Oláh János:
"Egyenlőség" és "Zsidó állam" – 1896

Az 1896-os év a millennium, a magyar honfoglalás ezer éves évfordulójának az ünnepe volt.

Az 1896-os év a politikai cionizmus kezdetének, a magyarországi születésű Theodor Herzl: Der Judenstaat (A zsidó állam) című írása megjelenésének az éve volt. Az 1896-os évben az „Egyenlőség” című „Zsidó felekezeti és társadalmi hetilap” már 15 éve jelent meg folyamatosan, Szabolcsi Miksa[2]szerkesztésében, és közvélemény-formáló szócsöve volt már a magyarországi zsidóságnak.

 1895 szilveszter éjjelén az egyszerre megkonduló harangok jelezték Magyarországon az ünnepi év kezdetét. Emlékművek, szobrok, kiállítások és ünnepségek[3] örökítették meg a millennium emlékét[4], rengeteg új középületet avattak, a pesti Nagykörút teljes hosszában megnyílt, megindult a földalatti vasút, felavatták a Ferenc József-hidat, megkezdték az Erzsébet-híd építését, megnyitották az Iparművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, a Vígszínházat, lerakták az új budai vár alapkövét. Ünnepi hangulat uralkodott az országban, „e szent esztendőben” a „magyarság ezredévi harcait” és „államalkotó képességét” dicsőíti majd mindenki. A magyarországi zsidóság döntő többsége együtt ünnepelt a magyarsággal,[5] sőt az 1896-os évet kettős ünnepként élte meg, hiszen a honfoglalás és honalapítás ünnepét alig néhány hónappal előzte meg a zsidó vallás egyenjogúságát kimondó törvények elfogadása,[6] amelyek teljessé tették az emancipáció 1867-ben torzón maradt művét[7], s lezárták a jogi befogadás folyamatát. Az 1867. XVII. törvénycikkely, az úgynevezett „emancipációs törvény”, jogi formulát adott a zsidók polgári és politikai joggyakorlásának. A következő néhány esztendő szintén fontos dolgokat eredményezett a magyarországi zsidóság további sorsát illetően. Az 1868-69. évi egyetemes gyűlés után (eredményeképpen!?) három ágra bomlott a magyarországi zsidóság,[8] a kongresszusi (neológ), az ortodox és a „status quo ante” alapon álló hitközségekre. Az ország gazdasági és kulturális életében, a fejlődés kibontakoztatásában jelentős részt vállaló fővárosi, nagyvárosi és városi zsidóság a megújított, a magyar társadalom felé nyitottabb kongresszusi (neológ) alapokon állt. Az új áramlatok, a liberális szellem jó talajra lelt az egyre nagyobb gazdasági hatalomra szert tevő városi zsidóságnál. A gazdasági hatalom mellett e réteg befolyása fokozatosan nőtt a politika, a művészet és a tudományok terén is. A befolyás növekedésével kezdte azonosnak érezni magát a magyarsággal és önmagát zsidó vallású magyarként definiálta. A recepciót deklaráló 1895. évi XLII. törvénycikkely az izraelita felekezetet a bevett felekezetek közé iktatta, míg a vallás szabad gyakorlatáról rendelkező XLIII. törvénycikkely a zsidók és keresztények közötti áttérési viszonosság kimondásával járult hozzá a felekezeti egyenjogúsághoz.[9] Az egyházpolitikai törvényhozás során megalkotott törvények azon több évtizedes politikai küzdelmek eredményeként születtek meg, amelyek során a kiépülő polgári állam kísérletet tett az állam és az egyház szétválasztására, illetve a vallás- és a lelkiismereti szabadság feltételeinek megteremtésére. A recepció értéke és jelentősége különösen megnövekedett a millennium légkörében, hiszen a befogadás kellő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy a zsidóság a magyar nemzet részeként ünnepelje a honalapítást. A jogi válaszfalak leomlása az ezredéves ünnepet szimbolikus jelentőséggel ruházta fel: „Mi a gondviselésnek, a magyarok istenének ujjmutatását látjuk abban, hogy a magyar nemzet ezredéves fennállásának ünnepe egyszersmind ünnepe a magyar zsidóságnak, mint felekezetnek is. A magyar nemzet ugyanis fennállásának ezredik évében bebizonyította a világnak, hogy az állam fejlődésével karöltve jár a zsidók elleni előítélet szétfoszlása is.[10]-írta az Egyenlőség.[11] A recepció és a millennium a „testvéresedés ünnepévé” vált, korszakhatár jellege legfőképpen a zsidóság önmeghatározásban megragadható változásában tükröződött: „Mint magyar-zsidók értük meg az ezredik esztendőt, és mint zsidó-magyarok lépünk a második évezredbe. Vallásunk törvényei e szent földön eggyel megszaporodtak és ez a törvény így szól: >>Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar.<< Ez volt eddig hitünk, támaszunk, de ma a tízparancsolathoz egy tizenegyedik is járult. A magyar zsidóságnak a magyar törvényhozás által befogadott vallási dogmája: a hazaszeretet lőn.[12] A zsidóság előtt 1896-ban ténylegesen szélesre tárultak a kapuk, lehetőség volt sok mindenre, még az önfeladásra, az asszimilálódásra is. Azonban az asszimiláció nem volt, mert nem is lehetett problémamentes folyamat. Az ekkor újonnan létrejövő polgári réteg egy része a német és a zsidó lakosság „elmagyarosodásából” jött létre. Ez az új polgárság azonban egy befogadott polgárság volt, a befogadottak minden meglévő hátrányos érzetével, többek között a kisebbrendűség érzetével is rendelkezett. Ennek az állapotnak az egyik (szükségszerű?) velejárója a túlbuzgóság, a minden áron való hasonulás kényszere, az önámítás és a „mellet verdeső magyarkodás”. Igyekeztek tudomást sem venni róla, hogy a minap volt még csak a tiszaeszlári vérvád[13] és az azt követő atrocitások[14], a még mindig jelenlévő antiszemitizmus, amely a néptömegek elégedetlenségét meglovagolva a zsidókra igyekezett hárítani a felelősséget a szociális igazságtalanságokért. Ezen problémák ellen volt, az akkori zsidóság „szent” meggyőződése szerinti egyik lehetséges védekezés, az az út, amelyet az Egyenlőség c. újság és széles olvasótábora képviselt. Az 1896-os millenniumi ünnepségek előkészítésében, megrendezésében a magyar zsidóság jelentős része tevékeny részt vállalt. A kongresszusi (neológ) hitközségek teljes „mellszélességgel”, csöppet sem feszélyezve magukat, sőt inkább hivalkodóan, néha már tolakodóan kértek részt magunknak az „ünnepi tortából”. Az ünnepi események megszervezésében és lebonyolításában a legnagyobb munkát a kongresszusi (neológ) zsidóság hetilapja, a pesti hitközséghez közel álló Egyenlőség végezte. Mindezeket bizonyítandó az Egyenlőség 1896-os számaiból „szemelgettem” ízelítőül. A cikkek hangvétele, dagályos stílusa illeszkedik a korabeli magyar sajtó megszokott hangneméhez. Nem is ebben rejlik különlegessége! Többszöri olvasatban, az idő jótékony távolából, inkább az látszik, hogy a zsidóság azon része, amely problémái megoldásának kulcsát az asszimilációban látta, és érzéseit, gondolatait az Egyenlőség hasábjain látta viszont, mennyire akart, mennyire szeretett volna, néha már görcsösen is, a kor általános magyar szellemiségével azonosulni. Mennyire behódolt az uralkodónak és a dicsőítésére használt szuperlatívuszok száma sem maradt el a korabeli magyar lapokétól. Néha jobban „magyarkodott” mint a magyar sajtó! A történelmi párhuzam állítása a magyar és a zsidó őstörténet között ma már komikusnak hathat, de akkor ennek is határozottan agitatív jellege volt. A közös „őshaza” felemlítése szintén e célt szolgálta. A zsidó ünnep – magyar ünnep, a magyar nép és a magyarság történelmi szerepe, a „velejéig magyar” csak egy „egészen picit” zsidó újságírók viszonya a millenniumhoz, érdekes „ízt” ad ezeknek az írásoknak. Néhány ilyen írást, cikkrészletet idéznék, amelyek átfogó képet adnak az Egyenlőségnek és az úgynevezett neológ zsidóság javarészének viszonyáról a magyarság millenniumához.

 1896. január 3.

             Ima a millenniumi év minden szombatjára (Szabolcsi Miksa)

…Dicsértessék Urunk, szabadság Istene, ki csodákat tevél, s a magyart mind e mai napig fönntartottad…

…Dicsértessék Megváltónk, örök jog és igazság, hogy a magyarral gondolkodásban és érzésben összeforrhattunk, hogy eggyé válhattunk véle jogokban és kötelességekben, hogy fájdalmai a mi fájdalmaink, örömei a mi örömeink…

 (Ez az Ima többször megjelent, héber fordításban is, lelkesedő, elismerő olvasói levelek kíséretében. Feltűnő, hogy míg egy zsidó áldás a kor hagyományos magyar fordításaiban az „Áldva légy” vagy „Áldassál” szóval kezdődik, ez az Ima a keresztény szóhasználatban sztereotip „Dicsértessék” szóval veszi kezdetét.)

             A magyar zsidóság és a millennium (Dr. Lázár Béla[15])

…Elfeledjük a múlt minden keservét, a jelen minden baját, csak a jövendő színes reményei vesznek körül…

…Ez az esztendő legyen hát az öröm éve, a múltra boruljon sötét, átláthatatlan fátyol s kezdődjék egy új esztendő, mert hiszen a zsidóság is „megbűnhődte már a múltat és jövendőt.”

 (Itt már megtalálható a „tiszta lappal való indulás” és a közös történelmi sors szerepeltetése, amely az Egyenlőség egész évi fő gondolatai.)

 január 10.

            A recepció és a millennium (Dr. Fleischmann Sándor[16])

…Mi a gondviselésnek, a magyarok istenének ujjmutatását látjuk abban, hogy a magyar haza ezredéves fönnállásának ünnepe egyszersmind ünnepe a magyar zsidóságnak, mint felekezetnek is. A magyar nemzet ugyanis fönnállásának ezredik évében bebizonyította a világnak, hogy az állam fejlődésével karöltve jár a zsidók elleni előítélet szétfoszlása is.

 (Jövőbe tekintő, szép elképzelések. A zsidókról még mint felekezetről van szó!)

 április 24. (Külön melléklet jelenik meg!)

            Ezer év (Dr. Silberstein-Ötvös Adolf[17])

…És a magyar nép is negyedik millenniumát üli, mint ősnép, első ezredévét zárja be dicsőségesen, mint államalakító, jog- és szabadságvédő nemzet. Első ezredévét, mint Nimród népe, Mezopotámiában töltötte, a zsidó pátriárkák őshonában. Innen kivándoroltak a második évezredben Perzsiába, hogy a Napfény, az igazság és nemesség vallását vegyék lelkükbe. Kisebbségben lévén a perzsa kényurak hadai ellen, kimentek új hazát keresni a Kaukázus környékére és így telt el a harmadik ezer év a nagy tavak termékeny tájain, de a műveletlen ugorok és törökök környezetében. És íme, megérkezett isteni hivatásuk ideje. (…) És lefoglalták, mint erős bevehetetlen várt a Kárpátok meredek hegyeit, áldott völgyeivel együtt és ebből a várból védték meg Európát és a polgárosodást, a haladást…Mit üzenhet a Duna a magyar hazába szakadt itt megáldott zsidóktól a szegényebb hitsorsoknak, kik a szent földön most még nyomorognak? Titokzatos, keserves és mégis édes dalokat a magyar koronáról, melynek fénye besugározza a keletet és nyugatot.

 (Érdekes a „történelmi” párhuzam, és ehhez méltó a befejezés is.)

             A második ezred kezdetén (Szabolcsi Miksa)

…Mit várt tőlünk Magyarország! - Hogy a nemzetnek hasznára váljunk, hogy vele egybeforrjunk…Hála és dicsőség Teneked, nemzetek mindenható fönntartója: megfeleltünk a várakozásnak a magyarral egybe forrtunk, a nemzetnek javára váltunk. Tartsd meg Isten örökké dicső népedet, a magyart, és engedd, hogy a te fiad, Izrael, örökké maradjon e dicső nép hasznos, véle szeretetben egybeforrt, tőle soha el nem választható részének. Ámen!

            Az ezredéves ünnep (Szatmári Mór[18])

Arra semmi szükség, hogy a magyar zsidóság jelenlegi, vagy jövendőbeli hivatásáról külön elmélkedjünk az ezredéves ünnep alkalmából. A magyar zsidóság immár nemcsak magyarnak vallja magát, de magyar akar is lenni érzésben és gondolkodásban, munkában és törekvésben egyaránt! Jogokban teljesen egyenlő lévén a magyar nemzeti társadalom többi tényezőjével, a hazafias kötelességek dolgában is egyenlőséget igényel és e kötelességnek teljes odaadással meg is akar felelni. A magyar zsidóság az ezredéves ünneplésben nem úgy vesz részt, mint külön tényező, hanem úgy, mint annak egyik alkotó tényezője. Nem is akarja, hogy összehasonlítsák akár e hazában élő idegen fajokkal, akár más országok zsidóságával, mert az a vágy hevíti, hogy összeforrván a magyar nemzettel, magyarnak tartassék.

 (Úgy vélem, hogy ezek nagyon-nagyon fontos és őszinte gondolatok az ünnephez és a magyarsághoz való hozzáállás tekintetében!)

 május 08.

            Fordulónál (Haber Samu[19])

…És kik a nagy úton, mely mögöttünk maradt véreinkkel – ki elnyomó, ki rabszolga, ki gyönyöröknek részese, ki üldözött, ki úr, ki igavonó, ki hadverő, ki pulya, ki tisztelt, ki megvetett, ki keresztény, ki zsidó, volt: most egy hiten vagyunk valamennyien, mert valóra vált az egy akol és egy pásztor ígérete.

 (Akol = Magyarország. Pásztor = Fránc Joszéf hárison, ahogy a korabeli imakönyvekben olvashatjuk.)

 május 29.

            A millennium ellenfelei

Miaván, ahol egyedül a zsidó iskola előtt ültettek millenniumi fákat, már ezen kegyeletes aktus alkalmával, amikor a zsidó tanító az ezeréves ünnepet méltatta és a fát Árpádról nevezte el, néhány parasztasszony és paraszt meggyalázó kifejezéseket kiáltott közbe a millenniumról, a magyarokról és a zsidókról. Este ismét tüntettek a tótok, és azóta nemcsak magyarellenes tüntetések vannak napirenden, hanem a millenniumi fákat is kitépték a tótok…

 (Ez a rövid hír sok mindent elárul a magyar-zsidó, a magyar-szlovák és a szlovák-zsidó/magyar viszonyokról abban az időben.)

 június 12.

            A kiállítás felekezete (Szabolcsi Miksa)

…Van a zsidóságnak része a kiállításban. A hitel, kereskedelem, vállalkozás, gyáripar tekintélyes részben neki köszöni fellendülését ebben az országban és ez kifejezésre jut a kiállításon; meglátszik része az újabb irodalomban, tudományban és művészetekben, jótékonyságban és közművelődésben, de itt is mint ott csak hozzájárulásról, részről lehet szó; hatalmas hozzájárulásról, jelentékeny részről, melyre joggal büszke a zsidóság, mert hisz a magyar nemzet dicsőségét gyarapította munkájával, de bolond, vagy gaz, ismételjük, az a magyar ember, ki ezért azt mondja, hogy a kiállítás zsidó. Az a rész is, mely a zsidók számlájára esik, Magyarország érdeme; (az eredetiben dőlt betűs szedéssel!) a zsidók végtére is nem mint felekezet járultak hozzá a kiállításhoz, hanem mint magyarok, mint igaz magyar hazafiak.

 (Tehát a millenniumi kiállításhoz nem felekezetként (amint azt a január 10-i számban írta Fleischmann Sándor!), hanem magyarként járult hozzá a zsidóság! Úgy gondolom ez a cikk frappánsan összefoglalja az Egyenlőség által képviselt zsidóság és millennium kapcsolatát, jól illusztrálja a magyar zsidóság egy részének (a nagyobb és befolyásosabb részének!) viszonyát, hozzáállását a magyar millenniumhoz.)

 Az idézett cikkrészletek alapján összegzésül meg lehet állapítani, hogy 1896-ban a magyarországi zsidóság egy jelentős, egy meghatározó része megpróbálkozott valamivel, egy új, egy még járatlan úttal: hitte, elhitte, hogy magyarrá lehet, magyarrá tud válni, és nincs köze más országok zsidóságához, a zsidósághoz.

 Az 1896-os évben, Bécsben, megjelent egy könyv, amelyet a budapesti születésű Theodor Herzl[20] írt Der Judenstaat (A zsidó állam) címmel. E röpiratában, brosúrájában, „nagyszabású víziójában” Herzl alapgondolatként leszögezi, hogy a zsidóság asszimilációja nem járható út,[21] az nem lehet megoldás a zsidóság problémáira. Két fő okot hoz e teória alátámasztására: az antiszemitizmust és a zsidóság akaratát, miszerint az fenn akar maradni. A zsidók helyzete –Herzl szerint– egyre csak romlik, tekintettel a befogadó országok abnormális gazdasági és társadalmi helyzetére. E nehéz helyzetet csak politikai megoldással, és annak segítségével lehetne megváltoztatni. Ez a politikai megoldás: egy zsidó állam megalapítása a nagyhatalmak beleegyezésével és segítségével, mert az antiszemitizmus és a „zsidó nyomor”[22] ezt indokolja. Művének Bevezetésében a következőket írja: „A zsidókérdés létezik. Ostobaság volna ezt tagadni. A középkornak egy idehurcolt darabja ez, amellyel a kultúrnépek a legjobb akarat mellett még ma sem tudnak végezni. Hiszen nagylelkű akaratukról bizonyságot tettek akkor, amikor egyenjogúsítottak bennünket. A zsidókérdés mindenütt meg van, ahol zsidók nagyobb számban élnek. (…) A zsidókérdést nem tartom sem társadalmi, sem vallási kérdésnek, ha még olyan és más színezetűnek is látszik. Nemzeti kérdés ez és hogy megoldhassuk, mindenek előtt világkérdéssé kell ezt tennünk (…) Nép vagyunk, egy nép. Mindenütt becsületesen megkíséreltük, hogy a bennünket körülvevő népek közösségébe beolvadjunk, csak őseink hitét őrizve meg. Nem engedik meg nekünk. Hiába vagyunk hű, némely helyen még túlzó hazafiak, hiába hozzuk ugyanazon pénz és véráldozatokat, mint polgártársaink, hiába igyekszünk hazánk dicsőségét a művészetek és tudományok terén, gazdagságát kereskedelem és forgalom útján emelni. Hazáinkban, amelyekben pedig mi is már évszázadok óta lakunk, idegeneknek néznek bennünket; gyakran olyanok, akiknek a nemzetsége még nem volt az országban, amikor a mi őseink itt már sóhajtottak. (…) Az asszimilálódás, ami alatt nem csupán a ruházkodás, bizonyos életszokásoknak és a nyelvnek holmi külsőségeit, de a gondolkodásban és a minden téren való egyformává válást értem, a házasság útján volna elérhető. Ezt azonban, mint szükségletet a többségnek kellene éreznie; semmi esetre sem elég a vegyes házasságot törvényileg megengedettnek nyilvánítani. A magyar liberálisok, akik ezt most megtették, érdekes tévedésben leledzenek. És ezt az elvileg berendezett vegyes házasságot mi sem illusztrálja jobban az első esetek egyikénél: egy kikeresztelkedett zsidó feleségül vett egy zsidó nőt.[23] (…)Az egész terv végtelenül egyszerű a maga alap-formájában, de annak is kell lennie, ha igényt tart arra, hogy mindenki megérthesse. Adjanak nekünk szuverenitást a földkerekségnek egy, a mi igazolt népi szükségleteinknek megfelelő darabján, minden egyébről magunk fogunk gondoskodni.[24] Herzl könyvében az apró részletekig kidolgozott praktikus tervek váltakoznak a csapongó fantáziálással, újdonságszámba menő elképzelésekkel. A Der Judenstaat megjelenése választóvízként hat. Ettől kezdve a zsidó világ ellenfelekre és barátokra oszlik, vele és a gondolattal szemben, bár Herzl gondolatait a világ zsidóságának túlsúlya elutasítólag fogadta, jobbára tudomást sem vett róla.

 A magyarországi zsidóság döntő többsége, és itt nem csak a neológ zsidóságot értem ezen,[25] egyértelműen a Der Judenstaat-ban megfogalmazott gondolatok ellen foglalt állást, mert ők zsidó vallású magyarként nem éreztek késztetést egy önálló zsidó állam megalapítása iránt. Ennek az egyértelmű elutasításnak az okai között kétségkívül az a szilárd meggyőződés bújt meg a háttérben, hogy a sikeresen beilleszkedő, önmagát zsidó vallású magyarként definiáló zsidóság a cionista eszmék és program zászlóbontásával veszélyeztetve látta már megszerzett pozícióját a társadalmon belül. Az Egyenlőség gyorsan reflektált, hiszen az 1896. február 16-án megjelent munkát a főszerkesztő: Szabolcsi Miksa már március 6-án egy vezércikkben megtámadta: „Herzel (sic!) Tivadar kifelejtette számításából a zsidók hazafiságát. (…) a magyar zsidóságot nem fogja rábírni a haza elhagyására sem az antiszemitizmus, sem semmiféle más járvány, vagy országos csapás. Nem érhet itt bennünket soha olyan nyomorúság, hogy még végtelenül nyomorultabbakká ne válnánk, ha e hazát más hazával kellene fölcserélnünk; legyen az bármilyen gazdag, bármilyen boldog. Vegye tudomásul egyszer mindenkorra mindenféle sionista és hazaszerző, hogy e földön vannak gyökereink, hogy ez a föld a mi szentföldünk, hogy e föld mással föl nem cserélhető, mivel sem pótolható, örökké és megváltozhatatlanul hazánk. Boldogok, ha jól folyik dolgunk; küzdünk, ha kell; tűrünk; szenvedünk, ha Isten csapást, szenvedést, antiszemitizmust küld ránk és az országra: de itt maradunk, itt hazánkban, minden körülmények között.[26] A heves, érzelmi felhangoktól sem mentes reakciókat csak később követték a higgadtabb hangvételű ellenvetések, amelyek úgyszintén elutasították és fantazmagóriának minősítették A zsidó államban megfogalmazott gondolatokat. Silberstein-Ötvös Adolf így írt az Egyenlőség hasábjain: „(A cionizmus) Nem magyar talajon fakadt, alig értjük ezt a mozgalmat, hozzá csatlakozni nem is fogunk. Itt élvezzük a szabadságot, a jogegyenlőséget. Belevontak a közéletbe, a hatalmi faktorok magukhoz fűznek, szeretet, tisztelet környez bennünket, mint mi is szeretjük és tiszteljük a nemzet egészét és egyeseit.[27] Még élesebben fogalmazott Soltész Adolf:[28]Magyar sionizmus nincs, nem is lesz, nem is lehet soha. A magyar embernek nem veszi be a természete. A magyar ember pedig magyar, ha zsidó is, magyar a lelke, magyarul érez…[29] Az elutasítás egyértelmű és határozott. Herzl sem táplált különösebb illúziót a magyarországi zsidósággal kapcsolatosan, hiszen 1903. március 10-én Herzl e „látnoki” mondatokat írta Mezei Ernőnek:[30]A magyar zsidókról le is mondanék, ha tudnám, hogy az antiszemita nyomorúságtól megóvja őket az ő hazafiságuk. Nem vagyok a nyomorúságnak a spekulánsa. De a magyar zsidókat is utoléri a sors, brutálisan és annál keményebben, minél későbben, annál vadabbul, minél hatalmasabbá válnak addig. Ez elől nincs menekvés. Akkor majd szombatot csinálhatnak a patriotizmusukkal.[31]

 A millennium idejére már „megmagyarosodó” zsidóság mértékadó köreiben nagy valószínűséggel máskor sem találtak volna kedvezőbb fogadtatásra az asszimiláció lehetőségét tagadó herzl-i gondolatok. A millennium és A zsidó állam megjelenésének véletlen időbeli egybeesése azonban még nagyobb nyomatékot adott a disszimiláció eszméje elvetéséhez. 1896-ban a „testvériesülés” idején nagyon kellemetlenül érintette az Egyenlőség olvasótáborát és „holdudvarát”, a magyarországi zsidóság mértékadó részét, Theodor Herzl „víziója” az önálló zsidó államról, így természetes volt, hogy a sajtón keresztül is határozottan és erőteljesen visszautasította e programot.

 Ha az 1896-os év mérlegét akarjuk megvonni, szembetűnő az események torlódása és véletlen egybeesése. A „testvériesülést” jelentő millennium és ellenpontként a politikai cionizmus megjelenése a magyarországi zsidóság akkor még lehetséges különböző útjait és az útelágazásokat jelölik. Az Egyenlőség és olvasótábora, az asszimilációt preferálta és annak létjogosultságát kívánta bebizonyítani a XIX. század végén (is). A XIX. század végének magyar liberalizmusa, amely Szabolcsiék szükségszerű partnere volt ezekben az években (is), szintén nem pártolta a többes identitást és a kulturális különbözőséget, hanem egyneműséget akart, csak éppen jogbővítés, jogegyenlőség útján.[32] Ezzel a magyar liberalizmussal kötött szövetséget képviselte az Egyenlőség irányvonala, miközben mindent megtett, hogy a remélt integrativitás valamikori eljövetelekor még legyen mit integrálni. Az Egyenlőség és A zsidó állam ma is választási lehetősége a magyarországi zsidóságnak.


[1] A folyóiratot 1882. november 5. és 1938. december 28. között adták ki. 1919. április 12. és 1919. szeptember 11. között szünetelt a kiadása. 52 éven át a „Szabolcsiak” (Szabolcsi Miksa és a fia: Lajos) voltak szerkesztői, arculatának meghatározói. Az „Egyenlőség”-et az antiszemitizmus elleni harc hívta életre. Az emancipációért folytatott küzdelem zászlóshajója volt, végül az antiszemitizmus túlsúlya végzett vele az első zsidótörvény meghozatalának évében, 1938-ban. E törvény az 1938. évi XV. törvénycikk: „A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”. A jogszabályt a Darányi-kormány készítette elő és Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt fogadta el az országgyűlés, amely 1938. május 29-én lépett hatályba, miután Horthy Miklós aláírta azt. Lásd: LADÁNYI Andor: Az első zsidótörvény megszületése. In: Múlt és Jövő, 2010/2. szám p. 102-121.

[2] Újságíró, az Egyenlőség szerkesztője és kiadója 1886-tól. 1857-ben született Turán és 1915-ben halt meg Balatonfüreden. Fiatal korában jesivákba járt, házitanítóskodott, majd újságíró lett. A tiszaeszlári vérvád idején küldött tudósításai tették nevét híressé. „ A tiszaeszlári pör szülte az Egyenlőséget, és szülte Szabolcsi Miksát is.” (SZABOLCSI Lajos: Két emberöltő. (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993) p. 26). A magyar zsidó hírlapírás egyik megteremtője, a recepció fő támogatója, tevékeny résztvevője az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) és az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) megalakításának.

[3] Lásd: Budapesti Negyed 4. évf. 1. (11.) szám (1996. tavasz); SZMOLLÉNY Nándor - LIPTAY Károly: Magyarország ezredik éve. (Budapest, 1896) 1. kötet. A kiállítással egy időben jelent meg gr. ZICHY Herman és DERESTYE Gy. M. szerkesztésében a „Magyar zsidók a millenniumon” című tanulmánykötet. (Budapest, 1896). A kötet fontosabb írásai: S. M.: Zsidóvallású magyarok; ACSÁDY Ignácz: A magyar zsidók kétszáz évvel ezelőtt; GELLÉRI Miksa: Zsidók a magyar közgazdasági életben; Zsidó-magyar tudósok; SILBERSTEIN-Ötvös Adolf: A zsidó nép és plasztika; Zsidó-magyarok a törvényhozásban; SZABOLCSI Miksa: A pesti izraelita nagyhitközségrôl; Arcképcsarnok.

[4] Lásd: KŐVÁRY László: A millenium lefolyásának története és a millenáris emlékalkotások. (Budapest: Athenaeum, 1897).

[5] Lásd: ZICHY Hermann gróf és DERESTYE Gy. M.: Magyar zsidók a millenniumon. (Budapest, 1896). A kiadvány elkészítésének okáról és céljáról a könyv előszava így ír: "Hosszabb időt töltve Amerikában, tisztelni-becsülni tanultam az egyént, aki kötelességét a társadalom és az állam iránt teljesíti, és tisztességes munkával családját fenntartja. Az általános vallásszabadság hazájában nem gondol senki, de nem is kérdi senki, hogy ki-ki mily rítus szerint imádkozik az egek urához, de igenis törődik azzal, hogy az illető, akivel az ember érintkezik, becsületes munkával keresse kenyerét, és tisztességes módon viselkedjék. A vénülő Európába visszaérkezve csodálkoztam, hogy a liberális törvényjavaslatok megalkotásával és keresztülvitelével ahelyett, hogy a még létező ellentétek megszűntek volna, egyik-másik téren az ellentétek inkább kiélesedtek. Ezen tarthatatlan állapotok indítottak arra, hogy úgy, mint minden tisztességes honpolgár, aki szíve mélyéből kívánja a vallásfelekezetek békéjét és szereti hazáját, kilépjek a porondra, és nyílt sisakkal küzdjek a még mindig élô és mozgó reakcionárius áramlat ellen."

[6] 1892. november 9-én jelentette Szapáry Gyula miniszterelnök a törvényhozásban: "a kormány előkészítette a törvényjavaslatokat az általános polgári anyakönyvvezetésről, az izraelita vallás törvénybe iktatásáról, valamint a vallás szabad gyakorlatáról és ezen törvényjavaslatok beterjesztésére megnyerte a korona jóváhagyását". A törvényjavaslatot 1893-ban Wekerle Sándor kormánya nyújtotta be, de csak Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején került - hosszas huzavona után - elfogadásra. I. Ferenc József király 1895. október 1-én szentesítette a recepciót deklaráló 1895. évi XLII. törvénycikkelyt.

[7] Az 1867. XVII. tc. értelmében ,,az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak". A törvény elismerte az egyének állampolgári egyenlőséget, de a zsidó vallást nem emelte a bevett vallások közé. Lásd: MÁRKUS Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár. 1896, 1836-1868. évi törvénycikkek. p. 354.

[8] Lásd e témához: BÉRI-LICHTNER János: Együttélés. A zsidóság szerepe Magyarország legújabb kori történetében 1790-1918. (Budapest: Argumentum, 1995); GONDA László: A zsidóság Magyarországon. (Budapest: Századvég , 1992); GYURGYÁK János: A zsidókérdés Magyarországon.  (Budapest: Osiris, 2001); HARASZTI György: A magyarországi zsidóság rövid története a kezdetektől az ortodoxia és neológia szétválásáig. PHD disszertáció. (Kézirat: OR-ZSE, 2004); KARÁDY Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Tanulmányok. (Budapest: Cserépfalvi, 1997); Jákov KATZ: Végzetes szakadás. Az ortodoxia kiválása a zsidó hitközségekből Magyarországon és Németországban. (Budapest: Múlt és Jövő, 1999); Nathaniel KATZBURG: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon. (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport – Osiris, 1999); MCCAGG, William O.: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670-1918.  (Budapest: Cserépfalvi, 1992); Walter PIETSCH: Reform és ortodoxia. A magyar zsidóság belépése a modern világba. (Budapest: Múlt és Jövő, 1999); UNGVÁRI Tamás: Ahasvérus és Shylock. A „zsidókérdés Magyarországon”. (Budapest: Akadémiai, 1999).

[9] MÁRKUS Dezsô (szerk.): Magyar Törvénytár. 1895. XLII. tc. Az izraelita vallásról. Uo. 1894-1895. évi törvénycikkek. 305-306. p.; 1895:XLIII. tc. A vallás szabad gyakorlatáról. Uo. 306-315. p. Lásd: PREPUK Anikó: Miért éppen recepció? Az izraelita vallás egyenjogúsítása az 1890-es években. In: BARTA János (szerk.): Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 70. születésnapjára. (Debrecen, 2000). A kérdést az egyházpolitika összefüggéseiben vizsgálja PÉTER László: Az állam és egyház viszonya és a civil társadalom Magyarországon: történeti áttekintés. (Századvég, Új folyam. 1997. tavasz) p. 3-31.

[10] Dr. FLEISCHMANN Sándor: A reczepció és a millenium. Egyenlőség, 1896. január 10. p. 2.

[11] Zsidó politikai hetilap, amely a kongresszusi hitelveket valló, úgynevezett neológ zsidóság „szócsöve” volt. Bogdányi Mór alapította 1882-ben, megindulása a tiszaeszlári per idejére esett. Jelentős szerepe volt az egész zsidóság védelmében az antiszemita propagandával szemben. Elsősorban az asszimilálódó zsidóság orgánuma volt, s nemcsak a zsidógyűlölettel szállt szembe, hanem az ortodoxiával, a vallási különállással is. Nagy szerepet játszott a recepció elfogadtatásában, a kötelező polgári házasság támogatásában. A politikai, közéleti hangok mellett az irodalmat is támogatta. Itt is publikáltak többek között: Patai József, Ignotus, Ujvári Péter. Rendszeres cikkírói voltak: Kiss József, Vázsonyi Vilmos, Mezey Ferenc, Blau Lajos, Gábor Andor. De a keresztény felekezetek reprezentánsainak is jelentek meg írásai, pl.: Pap Gábor, Balthazár Dezső és Haypál Benő püspöké.

[12] Dr. FLEISCHMANN Sándor: A reczepció és a millenium. Egyenlőség, 1896. január 10. p. 3.

[13] Az „Egyenlőség” naponta jelent meg a vérvádper alatt 6.000 példányban, 3.000 előfizetővel, akkor a legnagyobb magyar lapok közé tartozott. Lásd: SZABOLCSI Lajos: Két emberöltő. (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993) p. 15 és 26.

[14] Lásd: EÖTVÖS Károly: A nagy per, mely ezer éve tart és még sincs vége. (Budapest: 1904; KENDE Tamás: Vérvád: egy előítélet működése az újkori Közép- és Kelet-Európában. (Budapest: Osiris Kiadó,1995); KÖVÉR György: A tiszaeszlári dráma – Társadalomtörténeti látószögek (Budapest: Osiris, 2011); Uő.: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán. (Századvég9. évf. 31. sz./2004) p. 37-60;  KUBINSZKY Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon: 1875-1890. (Budapest, 1976); SÁNDOR Iván: A vizsgálat iratai (Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről). (Budapest: Krónika Nova, 2004); Magyar zsidó lexikon. (Szerk. UJVÁRI Péter). (Budapest: Magyar Zsidó Lexikon, 1929) p.897-899.

[15] 1869-ben született Nagyváradon és 1950-ben halt meg Budapesten. Irodalomkritikusként és íróként kezdte pályáját, majd művészettörténettel foglalkozott. Több monográfiát is írt (Paál László, Gauguin, Szinnyei Merse Pál, Munkácsi Mihály, Zichy Mihály), az Ernst Múzeum képzőművészeti gyűjteményének igazgatója és a Modern Művészet c. lap főszerkesztője volt. Kitért az izraelita vallásból.

[16] 1862-ben született Aranyoson és 1916-ban halt meg Budapesten. Bécsben végezte a jogi egyetemet, majd Budapesten ügyvédként dolgozott és a jogi irodalom terén tevékeny és értékes munkát fejtett ki. 1896-tól a Neues Politisches Volksblatt főszerkesztője volt.

[17] 1845-ben született Budapesten, és a halál is itt érte 1899-ben. Több németországi egyetemre járt, majd Lipcsében doktorált filozófiából, de tanulmányai ideje alatt már újságíróskodott, és újságot is szerkesztett. Sok újság állandó munkatársa, vezércikkírója, kritikusa és főszerkesztője (Lipcse, Bécs, Temesvár, Budapest) volt.

[18] 1858-ban született Józsefházán és 1931-ben halt meg Budapesten. Publicista és politikus. Több újságnak is dolgozott főmunkatársként, felelős szerkesztőként. 1901-10 között függetlenségi programmal országgyűlési képviselő volt.

[19] 1866-ban született Komáromban és 1921-ben halt meg Budapesten. Újságíró és lapszerkesztő volt.

[20] Lásd: ELON, Amos: Herzl. (New York: Holt, Rinehart and Winston, 1993); FALK, Avner: Herzl, King of the Jews: A Psychoanalytic Biography of Theodor Herzl. (Washington: University Press of America, 1993); HALÁSZ Zoltán: Herzl. (Budapest: Magyar Világ, 1995); NOVÁK, Attila: Theodor Herzl. (Budapest: Vince, 2002).

[21] Patai József Herzl-monográfiájában írja, hogy Herzl fiatal korában még a konvertálást tartotta járható, sőt kívánatos útnak a zsidóság számára: „Kihallgatást kérne a pápától és megkötné vele a zsidó világbékét. Az összes zsidók egy napon áttérnének a katholikus vallásra, nem lopva, nem szégyenkezve, mint eddig egyesek tették, hanem nyíltan, ünnepélyesen, az összes harangok zúgása mellett.” -PATAI József: Herzl. (Budapest: Pro Palesztina, 1932) p. 60.

[22] HERZL Tivadar: A zsidó állam. Fordította: Dr. Schönfeld József. (Budapest: Jövőnk, 1919) p. 4.

[23]Uo.: p. 6-8.

[24] Uo.: p. 15.

[25] Az ortodoxia más okokból is elutasította a cionista gondolatot, míg a status quo ante zsidósághoz tartozók többsége is az elutasítás mellett foglalt állást. Ezek megindokolása azonban egy újabb tanulmányt igényelne.

[26] SZABOLCSI Miksa: Nem kérünk az új hazából. In: Egyenlőség, 1896. március 6.

[27] SILBERSTEIN-ÖTVÖS Adolf: A sionizmus. In: Egyenlőség. 1896. július 11.

[28] 1868-ban született Gyöngyösön és 1937-ben halt meg Budapesten. Újságíró, közgazdasági író, majd az Országos Iparegyesület titkára, később igazgatója.

[29] SOLTÉSZ Adolf: Magyarországi sionizmus. In: Egyenlőség. 1897. október 31.

[30] 1850-ben született Sátoraljaújhelyen és 1932-ben halt meg Budapesten. Elvégezte a pesti Tudományegyetem jogi fakultását, de publicistaként és országgyűlési képviselőként (függetlenségi programmal) vált közismertté. Több korabeli újság rendszeres tárca- és vezércikkírója, főmunkatársa (pl.: Egyetértés, Egyenlőség, Pesti Hírlap), de verseket és verses szatírákat is írt. Korának egyik meghatározó zsidó közéleti személyisége volt.

[31] Magyar Zsidó Szemle. 1929. július 26; valamint idézi PATAI József: Látogatás Mezei Ernőnél. In: Múlt és Jövő. 1930. október.

[32] Lásd: GERŐ András: Új zsidó múlt. In: Uő.: A zsidó szempont. (Budapest: PolgART, 2005) p.101-118.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz