Hogyan neveljük gyermekeinket? Tették fel többször a kérdést a budapesti magyar
nyelvű cionista lapok (Zsidó Szemle, Múlt és Jövő) a 20. század első felében.
Szembe kellett nézniük azzal, hogy a szekularizálódó, individualizálódó
környezetben a „modern zsidó” egyre inkább eltávolodott a judaizmustól.
Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a budapesti cionista lapok szerkesztői és a
mögöttük álló intézményi elitek milyen stratégiákat dolgoztak ki, hogy
megtartsák a zsidó hagyománytól távolodó középosztálybeli zsidó tömegeket a
judaizmus számára. Ezen kívül arra is keresem a választ, hogy ebben a
küzdelemben, a felnövő új generációk zsidó nemzeti nevelésében, milyen szerepet
szántak a családnak és az oktatási intézményeknek. Milyennek képzelték az
eszményi cionista családot és az eszményi cionista nevelést?
A család
fogalmának változó értelmezése
Az európai és
észak-amerikai tudományos és nem tudományos diskurzusokban a család fogalma
körül rengeteg politikai, kulturális alapú ideológiai vita folyik. Az elmúlt
évtizedek tudományos irodalma a család fogalmát újradefiniálta. A recens
felfogás a családot, a korábbi abszolút értelmezés helyett, egy kulturálisan és
történelmileg változó szimbolikus, társadalmi ideologikus rendszerként határozza
meg. Edmund
Leach értelmezésében az a fogalom, hogy
család (európai
értelemben a familia szóból ered) történeti koronként mást és mást jelentett.
Leach szerint a 19. századot megelőzően a „család” szónak többféle jelentése
létezett. Példaként említette az angol családértelmezést, mely szerint a
„család” kifejezést az egyes háztartás tagjainak, különösen a szolgák,
megjelölésére is használták, akiknek a száma, gazdag családok esetében esetleg
jóval meghaladta a szülők és gyermekek számát. Ugyanakkor szerinte egy másik,
szintén premodern, szóhasználat szerint a „család” laza vérrokoni és házasság
útján szerzett kapcsolatok által összefűzött rokonok szétszórt csoportja, amely
azonban nem feltétlenül kötődik egyetlen háztartáshoz. Megint más felfogás
szerint a házassági kapcsolatok nem tartoznak a szó jelentéskörébe. A család így
azokból áll, akik egy közös őstől származnak vagy tőle származónak vallják
magukat.
Thomas Hylland Eriksen megközelítésében viszont a „család” a társadalmi
integráció egy szintjét jelenti, mert minden cselekvő a rendszer különböző
szintjein integrálódik a társadalomba. Egy felnőtt tagja lehet egy magcsaládnak,
egy szakmának, egy politikai csoportnak és egy nemzetnek. A család fogalmának
felhasználásából kiindulva az ember identifikációjának szintjeit ki lehet
fejezni akár földrajzi, térbeli fogalmakkal is: az ember tagja lehet egy
nukléáris családnak, egy szomszédságnak, egy városnak, egy vidéknek, és egy
nemzetnek.
Somlai Péter szerint a 20. század első évtizedéig uralkodó evolucionista
szociálantropológia feltételezte, hogy egyrészről az egyes családszervezeti
formák éppúgy történeti sorrendbe állíthatók, mint ahogyan a pozitivista
történetírók sorrendbe állították az egymást követő történeti korokat és
gazdálkodási formákat, másrészről úgy vélték, hogy e tényezők között szoros
megfelelést lehet felfedezni. Somlai szerint azonban a későbbi kutatások nem
tudták megfeleltetni a tagok és az együtt élő nemzedékek számát, a leszármazás
és örökösödés rendjét, a házasodási szabályok vagy más szempont szerint
felfogott családszervezeti formákat valamilyen hozzájuk és csakis hozzájuk
tartozó gazdálkodási formának vagy rendszernek.
A család szerepének megváltozása szempontjából fordulópontnak az ipari
forradalom időszaka tekinthető. A 18. század második felétől elsősorban az ipari
centrum országaiban a munkahelyek és otthonok, a munkaidő és szabadidő elvált
egymástól, és ennek során fokozatosan kialakult a családi intimszféra zárt köre,
ahol a közösségi kontroll kevésbé érvényesült. Az
indusztrializációval, illetve az ezzel együtt jelentkező polgárosodással a
gyerekek helyzete is megváltozott. Somlai Péter szavaival élve a modernizáció
korszakában kezdte megosztani a gyereknevelés feladatait társadalmi méretekben a
család és az iskola. Ettől az időszaktól kezdve vált az oktatás olyan
tevékenységgé, melyet szakemberek és speciális intézmények folytatnak.
Tomka Ferenc viszont a család és az oktatási intézmények munkamegosztásában a
szocializáció két szakaszát különbözteti meg. Tomka szerint a szocializáció az a
folyamat, mely során az egyén egy adott közösség normáit átveszi, a közösség
világát magáévá teszi. Ezt a szocializációt elsődleges vagy primer
szocializációnak nevezi, melyben a gyermek az anyai, illetve a családi nevelés
hatására az emberi közösség tagja lesz.
A primer szocializáció lényeges pontja még, Furseth és Repstad szerint hogy a
gyermek megtanul figyelni a közösség elvárásaira. A másodlagos vagy szekunder
szocializáció során az egyén a társadalomba, illetve annak adott csoportjaiba
illeszkedik be.
A modernizáló zsidó család
A 19. század végére a 20. század elejére a közép-európai polgári
középosztálybeli zsidók számára a család jelentette az igazi értéket, és
szimbolikus jelentéssel bírt. A modern középosztálybeli zsidók attól tartottak,
hogy az új idők fokozatosan aláássák a zsidó családot. A család keretei között
ment végbe a gyerek hasznos polgárrá nevelése. Marion Kaplan szerint ez
különösen a kultúra területére volt igaz. Értelmezésében ebben a kulturális és
társadalmi polgáriasításban volt kiemelt szerepe a zsidó nőnek. A nők tanították
meg a gyerekeknek, a polgári viselkedés alapjait. Természetesen a kulturált
középosztálybeli család, akkultúrált zsidó családot is jelentett egyben.
Ezzel függ össze Paula Hyman szerint, hogy a korai cionista vezetők gyakran
vádolták elnőiesedéssel a középosztálybeli zsidó intelligenciát, és programként
határozták meg az „új zsidó” visszaférfiasítását, mind testben, mind lélekben.
Az elnőiesedés alatt itt elsősorban az
elzsidótlanodás, másrészről a küzdeni tudás hiánya értendő, mely szerint a
modern középosztálybeli zsidó képtelen fellépni nemzeti érdekei védelmében.
Cionista stratégiák
A cionizmust, a korai cionista mozgalmat többen többféleképpen próbálták
magyarázni, értelmezni. Laurel Plapp véleménye szerint a német nyelvterületen,
illetve német kulturális közegben született romantikus zsidó nemzeti mozgalom,
elsősorban a német nacionalizmus lenyomata.
Mégis talán Kieval cionizmus definíciója áll hozzám a legközelebb. Szerinte a
cionizmus, nem más, mint a modern zsidó
lázadása saját liberális stratégiája ellen.
Ugyancsak sokan sokféle szempont alapján osztották irányzatokra a korai cionista
mozgalom Daniel A. Porat például politikai, vallásos és kulturális cionistákra
osztja a mozgalmat,
Eliezer Don Yehija politikai és spirituális cionistákat különböztet meg.
Szerinte a politikai cionizmus a zsidó embert hivatott megvédeni az
üldöztetésektől, míg a spirituális cionizmus a judaizmust óvná meg az
eltűnéstől.
Liebman a hagyomány viszonyrendszerében három irányzatra osztotta:
radikális szekuláris cionistákra, konzervatív szekuláris cionistákra és vallásos
cionistákra.
Elemzésem tárgyául a Múlt és Jövőt és a Zsidó Szemlét választottam. A
Múlt és Jövő
1911-ben indult
dr.
Patai József szerkesztésében és az OMIKE kiadásában. A havonta egyszer megjelenő
lapot nehéz bármelyik vallási vagy politikai irányzathoz besorolni, viszont
deklarált célja volt a zsidó kultúra terjesztése, bárhonnan jöjjön is. A másik
fontos célkitűzésük volt, hogy a zsidó szellemi elitet megtartsák a zsidóságnak,
vagy visszatérítsék a zsidó kultúrához ezért leginkább kulturcionistának, vagy
spirituális cionistának tekinthető.
A Magyarországi
Cionista Szervezet hivatalos lapját 1910-től eredezteti, amelyet Bató Lajos,
Beregi Benjámin, Hammerschlag Oszkár, Lukács Leo, Richtmann Mózes és Schönfeld
József szerkesztett 1911-től Zsidó Szemle címmel. 1919-ben Jövőnk – Zsidó
társadalmi hetilap néven, 1920 és 1938 között pedig ismét Zsidó Szemle – Zsidó
hetilapként jelent meg. Ez a két lap hosszú időn keresztül a korszak
legbefolyásosabb magyarországi cionista orgánumainak számítottak.
A család szerepe a cionista
stratégiában
Ahogy korábban már említettem, a modern középosztálybeli zsidó családoknál a
polgári viselkedésminták átadásában az anyának volt kiemelt szerepe, ami a
többségi társadalomba való integrációt segítette elő. Természetesen ez a női
szerep, mely Kaplannál egy pozitív szerep, ellentétben állt a cionista nemzeti
stratégiával. A Zsidó Szemle a zsidó „nemzeti” különállást megőrző hagyományos
keleti, galiciai zsidó nevelést állította szembe cionista terminológiával élve „asszimiláns”modern
zsidó neveléssel.
„Nézzük már most az
ellentétet, a budapesti asszimilált zsidó gyermeket. Mit lát otthon az a
gyermek? Az apa és anya igazi gólusz-karakterek. Az apa, akár kereskedő, akár
lateiner, igazi zsidó típus: jó üzletember vagy derék orvos, de a zsidó szót
sohasem ejti ki a gyerekei előtt. A nevelés inkább az anya feladata. De mire
taníthatja az asszimiláns zsidó asszony a gyermekét, aki héberül olvasni sem
tud; akinek mindennap egy zsúr kell, akinek legnagyobb gondja, hogy barátnője
előkelő keresztény hölgy legyen.”
- írta a Zsidó Szemle 1916-ban.
A cionisták szerint a judaizmusban már járatlan modern zsidó család már képtelen
a zsidó akarat kiváltására, ezért ezt a szerepet az iskolai vallástanárokra
hárították volna. De a vallásoktatás kizárólagosságával szemben a kollektív
nemzeti emlékezet megalapozására alkalmasabb zsidó történelem oktatását is
szorgalmazták.
„Nemcsak tanítást,
hanem minden lelki energia felhasználásával mindent felkaroló nevelést nyújtson,
hogy jó, derék és boldog embereket neveljen…(...) Ha megvan a cél: a zsidó
akarat s a legmagasabb ethikai értelemben vett boldogságra való nevelés, akkor
majd a módszer alárendeli magát az elvnek.”
- írta a Zsidó Szemle
Szintén a Zsidó Szemlében jelent meg egy cionista katona galiciai tudósítása
kapcsán, aki „pólisi” cionista lányokkal találkozott, a cionista nő ideálja: aki
mentes minden erkölcstelenségtől és önzéstől, aki zsidó nemzeti közösségben
gondolkodik és nem egyénben. A tudósító szerint fontos lenne, hogy minél több nő
legyen híve a mozgalomnak.
„Azt hiszem fontos lesz
(írta a tudósító), nagyon fontos, hogy a mozgalom képes lesz-e a nőket
meghódítani, nem csak azért mert a nőké a hatalom az életnek ama kis kereteiben,
ahol minden ember legszemélyesebb sorsa dől el, és nem csak azért, mert ő képes
bennünket összehasonlíthatatlanul nemessé tenni, de összehasonlíthatatlanul be
is szennyezni, hanem azért is, mert szellemi értékeinknek szüksége van a nők
szeretetére, hogy ismét élők és termékenyek legyenek. Ehhez járul még az a
körülmény, hogy a szellemi élet súlypontja nálunk zsidóknál, tekintettel a zsidó
iskola ismeretlen jövendő sorsára, mégis csak a családban lesz. Azért egyike
legfontosabb nacionális feladatoknak: leányainknak nevelése. Ma még ettől távol
vannak asszonyaink. Nyugaton a zsidó leány átlagtípusa egy reménytelenül
felületes teremtés.”
- írta a Zsidó Szemle 1917-ben.
Cionista szempontból a Tomka Ferenc által szekunder szocializációkén felfogott
intézményes oktatás-nevelésnek is legfontosabb szerepe a zsidó népiség megőrzése
és átörökítése volt. Ebben az értelmezési keretben a cionisták számára
irreleváns, hogy milyen irányzat (orthodox, cionista, tudatosan modernizáló) az,
amely ezt a szerepet betölti:
„Az Águda a
középiskolában kezdi meg a nevelő munkáját, de irányánál fogva nem egyesíti
magában az ifjúság minden árnyalatát. Igen erős a cionisták gárdája. Míg az
Aguda a vallásosságával szolgálja a zsidó ügyet, a cionista a héber nyelv és
irodalom tanulmányozásával, önérzetes, bátor fellépésével küzd a zsidóság
fennmaradásáért. (...) Az egyik számára a vallásos, a másiknak a nemzeti
újjászületés jelenti a zsidó jövőt. A két irányzat között a bölcs mérsékletet, a
higgadt megfontolást a neutrális ifjúsági egyletek képviselik. Itt is ápolják a
zsidó irodalmat, történetet, itt is buzdítják a tagokat a vallásosságra, szép
könyvtáruk kétségkívül nemes munkát végez: az asszimiláns német liberális
zsidóságot neveli.”- írta
a kulturcionista Múlt és Jövő 1921-ben.
A cionista nevelés központi gondolata, ellentétben a neológ elit felfogásával,
hogy a Szentföldön kívül a szétszóratásban nem lehet teljes zsidó életet élni.
Ezért az oktatás alapmotívuma a Palesztina, mint nemzeti központ iránti
feltétlen elkötelezettség volt.
„…zsidó
nemzeti élet, zsidó kultúra, zsidó jövő csak Palesztina területén lehetséges.
Ifjúsági mozgalomnak nem lehet programmja, az ifjúságot arra nevelni, hogy itt a
Galutban jó cionista, jó zsidó lehet”Írta
a Zsidó Szemle 1930-ban.
A zsidókat testi erőkifejtésre alkalmatlanoknak bélyegező antiszemita
támadásokra válaszul, apologetikus céllal hirdették, hogy az „új zsidó
embernek”, nem csak lélekben, de testben is ki kell állnia a próbát más
nemzetbeliekkel. Ennek a programnak az elindítója Max Nordau Muskeljudentum című
cikke volt.
Az öntudatos cionista nemzeti nevelésben előkelő helyet biztosítottak a
testedzésnek, hogy az „Új Zsidó” mind testben, mind lélekben visszaférfiasodjon.
Ez a visszaférfiasodás szimbolizálná egyben a nemzeti újjászületést is.
A cionista Zsidó Szemle volt az egyedüli a magyarországi zsidó sajtótermékek
között, amely állandó sportrovattal rendelkezett, s ebben rendszeresen beszámolt
a zsidó sportegyesületek tevékenységéről.
„Az ifjúságnak kell megmutatnia, hogy
a szellemi munkában elernyedt zsidóság képes új életre kapni és az új izmos
zsidóság, végre fogja tudni hajtani azt a feladatot, amit egy – még nagyra
hivatott – nép reneszánsza és az önérzetes megbecsülés rárótt.”
Számolt
be a Zsidó Szemle a VAC ünnepéről 1920-ban.
Összegezés
A 20. század első felében a cionista stratégia a zsidó család küldetését a zsidó
népiség továbbörökítésében határozta meg. Ebben a fogalmi keretben kell
értelmezni a gyermekek nevelésével, illetve a gyereknevelésben fontos szerepet
játszó zsidó anyákkal kapcsolatos cionista álláspontot. A cionista elit
problémaként élte meg, hogy a 20. századi modern középosztálybeli családoknál
megjelenő vallási közöny, és a közösségi vallásosságot felváltó individuális
vallásértelmezés
a neológ zsidó családoknak is jellemzője volt. Ezek a folyamatok meghatározó
társadalmi diskurzusok voltak, tovább sodródó diskurzuselemekkel és toposzokkal,
melyek gyökerei a 19. századba nyúltak vissza. Siegfried Jäger nyomán olyan
diskurzusfolyamokról beszélhetünk, mint az időben sodródó tudásfolyamok, melyek
nemcsak régi tudáskészleteket görgetnek rendületlenül, de mellékágaikból érkező
újabb tudásokat is magukkal hordanak.
Ezekkel a modern tendenciákkal szemben pozitív ellenpéldaként, a modern
magyarországi cionista elit, a modernitással szemben tartózkodó keleti zsidó
tömegeket állította, melyekre a zsidó népiség megőrzőjeként és a zsidó nemzeti
mozgalom öntudatlan bázisaként tekintett. A zsidó nemzeti kultúra átörökítésére,
a kollektív nemzeti tudat ápolására a neológ családot alkalmatlannak gondolták,
ezért ezt a feladatot zsidó felekezeti oktatási intézményekre bízták volna.
Irodalom
Berkowitz,
Michael
1996 Zionist culture and West European Jewry Before the First World War.
University of North Carolina Press.
Furseth, Inger – Repstad,
Pal,
2006 An Introduction to the Sociology of Religion. Classical and
Contemporary Perspectives. Ashgate, Berlington
Glässer
Norbert
2008 Orthodox Kosher Mass Culture? Food Industry, Hospitality Industry,
Children's Holidays and Open-Air Baths in the Weekly Paper of Orthodox Jewry in
Hungary, 1925-1944. Acta Ethnographica Hungarica 53 (2008) 2. 217-242.
KASCHUBA, Wolfgang
2004
Bevezetés az európai etnológiába. Csokonai Kiadó, Debrecen 2004.
Kaufman,
Haim
2005 Jewish Sports in the Diaspora, Yishuv, and Israel: Between
Nationalism and Politics. Israel Studies, Volume 10. Number 2. 147-167.
Kósa László
2002
A vallási közönyösség növekedése Magyarországon a XIX. században. Magyarország
társadalomtörténete I. A reformkortól az első világháborúig 2. kötet. Szerk.:
Kövér György. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 250-267.
Leach, Edmund
1996 Szociálantropológia. Osiris Kiadó. Budapest.
Porat, Dan A.
2006 The Nation Revised: Teaching the Jewish Past in the Zionist Present.
Jewish Social Studies: History, Culture, Society n.s., 13, no. 1 (Fall
2006): 59-86.
2008 Cult or spirit? Integration strategies
and history of memory in jewish groups in Hungary at the turn of the 19th-20th
century. Acta Ethnographica Hungarica 2008 (2) 243-262.
Furseth – Repstad 2006. 115.
Zsidó Szemle,1920.
január 23./ 7-8 .Dr. R. S. A VAC ünnepe.
|