"…mert a felhőben jelenek meg a fedél felett"
(16:2).
A lublini Rabbi Meir Sapira szerint e vers mélyebb tanítása így szól:
"soha - még a legrosszabb időkben - sem szabad kétségbe esnünk, mert az
Isteni Jelenlét (Sehina) Izrael felett van ilyenkor is, csak nem
látszik, mert elrejtőzik a "felhőben". Nem számít, bármennyire sötétnek,
reménytelennek tűnik egy helyzet, nem szabad feladni vagy csüggedni".
"És vigye a bak magán minden bűnüket sivár földre, így küldje el a bakot
a pusztába" (16:22). A Talmud (Joma 66a) tanítása szerint a bakot a
pusztába elkísérő ember számára - bár Jom Kippur, tehát böjtnap volt -
rendelkezésére álltak olyan állomások, ahol ételt és italt vehetett
magához.
Azonban a talmudi szöveg folytatásából kiderül: ezzel a lehetőséggel
soha nem éltek a kísérők.
Mestereink így összegeznek: "nem ugyanaz, ha valakinek van a kosarában
kenyér, mint amikor nincs", vagyis akinek módja van, hogy vágyát
teljesítse, azt kevésbé keríti hatalmába a vágyakozás, mint akinek nincs
rá módja. Több szabadság, több lehetőség, kevesebb vétek, ennyire
egyszerű?
"Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez…szentek legyetek" (19:2). A
dupla hetiszakasz második (Kedosim) fele egyike a legfontosabb
szidráknak, többek közt azért kellett az egész népnek hallani a
tartalmát, mert - ahogy a midrás mondja - "benne van az egész
Tízparancsolat".
Két konkrét példa: ott (Mózes második könyvének 20. fejezetében) írva
van: "Én vagyok az Örökkévaló Istened" (20:2), itt: "Én vagyok az
Örökkévaló Istenetek" (19:3). A Tízparancsolatban úgy áll: "ne legyen
neked más Istened" (20:3), itt pedig: "ne forduljatok a bálványokhoz"
(19:4). A továbbiak sorrendben itt találhatók, érdemes ellenőrizni:
19:12, 3, uo., 16, 10, 11, 16, 18), vagyis indokolt, hogy mestereink
Kedosim hetiszakaszra úgy tekintenek, mint a Tóra kivonatára.
"Ne állj bosszút, ne tarts haragot néped fiai ellen…" (19:18). Rási egy
példával magyarázza e tilalmakat. Azt mondja, hogy ha valaki kölcsönkér
felebarátjától egy tárgyat, de nem adja vissza, viszont másnap az
elutasító fél kér kölcsön, akkor tilos visszautasítani, mert ez
bosszúállás lenne. A haragtartást pedig úgy magyarázza mesterünk, hogy
ha mégis hajlandó kölcsönadni, annak ellenére, hogy ő korábban
elutasításban részesült, akkor nem mondhatja azt, hogy "én nem vagyok
olyan, mint te, ezért kölcsönadom", mert ezzel áthágná a haragtartás
tilalmát.
Más bölcseink a bosszúállás kapcsán feltették a kérdést: vajon miért nem
az első felet kötelezi arra a Tóra, hogy felebarátja kérésének eleget
tegyen és kölcsönözze a kívánt a tárgyat, ahelyett, hogy a másodiknak
adja parancsba, hogy az elutasítást követően ne legyen bosszúálló?
Azért, mert ha valaki félti a tulajdonát, és nem kívánja kölcsönbe adni,
még nem követ el semmilyen vétket, viszont ha másnap ő szorul rá, hogy
kérjen, akkor a visszautasítás óhatatlanul azt sugallná, hogy bosszúból
nem kapja meg a kívánt tárgyat, és ez - akár így van, akár nem -
kizárólag ellenségeskedéshez vezethet.
"Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Örökkévaló Istenetek" (19:2).
Szidránk bevezető mondatát így fordítjuk, Rabbi Jehezkél Halberstam
kommentárja egy másik lehetséges fordításról, egyben értelmezésről szól:
"a „kedosim tihju" jövő időben megfogalmazott kijelentésként is
felfogható, nem csak felszólításként, így: "szentek lesztek".
A rabbi szerint tudatja a pászuk, hogy a jövőben szentek és tiszták
leszünk, és ezáltal érdemesülni fogunk a teljes megváltásra.
Rámbám megjegyzését idézi (Hilhot T’suvá 7:5): „a Tóra tudatja, hogy
végül Izrael egésze megtér a szétszóratás idejének végén, és egyből
megváltatnak". Miként írva van: „És lesz, ha rád jönnek mindezek a
dolgok…és megtérsz az Örökkévaló Istenedhez…akkor visszahozza Örökkévaló
Istened foglyaidat és irgalmaz neked, újra összegyűjt téged mind a népek
közül" (5Mózes 30:1-3).
"Ha bementek az Országba és gyümölcsfát ültettek, érintetlenül hagyjátok
gyümölcsét, három évig legyen nektek érintetlen, ne egyék meg" (19:23).
Az ún. "orlá" előírás egyik része ez, a fogyasztás három éven át tartó
tilalma. A negyedik évben már ehettek belőle, de csak Jeruzsálemben, az
ötödik évtől vált minden értelemben megfelelővé a gyümölcs.
A
Talmud (Sábbát 33b) elbeszélése szerint Rabbi Simon bár Joháj a rómaiak
elől menekülve egy barlangban talált menedéket, és ott - csodálatos
módon - egy karobfa (ismertebb neve szentjánoskenyérfa, de talmudi
szöveg fordításakor inkább a kevésbé ismertet használjuk) nőtt, melynek
gyümölcse ellátta őt.
Bár fontosak a válaszok, melyeket mestereink adtak a kérdésre, amely azt
firtatta, hogy a karobfa gyümölcsének fogyasztási tilalma miért nem
vonatkozott mesterünkre, de talán még fontosabb arról szólni, hogy nem a
hohmecolás, felesleges okoskodás vágyából fakadt a kérdés, hanem azért
született, mert a zsidó közösségek gyakran kényszerültek menekülésre, és
gyaníthatóan nem minden esetben volt módjuk az "orlá" micvájának
megtartására.
Egyszerűen nem tudtak éveket várni, hogy egy fa gyümölcséből egyenek,
ugyanakkor ismerték a tórai előírást, vagyis a kérdés és a válaszok
életük nehéz szakaszában segítséget nyújtott, hogy életben maradjanak,
és a tórai törvény megszegésének terhe se nyomja a vállukat.
A sok válasz közül egy (a belzi Rabbi Jisszahár Dov mondta): "ha egy fa
olyan helyen nő, amely nem számít általánosságban emberi letelepülésére
alkalmasnak (pl. a barlang), akkor az mentességet kap az "orlá" előírása
alól.
Ez a felfogás segít megérteni szidránk egyik legtöbbet idézett
gondolatát: "Őrizzétek törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz
az ember, hogy éljen általuk" (18.5), vagyis a Tóra és annak értelmezése
valóban az életet jelentette a hagyományhű zsidóknak.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi
|