Peremiczky Szilvia:
Egy elfeledett(?) magyar zsidó költő - Makai Emil

  

Makai Emil (1870-1901) a századforduló egyik népszerű és olvasott költője és színműírója volt, akinek halálát követően emléke előtt Ady Endre és Juhász Gyula tisztelgett. Ugyanakkor Makai Emil soha nem vált a magyar irodalmi kánon részévé, a második világháborút követően ismertsége háttérbe szorult, noha irodalmat népszerűsítő írásokban találkozunk nevével, szülővárosa, Makó számon tartja Makai emlékezetét, és időről időre az irodalomtörténetírás is felfedezi, egyetemi szakdolgozatok foglalkoznak költészetével, munkásságával. 1970-ben, születése századik évfordulóján Makó emléktáblát avatott tiszteletére, Makai Ödönné, József Etelka jelenlétében. 1995-ben, a 125. évfordulón emlékünnepségre került sor, és ugyanebben az évben jelent meg Makai Emil emlékezete[1] címmel egy füzet, amely az elhangzott beszédek mellett visszaemlékezéseket és egy bibliográfiát is tartalmaz. Hegedűs Géza 1980-ban megjelent népszerűsítő kötetében (Arcképvázlatok, Móra Kiadó) szentel néhány oldalt Makainak, Szegedy-Maszák Mihály[2] és Török Petra[3] pedig egyetemi szakdolgozatában foglalkozik Makai munkásságával. Ezeken kívül komolyabb lélegzetű monográfia azonban csak egy jelent meg, a második világháború alatt. Sebestyén Károly kis kötete is inkább a népszerűsítést tartja szem előtt, de ez az egyetlen kiadásban megjelent Makai-monográfia.[4] A költő unokaöccse, a neves sebészprofesszor, Makai Endre (1884-1972) visszaemlékezéseiben szomorúan teszi szóvá hogy a gyász után az utókor elfeledte: "a politikai divatok nem igen kedveztek már a kifejezetten zsidó költőnek".[5]

 

Az irodalmi kánon kijelöli egy szerző helyét az irodalomban, de időről időre változhat: a politika, a divatos irodalmi stílusok, elméletek egyaránt alakíthatják a kánont. A kanonizálásban gyakran játszik szerepet az alkotó személyiségének és írásművészetének skatulyázhatósága vagy annak hiánya is. A jelenség esetleg csak az életmű egyes területeit érinti (mint József Attila vallásos költészetének vagy Babits Mihály Trianon-költészetének elhallgatása, kínosnak tekintett mivolta a szocializmusban), máskor viszont egész életművek tűnnek beskatulyázhatatlannak. Erre példa Pap Károly (1897-1945), akivel a mai napig nem igazán tud mit kezdeni az irodalomtörténet. Magyarul író és alkotó zsidó, aki végül elutasítja az asszimilációt, és egyfajta népi létforma mellett száll síkra, de nem cionistaként. Egyik regényében a magyar neológ hagyományt és az ortodoxiát kritizálja, miközben a regény maga bámulatosan pontos gyermekpszichológiai megfigyeléseket tartalmazó fejlődésregény (Azarel), másik regénye egy olyan fiatal festőről szól, aki Jézus kereszthalálát, a Golgotát készül megfesteni (Nyolcadik stáció).

Makai Emil azonban nem volt ilyen zavarba ejtő személyiség, sőt, tipikus példája az emancipáció első nemzedékének, az 1867-ben vagy kicsivel később született magyar zsidóságnak, amely az emancipáció bűvöletében élve nyelvében és kultúrájában elmagyarosodott, természetesnek tekinti a "magyar nemzetiségű zsidó vallású" identitást, amelyet az 1840-es években induló nemzedék tűzött zászlajára. Korai halála miatt - bár átéli a tiszaeszlári vérvád körüli antiszemita hecckampányt és az első antiszemita politikai mozgalmak létrejöttét - az igazi csalódással, és a tragédia előszelét jelentő 1919 utáni eseményekkel nem szembesül. Mondhatni, hogy magyar neológ identitása töretlen, bár rabbi tanulmányait feladja, de zsidóságát nem. Sikeres magyar zsidó újságíró, költő és elismert színműíró, spanyol zsidó költők verseit fordítja és parafrezálja, bibliai tárgyú, zsidó vallásos verseket ír, miközben színműveinek tematikájában nyoma sincs bármiféle zsidó önazonosságnak.

