2017. május 21 - 27

Jelentése: a pusztában.


A rabbinikus irodalom szerzőit foglalkoztatta a kérdés: miért a pusztában lett átadva a Tóra?

A kocki rebbe, Menáhem Mendel elsőként a midrást idézi: "mindenki, aki nem teszi magát "hefker – ré" (szó szerint: gazdátlan, itt a dicsőségről és az állandó vagyongyarapítás lehetőségéről lemondó emberre vonatkozik) az nem képes birtokba venni a Tórát és a bölcsességet".

A rebbe hozzátette: "Csak olyan ember lesz érdemessé, hogy a Sehina rajta nyugodjon és részesüljön a Tóra fényéből, aki képes a pusztához hasonlatossá csupaszítani önmagát, megelégszik osztályrészével és megszűnik az anyagi javak iránt táplált szakadatlan vágyakozása. A pusztában magányosan bolyongó ember kizárólag saját erejére támaszkodhat, nem várhatja mások segítségét. Ugyanígy van a Tórát tanuló esetében is, csak és kizárólag saját erejéből ismerheti meg a Tan rejtélyeit, mélyebben rejtőző titkait. Ráadásul tudnia kell, hogy hiába tanul éjjel és nappal, hasonlóan a pusztai vándorhoz, aki néptelen, elhagyatott terepen jár, nem lehet egy percre sem tökéletesen biztos, hogy mekkora út van mögötte és mekkora vár még rá".

"Húszévestől fogva fölfelé, mindazt, aki hadba vonul Izraelben, számláljátok meg őket seregeik szerint, te és Áron"(1:3). E népszámlálás kapcsán Jonatán Eibsitz (1690-1764) rabbi a pászuk második részét vonta górcső alá. Szerinte a versben azon van a hangsúly, hogy Mózes és Áron együtt végezzék el a népszámlálást. Vajon miért?

Azért mert minden embert az általa adott félsékellel számoltak meg, és miként ezzel kapcsolatban a Talmud (Bává Bátrá 8b) írja: "a cedáká begyűjtése kettő által történik", a lehetséges félreértések elkerülése okán.

A Tóra és a hármas (3) szám viszonyáról: "Szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában" (4Mózes 1:1). "Háromféle módon adatott a Tóra, tűzben, vízben, és a pusztában. Tűzben, hiszen írva van: "A Szináj hegye pedig egészben füstölgött, mivelhogy leszállott rá az Örökkévaló tűzben…" (2Mózes 19.18), vízben, miként írva van: "Örökkévaló, mikor elindultál Szeirből, a föld is megrendült, az egek is csepegtek, felhők is csepegtettek vizet" (Bírák 5.4), és a pusztában, ahogy a fenti versben olvasható.

Mestereink véleménye szerint "három kulcsa van a tóratanulás sikerességének. Elengedhetetlen a kemény munka, a tanulás kapcsán érzett öröm, és a szerénység. Utóbbinak az a felismerés az alapja, miszerint eredményességünk nem (csak) saját erőfeszítésünkön múlik, hanem Isten kegyén, aki a Tórát adja nekünk".

A Talmudban vita volt, hogy milyen áldást kell mondani Tóra-tanulás előtt: Ráv Jehudá mondta Smuel nevében: aki megszentelt minket parancsolataival és megparancsolta, hogy a Tóra szavaival foglalkozzunk.

De Rabbi Johanán így fejezte be: édesítsd meg nekünk Örökkévaló Istenünk Tórád szavait ajkunkon, és néped, Izrael háza ajkain, és legyünk mi, utódaink és néped, Izrael háza utódai valamennyien Neved ismerői, és Tóráddal önmagáért foglalkozók, áldott vagy Örökkévaló, aki Tórára tanítod Izrael népét.

Ráv Hámnuná azt mondta: "aki kiválasztott minket minden nép közül, és nekünk adta Tóráját. Áldott vagy Örökkévaló, aki Tórát adsz". Az első áldás a kemény munkára, a második az örömre, a harmadik pedig arra vonatkozik, hogy a Tórát Isten adja nekünk, nem véletlen, hogy a háláhá végül az lett, hogy mindhármat mondjuk el, hiszen - optimális esetben - tökéletesen kiegészítik egymást.

A hetiszakasz szokatlan módon fejeződik be: "De be ne menjenek, hogy lássák, mikor befedik a szentélyt és meghalnának" (4:20).

Miért szokatlan? A Jeruzsálemi Talmud (Megilá 3:8), Rámbám és a Sulhán Áruh által megerősített állítása szerint: "aki odaáll Tórát olvasni jó dologgal kell elkezdje és lepecsételje azt", és e zárógondolatban nehéz tetten érni a talmudi alapelvet.

Rabbi Mordeháj Jehuda Leib megindokolja a furcsa véget: eredetileg a harmadik fejezet utolsó mondatával (3:51: "az Örökkévaló parancsa szerint, amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek") végződött volna a párásá, és a teljes negyedik fejezet már Nászó szidrájához tartozott volna. Ha az ominózus fejezetet, mely a levita családok (Kehát, Gerson, Merári fiai) szolgálatával foglalkozik, hozzáadták volna a következő párásához, akkor az rendkívül nagy, 196 mondatos hetiszakasszá bővült volna. Ezt elkerülendő, húsz mondatot, a Kehát fiairól szóló részt átcsoportosították mestereink, ennek köszönhető a furcsa befejezés, és persze az öröm is, hogy a következő szidra alapos tanulmányozásának nem annak rendkívüli hosszúsága jelenheti legfőbb akadályát.

"Hanem rendeld a levitákat a bizonyság hajlékához…" (1:50). A Baal HaTurim jegyzi meg, hogy a háfkéd (rendeld) szó csak egy helyen fordul elő ezen kívűl a T’náh-ban: "rendelj gonosz embert fölé" (Zsoltárok 109:6).

Bölcseink ebből igen meglepő következtetésre jutottak: nem tölthet be olyan ember fontos hivatalt, aki nem számít gonosz embernek Isten előtt. Teljesen érthetetlen, de jön Ráv Mose Jehiel Hálévi Epstein és megmagyarázza: "nem szabad szó szerint érteni. A Talmudban (Niddá 30b) azt tanuljuk, hogy a gyermekek születése előtt a lelküket megesketik: még ha az egész világ is mondja, hogy igaz ember vagy, akkor is tekints magadra gonoszként"!

Vagyis a furcsa megállapítás arra vonatkozik, hogy a szerénységet, ezáltal a fejlődés vágyát és lehetőségét meg kell tartanunk, akkor is (pláne akkor), ha fontos pozíciót kapunk az életben.

Sábát sálom, hodes tov! Békés szombatot és jó hónapot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © ORZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza