Zima András:
„A zsidóságért és a zsidó gyermekekért”
(Zsidó nemzeti családmodell a budapesti cionista sajtóban a 20. század első felében)


Hogyan neveljük gyermekeinket? Tették fel többször a kérdést a budapesti magyar nyelvű cionista lapok (Zsidó Szemle, Múlt és Jövő) a 20. század első felében. Szembe kellett nézniük azzal, hogy a szekularizálódó, individualizálódó környezetben a „modern zsidó” egyre inkább eltávolodott a judaizmustól. Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy a budapesti cionista lapok szerkesztői és a mögöttük álló intézményi elitek milyen stratégiákat dolgoztak ki, hogy megtartsák a zsidó hagyománytól távolodó középosztálybeli zsidó tömegeket a judaizmus számára. Ezen kívül arra is keresem a választ, hogy ebben a küzdelemben, a felnövő új generációk zsidó nemzeti nevelésében, milyen szerepet szántak a családnak és az oktatási intézményeknek. Milyennek képzelték az eszményi cionista családot és az eszményi cionista nevelést?

 A család fogalmának változó értelmezése

Az európai és észak-amerikai tudományos és nem tudományos diskurzusokban a család fogalma körül rengeteg politikai, kulturális alapú ideológiai vita folyik. Az elmúlt évtizedek tudományos irodalma a család fogalmát újradefiniálta. A recens felfogás a családot, a korábbi abszolút értelmezés helyett, egy kulturálisan és történelmileg változó szimbolikus, társadalmi ideologikus rendszerként határozza meg. Edmund Leach értelmezésében az a fogalom, hogy család (európai értelemben a familia szóból ered) történeti koronként mást és mást jelentett. Leach szerint a 19. századot megelőzően a „család” szónak többféle jelentése létezett. Példaként említette az angol családértelmezést, mely szerint a „család” kifejezést az egyes háztartás tagjainak, különösen a szolgák, megjelölésére is használták, akiknek a száma, gazdag családok esetében esetleg jóval meghaladta a szülők és gyermekek számát. Ugyanakkor szerinte egy másik, szintén premodern, szóhasználat szerint a „család” laza vérrokoni és házasság útján szerzett kapcsolatok által összefűzött rokonok szétszórt csoportja, amely azonban nem feltétlenül kötődik egyetlen háztartáshoz. Megint más felfogás szerint a házassági kapcsolatok nem tartoznak a szó jelentéskörébe. A család így azokból áll, akik egy közös őstől származnak vagy tőle származónak vallják magukat.[1] Thomas Hylland Eriksen megközelítésében viszont a „család” a társadalmi integráció egy szintjét jelenti, mert minden cselekvő a rendszer különböző szintjein integrálódik a társadalomba. Egy felnőtt tagja lehet egy magcsaládnak, egy szakmának, egy politikai csoportnak és egy nemzetnek. A család fogalmának felhasználásából kiindulva az ember identifikációjának szintjeit ki lehet fejezni akár földrajzi, térbeli fogalmakkal is: az ember tagja lehet egy nukléáris családnak, egy szomszédságnak, egy városnak, egy vidéknek, és egy nemzetnek. [2]

Somlai Péter szerint a 20. század első évtizedéig uralkodó evolucionista szociálantropológia feltételezte, hogy egyrészről az egyes családszervezeti formák éppúgy történeti sorrendbe állíthatók, mint ahogyan a pozitivista történetírók sorrendbe állították az egymást követő történeti korokat és gazdálkodási formákat, másrészről úgy vélték, hogy e tényezők között szoros megfelelést lehet felfedezni. Somlai szerint azonban a későbbi kutatások nem tudták megfeleltetni a tagok és az együtt élő nemzedékek számát, a leszármazás és örökösödés rendjét, a házasodási szabályok vagy más szempont szerint felfogott családszervezeti formákat valamilyen hozzájuk és csakis hozzájuk tartozó gazdálkodási formának vagy rendszernek.[3]

A család szerepének megváltozása szempontjából fordulópontnak az ipari forradalom időszaka tekinthető. A 18. század második felétől elsősorban az ipari centrum országaiban a munkahelyek és otthonok, a munkaidő és szabadidő elvált egymástól, és ennek során fokozatosan kialakult a családi intimszféra zárt köre, ahol a közösségi kontroll kevésbé érvényesült. Az indusztrializációval, illetve az ezzel együtt jelentkező polgárosodással a gyerekek helyzete is megváltozott. Somlai Péter szavaival élve a modernizáció korszakában kezdte megosztani a gyereknevelés feladatait társadalmi méretekben a család és az iskola. Ettől az időszaktól kezdve vált az oktatás olyan tevékenységgé, melyet szakemberek és speciális intézmények folytatnak.[4] Tomka Ferenc viszont a család és az oktatási intézmények munkamegosztásában a szocializáció két szakaszát különbözteti meg. Tomka szerint a szocializáció az a folyamat, mely során az egyén egy adott közösség normáit átveszi, a közösség világát magáévá teszi. Ezt a szocializációt elsődleges vagy primer szocializációnak nevezi, melyben a gyermek az anyai, illetve a családi nevelés hatására az emberi közösség tagja lesz.[5] A primer szocializáció lényeges pontja még, Furseth és Repstad szerint hogy a gyermek megtanul figyelni a közösség elvárásaira. A másodlagos vagy szekunder szocializáció során az egyén a társadalomba, illetve annak adott csoportjaiba illeszkedik be.[6]

A modernizáló zsidó család

A 19. század végére a 20. század elejére a közép-európai polgári középosztálybeli zsidók számára a család jelentette az igazi értéket, és szimbolikus jelentéssel bírt. A modern középosztálybeli zsidók attól tartottak, hogy az új idők fokozatosan aláássák a zsidó családot. A család keretei között ment végbe a gyerek hasznos polgárrá nevelése. Marion Kaplan szerint ez különösen a kultúra területére volt igaz. Értelmezésében ebben a kulturális és társadalmi polgáriasításban volt kiemelt szerepe a zsidó nőnek. A nők tanították meg a gyerekeknek, a polgári viselkedés alapjait. Természetesen a kulturált középosztálybeli család, akkultúrált zsidó családot is jelentett egyben.[7] Ezzel függ össze Paula Hyman szerint, hogy a korai cionista vezetők gyakran vádolták elnőiesedéssel a középosztálybeli zsidó intelligenciát, és programként határozták meg az „új zsidó” visszaférfiasítását, mind testben, mind lélekben.

Az elnőiesedés alatt itt elsősorban az elzsidótlanodás, másrészről a küzdeni tudás hiánya értendő, mely szerint a modern középosztálybeli zsidó képtelen fellépni nemzeti érdekei védelmében.[8]

 Cionista stratégiák

A cionizmust, a korai cionista mozgalmat többen többféleképpen próbálták magyarázni, értelmezni. Laurel Plapp véleménye szerint a német nyelvterületen, illetve német kulturális közegben született romantikus zsidó nemzeti mozgalom, elsősorban a német nacionalizmus lenyomata.[9] Mégis talán Kieval cionizmus definíciója áll hozzám a legközelebb. Szerinte a cionizmus, nem más, mint a modern zsidó[10] lázadása saját liberális stratégiája ellen.[11] Ugyancsak sokan sokféle szempont alapján osztották irányzatokra a korai cionista mozgalom Daniel A. Porat például politikai, vallásos és kulturális cionistákra osztja a mozgalmat[12], Eliezer Don Yehija politikai és spirituális cionistákat különböztet meg. Szerinte a politikai cionizmus a zsidó embert hivatott megvédeni az üldöztetésektől, míg a spirituális cionizmus a judaizmust óvná meg az eltűnéstől.[13] Liebman a hagyomány viszonyrendszerében három irányzatra osztotta: radikális szekuláris cionistákra, konzervatív szekuláris cionistákra és vallásos cionistákra.[14]

Elemzésem tárgyául a Múlt és Jövőt és a Zsidó Szemlét választottam. A Múlt és Jövő 1911-ben indult dr. Patai József szerkesztésében és az OMIKE kiadásában. A havonta egyszer megjelenő lapot nehéz bármelyik vallási vagy politikai irányzathoz besorolni, viszont deklarált célja volt a zsidó kultúra terjesztése, bárhonnan jöjjön is. A másik fontos célkitűzésük volt, hogy a zsidó szellemi elitet megtartsák a zsidóságnak, vagy visszatérítsék a zsidó kultúrához ezért leginkább kulturcionistának, vagy spirituális cionistának tekinthető. A Magyarországi Cionista Szervezet hivatalos lapját 1910-től eredezteti, amelyet Bató Lajos, Beregi Benjámin, Hammerschlag Oszkár, Lukács Leo, Richtmann Mózes és Schönfeld József szerkesztett 1911-től Zsidó Szemle címmel. 1919-ben Jövőnk – Zsidó társadalmi hetilap néven, 1920 és 1938 között pedig ismét Zsidó Szemle – Zsidó hetilapként jelent meg. Ez a két lap hosszú időn keresztül a korszak legbefolyásosabb magyarországi cionista orgánumainak számítottak.[15]

 A család szerepe a cionista stratégiában

Ahogy korábban már említettem, a modern középosztálybeli zsidó családoknál a polgári viselkedésminták átadásában az anyának volt kiemelt szerepe, ami a többségi társadalomba való integrációt segítette elő. Természetesen ez a női szerep, mely Kaplannál egy pozitív szerep, ellentétben állt a cionista nemzeti stratégiával. A Zsidó Szemle a zsidó „nemzeti” különállást megőrző hagyományos keleti, galiciai zsidó nevelést állította szembe cionista terminológiával élve „asszimiláns”modern zsidó neveléssel.[16]

„Nézzük már most az ellentétet, a budapesti asszimilált zsidó gyermeket. Mit lát otthon az a gyermek? Az apa és anya igazi gólusz-karakterek. Az apa, akár kereskedő, akár lateiner, igazi zsidó típus: jó üzletember vagy derék orvos, de a zsidó szót sohasem ejti ki a gyerekei előtt. A nevelés inkább az anya feladata. De mire taníthatja az asszimiláns zsidó asszony a gyermekét, aki héberül olvasni sem tud; akinek mindennap egy zsúr kell, akinek legnagyobb gondja, hogy barátnője előkelő keresztény hölgy legyen.” - írta a Zsidó Szemle 1916-ban.[17]

A cionisták szerint a judaizmusban már járatlan modern zsidó család már képtelen a zsidó akarat kiváltására, ezért ezt a szerepet az iskolai vallástanárokra hárították volna. De a vallásoktatás kizárólagosságával szemben a kollektív nemzeti emlékezet megalapozására alkalmasabb zsidó történelem oktatását is szorgalmazták.

„Nemcsak tanítást, hanem minden lelki energia felhasználásával mindent felkaroló nevelést nyújtson, hogy jó, derék és boldog embereket neveljen…(...) Ha megvan a cél: a zsidó akarat s a legmagasabb ethikai értelemben vett boldogságra való nevelés, akkor majd a módszer alárendeli magát az elvnek.” - írta a Zsidó Szemle[18]

Szintén a Zsidó Szemlében jelent meg egy cionista katona galiciai tudósítása kapcsán, aki „pólisi” cionista lányokkal találkozott, a cionista nő ideálja: aki mentes minden erkölcstelenségtől és önzéstől, aki zsidó nemzeti közösségben gondolkodik és nem egyénben. A tudósító szerint fontos lenne, hogy minél több nő legyen híve a mozgalomnak.

„Azt hiszem fontos lesz (írta a tudósító), nagyon fontos, hogy a mozgalom képes lesz-e a nőket meghódítani, nem csak azért mert a nőké a hatalom az életnek ama kis kereteiben, ahol minden ember legszemélyesebb sorsa dől el, és nem csak azért, mert ő képes bennünket összehasonlíthatatlanul nemessé tenni, de összehasonlíthatatlanul be is szennyezni, hanem azért is, mert szellemi értékeinknek szüksége van a nők szeretetére, hogy ismét élők és termékenyek legyenek. Ehhez járul még az a körülmény, hogy a szellemi élet súlypontja nálunk zsidóknál, tekintettel a zsidó iskola ismeretlen jövendő sorsára, mégis csak a családban lesz. Azért egyike legfontosabb nacionális feladatoknak: leányainknak nevelése. Ma még ettől távol vannak asszonyaink. Nyugaton a zsidó leány átlagtípusa egy reménytelenül felületes teremtés.” - írta a Zsidó Szemle 1917-ben.[19]

Cionista szempontból a Tomka Ferenc által szekunder szocializációkén felfogott intézményes oktatás-nevelésnek is legfontosabb szerepe a zsidó népiség megőrzése és átörökítése volt. Ebben az értelmezési keretben a cionisták számára irreleváns, hogy milyen irányzat (orthodox, cionista, tudatosan modernizáló) az, amely ezt a szerepet betölti:

„Az Águda a középiskolában kezdi meg a nevelő munkáját, de irányánál fogva nem egyesíti magában az ifjúság minden árnyalatát. Igen erős a cionisták gárdája. Míg az Aguda a vallásosságával szolgálja a zsidó ügyet, a cionista a héber nyelv és irodalom tanulmányozásával, önérzetes, bátor fellépésével küzd a zsidóság fennmaradásáért. (...) Az egyik számára a vallásos, a másiknak a nemzeti újjászületés jelenti a zsidó jövőt. A két irányzat között a bölcs mérsékletet, a higgadt megfontolást a neutrális ifjúsági egyletek képviselik. Itt is ápolják a zsidó irodalmat, történetet, itt is buzdítják a tagokat a vallásosságra, szép könyvtáruk kétségkívül nemes munkát végez: az asszimiláns német liberális zsidóságot neveli.”- írta a kulturcionista Múlt és Jövő 1921-ben.[20]

A cionista nevelés központi gondolata, ellentétben a neológ elit felfogásával, hogy a Szentföldön kívül a szétszóratásban nem lehet teljes zsidó életet élni. Ezért az oktatás alapmotívuma a Palesztina, mint nemzeti központ iránti feltétlen elkötelezettség volt.

 „…zsidó nemzeti élet, zsidó kultúra, zsidó jövő csak Palesztina területén lehetséges. Ifjúsági mozgalomnak nem lehet programmja, az ifjúságot arra nevelni, hogy itt a Galutban jó cionista, jó zsidó lehet”Írta a Zsidó Szemle 1930-ban.[21]

A zsidókat testi erőkifejtésre alkalmatlanoknak bélyegező antiszemita támadásokra válaszul, apologetikus céllal hirdették, hogy az „új zsidó embernek”, nem csak lélekben, de testben is ki kell állnia a próbát más nemzetbeliekkel. Ennek a programnak az elindítója Max Nordau Muskeljudentum című cikke volt.[22] Az öntudatos cionista nemzeti nevelésben előkelő helyet biztosítottak a testedzésnek, hogy az „Új Zsidó” mind testben, mind lélekben visszaférfiasodjon. Ez a visszaférfiasodás szimbolizálná egyben a nemzeti újjászületést is.[23] A cionista Zsidó Szemle volt az egyedüli a magyarországi zsidó sajtótermékek között, amely állandó sportrovattal rendelkezett, s ebben rendszeresen beszámolt a zsidó sportegyesületek tevékenységéről.

„Az ifjúságnak kell megmutatnia, hogy a szellemi munkában elernyedt zsidóság képes új életre kapni és az új izmos zsidóság, végre fogja tudni hajtani azt a feladatot, amit egy – még nagyra hivatott – nép reneszánsza és az önérzetes megbecsülés rárótt.” Számolt be a Zsidó Szemle a VAC ünnepéről 1920-ban.[24]

 Összegezés

A 20. század első felében a cionista stratégia a zsidó család küldetését a zsidó népiség továbbörökítésében határozta meg. Ebben a fogalmi keretben kell értelmezni a gyermekek nevelésével, illetve a gyereknevelésben fontos szerepet játszó zsidó anyákkal kapcsolatos cionista álláspontot. A cionista elit problémaként élte meg, hogy a 20. századi modern középosztálybeli családoknál megjelenő vallási közöny, és a közösségi vallásosságot felváltó individuális vallásértelmezés[25] a neológ zsidó családoknak is jellemzője volt. Ezek a folyamatok meghatározó társadalmi diskurzusok voltak, tovább sodródó diskurzuselemekkel és toposzokkal, melyek gyökerei a 19. századba nyúltak vissza. Siegfried Jäger nyomán olyan diskurzusfolyamokról beszélhetünk, mint az időben sodródó tudásfolyamok, melyek nemcsak régi tudáskészleteket görgetnek rendületlenül, de mellékágaikból érkező újabb tudásokat is magukkal hordanak.[26]

Ezekkel a modern tendenciákkal szemben pozitív ellenpéldaként, a modern magyarországi cionista elit, a modernitással szemben tartózkodó keleti zsidó tömegeket állította, melyekre a zsidó népiség megőrzőjeként és a zsidó nemzeti mozgalom öntudatlan bázisaként tekintett. A zsidó nemzeti kultúra átörökítésére, a kollektív nemzeti tudat ápolására a neológ családot alkalmatlannak gondolták, ezért ezt a feladatot zsidó felekezeti oktatási intézményekre bízták volna.

 

Irodalom

Berkowitz, Michael

1996       Zionist culture and West European Jewry Before the First World War. University of North Carolina Press.

Yehija, Eliezer

1998       Zionism in Retrospective. Modern Judaism. 18.3. 1998. 267-276.

Eriksen, Thomas Hylland

2006       Kis helyek – nagy témák. Bevezetés a szociálantropológiába. Gondolat Kiadó. Budapest

Furseth, Inger – Repstad, Pal,

2006       An Introduction to the Sociology of Religion. Classical and Contemporary Perspectives. Ashgate, Berlington

Glässer Norbert

2008       Orthodox Kosher Mass Culture? Food Industry, Hospitality Industry, Children's Holidays and Open-Air Baths in the Weekly Paper of Orthodox Jewry in Hungary, 1925-1944. Acta Ethnographica Hungarica 53 (2008) 2. 217-242.

Hyman, Paula, E.

2002       Gender and the Shaping of Modern Jewish Identities. Jewish Social Studies. New Series, Vol. 8, No. 2/3 (Winter - Spring, 2002), Indian University Press, 2002. 153-161.

Kaplan, Marion A.

2005       Jewish Daily Life in Germany. Oxford University Press.

KASCHUBA, Wolfgang

2004       Bevezetés az európai etnológiába. Csokonai Kiadó, Debrecen 2004.

 

Kaufman, Haim

2005       Jewish Sports in the Diaspora, Yishuv, and Israel: Between Nationalism and Politics. Israel Studies, Volume 10. Number 2. 147-167.

Kieval, Hillel J.

2000       Languages of Community. The Jewish Experience in the Czech Lands. University of California Press. Berkely, Los Angeles, London 2000.

Kósa László

2002       A vallási közönyösség növekedése Magyarországon a XIX. században. Magyarország társadalomtörténete I. A reformkortól az első világháborúig 2. kötet. Szerk.: Kövér György. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 250-267.

Leach, Edmund

1996       Szociálantropológia. Osiris Kiadó. Budapest.

Liebman, Charles,

1992       Tradition, Judaism, and Jewish Religion in Contemporary Israeli Society. The Uses of Tradition. Jewish Continuity in the Modern Era. Edited by Jack Wertheimer. New York, Jerusalem: The Jewish Theological Seminary of America. 411-427.

Plapp, Laurel,

2008       Zionism and Revlolution in European Jewish Literature. Routledge. Taylor & Francis Group. London-New York.

Porat, Dan A.

2006       The Nation Revised: Teaching the Jewish Past in the Zionist Present. Jewish Social Studies: History, Culture, Society n.s., 13, no. 1 (Fall 2006): 59-86.

Somlai Péter

1985       A "hagyományos háztartások" és a "polgári intimitás". Két típus a családi kapcsolatok társadalomtörténetéből. Szociológia 1984-1985. 1-2. 1-23.

Tomka Ferenc

1997       Intézmény és karizma az egyházban. Márton Áron Kiadó, Budapest.

Zima András

2008       Cult or spirit? Integration strategies and history of memory in jewish groups in Hungary at the turn of the 19th-20th century. Acta Ethnographica Hungarica 2008 (2) 243-262.

 

[1] Leach 1996. 150.

[2] Eriksen 2006. 103.

[3] Somlai 1985. 2.

[4] Somlai 1985. 4.

[5] Tomka 1997. 27.

[6] Furseth – Repstad 2006. 115.

[7] Kaplan 2005. 32.

[8] Hyman 2002. 157.

[9] Plapp 2008. 16.

[10] Magyarországon a modern zsidó alatt a neológokat kell érteni

[11]x Kieval 2000. 36.

[12] Porat 2006. 64.

[13] Don Yehija 1998. 267.

[14] Liebman, 1992. 417.

[15] Zima 2008. 252., 258.

[16] Az orthodox sajtó hasonló stílusban csak a vallásos nevelés szempontjából támadta a modern neológ, nevelési stratégiát. Lásd Glässer 2008. 220.

[17] Zsidó Szemle, 1916. július 14./ 2-3. Grottó Mór: A zsidó gyermeknevelés problémája.

[18] Zsidó Szemle, 1915. október 20. /6-7. A zsidó nevelés cionisztikus célja.

[19] Zsidó Szemle, 1917. december 14./ 1-2. Igazi nacionalista lányok.

[20] Múlt és Jövő, 1921. április 15. /1-2. Dr. Neumann Árminné: Nők a politikában.

[21] Zsidó Szemle, 1930. május 23./8. Schein Oszkár: Beszéljünk az ifjúságról.

[22] Berkovitz 1996. 99

[23] Kaufman 2005. 147

[24] Zsidó Szemle,1920. január 23./ 7-8 .Dr. R. S. A VAC ünnepe.

[25] Kósa 2002 254.

[26] Kaschuba 2004. 203.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz