Tanulmányom diskurzuselemzés, első világháborúval kapcsolatos modernizáló zsidó intézmények mögött álló elitstratégiákat hasonlítok össze felekezeti sajtóforrások alapján. Megkísérlem bemutatni, hogy a magyarországi modernizáló zsidó irányzatok (cionisták és neológok) hogyan merítettek a történelemmé átalakított zsidó hagyományból, amikor egy 20. századi európai háborúban kellett a többségi társadalomhoz, államhoz, nemzethez vagy a dinasztiához való hűségüket bizonyítani. A forrásokon keresztül modellezni lehet az említett zsidó csoportok eltérő nemzet-felfogását, a hagyományhoz, más zsidó csoportokhoz való viszonyát. Természetesen itt csak elitstratégiákról beszélhetünk, a forrásokból nem lehet következtetni a visszacsatolásra, az olvasó véleményére.

Kulturális emlékezet és nemzetvallás

Tanulmányom fogalmi keretének egyik kulcsfogalma a kulturális emlékezet, mely mindig közösséghez között, intézmények által fenntartott, és aminek keretében a tényszerű múltat emlékezetes múlttá alakítják. Ilyen értelemben ez szelekciós és értelemadással járó folyamat. A kommunikációban artikulálódó nemzedéki emlékezet mellett a közösség eredetét, múltját a megalapozó emlékezet foglalja magába, vonatkozzon az akár az abszolút vagy a történeti múltra. Esetünkben a vallási emlékezet és a történeti tudat egyaránt részét képezi a megalapozó emlékezetnek. A kulturális emlékezet fogalma ebben az összefüggésben Maurice Halbwachstól ered, melyet később Jan Assmann magyarázott újra. A kulturális emlékezetet azonban közösségnek ápolnia kell, az emlékezésre rá kell segíteni. Ezt a rásegítést hívják mnemotechnikának,[1] ami lehet egy közösségi ünnep, vagy a történetírásnak az elbeszélő, narratív válfaja, ahol a múlt felidézésére a jelen orientálása miatt kerül sor, és az elbeszélés, a történeti tudat alapműveleteként jelenik meg. [2]

Tanulmányom másik kulcsfogalma a nemzetvallás, mely Hankiss Elemér révén az amerikai szakirodalom civil religion fogalmának európai, közép-európai kontextusba ágyazásából ered. [3] Robert N. Bellah a civil vallás fogalmát Rousseau-tól eredezteti, miszerint minden társadalomnak szüksége van egy tisztán civil hitre. Bellah-nál a civil vallás nem más, mint a vallás helyébe lépő modern alternatíva, amelyet a modern társadalom tölt meg tartalommal. A civil vallás, vallásos hitek, jelképek és rítusok összessége. Ezek transzcendens dimenzióba helyeződnek és történelmi tapasztalatban gyökereznek. Funkciója szerint legitimál, integrál és megoszt. A nemzeti történelem jelentőségteljesnek nyilvánított, kiragadott eseményeire alapoz. Ezeket értelmezi (át) a mindenkori jelen törekvéseinek függvényében, s önti normatív keretbe. [4]

A nemzetvallást Gerő András a szimbolikus politika keretében értelmezi. A szimbolikus politika a "reálpolitika" (érdekpolitika, hatalompolitika, gazdaságpolitika, társadalompolitika stb.) meglévő hatalmi konstellációval szembeni alternatív történelmet, a "reálpolitikai" hatalmi interpretációval szemben spirituális hatalmat képezhet. [5]

A 19. században megjelenő nemzeteszme és a nemzeti hagyományok keretében a szimbolikus politika részeként feltűnő nemzetvallás – a társadalom tisztán szekuláris civil vallása – abban az értelemben immanens vallás, hogy az adott népcsoport saját történetét, múltját, jelenét vagy jövőjét teszi a hit tárgyává vagy forrásává, ami által az evilágit szakralizálja, s ily módon hozza létre a vallási strukturális mintákat követő szekuláris vallást. [6] Funkciója a modernizálódó társadalom rendi, vallási és testületi törésvonalainak áthidalása, felülírása volt. [7] A nemzetvallás, mint jelenség a kulturális emlékezet közegébe ágyazódik, működését ennek sajátosságai határozták meg. Rítusai pedig a rendi és vallási ünnepben gyökereztek, nyelvezeteként a Szentírás és a liturgia általánosan ismert fogalmai szolgáltak. [8]

Zsidó irányzatok a hagyomány viszonyrendszerében

A hagyományhoz való viszonyulás alapján a modern kori európai zsidóságon belül – tudományos konstrukcióként – különböző zsidó csoportok határozhatok meg. A tradicionalitáshoz való viszonyulás alapján tradicionalitásra törekvő és tudatosan modernizáló közösségek vázolhatók fel. Ezekre azonban csupán gyűjtőfogalmakként szabad tekinteni. A tudatosan modernizáló csoportok közé a 19. századtól kezdődően a német reformirányzatoktól a magyarországi neológián (kongresszusi irányzaton) át a cionizmus szekuláris és vallásos megnyilvánulási formáig számos jelenség sorolható be. A tradicionalitásra törekvő közösségek palettáján a galíciai és északkelet-magyarországi chasszid irányzatoktól a cseh-morva gyökerű pozsonyi ortodoxián át, a német neo-ortodox hatás alatt álló városi zsidóságig terjedő közösségek helyezhetők el. A tudatosan modernizáló csoport ugyanakkor a nemzeteszméhez való viszonyulás mentén tovább bontható. Amíg a Magyarországon neológnak hívott újító irányzat az uralkodó nemzet nemzetkoncepciójához, nemzetvallásához igazodott, addig a cionista mozgalom az állam iránti lojalitás megtartásával zsidó nemzetkoncepciót ápolt. [9]

Maskil zsidó történeti tudat

A zsidó "hagyományok" és a modern zsidó "kultúra" értelmezése a fenti tudatosan modernizáló törekvések keretében kulturális modellként megjelenő Wissenschaft des Judentums irányzatai által mutatható be szemléletesen. A 19. századi német nyelvterületen kibontakozó új zsidó tudományosságra Meyer az új elit vallási szövegek gyökeres újraértelmezésére formált igényének legitimálójaként tekint, amelynek keretében a vallási kánon megváltoztatásához külső, történelmi ismeretekre támaszkodtak. Az új zsidó tudományosság értelmező elitje különbséget tett a régi Tóra-tanulás és a kritikai tanulmányok között. A magyarországi tudatosan modernizáló zsidóságra is hatással lévő Wissenschaft des Judentums-nak szánt szerep, s ennek függvényében a "hagyomány" és a "kultúra" megítélése is – Meyer szerint – két irányvonalra osztható. Zacharias Frankel és Abraham Geiger a vallási, befelé irányuló, közösségre összpontosító törekvéseket testesítette meg, a Wissenschaftot a múlthoz tartozóként aposztrofált tradicionális zsidó tanulmányokkal egyenértékűnek tekintették. Ezen új zsidó tudományosság célja – Frankel megfogalmazásában – a zsidóság kötődésének erősítése volt saját vallási múltjához. [10] Ismar Elbogen megközelítésében pedig messianisztikus szerepet kapott, és univerzalista erkölcsi misszióba illeszkedett. A szekularizáló irányzat közösségen belül kisebbségben lévő képviselői – Leopold Zunz, Isaac Marcus Jost és Moritz Steinschneider – viszont a zsidó tudomány, vallásosságtól és teológiától való elválasztását, a történetíráshoz és az akadémiai tudományossághoz való közelítését szorgalmazták. Jost megfogalmazásában a vallásos hit leláncolja a történészt, a valódi kritikai módszerek érdekében ezért meg kell szabadulni tőle, Zunz pedig a kompromisszummentes függetlenséget és akadémiai tudományos szabadságot kérte számon. Zunz megfogalmazásában viszont kizárólag a Wissenschaft művelése nyújthatott védelmet olyan aberrációk ellen mint a babona, a betűhűséghez való merev ragaszkodás és a kabbalisztikus hóbort. Amíg az előbbi a zsidó hagyomány modern nyugat-európai kultúra keretében történő újraértelmezését a vallási közösség szolgálatába állította, addig az utóbbi ugyanennek hagyományracionalizáló, vallástól független kulturális újraértelmezését célozza meg a modern szekuláris akadémiai tudományosság jegyében. A tudatosan modernizáló zsidó tudományosságon belül – amely hatását Magyarországon az Országos Rabbiképző Intézeten, a Magyar Zsidó Szemlén és többek között Kaufmann Dávid munkásságán keresztül éreztette – az új diszciplína célja mentén is eltért a "hagyományhoz" és "kultúrához" való viszonyulás. Frankel a Monatsschrift für Geschichte und Wissenschaft des Judentums hasábjain a Wissenschaftot a judaizmus lelkének és a zsidó egység gyújtópontjának tekintette, amely a vallás megértésének tiszta formáját képezte. A Wissenschaft az értelmezésében megjelenő "hagyományhoz" a történeti korszakolás mentén eltérően viszonyult. A Tóra és az ókori források autoritását fenntartva a középkori és koraújkori rabbinikus hagyomány kritikáját fogalmazta meg, amely lehetővé tette a vallási megalapozó emlékezet új közösségi aspirációk függvényében történő – terjesztendő "kultúra" által fémjelzett – modern igényekkel való összehangolását. [11]

Nemzetkoncepciók Magyarországon a 19-20. század folyamán

A Wissenschaft történelemszemléletének lényeges eleme volt, hogy a kiűzetéssel a zsidóság népi jellemvonásait elvesztette és abba a nemzetbe kell beolvadnia, azzal a nemzettel kell eggyé válnia, ahol éppen él. Európa tudatosan modernizáló elitcsoportjai, tehát mindig a befogadó állam uralkodó nemzetkoncepcióját adaptálták. Ebből a szempontból válik érdekessé, hogy Magyarországon melyik volt az a nemzetfelfogás, amelyhez a magyarországi maszkiloknak igazodniuk kellett. A 19-20. század folyamán Magyarországon három nemzetfelfogás volt egyszerre jelen. A "Hungarus", a nyelvi-kulturális alapokon nyugvó és az etnicista. A "Hungarus" nemzetkoncepció a rendi felfogásból gyökerezett, és a Magyar Korona Országaiban (Regnum Hungarorum) használt natio Hungarica kifejezésből eredt. A natio Hungarica etnikai, vallási hátteret figyelmen kívül hagyó nemesi nemzetet jelölt. Ezen alapult a "Hungarus" tudat, amely a reformkorban a rendi, később nemzetiségi szakadékok áthidalására használt nemzetkoncepcióként jelent meg. A nyelvi-kulturális alapú nemzettudat az elsajátítható nyelv és kultúra mentén szabta meg a magyar nemzethez tartozás kritériumait. A harmadik nemzetkoncepció azt etnicista, a beleszületés, a származás alapján húzta meg a nemzeti csoporthatárt. Az 1844-es nyelvtörvénnyel a nyelvi alapú nemzetkoncepció maradt kizárólag a főáramban, és így ezt a felfogást kellett a magyarországi maszkil elitcsoportoknak is adaptálniuk. A nyelvkérdés, magyar nyelv hivatalossá tétele, szembeállította a liberális magyar nemesi elitet a nemzetiségi elit csoportokkal. Amíg a latin volt a hivatalos nyelv, a Regnum Hungarorum egyik etnikai közösségének nyelve sem volt kiváltságos helyzetben. Viszont egy 1842-es felmérés szerint a Magyar Korona területén élő népesség mindössze 37%-ának volt magyar az anyanyelve, ezért a magyar liberális politikai elit a nem magyar anyanyelvűek asszimilációját tűzte ki célul. A 19. század elején a fontosabb városi központok, így Pest-Buda nyelve is a német volt, ezekben a városokban a magyart a vidék nyelveként tartották számon. [12] Fenyves Katalin az asszimilációs stratégiákat vizsgálva az elitek körében meginduló magyar nyelvre váltás szempontjából országos jelentőségűnek az 1859-iki pátens megjelenését tekinti. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a felvilágosult műveltség, egyes területeken a tudományosság és a világirodalom meghatározó nyelveként a felsőközéposztály körében ne maradt volna meg az irodalmi német. [13] A 19. század második felében az asszimilatív nemzetkoncepcióba illeszkedő elitek körében a magyar elsősorban a magánérintkezés nyelveként vált fontossá. [14]

Viszont már eleve az a szó, hogy "Magyarország" vagy az, hogy "magyar" többnyire nem ugyan azt jelentette, a magyar nyelvű olvasóközönség és az Osztrák-Magyar Monarchiával ezen belül Magyarországgal foglalkozó nem-magyar nyelvű szerzők számára. A Monarchiával és ezen belül Magyarországgal foglalkozó nem-magyar nyelvű történeti diskurzus különbséget tett "hungarusok" és "magyarok" között. A "magyarok", mint egy etnikai közösség tagjai, a "hungarusok", mint a Regnum Hungarorum, politikai entitás alattvalói jelentek meg. A korszakkal és a Monarchiával foglalkozó angol nyelvű szakirodalom "Hungary"-nek hívja a Regnum Hungarorum egészét, a "Hungarians" elnevezés a korona alattvalóira utal, míg a "Magyars" kifejezés a magyarul beszélők közösségét jelöli. [15]

A fővárosi zsidó sajtó, mint forrás

Sarah Abrevaya Stein szerint a zsidó sajtó egyszerre volt a változás megnyilvánulása és szerkezete a modern kori zsidóság köreiben. [16] A vizsgált neológ és cionista magyar nyelvű sajtóviták többek között olyan kérdéseket is felvetettek és megválaszoltak eltérő stratégiák mentén, mint a vallási szöveg, a hagyomány, a kultúra, a történelem, nemzeti gondolat 19–20. századi kérdésköre. Ezek a témám szempontjából fontos polémiák ugyanakkor – réteglapokról lévén szó –, a lapok mögött álló fővárosi központú intézményekhez, illetve mozgalomhoz kötődtek, valamint a lap mögött álló alapítói, támogatói, szerkesztői es hírlapírói elitnek a magyar nyelvű nyilvánosság irányába megfogalmazott látásmódját, problémafelvetését és törekveseit tükrözték. A sajtóvitákból rekonstruált stratégiák így elsősorban modell-jellegűek, és a modernizálódó zsidó csoportkultúrák elitek által elérendőnek tekintett képet tükrözik, amely azonban élesen nem választható el a különböző közösségek igényeitől és törekvéseitől. [17]

Neológ stratégia az első világháborúban

Marsha Rozenblit szerint a maszkil zsidók kollektív tudata a Monarchia osztrák és magyar részében jelentős eltéréseket mutatott. Szerinte Habsburg-Ausztriában a zsidók csoporttudata három pilléren nyugodott: osztrákok voltak politikai, németek, csehek, lengyelek kulturális és zsidók etnikai és vallási alapon. Habsburg-Ausztria politikai, dinasztikus elvek mentén szerveződött, és így a Monarchia osztrák részében nem létezett állami szinten megjelenített nacionalizmus sem etnikai, sem nyelvi-kulturális értelemben. Ausztria zsidó polgárai úgy tudtak lojálisak maradni az államhoz, hogy nem kellett egyetlen nemzeti identitással sem azonosulniuk. [18] Habsburg-Ausztriával szemben a főáramban lévő magyar politikai elit Magyarországot nemzetállamként határozta meg, és elvárta zsidó lakosaitól, hogy az uralkodó magyar, nyelvi-kulturális alapú nemzetkoncepciót adaptálják.

Az első világháborúval kapcsolatos neológ elitstratégiát a PIH-hez [19] közelálló, de sokszor a hivatalos hitközségi állásponttól eltérő véleményeket megfogalmazó Egyenlőség című hetilapon keresztül próbálom meg modellezni.

A magyar nemzetvallás adaptálása nem jelentette azt, hogy a neológ lap átvette volna függetlenségi diskurzust, vagy kossuthi alapon vitatta volna az uralkodó legitimitását. Az Egyenlőség az uralkodónak és a Dinasztiának tulajdonította a Monarchia népei és felekezetei közötti béke fennmaradását, a Dinasztiát egy olyan nemzetek és vallások fölötti intézménynek látatta, mely egyedül hivatott a Birodalom egységének megőrzésére. A neológ lap a királyi család egyes szereplőit a magyar nemzetvallásba illesztette be. Ebben a fogalmi keretben értelmezhető a szarajevói merénylet után íródott gyászkeretes vezércikk is.

"Nincs a magyar Izraelnek temploma, melyben gyászzsolozsmák ne hangzanának most el a birodalom büszke reményének, a trónörökösnek hirtelen elvesztése miatt. Messzire látható hatalmas cédrus volt a Libanon tetején és ledöntötték, ó, gonosz gyilkos kezek." [20]

Ugyanakkor a magyar nemzetvallás adaptációjának mintájaként mutatható be, a zsidó hagyományban meglévő koronás főért mondott ima, illetve áldás átértelmezése és nemzeti retorikába ültetése.

"Hozzád fohászkodtunk a harcok küszöbén: Örökkévaló Isten. Hadak Ura, ki erőt adsz a népnek. Benned bíztanak őseink régidőben és te Mentővárunk voltál. Légy velünk is igaz ügyünkben. Áldd meg Királyunkat, kit Mózesként rendeltél irányjelző útra, hadd reá sütni kegyelmedben a te diadalmad fényét, hogy megfékezze ellenségeit. Oh légy oltalmazója Magyar hazánknak, nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel, mutasd meg rajta csodás valójában a te segítő hatalmadat," írta Hevesi Simon pesti rabbi az Egyenlőség hasábjain a gorlicei győzelem kapcsán 1915 májusában. [21]

A nemzethez tartozás, a nemzettel való egyesülés, a közös áldozatvállalás koncepciója jelent meg a lapban közvetlenül a hadüzenet követő napokban.

"Összeforrottunk, egybeolvadtunk szívvel-lélekkel, nemzetünkkel. Test vagyunk az ő testéből, annyira egyek, hogy erről külön is szólni: bántó és sértő volna. S ha mégis tesszük, csak emlékeztetőül s önmagunk megnyugtatásául: hogy mi, akik a béke évtizedeiben versenyre keltünk jóban és nemesben környezetünkkel, íme versenyre szállunk most is velük és felajánljuk lelkesedve ezért a szent földért, ezért a nagy és nemes nemzetért: az életünket is. Láttunk titeket, magyar zsidó testvéreim, ott a vonuló csapatok közt, ott a pályaudvarok harci lármájában: igenis ott mentetek, ahol a helyetek van, harcba a királyért, kinek jogai alatt lettünk szabad emberek, harcba a nemzetért, mely befogadott, magához ölelt, otthont adott, földet és levegőt nekünk." [22]

A nemzethűség mellett az Egyenlőség úgy azonosult háborúval és annak céljaival, mintha a háború zsidó ügyért is zajlana és a központi hatalmak háborús céljai között az oroszországi zsidókat ért sérelem megtorlása is ott lett volna. Szembe állították a Monarchia által megtestesített szabadságot és kultúrát az Oroszországnak tulajdonított elnyomatással és barbársággal:

"Revanche Kisenevért, Homelért, Bialisztokért, revanche a kievi pörökért és razziákért, halálos éjekért és rettentő napokért, revanche, mely nem a politika teóriáiból fakadt ki, hanem melyet a felséges élet érlelt lassan, revanche a rabságban töltött századokért. Ennek a háborúnak tehát mégis a revanche jegyében játszódott le sok csatája."- írta az Egyenlőség 1914 végén. [23]

Gyakran érte a vád a zsidókat, hogy képtelenek a hősies, önfeláldozó cselekvésre. Ennek cáfolatára a Makkabeus-szabadságharc példáját használták fel és egyúttal át is értelmezték azt. A Makkabeus-szabadságharc hősei ebben az értelemben nem az Örökkévaló utasításait végrehajtó jámbor zsidók, hanem önfeláldozó harcosok, akiknek utódai a hazáért, a nemzetért a jelenben is képesek erre:

"Föl kellett támadnia egyre nagyobb mértékben a cselekvő hősiesség hagyományának, az őskori makkabeus-példának (…)Jobban, mint valaha ünnepeljük a makkabeus-emlékezetet, mert nem a faji közösség dicsőségének értékeljük, nem olyan típusnak nézzük, amely csak a zsidóságot illetné, hanem az erkölcsi hősiesség örök előképének, amely polgárosult emberiség minden tagjának útmutatója. (…) Azért a magyar zsidók chanuka-ünnepükön szent tanúságot tesznek arról, hogy az emlékezet lángjait a hazafias eszmék közös oltárán gyújtják föl és a hősiesség hagyományát magyarokul, más vallású magyarokkal együtt, vérük közös áldozásában pecsételik meg. Közös eszmény és közös hősiesség: ez Makkabeus-örökségünk, nekünk magyar zsidóknak!" [24]

Szintén gyakori vád volt a zsidókkal szemben, hogy kibújnak a katonai szolgálat alól, ezért Egyenlőség már a háború elején felhívást tett közzé, melyben kérték az olvasók közreműködését, hogy adatokat gyűjthessenek katonákról, hősi halottak, sebesültekről, kitüntetettekről, testületek, intézmények munkásságáról a háborús jótékonyság területén.

A háború idején a zsidó közvéleményt leginkább megosztó esemény a galiciai zsidó menekültek magyarországi megjelenése volt, amit a magyarországi antiszemita csoportok a zsidók elleni hangulatkeltésre használtak fel. A neológ elit eleinte inkább menekült volna a problémától, attól tartottak, hogy a menekültek tömeges megjelenése antiszemita hullámot indíthat el:

"Nálunk Magyarországon szereplésük szerencsére meglehetősen új és nem is kívánatos, hogy tömeges legyen. Minden tekintetben újonnan fejlődő ország vagyunk és a javak termelését kell fokozni és szaporítani; közvetítő nélkülük is van éppen elég" [25]

A galíciai menekültek problémája felvetette a zsidó szolidaritás kérdését is. Habsburg-Ausztria zsidó elitjének felfogása szerint a menekültek egyszerre voltak osztrák áldozatok Ausztria háborújában és zsidó testvérek a bajban. Ezért reagáltak különösen érzékenyen, a magyarországi neológ elit "érzéketlenségére" a pólisi zsidó menekültek ügyében. [26] A neológ lap elhárította a vádat, és magyarellenes támadásnak minősítette az osztrák zsidó lapok szemrehányásait.

"Álljon elő az az antiszemita korifeus, aki ezt a támadást jobban meg tudná fogalmazni és azt hiszem, hogy azok a keresztény felebarátaink, akik a zsidókérdésen parazitáskodnak, nagyon meg fognak haragudni a Jüdische Zeitungra, amiért az ő mesterségükbe belekontárkodott. Ennek a brutális támadásnak, mely egy húron pendül a többi magyarellenes osztrák lap mostanában felkapott tónusával, egyetlen adata sem igaz." [27]

A galíciai zsidók problémájának kezelésén keresztül lehet a legjobban bemutatni a neológ nemzetkoncepciót. A kongresszusi irányzat értelmezésében a magyar határokon kívül élő zsidó, mivel a birodalom másik felének a lakója külföldinek, azaz osztrák állampolgárnak (osztrák zsidónak) tekintendő, ezért a zsidó szolidaritás sem lehet több, "emberiességi" szolidaritásnál, ahogy Fleischmann Sándor írta az Egyenlőség hasábjain. Mindazonáltal az Egyenlőség és más neológ szervezetek is gyűjtést rendeztek a menekültek megsegítésére.

"Nem tehetünk róla. Mi a zsidó szolidaritásban nem mehetünk tovább az emberi szolidaritásnál, és abban, hogy zsidó embertársainkat, bárhol szenvednének is -támogatjuk, segélyezzük, nem láthatunk soha zsidó-nemzeti szolidaritást." [28]

Szintén a keleti zsidók kapcsán került ismét előtérbe a már világháború előtt is hirdetett neológ kultúrmissziós stratégia. Ennek a háború idején az volt a lényege, hogy a remélt győzelem után a magyarországi neológia feladata lesz a keleti zsidók kulturális felemelése, és megfeleltetése a modern időknek:

"És már szemünk előtt világosan kitűzve az a feladat, hogy ezen az egész területen, amely tőlünk északra és délre roppant zsidó tömegek sivatagvándorlásának és bizonytalan hányódásának régiója, a magyar zsidóságnak kell vezető befolyást gyakorolnia…irányadó zsidóságot fejlettebb kultúrája… és mindenekfölött biztosítottabb jogállása erre a hivatásra egyenest kötelezik. Nincs a modern zsidó életnek olyan problémája és olyan típusa, amely a magyar zsidóság kebelében ki ne alakult volna" [29]- írta az Egyenlőség 1916-ban.

A neológ középosztálybeli zsidó elit pozícióra Magyarországon a legveszélyesebbnek az Egyenlőség a cionista mozgalmat tartotta. Attól tartottak, hogy a zsidó nacionalizmus az antiszemitáknak szolgáltat érveket Ezért aggasztotta őket cionista mozgalom befolyásának növekedése a keleti zsidók körében. A keleti zsidók kulturális, politikai, gazdasági felemelésében látták a leghatásosabb eszközt a cionizmussal szemben. Végeredményben pedig az Egyenlőség szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a keleti zsidók valamelyik nagy nemzetbe olvadnának be, így nem szolgálnának bázisul a cionistáknak

"A keleti zsidók nagyrészt német eredetűek. Nyelvük, szokásaik kultúrájuk, melyet évszázadokon át híven megőriztek, közel állnak a németekéhez. A német írók legtöbb jelese le van fordítva zsargonra. A német műveltséget az is előmozdította, hogy sokan az orosz törvények mostohasága miatt kénytelenek voltak német egyetemeket látogatni. Csináljunk németeket a zsidókból, engedjünk szabad teret a megindult lengyelesítésnek, vagy felhasználhatnók valami módon a zsidóság saját, belső erejét felemelésük és felszabadításuk érdekében? Ez a keleti zsidók kérdésének a részletezett formája." [30]

A háború vége felé az Egyenlőségre, a neológ nemzetkoncepció megtartásával, leginkább a jelentősen megszaporodott antiszemita támadásokkal szembeni apologetikus írások voltak a legjellemzőbbek.

Cionista stratégia

A cionizmust, a korai cionista mozgalmat többen többféleképpen próbálták magyarázni, értelmezni. Laurel Plapp véleménye szerint a német nyelvterületen, illetve német kulturális közegben született romantikus zsidó nemzeti mozgalom, elsősorban a német nacionalizmus lenyomata. [31] Mégis talán Kieval cionizmus definíciója áll hozzám a legközelebb. Szerinte a cionizmus, nem más, mint a modern zsidó [32] lázadása saját liberális stratégiája ellen. [33] Ugyancsak sokan sokféle szempont alapján osztották irányzatokra a korai cionista mozgalom Daniel A. Porat például politikai, vallásos és kulturális cionistákra osztja a mozgalmat, [34] Eliezer Don Yehija politikai és spirituális cionistákat különböztet meg. Szerinte a politikai cionizmus a zsidó embert hivatott megvédeni az üldöztetésektől, míg a spirituális cionizmus a judaizmust óvná meg az eltűnéstől. [35] Liebman a hagyomány viszonyrendszerében három irányzatra osztotta: radikális szekuláris cionistákra, konzervatív szekuláris cionistákra és vallásos cionistákra. [36]

Az első világháborúval kapcsolatos cionista elitstratégia bemutatására a Magyarországi Cionista Szervezet hivatalos lapja a Zsidó Szemle legalkalmasabb. A Zsidó Szemle 1910-ben indult még Magyarországi Cionista Szervezet címmel, amelyet Bató Lajos, Beregi Benjámin, Hammerschlag Oszkár, Lukács Leo, Richtmann Mózes és Schönfeld József szerkesztett 1911-től már Zsidó Szemle címmel.

A magyar nemzettel való azonosulás, egybeolvadás helyett a cionista lap a nemzet, a birodalom, a dinasztia iránti feltétlen lojalitást hirdette. Álláspontjuk szerint miután a cionista területi aspirációk nem Közép-Európában voltak, így a zsidó nemzeti érdekek, nem álltak ellentétben a magyar nemzeti érdekekkel, szemben a többi magyarországi nemzetiség nemzeti törekvéseivel:

"E komoly pillanatban átérezzük azt, hogy a monarchiának egyik fájós kérdése a nemzetiségi probléma. A sokféle centrifugális törekvés közepette e monarchiában az uralkodó család képviseli a hatalmas centripetális erőt. Ha ily hatalmas összekötő kapocs leválik, úgy érezzük, mintha a föld megmozdulna s földalatti morajt hallanánk. S ha körülnézünk, azt látjuk, hogy minden nemzetiség kifelé gravitál. Csak a magyarság nem gravitál kifelé. S a zsidóság sem. Elfogultság vagy gyűlölet elvitathatja, de tény hogy a magyarság s zsidóság jövője egybe van forradva a négy folyó s három bércnek földjén. S merényletet követ el az igazság ellen, ki meggyanúsítási célzattal azt meri állítani, hogy a zsidó fajiság vagy akár nationalitás tudata nem egyezik meg a legintranzigensebb hazafisággal." [37]

A neológia felől többször érte a cionistákat a hazafiatlanság vádja. A cionisták szerint a zsidó nemzeti gondolat nem jelent hűtlenséget a nemzet vagy az állam iránt. A magyar nemzet és a Monarchia iránti elkötelezettségüket a Zsidó Szemle közvetlenül a hadüzenetet követően kinyilvánította.

"A cionizmus és a hazaszeretet mindenkor szorosan összefüggött, s harmonikus egységbe olvadt. Mindenkor éreztük, mivel tartozunk az országnak, melynek polgárai vagyunk, a hazának, mely fiainak elismert minket. Komoly idők csak megerősítik kötelességtudatunkat, s megacélozzák az ország szolgálatába irányított akaratunkat. [38]

A cionista lap is tett közzé felhívást hadikölcsön jegyzésére, bemutatta a háborúban elesett cionista hősöket, például Dömény Lajost, a mozgalom egyik vezető személyiségét, aki még 1914-ben elesett az orosz fronton, [39] ők is támadták Oroszországot és támogatták a háborús célokat.

"A magyar kormány a nemzeti hadikölcsön jegyzésére hívta fel az országot. Minden magyar állampolgárnak legszentebb kötelessége most, hogy a saját felesleges tőkéjét az államnak adja eme hadi kölcsön alakjában. E soraimmal megpendítem az eszmét, hogy országos szervezetünk, valamint összes egyesületeink a nélkülözhetetlen összegeik erejéig jegyezzenek a kölcsönre", szólította fel a cionista egyesületeket hadikölcsön jegyzésére a Zsidó Szemle hasábjain Schönfeld József 1914 novemberében. [40]

A neológ stratégiával szemben a cionisták nem nemzeti zsidóságokban, hanem össz-zsidóságban gondolkodtak, így ebben a fogalmi keretben a galiciai zsidókat az össz-zsidó nemzet részeinek tekintendők. A neológok galíciakkal kapcsolatos eljárását a cionisták árulásnak minősítették:

"Fájdalommal tapasztaljuk a háború egész folyamán, hogy a magyar zsidó közélet hivatalos szervezeteit a nagy idők igen kicsinyesnek találták. (…) A külföldi zsidóság már most is úgy tekint a hazai zsidóságra, mint a zsidó szolidaritás megtagadóira. A külföldi vélemény a zsidóság hivatalos vezetősége most még előkelő vagy kevésbé előkelő gesztussal napirendre tér, de be kell következnie az időnek, amikor a hazai zsidóság most még közömbös része szégyenkezéssel fogja bevallani, hogy megbocsáthatatlan mulasztás történt. [41]

Irodalom

Assmann, Jan

2004      A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest Atlantisz könyvkiadó.

Don Yehija, Eliezer

1998       Zionism in Retrospective. Modern Judaism. 18.3. 1998. 267-276.

Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán

2005      A rendi társadalom utolsó évtizedei. Magyarország története a 19. században. Szerk. Gergely András. Budapest, Osiris Tankönyvek

Fenyves Katalin

2000      Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe. Corvina Kiadó, Budapest.

Furseth, Inger – Repstad, Pal

2006      An Introduction to the Sociology of Religion Classical and Contemporary Perspectives, Berlington, Ashgate.

Gerő András

2004      Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX-XX. századi történetébõl. Budapest, Eötvös Kiadó – PolgART Kiadó.

Glässer Norbert – Zima András

2009a     Változatlanság a változásban. A két világháború közötti budapesti zsidó csoportok önképe a megváltozott kárpát-medencei határok függvényében. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2009/1-4. 35-62.

Glässer Norbert – Zima András

2009b    Ráció és vallás. Hagyományracionalizálás és tradicionalitásra való törekvés a 20. század első felének Magyar nyelvű budapesti zsidó hetilapjaiban. Korunk III. évf. 7. sz. (2009. július) 89-96.

Glässer Norbert – Zima András

2009c     "A világosság örök forrása". A hagyomány fogalma a zsidó felekezeti oktatás sajtóvitáiban. Ethnographia 2009 (4) 333-354.

Glässer Norbert – Zima András

2013      Óbecse polgári arculata. Átmenet a rendi világból a polgári világba a dualizmus idején. Óbecse a polgárosodás útján. Szerk. Barna Gábor‑ Glässer Norbert – Simon András – Zima András. Óbecse /in press

Hankiss Elemér

1991      Nemzetvallás. Monumentumok az első világháborúból. Szerk. Kovács Ákos. Budapest: Corvina. 64–90.

Hase, Thomas

2001      Zivilreligion. Religionswissenschaftliche Überlegungen zu einem theoretischen Konzept am Beispiel der USA. Würzburg: Ergon Verlag.

Jelinek, Yeshayahu A.

2007      The Carpathian Diaspora The Jews of Subcarpathian Rus’ and Munkachevo, 1848-1948. East European Monographs. Columbia University Press, New York.

Kieval, Hillel J.

2000       Languages of Community. The Jewish Experience in the Czech Lands. University of California Press. Berkely, Los Angeles, London 2000.

1992       Tradition, Judaism, and Jewish Religion in Contemporary Israeli Society. The Uses of Tradition. Jewish Continuity in the Modern Era. Edited by Jack Wertheimer. New York, Jerusalem: The Jewish Theological Seminary of America. 411-427.

Meyer, Michael A.

2004      Two Persistent Tensions within Wissenschaft des Judentums. Modern Judaism Vol. 24, No. 2. 105-119.

Plapp, Laurel,

2008       Zionism and Revlolution in European Jewish Literature. Routledge. Taylor & Francis Group. London-New York.

Porat, Dan A.

2006       The Nation Revised: Teaching the Jewish Past in the Zionist Present. Jewish Social Studies: History, Culture, Society n.s., 13, no. 1 (Fall 2006): 59-86.

Rozenblit Marsha L.

2001      Reconstructing a National Identity. The Jews of Habsburg Austria during World War I. Oxford University Press.

Rüssen, Jörn

1999      A történelem retorikája. A kultúra narratívái. Szerk.: Thomka Beáta. Budapest, Kijárat kiadó. 39-50

Seton-Watson, Robert W. (Scotus Viator)

1908   Racial Problems in Hungary. Constable & Co. London

Scheider, Rolf

1987      Civil Religion. Die religiöse Dimension der politischen Kultur. Gütersloh, Gütersloher Verlagshaus.

Stein, Sarah A.

2004      Making Jews Modern The Yiddish and Ladino Press in the Russian and Ottoman Empires. Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis