2003. június 8-án, a Savuot ünnepét követő vasárnapon emlékezett meg a kiskunhalasi zsidó hitközség a Holocaustban elhunyt mártírjairól.
A hagyományos mártír-i.tentiszteleten részt vettek a túlélők, a meggyilkoltak hozzátartozói, leszármazottai, az együtt érző honfitársak, a város polgármestere, a képviselőtestület tagjai és egyházi vezetők. Mindannyian megrendülten osztoztak a megjelentek gyászában.

Raáb András a hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket. és megköszönte, hogy eljöttek emlékezni.

A gyászistentisztelet hagyományos része zsoltárral kezdődött, melyet Dr. Kerekes Béla főkántor, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem docense adott elő.
Ezt követően Dr. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektora beszédében felelevenítette a harminc évvel ezelőtti halasi rabbinikus működésének idejét, majd emlékeztetett a kiskunhalasi és az egész magyar zsidóság tragédiájára. Szólt az elpusztítottakról, az édesanyákról, az apákról, a gyermekekről, az időskorúakról, akik mind az értelmetlen, gonosz mészárlás mártírjaivá váltak.
Majd Ámosz próféta szavait idézte:

"Mert így szól az Ö.való, Izrael házához: Százan térnek vissza a városba, amely ezret küldött, s tízen térnek vissza abba, amely százat küldött. "

Ezekkel a prófétai szavakkal figyelmeztetett arra, hogy korunk tragédiájának súlyát még a legnagyobb próféták sem érték fel, hiszen, amíg Ámosz arról beszél, hogy százból tíz ember visszatér, a Holocaust tragédiája nem engedte ezt meg. A városokból, ahonnan elhurcoltak százezret, nem tért vissza száz sem, a városokból, ahonnan elhurcoltak százat, tíz sem tért vissza.
Sávuot ünnepe, mely megelőzte a Holocaust emléknapot Kiskunhalason, lehetőséget adott arra, hogy a főrabbi megemlékező beszédében a Tóraadás jelentőségéről, és a Tízparancsolat egyetemességéről beszéljen. Hangsúlyozta, hogy míg a Holocaustban az emberek elfeledték ezeknek az ősi, kozmikus igéknek a lényegét, mégis voltak, akik megtartották emberségüket, hűek maradtak a humánumhoz, s ez átemelte, végül újra érvényre juttatta a kőtáblák szavainak igazságát.
Végül a Mindenható segítségét kérte, hogy könnyítsen a túlélők és a gyászolók fájdalmán, s áldással tekintsen le minden emlékező gyülekezetre, így a Kiskunhalason egybegyűltekre is.
A főrabbi beszédét követően ismét Kerekes Béla főkántor előadásában hallgathatta az emlékező gyülekezet az Kél Málé Ráchámim kezdetű hagyományos gyászéneket.

A mártír-i.tentiszteletet után először egy kiskunhalasi túlélő Rutkai Iván szólt meghatottan és emlékeitől megindultan az emlékező gyülekezethez. Kertész Imre szavait idézte, hogy megbocsátani igen, lehet, de elfelejteni, ami történt, soha!

Ezt követően a kiskunhalasi hitközség részéről Fésűsné Bakos Ágnes zongorán és Nagy Teodóra hegedűn adták elő Pergolézi megindítóan szép Sziciliánó című szonátáját.
A bajai hitközség képviseletében Terray Orsolya és Tomik Nimród irodalmi műsorral elevenítették föl a tragikus időket. Az előadásukban megszólaló hangjátékot Pári Mirella, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem hallgatója állította össze Gottlieb Rózsa: Kisgyermekkel a lágerben című regényéből. Terray Orsolya előadásában a közösség meghallgathatta a hagyományos OYF'N Pripetchok című jiddis dalt, majd a nagy múltú zsinagóga falai között felhangzott a Yerusalaim sel Zahav című héber dal is. A szokásos irodalmi emlékműsort követően a gyülekezet a zsinagóga kertjében a mártírok falánál együtt mondta el az ősi imát, a Kádist.

A felujított zsinagóga

Pári Mirella (Judaisztika szak, GIMEL)
2003. június 8.