Tanulmányom diskurzuselemzés, első világháborúval kapcsolatos modernizáló zsidó intézmények
mögött álló elitstratégiákat hasonlítok össze felekezeti sajtóforrások alapján.
Megkísérlem bemutatni, hogy a magyarországi modernizáló zsidó irányzatok
(cionisták és neológok) hogyan merítettek a történelemmé átalakított zsidó
hagyományból, amikor egy 20. századi európai háborúban kellett a többségi
társadalomhoz, államhoz, nemzethez vagy a dinasztiához való hűségüket
bizonyítani. A forrásokon keresztül modellezni lehet az említett zsidó csoportok
eltérő nemzet-felfogását, a hagyományhoz, más zsidó csoportokhoz való viszonyát.
Természetesen itt csak elitstratégiákról beszélhetünk, a forrásokból nem lehet
következtetni a visszacsatolásra, az olvasó véleményére.
Kulturális emlékezet
és nemzetvallás
Tanulmányom fogalmi keretének egyik kulcsfogalma a kulturális emlékezet, mely
mindig közösséghez között, intézmények által fenntartott, és aminek keretében a
tényszerű múltat emlékezetes múlttá alakítják. Ilyen értelemben ez szelekciós és
értelemadással járó folyamat. A kommunikációban artikulálódó nemzedéki emlékezet
mellett a közösség eredetét, múltját a megalapozó emlékezet foglalja magába,
vonatkozzon az akár az abszolút vagy a történeti múltra. Esetünkben a vallási
emlékezet és a történeti tudat egyaránt részét képezi a megalapozó emlékezetnek.
A kulturális emlékezet fogalma ebben az összefüggésben Maurice Halbwachstól
ered, melyet később Jan Assmann magyarázott újra. A kulturális emlékezetet
azonban közösségnek ápolnia kell, az emlékezésre rá kell segíteni. Ezt a
rásegítést hívják mnemotechnikának,
ami lehet egy közösségi ünnep, vagy a történetírásnak az elbeszélő, narratív
válfaja, ahol a múlt felidézésére a jelen orientálása miatt kerül sor, és az
elbeszélés, a történeti tudat alapműveleteként jelenik meg.
Tanulmányom másik kulcsfogalma a nemzetvallás, mely Hankiss Elemér révén az
amerikai szakirodalom civil religion fogalmának európai, közép-európai
kontextusba ágyazásából ered.
Robert N. Bellah a civil vallás fogalmát Rousseau-tól eredezteti,
miszerint minden társadalomnak szüksége van egy tisztán civil hitre. Bellah-nál
a civil vallás nem más, mint a vallás helyébe lépő modern alternatíva, amelyet a
modern társadalom tölt meg tartalommal. A civil vallás, vallásos hitek, jelképek
és rítusok összessége. Ezek transzcendens dimenzióba helyeződnek és történelmi
tapasztalatban gyökereznek. Funkciója szerint legitimál, integrál és megoszt. A
nemzeti történelem jelentőségteljesnek nyilvánított, kiragadott eseményeire
alapoz. Ezeket értelmezi (át) a mindenkori jelen törekvéseinek függvényében, s
önti normatív keretbe.
A nemzetvallást Gerő András a szimbolikus politika keretében értelmezi. A
szimbolikus politika a "reálpolitika" (érdekpolitika,
hatalompolitika, gazdaságpolitika, társadalompolitika stb.) meglévő hatalmi
konstellációval szembeni alternatív történelmet, a "reálpolitikai" hatalmi
interpretációval szemben spirituális hatalmat képezhet.
A 19. században megjelenő nemzeteszme és a nemzeti hagyományok keretében a
szimbolikus politika részeként feltűnő nemzetvallás – a társadalom tisztán
szekuláris civil vallása – abban az értelemben immanens vallás, hogy az adott
népcsoport saját történetét, múltját, jelenét vagy jövőjét teszi a hit tárgyává
vagy forrásává, ami által az evilágit szakralizálja, s ily módon hozza létre a
vallási strukturális mintákat követő szekuláris vallást.
Funkciója a modernizálódó társadalom rendi, vallási és testületi törésvonalainak
áthidalása, felülírása volt.
A nemzetvallás, mint jelenség a kulturális emlékezet közegébe ágyazódik,
működését ennek sajátosságai határozták meg. Rítusai pedig a rendi és vallási
ünnepben gyökereztek, nyelvezeteként a Szentírás és a liturgia általánosan
ismert fogalmai szolgáltak.
Zsidó
irányzatok a hagyomány viszonyrendszerében
A
hagyományhoz való viszonyulás alapján a modern kori európai zsidóságon belül –
tudományos konstrukcióként – különböző zsidó csoportok határozhatok meg. A
tradicionalitáshoz való viszonyulás alapján tradicionalitásra
törekvő és tudatosan modernizáló közösségek vázolhatók fel. Ezekre azonban
csupán gyűjtőfogalmakként szabad tekinteni. A tudatosan modernizáló csoportok
közé a 19. századtól kezdődően a német reformirányzatoktól a magyarországi
neológián (kongresszusi irányzaton) át a cionizmus szekuláris és vallásos
megnyilvánulási formáig számos jelenség sorolható be. A tradicionalitásra
törekvő közösségek palettáján a galíciai és északkelet-magyarországi chasszid
irányzatoktól a cseh-morva gyökerű pozsonyi ortodoxián át, a német neo-ortodox
hatás alatt álló városi zsidóságig terjedő közösségek helyezhetők el. A
tudatosan modernizáló csoport ugyanakkor a nemzeteszméhez való viszonyulás
mentén tovább bontható. Amíg a Magyarországon neológnak hívott újító irányzat az
uralkodó nemzet nemzetkoncepciójához, nemzetvallásához igazodott, addig a
cionista mozgalom az állam iránti lojalitás megtartásával zsidó nemzetkoncepciót
ápolt.
Maskil zsidó történeti tudat
A zsidó "hagyományok" és a modern zsidó "kultúra" értelmezése a fenti tudatosan
modernizáló törekvések keretében kulturális modellként megjelenő Wissenschaft
des Judentums irányzatai által mutatható be szemléletesen. A 19. századi német
nyelvterületen kibontakozó új zsidó tudományosságra Meyer az új elit vallási
szövegek gyökeres újraértelmezésére formált igényének legitimálójaként tekint,
amelynek keretében a vallási kánon megváltoztatásához külső, történelmi
ismeretekre támaszkodtak. Az új zsidó tudományosság értelmező elitje különbséget
tett a régi Tóra-tanulás és a kritikai tanulmányok között. A magyarországi
tudatosan modernizáló zsidóságra is hatással lévő Wissenschaft des Judentums-nak
szánt szerep, s ennek függvényében a "hagyomány" és a "kultúra" megítélése is –
Meyer szerint – két irányvonalra osztható. Zacharias Frankel és Abraham Geiger a
vallási, befelé irányuló, közösségre összpontosító törekvéseket testesítette
meg, a Wissenschaftot a múlthoz tartozóként aposztrofált tradicionális zsidó
tanulmányokkal egyenértékűnek tekintették. Ezen új zsidó tudományosság célja –
Frankel megfogalmazásában – a zsidóság kötődésének erősítése volt saját vallási
múltjához.
Ismar Elbogen megközelítésében pedig messianisztikus szerepet kapott, és
univerzalista erkölcsi misszióba illeszkedett.
A szekularizáló irányzat közösségen belül kisebbségben lévő
képviselői – Leopold Zunz, Isaac Marcus Jost és Moritz Steinschneider – viszont
a zsidó tudomány, vallásosságtól és teológiától való elválasztását, a
történetíráshoz és az akadémiai tudományossághoz való közelítését szorgalmazták.
Jost megfogalmazásában a vallásos hit leláncolja a történészt, a valódi kritikai
módszerek érdekében ezért meg kell szabadulni tőle, Zunz pedig a
kompromisszummentes függetlenséget és akadémiai tudományos szabadságot kérte
számon. Zunz megfogalmazásában viszont kizárólag a Wissenschaft művelése
nyújthatott védelmet olyan aberrációk ellen mint a babona, a betűhűséghez való
merev ragaszkodás és a kabbalisztikus hóbort. Amíg az előbbi a zsidó hagyomány
modern nyugat-európai kultúra keretében történő újraértelmezését a vallási
közösség szolgálatába állította, addig az utóbbi ugyanennek
hagyományracionalizáló, vallástól független kulturális újraértelmezését célozza
meg a modern szekuláris akadémiai tudományosság jegyében. A tudatosan
modernizáló zsidó tudományosságon belül – amely hatását Magyarországon az
Országos Rabbiképző Intézeten, a Magyar Zsidó Szemlén és többek között Kaufmann
Dávid munkásságán keresztül éreztette – az új diszciplína célja mentén is eltért
a "hagyományhoz" és "kultúrához" való viszonyulás. Frankel a Monatsschrift
für Geschichte und Wissenschaft des Judentums hasábjain a Wissenschaftot a
judaizmus lelkének és a zsidó egység gyújtópontjának tekintette, amely a vallás
megértésének tiszta formáját képezte. A Wissenschaft az értelmezésében megjelenő
"hagyományhoz" a történeti korszakolás mentén eltérően viszonyult. A Tóra és az
ókori források autoritását fenntartva a középkori és koraújkori rabbinikus
hagyomány kritikáját fogalmazta meg, amely lehetővé tette a vallási megalapozó
emlékezet új közösségi aspirációk függvényében történő – terjesztendő "kultúra"
által fémjelzett – modern igényekkel való összehangolását.
Nemzetkoncepciók
Magyarországon a 19-20. század folyamán
A Wissenschaft történelemszemléletének lényeges eleme volt, hogy a kiűzetéssel a
zsidóság népi jellemvonásait elvesztette és abba a nemzetbe kell beolvadnia,
azzal a nemzettel kell eggyé válnia, ahol éppen él. Európa tudatosan modernizáló
elitcsoportjai, tehát mindig a befogadó állam uralkodó nemzetkoncepcióját
adaptálták. Ebből a szempontból válik érdekessé, hogy Magyarországon melyik volt
az a nemzetfelfogás, amelyhez a magyarországi maszkiloknak igazodniuk kellett. A
19-20. század folyamán Magyarországon három nemzetfelfogás volt egyszerre jelen.
A "Hungarus", a nyelvi-kulturális alapokon nyugvó és az etnicista. A "Hungarus"
nemzetkoncepció a rendi felfogásból gyökerezett, és a Magyar Korona Országaiban
(Regnum Hungarorum) használt natio Hungarica kifejezésből eredt. A natio
Hungarica etnikai, vallási hátteret figyelmen kívül hagyó nemesi nemzetet
jelölt. Ezen alapult a "Hungarus" tudat, amely a reformkorban a rendi, később
nemzetiségi szakadékok áthidalására használt nemzetkoncepcióként jelent meg. A
nyelvi-kulturális alapú nemzettudat az elsajátítható nyelv és kultúra mentén
szabta meg a magyar nemzethez tartozás kritériumait. A harmadik nemzetkoncepció
azt etnicista, a beleszületés, a származás alapján húzta meg a nemzeti
csoporthatárt. Az 1844-es nyelvtörvénnyel a nyelvi alapú nemzetkoncepció maradt
kizárólag a főáramban, és így ezt a felfogást kellett a magyarországi maszkil
elitcsoportoknak is adaptálniuk. A nyelvkérdés, magyar nyelv hivatalossá tétele,
szembeállította a liberális magyar nemesi elitet a nemzetiségi elit
csoportokkal. Amíg a latin volt a hivatalos nyelv, a Regnum Hungarorum egyik
etnikai közösségének nyelve sem volt kiváltságos helyzetben. Viszont egy 1842-es
felmérés szerint a Magyar Korona területén élő népesség mindössze 37%-ának volt
magyar az anyanyelve, ezért a magyar liberális politikai elit a nem magyar
anyanyelvűek asszimilációját tűzte ki célul. A 19. század elején a fontosabb
városi központok, így Pest-Buda nyelve is a német volt, ezekben a városokban a
magyart a vidék nyelveként tartották számon.
Fenyves Katalin az asszimilációs stratégiákat vizsgálva az elitek körében
meginduló magyar nyelvre váltás szempontjából országos jelentőségűnek az
1859-iki pátens megjelenését tekinti. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a
felvilágosult műveltség, egyes területeken a tudományosság és a világirodalom
meghatározó nyelveként a felsőközéposztály körében ne maradt volna meg az
irodalmi német.
A 19. század második felében az asszimilatív nemzetkoncepcióba illeszkedő elitek
körében a magyar elsősorban a magánérintkezés nyelveként vált fontossá.
Viszont már eleve az a szó, hogy "Magyarország" vagy az, hogy "magyar" többnyire
nem ugyan azt jelentette, a magyar nyelvű olvasóközönség és az Osztrák-Magyar
Monarchiával ezen belül Magyarországgal foglalkozó nem-magyar nyelvű szerzők
számára. A Monarchiával és ezen belül Magyarországgal foglalkozó nem-magyar
nyelvű történeti diskurzus különbséget tett "hungarusok" és "magyarok" között. A
"magyarok", mint egy etnikai közösség tagjai, a "hungarusok", mint a Regnum
Hungarorum, politikai entitás alattvalói jelentek meg. A korszakkal és a
Monarchiával foglalkozó angol nyelvű szakirodalom "Hungary"-nek hívja a Regnum
Hungarorum egészét, a "Hungarians" elnevezés a korona alattvalóira utal, míg a "Magyars"
kifejezés a magyarul beszélők közösségét jelöli.
A fővárosi zsidó
sajtó, mint forrás
Sarah
Abrevaya Stein szerint a zsidó sajtó egyszerre volt a változás megnyilvánulása
és szerkezete a modern kori zsidóság köreiben.
A vizsgált neológ és cionista magyar nyelvű sajtóviták többek között olyan
kérdéseket is felvetettek és megválaszoltak eltérő stratégiák mentén, mint a
vallási szöveg, a hagyomány, a kultúra, a történelem, nemzeti gondolat 19–20.
századi kérdésköre. Ezek a témám szempontjából fontos polémiák ugyanakkor –
réteglapokról lévén szó –, a lapok mögött álló fővárosi központú intézményekhez,
illetve mozgalomhoz kötődtek, valamint a lap mögött álló alapítói, támogatói,
szerkesztői es hírlapírói elitnek a magyar nyelvű nyilvánosság irányába
megfogalmazott látásmódját, problémafelvetését és törekveseit tükrözték. A
sajtóvitákból rekonstruált stratégiák így elsősorban modell-jellegűek, és a
modernizálódó zsidó csoportkultúrák elitek által elérendőnek tekintett képet
tükrözik, amely azonban élesen nem választható el a különböző közösségek
igényeitől és törekvéseitől.
Neológ stratégia az első világháborúban
Marsha
Rozenblit szerint a
maszkil zsidók kollektív tudata a Monarchia osztrák és magyar részében jelentős
eltéréseket mutatott. Szerinte Habsburg-Ausztriában a zsidók csoporttudata három
pilléren nyugodott: osztrákok voltak politikai, németek, csehek, lengyelek
kulturális és zsidók etnikai és vallási alapon. Habsburg-Ausztria politikai,
dinasztikus elvek mentén szerveződött, és így a Monarchia osztrák részében nem
létezett állami szinten megjelenített nacionalizmus sem etnikai, sem
nyelvi-kulturális értelemben. Ausztria zsidó polgárai úgy tudtak lojálisak
maradni az államhoz, hogy nem kellett egyetlen nemzeti identitással sem
azonosulniuk. Habsburg-Ausztriával szemben a főáramban lévő magyar politikai elit
Magyarországot nemzetállamként határozta meg, és elvárta zsidó lakosaitól, hogy
az uralkodó magyar, nyelvi-kulturális alapú nemzetkoncepciót adaptálják.
Az első
világháborúval kapcsolatos neológ elitstratégiát a PIH-hez
közelálló, de sokszor a hivatalos hitközségi állásponttól eltérő véleményeket
megfogalmazó Egyenlőség című hetilapon keresztül próbálom meg modellezni.
A magyar nemzetvallás adaptálása nem jelentette azt, hogy a neológ lap átvette
volna függetlenségi diskurzust, vagy kossuthi alapon vitatta volna az uralkodó
legitimitását. Az Egyenlőség az uralkodónak és a Dinasztiának tulajdonította a
Monarchia népei és felekezetei közötti béke fennmaradását, a Dinasztiát egy
olyan nemzetek és vallások fölötti intézménynek látatta, mely egyedül hivatott a
Birodalom egységének megőrzésére. A neológ lap a királyi család egyes szereplőit
a magyar nemzetvallásba illesztette be. Ebben a fogalmi keretben értelmezhető a
szarajevói merénylet után íródott gyászkeretes vezércikk is.
"Nincs a magyar Izraelnek temploma, melyben gyászzsolozsmák ne
hangzanának most el a birodalom büszke reményének, a trónörökösnek hirtelen
elvesztése miatt. Messzire látható hatalmas cédrus volt a Libanon tetején és
ledöntötték, ó, gonosz gyilkos kezek."
Ugyanakkor a magyar nemzetvallás adaptációjának mintájaként mutatható
be, a zsidó hagyományban meglévő koronás főért mondott ima, illetve áldás
átértelmezése és nemzeti retorikába ültetése.
"Hozzád fohászkodtunk a harcok küszöbén: Örökkévaló Isten. Hadak Ura, ki
erőt adsz a népnek. Benned bíztanak őseink régidőben és te Mentővárunk voltál.
Légy velünk is igaz ügyünkben. Áldd meg Királyunkat, kit Mózesként rendeltél
irányjelző útra, hadd reá sütni kegyelmedben a te diadalmad fényét, hogy
megfékezze ellenségeit. Oh légy oltalmazója Magyar hazánknak, nyújts feléje védő
kart, ha küzd ellenséggel, mutasd meg rajta csodás valójában a te segítő
hatalmadat," írta Hevesi Simon pesti rabbi az Egyenlőség hasábjain a gorlicei
győzelem kapcsán 1915 májusában.
A nemzethez tartozás, a nemzettel való egyesülés, a közös áldozatvállalás
koncepciója jelent meg a lapban közvetlenül a hadüzenet követő napokban.
"Összeforrottunk, egybeolvadtunk szívvel-lélekkel, nemzetünkkel. Test vagyunk
az ő testéből, annyira egyek, hogy erről külön is szólni: bántó és sértő volna.
S ha mégis tesszük, csak emlékeztetőül s önmagunk megnyugtatásául: hogy mi, akik
a béke évtizedeiben versenyre keltünk jóban és nemesben környezetünkkel, íme
versenyre szállunk most is velük és felajánljuk lelkesedve ezért a szent
földért, ezért a nagy és nemes nemzetért: az életünket is. Láttunk titeket,
magyar zsidó testvéreim, ott a vonuló csapatok közt, ott a pályaudvarok harci
lármájában: igenis ott mentetek, ahol a helyetek van, harcba a királyért, kinek
jogai alatt lettünk szabad emberek, harcba a nemzetért, mely befogadott, magához
ölelt, otthont adott, földet és levegőt nekünk."
A nemzethűség mellett az Egyenlőség úgy azonosult háborúval és annak
céljaival, mintha a háború zsidó ügyért is zajlana és a központi hatalmak
háborús céljai között az oroszországi zsidókat ért sérelem megtorlása is ott
lett volna. Szembe állították a Monarchia által megtestesített szabadságot és
kultúrát az Oroszországnak tulajdonított elnyomatással és barbársággal:
"Revanche Kisenevért, Homelért, Bialisztokért, revanche a kievi pörökért
és razziákért, halálos éjekért és rettentő napokért, revanche, mely nem a
politika teóriáiból fakadt ki, hanem melyet a felséges élet érlelt lassan,
revanche a rabságban töltött századokért. Ennek a háborúnak tehát mégis a
revanche jegyében játszódott le sok csatája."- írta az Egyenlőség 1914 végén.
Gyakran érte a vád a zsidókat, hogy képtelenek a hősies, önfeláldozó
cselekvésre. Ennek cáfolatára a Makkabeus-szabadságharc példáját használták fel
és egyúttal át is értelmezték azt. A Makkabeus-szabadságharc hősei ebben az
értelemben nem az Örökkévaló utasításait végrehajtó jámbor zsidók, hanem
önfeláldozó harcosok, akiknek utódai a hazáért, a nemzetért a jelenben is
képesek erre:
"Föl kellett támadnia egyre nagyobb mértékben a cselekvő hősiesség
hagyományának, az őskori makkabeus-példának (…)Jobban, mint valaha ünnepeljük a
makkabeus-emlékezetet, mert nem a faji közösség dicsőségének értékeljük, nem
olyan típusnak nézzük, amely csak a zsidóságot illetné, hanem az erkölcsi
hősiesség örök előképének, amely polgárosult emberiség minden tagjának
útmutatója. (…) Azért a magyar zsidók chanuka-ünnepükön szent tanúságot tesznek
arról, hogy az emlékezet lángjait a hazafias eszmék közös oltárán gyújtják föl
és a hősiesség hagyományát magyarokul, más vallású magyarokkal együtt, vérük
közös áldozásában pecsételik meg. Közös eszmény és közös hősiesség: ez
Makkabeus-örökségünk, nekünk magyar zsidóknak!"
Szintén gyakori vád volt a zsidókkal szemben, hogy kibújnak a katonai
szolgálat alól, ezért Egyenlőség már a háború elején felhívást tett közzé,
melyben kérték az olvasók közreműködését, hogy adatokat gyűjthessenek
katonákról, hősi halottak, sebesültekről, kitüntetettekről, testületek,
intézmények munkásságáról a háborús jótékonyság területén.
A háború idején a zsidó közvéleményt leginkább megosztó esemény a
galiciai zsidó menekültek magyarországi megjelenése volt, amit a magyarországi
antiszemita csoportok a zsidók elleni hangulatkeltésre használtak fel. A neológ
elit eleinte inkább menekült volna a problémától, attól tartottak, hogy a
menekültek tömeges megjelenése antiszemita hullámot indíthat el:
"Nálunk Magyarországon szereplésük szerencsére meglehetősen új és nem is
kívánatos, hogy tömeges legyen. Minden tekintetben újonnan fejlődő ország
vagyunk és a javak termelését kell fokozni és szaporítani; közvetítő nélkülük is
van éppen elég"
A galíciai menekültek problémája felvetette a zsidó szolidaritás
kérdését is. Habsburg-Ausztria zsidó elitjének felfogása szerint a menekültek
egyszerre voltak osztrák áldozatok Ausztria háborújában és zsidó testvérek a
bajban. Ezért reagáltak különösen érzékenyen, a magyarországi neológ elit
"érzéketlenségére" a pólisi zsidó menekültek ügyében.
A neológ lap elhárította a vádat, és magyarellenes támadásnak minősítette az
osztrák zsidó lapok szemrehányásait.
"Álljon elő az az antiszemita korifeus, aki ezt a támadást jobban meg tudná
fogalmazni és azt hiszem, hogy azok a keresztény felebarátaink, akik a
zsidókérdésen parazitáskodnak, nagyon meg fognak haragudni a Jüdische Zeitungra,
amiért az ő mesterségükbe belekontárkodott. Ennek a brutális támadásnak, mely
egy húron pendül a többi magyarellenes osztrák lap mostanában felkapott
tónusával, egyetlen adata sem igaz."
A galíciai zsidók problémájának kezelésén keresztül lehet a legjobban
bemutatni a neológ nemzetkoncepciót. A kongresszusi irányzat értelmezésében a
magyar határokon kívül élő zsidó, mivel a birodalom másik felének a lakója
külföldinek, azaz osztrák állampolgárnak (osztrák zsidónak) tekintendő, ezért a
zsidó szolidaritás sem lehet több, "emberiességi" szolidaritásnál, ahogy
Fleischmann Sándor írta az Egyenlőség hasábjain. Mindazonáltal az Egyenlőség és
más neológ szervezetek is gyűjtést rendeztek a menekültek megsegítésére.
"Nem tehetünk róla. Mi a zsidó szolidaritásban nem mehetünk tovább az emberi
szolidaritásnál, és abban, hogy zsidó embertársainkat, bárhol szenvednének is
-támogatjuk, segélyezzük, nem láthatunk soha zsidó-nemzeti szolidaritást."
Szintén a keleti zsidók kapcsán került ismét előtérbe a már világháború
előtt is hirdetett neológ kultúrmissziós stratégia. Ennek a háború idején az
volt a lényege, hogy a remélt győzelem után a magyarországi neológia feladata
lesz a keleti zsidók kulturális felemelése, és megfeleltetése a modern időknek:
"És már szemünk előtt világosan kitűzve az a feladat, hogy
ezen az egész területen, amely tőlünk északra és délre roppant zsidó tömegek
sivatagvándorlásának és bizonytalan hányódásának régiója, a magyar zsidóságnak
kell vezető befolyást gyakorolnia…irányadó zsidóságot fejlettebb kultúrája… és
mindenekfölött biztosítottabb jogállása erre a hivatásra egyenest kötelezik.
Nincs a modern zsidó életnek olyan problémája és olyan típusa, amely a magyar
zsidóság kebelében ki ne alakult volna"-
írta az Egyenlőség 1916-ban.
A neológ középosztálybeli zsidó elit pozícióra Magyarországon a
legveszélyesebbnek az Egyenlőség a cionista mozgalmat tartotta. Attól tartottak,
hogy a zsidó nacionalizmus az antiszemitáknak szolgáltat érveket Ezért
aggasztotta őket cionista mozgalom befolyásának növekedése a keleti zsidók
körében. A keleti zsidók kulturális, politikai, gazdasági felemelésében látták a
leghatásosabb eszközt a cionizmussal szemben. Végeredményben pedig az Egyenlőség
szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a keleti zsidók valamelyik nagy nemzetbe
olvadnának be, így nem szolgálnának bázisul a cionistáknak
"A keleti zsidók nagyrészt német eredetűek. Nyelvük, szokásaik kultúrájuk,
melyet évszázadokon át híven megőriztek, közel állnak a németekéhez. A német
írók legtöbb jelese le van fordítva zsargonra. A német műveltséget az is
előmozdította, hogy sokan az orosz törvények mostohasága miatt kénytelenek
voltak német egyetemeket látogatni. Csináljunk németeket a zsidókból, engedjünk
szabad teret a megindult lengyelesítésnek, vagy felhasználhatnók valami módon a
zsidóság saját, belső erejét felemelésük és felszabadításuk érdekében? Ez a
keleti zsidók kérdésének a részletezett formája."
A háború vége felé az Egyenlőségre, a neológ nemzetkoncepció
megtartásával, leginkább a jelentősen megszaporodott antiszemita támadásokkal
szembeni apologetikus írások voltak a legjellemzőbbek.
Cionista stratégia
A cionizmust, a korai cionista mozgalmat többen többféleképpen próbálták
magyarázni, értelmezni. Laurel Plapp véleménye szerint a német nyelvterületen,
illetve német kulturális közegben született romantikus zsidó nemzeti mozgalom,
elsősorban a német nacionalizmus lenyomata.
Mégis talán Kieval cionizmus definíciója áll hozzám a legközelebb. Szerinte a
cionizmus, nem más, mint a modern zsidó
lázadása saját liberális stratégiája ellen.
Ugyancsak sokan sokféle szempont alapján osztották irányzatokra a korai cionista
mozgalom Daniel A. Porat például politikai, vallásos és kulturális cionistákra
osztja a mozgalmat,
Eliezer Don Yehija politikai és spirituális cionistákat különböztet meg.
Szerinte a politikai cionizmus a zsidó embert hivatott megvédeni az
üldöztetésektől, míg a spirituális cionizmus a judaizmust óvná meg az
eltűnéstől.
Liebman a hagyomány viszonyrendszerében három irányzatra osztotta:
radikális szekuláris cionistákra, konzervatív szekuláris cionistákra és vallásos
cionistákra.
Az első világháborúval kapcsolatos cionista elitstratégia
bemutatására a Magyarországi Cionista Szervezet hivatalos lapja a Zsidó Szemle
legalkalmasabb. A Zsidó Szemle 1910-ben indult
még Magyarországi Cionista Szervezet címmel, amelyet
Bató Lajos, Beregi Benjámin, Hammerschlag Oszkár, Lukács Leo, Richtmann Mózes és
Schönfeld József szerkesztett 1911-től már Zsidó Szemle címmel.
A magyar nemzettel való azonosulás, egybeolvadás helyett a cionista lap a
nemzet, a birodalom, a dinasztia iránti feltétlen lojalitást hirdette.
Álláspontjuk szerint miután a cionista területi aspirációk nem Közép-Európában
voltak, így a zsidó nemzeti érdekek, nem álltak ellentétben a magyar nemzeti
érdekekkel, szemben a többi magyarországi nemzetiség nemzeti törekvéseivel:
"E komoly pillanatban átérezzük azt, hogy a monarchiának egyik
fájós kérdése a nemzetiségi probléma. A sokféle centrifugális törekvés közepette
e monarchiában az uralkodó család képviseli a hatalmas centripetális erőt. Ha
ily hatalmas összekötő kapocs leválik, úgy érezzük, mintha a föld megmozdulna s
földalatti morajt hallanánk. S ha körülnézünk, azt látjuk, hogy minden
nemzetiség kifelé gravitál. Csak a magyarság nem gravitál kifelé. S a zsidóság
sem. Elfogultság vagy gyűlölet elvitathatja, de tény hogy a magyarság s zsidóság
jövője egybe van forradva a négy folyó s három bércnek földjén. S merényletet
követ el az igazság ellen, ki meggyanúsítási célzattal azt meri állítani, hogy a
zsidó fajiság vagy akár nationalitás tudata nem egyezik meg a legintranzigensebb
hazafisággal."
A neológia felől többször érte a cionistákat a hazafiatlanság vádja. A
cionisták szerint a zsidó nemzeti gondolat nem jelent hűtlenséget a nemzet vagy
az állam iránt. A magyar nemzet és a Monarchia iránti elkötelezettségüket a
Zsidó Szemle közvetlenül a hadüzenetet követően kinyilvánította.
"A
cionizmus és a hazaszeretet mindenkor szorosan összefüggött, s harmonikus
egységbe olvadt. Mindenkor éreztük, mivel tartozunk az országnak, melynek
polgárai vagyunk, a hazának, mely fiainak elismert minket. Komoly idők csak
megerősítik kötelességtudatunkat, s megacélozzák az ország szolgálatába
irányított akaratunkat.
A cionista lap is tett közzé felhívást hadikölcsön jegyzésére, bemutatta
a háborúban elesett cionista hősöket, például Dömény Lajost, a mozgalom egyik
vezető személyiségét, aki még 1914-ben elesett az orosz fronton,
ők is támadták Oroszországot és támogatták a háborús célokat.
"A magyar kormány a nemzeti hadikölcsön jegyzésére hívta fel az
országot. Minden magyar állampolgárnak legszentebb kötelessége most, hogy a
saját felesleges tőkéjét az államnak adja eme hadi kölcsön alakjában. E
soraimmal megpendítem az eszmét, hogy országos szervezetünk, valamint összes
egyesületeink a nélkülözhetetlen összegeik erejéig jegyezzenek a kölcsönre",
szólította fel a cionista egyesületeket hadikölcsön jegyzésére a Zsidó Szemle
hasábjain Schönfeld József 1914 novemberében.
A neológ stratégiával szemben a cionisták nem nemzeti zsidóságokban,
hanem össz-zsidóságban gondolkodtak, így ebben a fogalmi keretben a galiciai
zsidókat az össz-zsidó nemzet részeinek tekintendők. A neológok galíciakkal
kapcsolatos eljárását a cionisták árulásnak minősítették:
"Fájdalommal tapasztaljuk a háború egész folyamán, hogy a magyar zsidó
közélet hivatalos szervezeteit a nagy idők igen kicsinyesnek találták. (…) A
külföldi zsidóság már most is úgy tekint a hazai zsidóságra, mint a zsidó
szolidaritás megtagadóira. A külföldi vélemény a zsidóság hivatalos vezetősége
most még előkelő vagy kevésbé előkelő gesztussal napirendre tér, de be kell
következnie az időnek, amikor a hazai zsidóság most még közömbös része
szégyenkezéssel fogja bevallani, hogy megbocsáthatatlan mulasztás történt.
Irodalom
Assmann, Jan
2004 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás
a korai magaskultúrákban. Budapest Atlantisz könyvkiadó.
Don
Yehija, Eliezer
1998 Zionism in
Retrospective. Modern Judaism. 18.3. 1998. 267-276.
Dobszay Tamás – Fónagy
Zoltán
2005 A rendi társadalom utolsó évtizedei. Magyarország története a 19.
században. Szerk. Gergely András. Budapest, Osiris Tankönyvek
Fenyves Katalin
2000 Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe.
Corvina Kiadó, Budapest.
Furseth, Inger – Repstad,
Pal
2006 An Introduction to the Sociology of Religion Classical and
Contemporary Perspectives, Berlington, Ashgate.
Gerő András
2004 Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika
XIX-XX. századi történetébõl. Budapest, Eötvös Kiadó – PolgART Kiadó.
Glässer Norbert – Zima
András
2009a Változatlanság a változásban. A két világháború közötti budapesti
zsidó csoportok önképe a megváltozott kárpát-medencei határok függvényében.
Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2009/1-4. 35-62.
Glässer Norbert – Zima
András
2009b Ráció és vallás. Hagyományracionalizálás és tradicionalitásra való
törekvés a 20. század első felének Magyar nyelvű budapesti zsidó hetilapjaiban.
Korunk III. évf. 7. sz. (2009. július) 89-96.
Glässer Norbert – Zima
András
2009c "A világosság örök forrása". A hagyomány fogalma a zsidó felekezeti
oktatás sajtóvitáiban. Ethnographia 2009 (4) 333-354.
Glässer Norbert – Zima
András
2013
Óbecse polgári arculata. Átmenet a rendi világból a polgári világba a dualizmus
idején. Óbecse a polgárosodás útján. Szerk. Barna Gábor‑ Glässer Norbert – Simon
András – Zima András. Óbecse /in press
Hankiss
Elemér
1991
Nemzetvallás. Monumentumok az első világháborúból. Szerk. Kovács Ákos.
Budapest: Corvina. 64–90.
Hase, Thomas
2001 Zivilreligion. Religionswissenschaftliche Überlegungen zu einem
theoretischen Konzept am Beispiel der USA. Würzburg: Ergon Verlag.
Jelinek, Yeshayahu A.
2007 The Carpathian Diaspora The Jews of Subcarpathian Rus’ and Munkachevo,
1848-1948. East European Monographs. Columbia University Press, New York.
Kieval,
Hillel J.
2000
Languages of Community. The Jewish Experience in the Czech Lands. University
of California Press. Berkely, Los Angeles, London 2000.
1992
Tradition, Judaism, and Jewish Religion in
Contemporary Israeli Society. The Uses of Tradition. Jewish Continuity in
the Modern Era. Edited by Jack Wertheimer. New York, Jerusalem: The Jewish
Theological Seminary of America. 411-427.
Meyer,
Michael A.
2004
Two Persistent Tensions within Wissenschaft des Judentums.
Modern
Judaism
Vol. 24,
No. 2. 105-119.
Plapp,
Laurel,
2008 Zionism
and Revlolution in European Jewish Literature. Routledge. Taylor & Francis
Group. London-New York.
Porat, Dan A.
2006 The Nation Revised: Teaching the Jewish Past in the Zionist Present.
Jewish Social Studies: History, Culture, Society n.s., 13, no. 1 (Fall
2006): 59-86.
Rozenblit Marsha L.
2001 Reconstructing a National Identity. The Jews of Habsburg
Austria during World War I. Oxford University Press.
Rüssen, Jörn
1999 A
történelem retorikája. A kultúra narratívái. Szerk.: Thomka Beáta.
Budapest, Kijárat kiadó. 39-50
Seton-Watson,
Robert W. (Scotus Viator)
1908
Racial Problems in Hungary.
Constable & Co. London
Scheider, Rolf
1987 Civil Religion. Die religiöse Dimension der politischen Kultur.
Gütersloh, Gütersloher Verlagshaus.
Stein,
Sarah A.
2004
Making
Jews Modern The Yiddish and Ladino Press in the Russian and Ottoman Empires.
Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis
pl. Rozenblit
2001. 8.; Seton-Watson
(ScotusViator). 1908 stb.; ellenpéldaként viszont lásd Jelinek
2007.
Egyenlőség, 1915. március 28./ 15.
Fabó Bertalan: A lengyel zsidó
Egyenlőség, 1915. július 4./ 10-11. Fleischmann Sándor: Támadás a magyar
zsidóság ellen.
Egyenlőség, 1916. április 16./
5-6. Mezei Ernő: Magyar missziók, zsidó missziók
Zsidó Szemle,
1914. július 1./ 1. Judaeus Pencion: Ferenc Ferdinánd trónörökös.
Zsidó Szemle, 914.
augusztus 2./ 2. Háború küszöbén
|