók irányába kellett volna szem gyanánt szolgálni, vagyis szemtanúként az lett volna a feladata, hogy a pogányokkal megismertesse, majd megerősítse bennük az egy Istenbe vetett hitet.

Rabbénu Bahja máshonnan közelít, szerinte sokan voltak a zsidók között, akiknek hullámzott a hite, és Mózes apósának - akiről jól tudták, hogy bálványimádó papból vált az Örökkévaló követőjévé - azt a szerepet szánta Mose rábénu, hogy ingadozó testvéreinek szolgáljon meggyőző példa gyanánt.

Egy olyan kommentár mára, melynek tartalmáról az esti tanulás során beszélgetnünk kell! "És szólt Mózes Hovávhoz, Reúél fiához, a midjánitához, aki Mózes apja volt: Mi vonulunk azon hely felé, melyről az Örökkévaló mondta: azt fogom nektek adni; jöjj velünk és mi jót teszünk veled, mert az Örökkévaló jót ígért Izraelnek" (10:29).

Rabbi Elimeleh Sapira írja: Az egész T’náh-ban két helyen találkozhatunk a "jót ígért" (diber tov) kifejezéssel. Ezen a helyen, valamint Eszter könyvében (7:9): "jót ígért a Királynak". Az utóbbi idézet esetében tudni kell, hogy hagyományaink szerint Isten van Király néven említve. Mindez arra utal, hogy kizárólag jót szabad mondani Izrael népéről, és ügyelni kell, hogy semmilyen negatív jelzővel ne illessük, és aki jót beszél Izraelről, az olyan mintha jól beszélne a Világ Alkotójáról.

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza