Jelentése: midőn meggyújtod)

A Menora hét mécsesének közép felé kellett világítania. Áron nem hozhatott ajándékot, mint a törzsfőnökök a Szentély avatásánál, de ennél többet kapott, ő gyújthatta meg elsőnek a menóra lángjait, amely a világosságot hirdette. Utódai a hasmaneusok is abban a tiszteletben részesültek, hogy a megszentségtelenített és újra megszentelt templom avatásán is meggyújthatták a lámpást. A hitnek, a vallásnak, az igazságát, fényét kötelessége Izraelnek megőrizni és ébren tartani. Ennek az örök fénynek soha nem szabad kialudni. Ha egy templomot I...n házát bezárnak, ott az örök fény, a Nér támid kialszik. Ezt ne feledjük el. Nem véletlenül a menóra az egyik legfontosabb szimbólumunk.

Aki a Pészachi áldozatot – betegség, utazás vagy gyász miatt - nem mutathatta be Niszán hónapjában, az egy hónappal később bepótolhatja mulasztását. Ijár hó 14-ét kis pészáchnak nevezik. Ilyenkor nem mondanak könyörgést (táchnunt) és eszünk egy kevés máceszt.

Nappal a felhőzet a borulat honolt a pusztai Szentély felett, éjjel a lángoszlop. Amikor a jelenségek megindultak, akkor haladt a tábor. Amikor a jelenségek megálltak, akkor letáborozott a nép. Az indulást ezüst harsonák hangja jelezte. Amikor elindult a frigyláda, Mózes felkiáltott: "Kelj fel, Örökkévaló!" Ezt a mondatot, amelyet két fordított Nun betű között közli a Tóra, bölcseink töredéknek tekintik, idézet I…n harcai című könyvből. Mindmáig elmondjuk, amikor a Tórát szekrényéből kiemelik.

Mózes apósa fiát Hobábot felkérte Mózes, legyen útmutató a sivatagban. Szükséges volt a terepet jól ismerő személy tanácsa. Hobáb visszautasította az ajánlatot, de elképzelhető, hogy Mózes kitartó kérésére csak vállalta a feladatot. A nép megint zúgolódott. Húst követelt. És bár a manna minden ízzel rendelkezett, de azért, hogy a terhes anyáknak ne okozzon betegséget, uborkát, póréhagymát, fokhagymát nem lehetett érezni az ízén. Természetesen a "keménynyakú nép" azt követelte.

Megkapták, amit kértek, a húst is, de nem lett belőle köszönet. 70 kiválasztott vén részletes prófétai szellemmel lett felruházva (a legfelsőbb bíróságnak, a szánhedrinnek is ennyi tagja volt), hogy segítsék Mózes nehéz munkáját.

Amíg a sátornál álltak, nyugodott rajtuk a prófécia szelleme. Két fiatalember, Eldád és Medád a táborban maradtak és prófétáltak. Jelentették Mózesnek, aki szerény volt, sőt a legszerényebb, ezért csak legyintett. Nem tartott a konkurenciától. Mirjám és Áron a kusi nő miatt Mózes háta mögött beszéltek a testvérükről. Valószínűleg Cipóráról lehetett szó, aki ugyan midjanita volt, de arcszine miatt Kusinak is nevezték.

Lehet, hogy Mózes külön élt a feleségétől, mert úgy gondolta, mindennap beszél a Teremtővel, így nem közeledhet asszonyhoz. Bár a házasság – például a főpap esetében – követelménynek számított, Mózes talán a Teremtő kérésére, talán maga elgondolása szerint, életének egy részében a magányt választotta. Mirjam bár megmentette a csecsemő Mózes életét, a pletykáért mégis szenvednie kellett. Hét napig poklosság sújtotta. Amíg elkülönítették a tábortól, addig nem haladtak tovább. Mózes könyörgött a Jóistenhez: Istenem, kérlek, gyógyítsd meg őt. A legtömörebb ima, amit valaha hallottunk. Volt is foganatja.

Deutsch Gábor

"És Áron így cselekedett, a lámpa előrésze felé tette föl annak mécseit, amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek"(8:3). Rási szerint e pászuk Áron dicsőségére van, mert nem változtatott (a parancson).

Jogos a kérdés: mi abban a különleges, hogy a főpap úgy cselekedett, "amint parancsolata az Ö-való Mózesnek"? Senkiben fel sem merül, hogy egy ekkora cádik, akár csak a legkisebb részletben az isteni előírástól eltérően cselekszik!

Szfát Emet (a guri rebbe, Jehuda Leib) szerint: "az ember első alkalommal égő lelkesedéssel teljesíti a micvákat, azonban a későbbiekben ez alábbhagy. Áron – miként azt Rási írja – nem változtatott, hanem 39 éven át minden este ugyanazzal a belső tűzzel végezte feladatát, mint az első esetben".

Más magyarázat szerint Áron a viselkedésén nem változtatott, hanem a megtisztelő feladat dacára, megmaradt annak a békés és szerény embernek, mint amilyen az isteni megbízást megelőzően volt. "Szólj Izrael fiaihoz, mondván: Bárki, ha tisztátalan lesz holttest által, vagy messze úton lesz, nálatok vagy nemzedékeiteknél, és készítene peszách - áldozatot az Örökkévalónak.

A második hónapban, a tizennegyedik napon, estefelé készítsék el azt"(9:10-11). Tiferet Slomo hívja fel figyelmünket arra, hogy "az egész Tórában nem találunk még egy parancsolatot, melyet késve (más időpontban) is lehet teljesíteni. Felmerül a kérdés, hogy miért részesül ilyen különleges elbánásban a peszách – áldozat előírása? Azért, mert voltak olyan tagjai a nemzedéknek, akik a Tórában olvasható módon, önfeláldozással, bátorsággal álltak ki a micva teljesítése mellett, és ezáltal ők és későbbi generációk tagjai is megkapták a lehetőséget a parancs utólagos végrehajtására".

A Tóra szövegéből úgy tűnik ("miért vonassék meg tőlünk, hogy bemutassuk az Örökkévaló áldozatát a maga idejében, Izrael fiai között?"), hogy valóban Izrael fiai győzték meg I-stent a "pótmicva" szükségességéről "És szólt Mózes Chóvávhoz, Reúél fiához, a midjánitához, aki Mózes apja volt: Mi vonulunk azon hely felé, melyről az Örökkévaló mondta: azt fogom nektek adni; jöjj velünk és mi jót teszünk veled, mert az Örökkévaló jót ígért Izraelnek"(10:29).

Rabbi Elimelech Sapira írja: Az egész bibliában két helyen találkozhatunk a "jót ígért" (diber tov) kifejezéssel. Ezen a helyen ("jót ígért Izraelnek"), valamint Eszter könyvében (7:9): "jót ígért a Királynak". Az utóbbi idézet esetében tudni kell, hogy hagyományaink szerint I-sten van Király néven említve. Mindez arra utal, hogy kizárólag jót szabad mondani Izrael népéről, és ügyelni kell, hogy semmilyen negatív jelzővel ne illessük, és aki jót beszél Izraelről, az olyan mintha jól beszélne a Világ Alkotójáról.

 "És volt, mikor elindult a láda, így szólt Mózes: Fel, ó Örökkévaló, hogy elszéledjenek ellened és elmeneküljenek gyűlölőid előled. Mikor pedig megnyugodott, mondta: Térj vissza Örökkévaló, Izrael ezreinek tízezrei közé"(10:35-36).

Ismerős lehet az idézett szöveg, hiszen a tóraolvasások előtt elhangzik zsinagógáinkban. A Talmudban (Sábát 115b) tanuljuk: "Ezt a szakaszt alulról és felülről is jelekkel látta el a Szent Áldott Ő" (mintha zárójelben lenne, két fordított nun betű közé van illesztve).

Azt jelzi, hogy "nem ez a helye" (2:17 után lenne). "Miért van mégis itt írva? Hogy szünet legyen az első és a második csapás között." Mire gondol a Talmud? A második csapást könnyű kitalálni, a "zárójel" utáni szövegben a következőkről tudósít a Tóra: "És a nép panaszkodott, visszatetszően az Örökkévaló fülei hallatára; meghallotta az Örökkévaló, fölgerjedt a haragja és égett köztük az Örökkévaló tüze és megemésztette a tábor szélét"(11:1).

Ezzel szemben az "első csapást" nehezebb felfedezni. Az első nun előtt ezt láthatjuk a tórai szövegben: "És vonultak az Örökkévaló hegyétől három napi útra; az Örökkévaló szövetségének ládája pedig vonult előttük három: napi útra, hogy kikémleljen számukra nyugvóhelyet. Az Örökkévaló felhője pedig fölöttük volt nappal, mikor elvonultak a táborból" (10:33-34).

Nem derül ki, hogy helytelenül cselekedtek őseink, szinte idilli a kép, azonban bölcseink szerint ebben az esetben azért vonultak el az Ö-való hegyétől, mert attól tartottak, hogy további előírásokat kell átvegyenek I-stentől, és hogy ezt megelőzzék, kereket oldottak. Ez a szakasz összesen nyolcvanöt betűből áll, érdekes háláchikus vonzata, hogy szombaton, tűzvész esetén azokat a tóratekercseket szabad kimenteni az égő házból (megszegve ezzel a közterületen való hordás tilalmát), melyek legalább 85 betűt tartalmaznak.

Sábát sálom!

Darvas István
rabbi

Izrael és a Kiválasztottság

A hetiszakasz a Szentélyben lévő Menóra meggyújtási szabályaival kezdődik: "A középső láng felé forduljanak a többi lángok." (Num. 8/2) Rási megjegyzi, hogy ez a rendelkezés azt célozza, hogy ne mondhassák: Istennek van szüksége a fényre.

Legyen szabad a Menóra fényének rendelkezéseit szimbolikusan értelmezni. Ha a hat lángnak a középső felé kellett irányulnia, talán ez annak jelképe, hogy van valamilyen "közép", amihez a többi lángnak irányulnia kell. Én úgy érzem, hogy ez a "közép" Erec Jiszráél, vagy ma Izrael országa, és a hat lángnak, a világ zsidóságának a "közép", azaz Erec Jiszráél felé kell fordulnia.

Sok történész írta meg Izrael történetét. Dubnov és Graetz a gálutban látták Izrael létét és hivatását: terjeszteni a népek között a monoteizmus hitvallását és az általa képviselt igazságos társadalmat, erkölcsi normákat.

Áchád Háám Erec Jiszráélt mint kulturális központot képzelte el, mely fényét kisugározza a diaszpórában élő zsidókra és talán a nem zsidókra is. Herzl az üldözött zsidók menedékházának látta a Zsidó Államot, amit eleinte nem is kötött Erec Jiszráélhez.

Ötven egynéhány éves fennállása után zsidók és nem zsidók egyaránt tudatában vannak annak, hogy a zsidó-nép gyökerei, ősi története Erec Jiszráél földjéhez és csakis ahhoz kötődik. Erről tanúskodik a Biblia, ami a mi "telekkönyvünk" Erec Jiszráél birtoklásához.

A zsidó néphez hasonló nincs még egy a világon. A hivatástudat, a magasabbrendűségi érzés, mint Isten kiválasztott népe, rányomja bélyegét. A valóság nem mindig igazolja e gondolkodás jogosságát. Más népek is hittek kiválasztottságukban: rómaiak, görögök, angolok - mindannyian ezt vallották. De nagy különbség van más népek kiválasztottság-tudata és a miénk között. Az ókorban a rámaiak, a közelmúltban az angolok hivatástudata a más népeken való uralkodást értette ez alatt. Mi a kiválasztottságot úgy értelmeztük, hogy'több kötelesség hárul ránk erkölcsi téren. Ámosz próféta (i.e. 8. század) így ír: "Csak titeket ismertelek (közelítettem magamhoz) a föld összes népei között. Ezért kérem számon tőletek összes bűneiteket." (Amosz 3/2)

Népünk többezer éves töréneltne arra mutat, hogy Isten sokszor kérte számon Izrael bűneit. Mai hetiszakaszunk sem takarja el a pusztában vándorló Izrael kishitűségét. Miután alapvető létszükségleteik a sziklából fakadó vízzel és az égből hulló mannával kielégült, újra lázadoztak Isten és az őt képviselő Mózes ellen: "És lőn, hogy a nép panaszkodott az úr hallatára; Isten meghallotta és haragra gerjedt." (Num. 11/1)

A nép ócsárolta a mannát és húst .követelt. Mózes maga is megtört és szemrehányást tett Istennek, hogy egyedül kell viselnie a nép lázongását: "Hát én szültem-e ezt a népet, hogy azt mondod, vidd őt öledben...?" (Num. 11/12) Isten fürjeket küldött a követelőző népnek. Ugyanakkor a telhetetlen lázongók között járvány pusztított és a helyet a "telhetetlenség sírjának" nevezték el (kivrot hátááváh).

A hetiszakasz bemutatja a nép dicséretét is, ha arra rászolgál. Itt olvashatjuk az úgynevezett második Pészách (Pészách seni) törvényét. A népnek azon része, mely tisztátalansága (halott megérintése) miatt nem mutathatta be a Pészách-áldozatot, Mózeshez fordult és orvoslást kért "hiányérzetére". "Miért ne legyen részünk Isten áldozatának bemutatásában?" (Num. 9/7). Isten Mózes útján tudatta a néppel, hogy aki önhibáján kívül nem mutathatta be Niszán hó 14-én a Pészách-áldozatot, az megteheti azt rá egy hónapra, Ijjár 14-én.

Ebből azt láthatjuk, hogy milyen kedves volt Izrael szemében a Pészách megünneplése. Nem véletlen, hogy a hagyomány úgy tartja: Izrael végső és teljes megváltása is Pészách idején fog bekövetkezni.

Nagyság és szerénység

Témákban bővelkedik, tartalmában változatos az eheti szidra. Bemutatja a pusztai népet jó és rossz oldaláról egyaránt. Tanít és oktat, a mai időre szólóan is, és egyes részeit szimbolikusan is felfoghatjuk.

"Beszélj Áháronhoz. Ha meggyújtja a menóra lángjait, a menóra közepe felé forduljanak a lángok (3-3 láng). " A menóra Izrael címere és jelképe. A három-három láng a világban szétszórtan élő zsidó nép. A zsidó nép egységét szimbolizálja. Ha a lángok a világ zsidósága, a menóra törzse Izrael. Ha Izrael felé tekintenek, benne látják központjukat.

A menóra törvénye után a hetiszakasz a leviták felavatásáról szól. A leviták felváltották az elsőszülötteket, miután azok részt vettek az aranyborjú imádásában: A leviták a kohaniták irányításával ,,végezték feladatukat a Szentélyben. Ötvenéves korukig voltak kötelesek szolgálni.

A nép dicsérretéről szól a "Pészách seni" (második Pészách) törvénye. Akik az ünnep napján temetés és halottal való foglalkozás miatt tisztátalanok (töméim) voltak, azok nem mutathattak be pészáchi áldozatot. Hiányérzetük volt, ezért Mózeshez fordultak kérdésükkel: "Mi tisztátalanok vagyunk halott miatt. Miért vesszen el részünk, hogy áldozatot mutathassunk be Istennek ünnepkor Izrael fiai: között?" (Num. 977) Isten Mózesen keresztül válaszolt a népnek. Akik önhibájukon kívül nem mutattak be Pészách-áldozatot Niszán hó 14-én, megtehették egy hónappal késobb, Ijjár 14-én. A nép ragaszkodása a Pészách-áldozathoz arra mutat, hogy ez az ünnep a legkedvesebb volt a számára, és az egyiptomi kivonulás a legmélyebb nyomokat hagyta benne. A Széder-este mai is az a tradícionális aktus, amit a legtöbb vallástalan család is megtart.

A hetiszakasz megemlíti, hogy Mózes kérlelte apósát, Jitrót, maradjon velük, és részesüljön Izrael sorsában Kánaán országában. A nép "szemének" nevezte őt, aki vezette Izraelt a pusztában. De Jitró nem maradt, visszament Midjánba. Későbbi harcok során megemlítik, hogy Jitró rokonait, a "kéniket" óvták a bántódástól.

A "dor hámidbár", a pusztai nemzedék legnegatívabb jelenetét írja le a hetiszakasz: "A csőcselék, mely köztük volt, kívánságuk felgerjedt, és folyton sírtak Izrael fiai is mondván, ki ad nekünk enni húst. Emlékszünk a halra, amit ingyen ettünk Egyiptomban... lelkünk kiszáradt, nincs más mint ez a manna..." (Num. 11/6-7) Az örök elégedetlenség tört ki a népből, mikor Mózesre támadt a húshiány miatt. Már volt vizük, volt eledelük a manna formájában (sütemény íze volt), de ők húst akartak. A szabadságot nem becsülték semmire, a zúgolódást, jogosat, vagy jogtalant, az Egyiptomba való visszatérés, vágya kísért.

Isten kielégíette a nép hús iránti vágyát is. Fürjek tömegét irányította a nép táboraiba, és azok szolgáltatták a népnek a húst. De ez alkalommal a-végtelenül türelmes Mózes is megtört: "Miért ártottál nekem és nem voltál kegyes hozzám, hogy rámraktad a nép minden terhét? Hát én nemzettem a népet, vagy én szültem, hogy azt mondjad nekem, vidd az öledben mint a dajka a csecsemőt arra a földre, mit megesküdtél atyáinak? ... Nem tudom egyedül viselni a nép terhét. Ha ezt teszed velem, inkább ölj meg." (Num.11111-15)

Isten meghallgatta Mózes kérését, és hetven férfiút adott melléje, hogy segítsék a vezetésben. A hetven embert átmenetileg prófétai szellem töltötte el, hogy megfeleljenek hivatásuknak. Ketten közülük, Eldád és Médád, folytatták a prófétálást Mózes ellen is. Józsua, a fővezér le akarta tartóztatni őket, de Mózes leintette őket: "Hát féltékeny vagy tekintélyemre? Bár lenne Isten egész népe próféta." ",(Num. 11/2A hetiszakasz végén leírnak egy jelenetet, mely ugyancsak Mózes nagyságát hirdeti.. Mózes testvérei, Aháron és Mirjám,-megszólták Mózest, hogy edomita nőt vett féleségül, és mert Istennel beszél, és kevélységében eltávolodott az asszonytól. Így szóltak: "Hát csak Mózessel beszélt Isten? Hiszen velünk is beszélt." (Num. 12/2) Mózes hallgatott. Az írás megjegyzi:, "Mózes, a férfiú, szerényebb volt minden más férfinél a földön." (u.o.13) Mózes helyett Isten válaszolt: "Mózessel - nem úgy mint más prófétával - szemtől szembe beszélek. Hogy nem féltetek beszélni az én szolgámra, Mózesre?" (u.o 8) Mirjám büntetésképpen bélpoklos lett és miatta az egész nép egy hétig nem vonult tovább. Áháron kérésére Mózes könyörgött Istenhez Mirjám gyógyulásáért: "Isten, kérlek, gyógyísd meg őt." (u.o. 13) Mirjám meggyágyalt. Mózes, a tanítónk, a legnagyobb vezetők nagylelkűségéről tett tanúságot.

Népi szólás mondja: Nehéz zsidónak lenni. A hetiszakasz alapján mondhatjuk: Még nehezebb zsidó vezetőnek lenni!

  KOMMENTÁR

Heti szidránk bővelkedik eseményekben. A sok színes elbeszélés közül kiemelünk egyet, ami népünknek minden korban - a maiban is - tanulságul szolgálhat.

Mózes nehéznek találta a folyton zúgolódó nép vezetését. "Hát én szültem-e ezt a népet, hogy egyedül kell viselnem terhét?" - így szólt az Örökkévalóhoz. Ekkor Isten Mózes mellé adott hetven félt segítség gyanánt (az első Szánhedrin!) és ideiglenes prófétai szellemmel áldotta meg őket. De ketten közülük, Eldád és Médád nem tekintették a próféciát ideiglenesnek, és Mózes jelenlétében is tovább prófétizáltak. Józsua, Mózes helyettese meg akarta büntetni őket. Erre így szólt hozzá Mózes: "Hát az én tekintélyemért harcolsz-e? Bár lenne Isten egész népe prófétai lelkületű!"

A rövid elbeszélés két dologra mutat rá. Először kifejezi Mózes nagyságát, az első zsidó vezető példamutató tulajdonságát. Nem volt féltékeny a tekintélyét nem tisztelő két prófétizáló férfiúra, sőt, hozzátette: "Bár lenne az egész nép prófétává." Mózes, a férfi szerényebb volt a föld összes emberénél (Num. 12/3.), így folytatja heti szidránk egy másik elbeszélésben, mikor nem sértődött meg Áron és Mirjám vádaskodásain.

Ugyanakkor azt is olvashatjuk Eldád és Médád esetében, hogy a mózesi kívánság szerint egész Izráelnek prófétának kellene lennie.
Hogy megértsük a kívánságot, tisztáznunk kell két kérdést.
"Mi is az, hogy prófécia és milyen tulajdonságokkal rendelkezik a próféta?"
"Vajon észlelhetjük-e Izráel életében a prófétai tulajdonságokat és tevékenységet?"

A prófétai szerep megjelölését magától Mózestől halljuk. "Hozzám hasonló prófétát ad nektek az Isten, rá hallgassatok" (Deut. 18/15.) E szerint a próféta közvetítő Isten és ember között. Hivatását nem tanulja. hanem vele születik. Nem térhet el hivatásától, nem hallgathat és nem szakíthatja meg küldetését.
"Mert az isteni szó bensőjében olyan, mint a csontjaiban égő tűz" - Így Jeremiás (Jer. 20/9.) A próféta kénytelen hirdetni az igazságot még ha az neki magának is fáj. Ő nem kedvesen beszélő diplomata, hanem "a harc és küzdelem embere az egész földön" (Jer. 20.) Ezért érzi magát a próféta magányosnak "kezed érintésétől magányosan ültem, mert harag öntötte el bensőmet." (Jer. 15/17.)
Néha a próféta jeleket mutat vagy csodákat tesz, mint Mózes, Elijáhu és Elisa próféták.
Népünk többezer éves történelme arra mutat, hogy a mózesi kívánság Izráel prófétai küldetéséről sokban megvalósult. "Így szól az Úr: szolgám vagy nekem, Izráel" (Jer. 49/3.) Izráel Isten "szolgája", küldetése volt a népekhez, magányosan harcolt a monoteizmusért a bálványimádók tengerében. S miként a múltban, úgy a jelenben is sokszor egyedül marad az igazság hirdetésében, küzdő és harcoló "prófétaként".

Valamikor Bileám, a pogány próféta így szólt rólunk: Nép, mely egyedül lakozik és nem számíthat más népek közé. (Num. 29/9.) Még ha fel is vették Izráelt kétezer év után a népek sorába, még mindig sokszor érzi a "másság" -ból fakadó egyedüllétet.

A keresztény, muzulmán és más vallások tengerében a 12 milliós zsidó nép vallása magányos szigetnek tűnik, még ha van is központja a zsidó államban. Jeruzsálemért kétezer évig imádkoztunk és vártuk reményeink beteljesülését. S most, mikor "birtokon belül" vagyunk, nemcsak szomszédaink de a nagyvilág is kétségbe vonja igazunkat...

Végül, ha a próféta időnként csodákat is tesz, van-e nagyobb csoda a történelemben, mint Izráel államának megszületése?
A zsidó nép, mint "próféta" nemcsak a sivatagot varázsolta újjá Erec Jiszráelben, de feltámasztotta a Biblia, a próféták nyelvét, irodalmát. A héber nyelv újjászületésének valósága talán a legnagyobb prófétai csoda...

   Copyright © ORZSE.HU, 2012.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.