 

Makai Emil családi háttere miatt (akárcsak az említett Pap Károlyé) hamar járatossá válik a zsidó tudományokban, édesapja ugyanis a neves makói rabbi, Fischer Antal Énoch.[6] A később nevét szülővárosáról, Makóról magyarosító Emil a világi tudományokban is kitűnik, a "kötelező" héber, arámi, német és francia mellett arabul, perzsául, angolul, olaszul és spanyolul is megtanult, és nyelvésznek készült. Rabbinak tanul, de mivel nem tartja magát elég jámbornak, 1893-ban felhagy tanulmányaival.[7] Először házitanítóként dolgozik, majd a Pesti Hírlap munkatársa, később a Fővárosi Lapok és A Hét segédszerkesztője, de sokkal inkább az irodalom érdekli, verseket ír, és több száz színdarabot fordít, illetve maga is ír, a Tudós professzor Hatvani Jókai tetszését is elnyeri. Költőként már régebben publikál, még csak tizenhét éves, amikor első verses kötete megjelenik Vallásos énekek címmel (1888), ezt követi a Zsidó költők című műfordítás-gyűjteménye (1892), valamint az Énekek éneke (1893), 1895-ben pedig lírai versciklusa, Margit címmel, majd az Újabb költemények (1899). Az Énekek éneke és a Zsidó költők címlapját László Fülöp rajzolta (az utóbbi címlap azt a jelenetet ábrázolja, amikor a legenda szerint Jehuda Halevi a földre borul Jeruzsálem kapujában halála előtt).[8] Makai 1898-tól a Petőfi Társaság tagja, és szintén tagja és jegyzője a Nemzeti Színház drámaíró bizottságának. Elismertségét és népszerűségét bizonyítja, hogy 1901-ben bekövetkezett halála után koporsóját külön vasúti kocsi szállítja Makóra, és még negyedévszázad múlva is olyan költők tisztelegnek előtte, mint Juhász Gyula és József Attila, akivel egyébként halála után, annak sógorának, Makai Ödönnek révén rokonságba is kerül.

Makai költőként a magyar zsidó költők harmadik hullámához tartozik. Az első hullám, a reformkorban, az 1840-es években megjelenő alkotók még nem annyira verseik esztétikai színvonalával, hanem inkább költészetük programszerűségével alkottak fontosat. Heilprin Mihály (1823-1888), Szegfi Mór (1825-1896) vagy Diósy Márton (1818-1892) költői nyelvén még érezhető, hogy a magyar nem anyanyelvük vagy csak második nyelvként tanulták, költészetük azonban javarészt buzdító hangú magyar nemzeti költészet, az általuk képviselt irányirodalom célja a magyarországi zsidóság kulturális és nyelvi elmagyarosodása, és a határozott kiállás a magyar nemzeti törekvések mellett, többségük aktív részt vállal a szabadságharcban is. A második hullámot már Kiss József (1843-1921) és a kevésbé ismert Ormódi Bertalan (1836-1869) neve fémjelzi, akik fiatal felnőttként élik meg az emancipációs törvény megszületését. Költészetük jóval polarizáltabb - Ormódinál a nemzeti kérdés, a szabadság témája mellett a szerelmi líra is megjelenik, sokszor merít a romantikus, középkori történelemből; Kiss József pedig Arany balladaköltészetét ültei át zsidó környezetbe, és első képviselője a városi, budapesti népi költészetnek. A jogi emancipáció számukra még nem természetes, hanem megrendítő esemény. Kiss bőven túléli Ormódit, és láthatja, hogy az emancipáció eufórikus légköre már a múlté. A harmadik hullám képviselőinek, így Makainak is, az 1867-es törvény, a magyar nyelv és kultúra primátusa, a kulturális asszimiláció már természetes. Mivel Makai sem éri meg a tízes-húszas éveket, amikor nemzedéktársai közül sokan a szocialista-kommunista eszmékben, a megkeresztelkedésben, a cionizmusban vagy egyéb eszmékben keresnek választ az erősödő antiszemitizmusra, így magyar-zsidó önazonossága intakt, és érdeklődése a romantikus múlt, a vallás bensőségessége, a szerelmi líra, és a bizarr-szürreális komédia, a romantikus színművek felé fordul. Makai nem foglalkozott, vagy csak marginálisan, a magyar zsidó lét nagy kérdéseivel, és alapvetően a politikai izmusoktól is távol tartotta magát.

Csergő Hugó, az 1943-ban, az OMIKE gondozásában megjelent Száz év zsidó magyar költői című antológiában[9] így fogalmaz Makairól és nemzedéktársairól:

Magyarságukban sem ők, sem olvasóik nem kételkednek. Ízes magyar beszédük magyar témákat mond el s még Makai Emil is, aki Kiss József után több, mint a zsidó élet és szokás költője, mert megfelelő képzettséggel és tudással a héber költészet eredeti forrásaihoz tér vissza, még ő is Vörösmartyról, Tudós Professzor Hatvaniról dalol szépen csengő magyar jambusain. Az ótestamentum gondolatai és hangulatai nem összeférhetetlenek az Alföld, a Tisza, a magyar búza szépséges színeivel, és van, aki egyik lapon hosszúnapi hangulatot dalol, a másikon pedig hamisítatlan tiszaparti nótát zeng. A kettősségnek csillogásai és árnyai vibrálnak e színes világ álmai felett.[10]

Költői nyelvére nagy hatást gyakorolt szülővárosa, Makó és környékének nyelvjárása, így két nemzedéktársával, Heltaival és Ignotusszal szemben, városi költészetében is megjelenik valami, a városias nyelvhasználattól eltérő íz, noha ebben a lírában is otthon érzi magát. A költőelődök közül Vörösmarty, Arany és Petőfi mellett Kiss József gyakorolta rá a legnagyobb hatást, de Sebestyén rámutat, hogy a Vallásos énekek mindenekelőtt nem Kiss költészetének nyomát viseli magán, sokkal inkább a spanyol középkor zsidó költőinek hatását.[11] Szerelmi költészetében, amelyet leginkább a Margit-versek képviselnek, egy idealizált középkorias lovagiasság-képzet keveredik modern hangokkal. Makai középkori trubadúrrá válik, aki amolyan Don Quijoteként nem találja helyét a modern nagyvárosban, és keresi Dulcineáját, az öngúny és a melankólia így gyakran váltják egymást. A modern tematikának és nyelvezetnek az éles szembenállása az anakronisztikus költői szereppel vagy éppen megélt szerelem-ideállal idegen a kor költészetétől, és talán ez lehet az egyik oka Makai beskatulyázhatatlanságának. Költészete nagy része két nagy csoportba osztható: vallásos költészet és szerelmi líra, ezek mellett találkozhatunk egyéb tematikákkal.

Vallásos lírájában elkülöníthetjük a szigorú értelemben vett zsidó ünnepekről szóló vagy éppen a zsidó liturgiához kapcsolódó vallásos verseit, amelyek hangulatát az általa fordított spanyol zsidó korszak költészetének hagyományai ihlették, valamint a liturgiához, ünnepekhez szorosan nem kötődő, de mondandójában vallásos, moralizáló tartalmú verseket, ilyenek például az édesapja alakját felidéző versek vagy a zsidó hagyomány nagyjairól, bibliai hősökről (Jóbról), a vallásos zsidó költészet nagy költőelődeiről (Jehuda Halevi) szóló szövegek. A Vallásos énekek előszavában fogalmazza meg a valláshoz fűződő viszonyát:

Hosszú szenvedések, százados elnyomatások testileg s lelkileg megtörték Izraelt. Mióta durva erőszak megfosztotta attól, a mi legdrágább kincse volt: Cziontól; mióta távol a füstölgő romoktól, messze országokban kellett bolyongania, csak keserűség és bánat, gúny és megvetés lett osztályrésze. (…)

 Egyedüli reménye: Czion fényének uj ragyogása; egyedüli vigasza: a hit. (…) ."[12]

Az első csoportba tartoznak a péntek esti szombatfogadásra, a két jeruzsálemi Templom lerombolására emlékező Av hó kilencedikére írt versei vagy 137. zsoltár parafrázisai. A Péntek este szép példája annak, hogyan őrzi meg a hagyományos liturgikus költészet sóvárgását, és hogyan formálja saját személyiségén át a hagyományt:

Köszönts be áldott szombat napja,
Terjeszd ki halkan szárnyidat;
A bérceket már elborítja
Borongó, árnyas alkonyat… (…)

 

E két napért sóvárog lelkünk,
Ha lankadtan ledől a kar,
A vér senyvedve lüktet bennünk
S a gond, a kétség ölyve mar. (…)

 

Te vagy a rév, óh Szombat csendje,
A lét enyhítő balzsam,
Mellyel szívét s lelkét üdítve
Bolyong az élet vándora.[13]

 

Az Av hó kilencedikére írt gyászverse első pillantásra tökéletesen beleillik a liturgikus zsinagógai líra közösségi hangnemébe, de az individuum, Makai Emil a romantikus líra örököseként, Vörösmarty és Chateaubriand hangján személyes gyászt él át, nehéz szabadulni az érzéstől, hogy a bús haldokló és a vándor nem őmaga vagy személyes ismerőse lenne:

 

(…) Ó nincs talaj, mely a vándor fejének
Terítene puha zöld pázsitot,
Míg az örökös céltalan panasz
A bús haldokló ajkait lezárja.
Mióta Cion a vadak tanyája,
Ó Jeruzsálem, téged gyászolunk![14]

Mint vállaltan zsidó költőnek, Makai Emil költészetében is kulcsszerepet játszik Jeruzsálem, a zsidó tradíció alfája és omegája. Jehuda Halévi olvasásakor című verse a nagy költőelőd, Jehuda Halevi (1070/75-1141?) hangját és alakját idézi.[15] A spanyol zsidó középkor legnagyobb költőjét Jeruzsálembe utazva érte a halál, ahova híres cionidái, Jeruzsálem-versei tanúsága szerint úgy sietett, mint trubadúr a szeretett úrnőhöz. A legenda szerint Jeruzsálem kapujában egy muszlim, más források szerint keresztény katona a lovával halálra taposta. A trubadúr-ideálhoz magát közel érző Makai így kétszeresen is rokonléleknek érzi, és kétszeresen is vágyik sorsára  az  Egyenlőségben 1897. február 21-én megjelent versben:


Titokzatos, mosolygó napkelet!
Még egyre csábit bűbájos hatalmad,
Vágyakra gyújtva alvó véremet.
Valami ábránd, szent, megfoghatatlan,
Valami ösztön kerget innen el,
Szívem a mely most bágyadt, nyughatatlan,
Tudom, hogy ott majd nyugalomra lel.

 

Feledve lesz majd, a mit elkövettem:
Ha vétkes tett, ha bűnös gondolat,
Ott mint a hó, úgy megtisztul a lelkem
S olyan fehér lesz, mint a patyolat.
Reggeltől estig, oh, mint vezekelnék,
Mily örömest hullatnám könnyemet,
Titokzatos, mosolygó napkelet!

 

És azután - mint kinek gondja nincsen,
Bolondos szivvel, dallal ajkamon,
Nap nap után gyönyörködném a kincsen,
Mely ott hever a földön, szabadon.
Hol minden rögnek ajka van regélni
A multakról egy csodaszép regét,
Gyönyörûség ott napkeleten élni,
Oh, én is, én is sovárgok feléd!

 

Mint egykor ô... A Tájó vize mellől,
Hol dalos szive nyugtát nem lelé,
Megfoghatatlan égi szerelemből
Elindult útnak napkelet felé.
Szerelmes szív oly forrón nem szerethet,
Mint a hogy ô imádta kedvesét:
A keletet. Oh, én is így szeretlek,
Oh, én is, én is sovárgok feléd!

 

S ha meg kell halnom, hadd haljak meg ottan,
Ott ébreszszen fel a nagy kikelet,
Nem álmodhatnék sehol boldogabban,
Mint rögeid közt, nyájas napkelet!
Hol a virág nem fonnyad el a nyárral,
A hol örökké mosolyog az ég;
Meghalni ott - mint ô, olyan halállal,
Nem fájdalom, hanem gyönyörűség.[16]

Ha sziklás partod’ elmosóli látom,
Nem tud hevítni szédítő gyönyör,
Nem inegerel a legszebb földi álom,
Míg evezőm a messzeségbe tör.

Habzó kelyhet nem esdekel a vándor,
Csak egy virágot napkelet honából,
A szent talajból egy-egy porszemet -
Isten veled, Isten veled!

 

Halevi figurája Goethétől Herderen át Heinéig foglalkoztattta a preromantika és a romantika alkotóit, és Makai is újra visszatér hozzá, a Magyar Zsidó Nő 1900. augusztus 31-ei számában megjelenő A révben című versében is. Makai Emil szerepe azonban a magyar Halevi-recepcióban sokkal komolyabb. Tudomásunk szerint Makai az első, aki a középkori spanyol és egy-két vers erejéig az itáliai zsidó költőket magyarra fordítja.  Az 1492 előtti, különösen az arab uralom alatt álló spanyol-andalúz világot a romantika fedezi fel, a protestáns gyökerű 18-19. századi angolszász történetírás a szigorúan katolikus spanyol monarchia ellentétjeként tekintett az idealizált, toleránsnak tekintett muszlim uralomra; a francia és a német romantika az egzotikumot, a középkori miszticizmust kereste benne. A 19. század német, és általában közép-európai, így magyar zsidó szellemi elitje pedig a kultúrájában, nyelvében az arab uralomhoz asszimilálódott hispániai zsidóságban saját előképét vélte felfedezni. Így Makai vonzódását a korszak költőihez ez a rokonság-érzet is motíválhatta.

A magyar zsidóság kulturális asszimilációját Makai édesapjának magyar kultúra iránti fogékonysága is bizonyítja. Jól tudott magyarul, értékelte az irodalmat, és ahogy az imént említett levélből is kitűnik, megértette fia lépést, hogy mégsem tanul tovább rabbinak. Fischer Antal Énoch nyitottságának és ugyanakkor fia iránti szeretetének egyik szép példája Makai Az öreg úr című verse. A vers vallásos versnek is tekinthető, amennyiben a lírai alaphelyzet egy péntek este, és a beteg, templomba menni képtelen jámbor rabbi portréja. A rabbi, aki soha "nem vált el templomától", biztos támasza volt közösségének, "Istenének nem hányja fel a bánatot", a jámbor zsidó ember példája, akárcsak a bibliai Jób, akinek hitét Makai Hiszek című versében próbálja átélni. A modern Jób azonban nemcsak a szenvedések elviselésével mutatja ki jámborságát, hanem azzal is, ahogyan elkandozott fiát és választott hivatását tiszteli:

 

Hogy vitte, úgy-e, házról házra
A verset, mit a fia írt!
S odaszorítva ajakára
Ronggyá csókolta a papírt.
Isten helyett egy szőke lányról
Dalolt a pogány trobadour -
És mégis elolvasta százszor,
És sírt, és sírt az öreg úr![17]

 

Vallásos versként tekinthetünk erre a versre is, Makai és a magyar neológia modern vallásosságának, modern rabbi-ideáljának példájaként. Ez a kulturális attitűd is nagyon emlékezett a középkori hispániai zsidóság vallásos és világi kultúrában egyaránt nagyívű teljesítménye mögött húzódó identitásra.

 Ugyanígy vallásos-moralizáló vers a Róráté is, amely a világ hívságát, ürességét, Isten nélküliségét panaszolja, azé a világét, amelyben az áhítat gúny tárgya. A középkori moralizáló költészet, így a spanyol zsidó költészet is gyakran fogalmazta meg a világ léhaságát. Ami elsőre meghökkentő, a vers címe - a róráté nem a zsidó, hanem a katolicizmus világát idézi fel. A róráté hajnali mise, adventkor szokás tartani. A szó jelentése: "harmatozzatok", amely a Biblia latin fordításából, a Vulgatából ered, Jesaja/Ézsaiás/Izajás próféta 45,8 versének fordítása. ("Rorate, coeli desuper et nubes pluant iustum!" "Harmatozzatok, egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot!") Meghökkentő egy magát egész életében zsidónak, és vallásos zsidónak tartó költőtől, nem meglepő azonban egy, a világi létet választó költőtől, aki egyetemes problémaként éli meg a világ Isten-hiányát, és a nem zsidó olvasóknak is üzenni akar. Második olvasásra azonban a cím értelmet nyer zsidó kontextusban is. A hajnalban hazasiető lírai én döbbenten látja, hogy emberek bámészkodnak be egy mulató ablakán, amit a zsidó nagyünnepekre imaházzá alakítottak át, és ahol éppen a hajnali, a sacharit ima folyik, és ahogy Jesaja könyvében harmatoznak az egek, és a felhők igazságot hullatnak, úgy omlanak a zsidó pap könnyei is, mint a zápor. Az ima a bámészkodókból gúnyt vált ki, kivéve a lírai énből, akiről az utolsó előtti versszakban egyértelműen kiderül, hogy maga a költő, aki megrendülten gondol arra, hogy apja otthon most ugyanígy imádkozik, érte:

És ő roskadtan áll ezernyi vádtól,
S csak nézi azt a megtört ősz papot;
Eszébe jut, hogy messze, távol
Valaki így vezeklik, mint az ott.
Nem önmagáért, óh mert rajta eddig
A legparányibb mocsok sem esett -
Egy elkárhozott lélekért vezeklik,
Egy bűnösért, kit oly nagyon szeret…[18]

 

Tisztán világi költészetében szerelmi lírája játssza a legfőbb és legfontosabb szerepet. Makai pogány trobadourként utal magára imént idézett versében (Az öreg úr). A megkésett, Don Quijotet idéző költői szerep nem Ady zord, átélt, de néhol színházias póza, hanem a habitusából következő egyetlen logikus szerelmes-ideál. A trubadúrnak és a lovagnak pedig kell egy úrnő, kell egy Dulcinea, a dolce stil nuovo késői követőjének egy Beatrice vagy egy Laura. Makai Emil úrnője Margit, akiről nem sokat tudunk, valószínűleg nem viszonozta a költői érzelmeit, vagy legalábbis nem komolyabban. Szép, szőke, előkelő, ahogyan a trubadúrok eszményképe és Beatrice, tökéletes megtestesítője a romantikus és a középkori lovagideál nőképének is. Van egy zordon atya is, aki a trubadúr boldogságának útjába áll, és akinek hatására, hét év sóvárgás után örökre le kell mondania Margit kezéről, akit máshoz adnak férjhez (Csütörtök délután):

 

Vonalzott, üzleti papiron
Üzente a papa:
Szerelmes verseket ne irjon
A lányomhoz maga.
Ha szereti, ajánlom önnek,
Hogy nézzen más után:
Mint akik jourjaimra jönnek
Csütörtök délután. (…)

Hollandi áztatott boriték,
Litografált papir.
Szemem tüzel, mint hogyha sirnék,
Az arcom - csupa pir.
Kezem, amelyik tartja, reszket -
Pedig két sor csupán:
Jelentem önnek, eljegyeztek
Csütörtök délután.

 

A történet tehát egyszerre végződik nagyon is modern és nagyon is trubadúrhoz illő módon. Trubadúrhoz illő, mivel a szépséges úrnő nem lehet az övé, nagyon is modern, mert nem a trubadúr vagy a szeretett nő halála, és nem is annak kegyetlensége, hanem egy polgári házasság miatt. Makai azonban a trubadúrszerelem konvencióiba és ideáljaiba szublimálja a szerelem végét:

 

(…) érintetlen, álomszerű, tiszta
Első szerelmem nem tér soha vissza
Hisz úgyse hittem soha, hogy valóság:
Fürteid selyme, arcodon a rózsák.
Szemedbe is félig remegve néztem,
Hogy ne legyen nehéz az ébredésem. (…)

 

Tied a fény, a káprázat, a pompa,
Enyém az élet mindennapi gondja.
Rég berepült virágos révbe gályád
S szívem még egyre rólad szövi álmát.
Ha megsebezve, ha százszor leverve
Az érzéketlen őrült küzdelembe:
Megfosztani e kincstől sose fogják
A legszebb álmok csendes álmodóját.[19]

A szerelmes trubadúr, ha nem is hal meg, de soha nem gyógyuló sebet szerzett, míg a szeretett nő sorsa a fény és a káprázat. A trubadúrlíra konvencióinak megfelel ez a kép, amelynek alapján a romantika, és a romantikát követve a köztudat idealizálta, minden testiségtől mentesnek látta a trubadúrok szerelmét, amely azonban meglehetősen obszcén is tudott lenni.[20] Másodszor a trubadúr szerelmét - a trubadúrlíra obszcén és kicsapongó irányzatait figyelmen kívül hagyva - öröknek látta, e szerint a trubadúr a szeretett nő halála vagy csalárdsága után már nem tudott mást igazán szeretni, még ha meg is jelenik életében egy másik nő, ahogyan Trisztán életében a másik Izolda.


Hiába sírtam a tilinkón.
Én együgyű pásztorgyerek!
Teérted eljön a királyfi,
Ki nem dalol s nem érzeleg.
De rám bohó királykisasszony
Többé tudom, seholse vár - 
S szívem be fogja érni mással,
Be kár érettünk, óh be kár!

Megverte Isten azt az órát,
Amelybe' hűs fészket rakok;
Kemény lesz minden párna nékem,
Ha rólad nem álmodhatok. (…)[21]

Margit szépsége teszi széppé a sugárutat (Andrássy út), boldog minden ember, aki megérintheti kezét (Ti boldogok). Makai Margit-képe nem igazán különbözik a trubadúrok sematikus nőképétől, az által kiváltott érzelmek mégis inkább Dante és Petrarca nagyon is valódi nő iránti érzelmeire emlékeztetnek. A romantika átvette a trubadúrlíra éteri szerelmet hirdető irányzatának nőképét, de valódi nők iránt érzett valódi szerelmek kifejezésére használta fel.

Miközben késő romantikus költőként Makai egy régi ideál felé fordul - a Biblia, a spanyol zsidó költők, a trubadúrok világa felé - addig színdarabjai meghökkentően modernnek és szürreálisnak tűnnek, amelyek megelőzik korukat, noha a középkor, a barokk és a romantika hatását is felfedezhetjük rajtuk. Egyik legérdekesebb darabja, A költő álma, egyfajta önarcképnek, öniróniának is tekinthető. Főhőse, a 19. század végi ifjú költő olyannyira beleképzeli magát készülő tragédiájának koraközépkori világába, hogy összekeveri a valóságot a fikcióval. A már-már posztmodernek ható téma mögé nem nehéz odalátni Calderón remekművét. Az élet álom (La vida es sueño) virtuóz módon, és komoly filozófiai-ismeretelméleti kérdéseket felvetve játszik álom és ébrenlét fikció és valóság ellentétével, egybefolyásával. Valószínű, hogy a komoly spanyolos műveltséggel is rendelkező Makai nemcsak ismerte az egyébként a német és francia romantika által annyira kedvelt barokk remekművet, de talán ötletet is merített belőle, ahogyan esetleg a Don Quijote-attitűdben is feltételezhetünk szándékos reflexiót az irodalmi karakterre. Az ifjú költő nem is érzi jól magát középkori lovagként a frivol és üres, ideálok nélküli nagypolgári szalonban. Talán legismertebb darabja, a Tudós professzor Hatvani abszurd komédia, amelyben a debreceni professzornak ördögök akarják bebizonyítani, hogy léteznek - aki viszont bebizonyítja nekik, hogy nem. Az ördögökkel huzakodó tudós képe a Faust-mondakört, és ezen keresztül a középkort idézi fel, és nem tudjuk eldönteni, hogy igazából kinek szól az irónia, a makacs és buzgó tudósnak, aki a saját szemének sem hisz, vagy a modern kor emberének, aki a tudományos vívmányok ellenére hisz az ördögök létében.

Makai operettlibrettókkal és magyar irodalmi alakokról írt drámákkal is próbálkozott, a Vörösmarty a költő Perczel Etelka iránti szerelméről szól, a Petőfi Zoltán töredékben maradt fent. Legeredetibb darabjai a barokkot és a szürrealizmust idéző színművei, amelyekben ironikus, szatirikus oldalát is megmutatja a költészetét jellemző inkább melankolikus hang mellett. Makai Emilnek tehát nem egy hangja, nem egy arca volt, de egyik arca sem illik bele abba a századfordulós irodalmi kánonba, amelyet az utókor meghatározott, ahogyan ő maga is idegennek érezte magát saját korában, úgy a késői recepció is idegennek találta, noha személyisége egyik oldala tipikus példája az emancipáció magyar zsidó alkotóinak.


BIBLIOGRÁFIA

 Bánki Éva (szerk.), A tavaszi idő édessége. Budapest, Kairosz, 2004

Csergő Hugó (szerk.), Száz év zsidó magyar költői. Budapest, OMIKE Kultúrtanácsa, 1943

Egyenlőség, 1891. 32. szám

Makai, Emil: Vallásos énekek, n.a, 1890

Múlt és Jövő, 2011/4, p. 3

Peremiczky Szilvia Jeruzsálem a zsidó irodalomban Budapest, Gondolat, 2012

Sebestyén, Károly, Makai Emil. Népszerű Zsidó Könyvtár, é.n

Tóth, Ferenc (szerk.), Makai Emil emlékezete. [Makói Életrajzi Füzetek]. Makó, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége makói csoportja, 1995 


[1] Tóth Ferenc (szerk), Makai Emil emlékezete, Makói Életrajzi Füzetek. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége makói csoportja, Makó, 1995

[2] A közlésért szíves köszönet Szegedy-Maszák Mihálynak.

[3] Török Petra: Makai Emil élete és kora. Kézirat, 1995.

[4] Sebestyén Károly: Makai Emil. Népszerű Zsidó Könyvtár, én

[5] Tóth, 1995, p. 19

[6] Életéről lásd: Tóth, 1995, Sebestyén, é.n,

[7] Lásd testvéréhez írt levelét, idézi Makai Endre, in: Tóth, 1995, p. 15

[8] Tóth, pp. 13-14 

[9] Csergő Hugó (szerk.), Száz év zsidó magyar költői. Budapest, OMIKE Kultúrtanácsa, 1943

[10] I.m, p. 30

[11] Sebestyén , épn. 7

[12] Makai, Emil: Vallásos énekek, n.a, 1890, p. 5-8

[13] Csergő, 1943, pp. 91-92

[14] in: Egyenlőség, 1891. 32. szám

[15] Jehuda Halevi és Makai Jeruzsálem-költészetéről lásd: Peremiczky Szilva: Jeruzsálem a zsidó irodalomban. Budapest, Gondolat, 2012, pp. 121-136 és pp. 188-193

[16] In: Múlt és Jövő, 201/04, p. 3

[17] Csergő, 1943, p. 98

[18] Im, p. 101

[19] Im, p. 95

[20] Lásd: Bánki Éva (szerk): A tavaszi idő édessége. Budapest, Kairosz, 2004 

[21] Csergő, 1943, p. 94

Vissza a TUDOMÁNY-hoz