Kárpáti Judit:
A zajdi imamátus árvarendeletének hatása a jemeni zsidók családszerkezetére

  

Jelentősen különböző kultúrák találkozása esetében elkerülhetetlenek a kölcsönös félreértések, meg-nem-értések. A modernkori Izrael államának létrejöttekor a legkülönbözőbb kulturális háttérből, több mint száz országból érkeztek a Szentföldre a letelepedni vágyó zsidók. Ez a sokszínűség több szempontból is rendkívüli módon gazdagította a fiatal ország életét, ugyanakkor az állam vezetőinek az államalapítást követő években szembe kellett nézni az eltérő kultúrák találkozásából eredő disszonanciákkal.[1]

Jó néhány történész, kultúraantropológus, pedagógus szolgálta a kölcsönös megértés folyamatának előmozdítását munkájával, kutatásaival.[2] Ezzel együtt a már rögződött, szinte reflexszerű beidegződések feloldása hosszú folyamat, mely akár több évtizedig is elhúzódhat. A jemeni zsidók 1949 és 1950 közötti alijázása körül a mai napig az egzotikus misztikum homálya dereng.[3] Az új hazában pedig úgy tekintettek rájuk, mint a zsidóság egy alacsonyabb rendű, elmaradott törzsére,[4] akik arab szokásokat követve, gyermekeiket, lányaikat és fiaikat egyaránt, még a pubertás kor előtt kiházasították, mely szokásnak a modenkori Izrael állam házasságra vonatkozó törvényei vetettek véget.

Tény, hogy a lányok korai férjhez adása régtől fogva elterjedt a Közel-Keleten, melynek legfőbb célja az ösztönök féken tartása mind a mai napig. A Talmudban is található néhány utalás prepubertás lányok feleségül vételére.[5] A Szentföldön élő jemeni zsidók házassági szokásairól a következőképpen ír egy kortárs szerző 1936-ban Tel Avivban:[6]„Annak ellenére, hogy a civilizáció behatolt a fiatal generáció köreibe, és a haladás iránti ambíció alapjában véve áthatja a közösséget, még mindig vannak olyan egyedi családok, akiknél a személyes dolgokban fennmaradtak az ún. vad állapotok.  A családalapítás kérdését illetően megállapítható, hogy minden jemeni főembernek több felesége van. Pénzért veszi őket kereskedőktől, és úgy is bánik velük, mint pénzen vett árukkal.”

A lányok viszonylag korai (de mindenképpen tizenkét éven felüli) kiházasítása az európai kultúrkörben élő zsidók között is elfogadott volt, és a nagyon vallásos körökben csak a modern korban állt be jelentős változás. A fiúgyermekek tizennyolc év alatti házasságkötése azonban ellentétes a hagyománnyal.[7]  A jemeni zsidók pedig nemcsak hogy jól ismerték a hagyományos irodalmat, de rendkívüli odaadással tisztelték minden szavát, és igyekeztek megvalósítani azt személyes életükben is.

Ennek alapján megállapítható, hogy minden bizonnyal valamilyen külső tényező áll az jemeni zsidók körében általánosan elterjedt gyermekházasságok hátterében. Ezt a feltételezést erősíti meg Aharoninak a brit koronagyarmat, Áden zsidóságát bemutató műve is, mely szerint ez az egész Jemenben elterjedt specifikus jelenség érdekes módon nem volt jellemző a kikötő város zsidósága körében.[8]

A jemeni zsidó gyermekházasságok szokásának a környezeti tényezőkben rejlő hátterét világítja meg a következő, igen rövid történelmi áttekintés.

A fontos karavánutak kereszteződésének metszéspontjában található dél-arábiai Himjár királyságban már az Első Szentély kora óta éltek zsidók. Letelepedésük története a legendák homályába vész.[9] Tény az, hogy az iszlám megjelenésének idejére (622-től) már nagy létszámú zsidó közösség létezéséről tanúskodnak a krónikák és a régészeti leletek.[10] Sorsuk igen kedvezően alakult egészen a 6. század első harmadáig, különösen abban az időszakban, amikor Himjár uralkodói maguk is a zsidó vallás követőivé váltak.[11]

Jóllehet a himjári zsidó királyság megszűnése meglehetősen kedvezőtlenül befolyásolta az északi Hidzsázban élő zsidó törzsek helyzetét már az iszlám megjelenésének kezdeti időszakában is, az Arab-félszigeten hamarosan bekövetkező muszlim térhódítás önmagában még nem jelentett veszélyt a jemeni zsidó közösség számára.  Az iszlám szerint zsidók és keresztények nem számítanak a hitetlenek közé, ugyanis mint a Könyv népe(i), Ahl al-Kitab, a muszlimok általi védelemre (dhimma) jogosultak,[12] feltéve, ha az ún. Omar – paktumban[13] megfogalmazott feltételeknek behódolnak, és megfizetik a még Mohamed által megszabott fejadót, a dzsizját. A muszlim országokban a zsidók életterének határai mindig az adott politikai, hatalmi viszonyok függvénye volt. Így Jemenben mindaddig, amíg a viszonylag liberálisabb szunniták tartották kezükben az uralkodói pálcát, a zsidó közösség szinte háborítatlanul folytathatta korábbi tevékenységeit.

A 10. században a siíta zajdi klán[14] hatalomra jutásával a jemeni zsidóság helyzete gyökeresen átalakult, és ez a kedvezőtlen irányba megváltozott állapot jellemezte a közösség életét egészen az 1950-es években bekövetkezett tömeges alijáig, amikor – a néhány száz visszamaradt zsidót leszámítva[15] – gyakorlatilag véget ért a jemeni zsidóság több ezer éves galutja (száműzetése).

A zajdi imámok uralma alatt a zsidóság, mint a térségben élő egyetlen nem-muszlim közösség, lenézett, jogfosztott és megtűrt csoportként tengethette életét, s így értelemszerűen, az időnként fellángoló törzsi villongások, belső békétlenségek első áldozatai a zsidók voltak csakúgy, mint ahogyan az oszmán törökök és a zajdi imámok közötti területfoglaló háborúskodások során is őket érte a legnagyobb veszteség.[16]

Az állandó létbizonytalanság a zsidó közösségen belül a buzgó Istenkeresés, a miszticizmus és az ezotéria erősödésének kedvezett. A kor szellemével összhangban, zsidó asztrológusok próbálták megfejteni az égi jeleket a Messiah eljövetelének idejére vonatkozóan. A 17. század elejére, a török – jemeni viszály pusztításainak következményeképpen, a zsidó közösségen belüli eszkatológikus várakozás felerősödött. Sztelláris konstellációkból, üstökösök feltűnéséből következtettek a hamarosan bekövetkező Geulára, a száműzetésből való Megváltás közeledtére.

Nem csoda tehát, hogy az üstökösként megjelenő és mind a Közel-Keleten, mind Európa szerte nagy népszerűségre szert tévő álmessiás, Sábbátáj Cevi 1665. évi szmirnai proklamációjának híre, miszerint ő a várva várt messiás, Jemenben is lázba hozta az egész zsidó közösséget az egyszerű mesteremberektől kezdve a tudós rabbikig, beleértve a jemeni zsidók költőóriását, Reb Salom Sabazit is, aki apokaliptikus mértékű himnuszokban kérte az „Igazságos Cevit”, hogy hozza el a megváltást, a geulát a jemeni zsidóság számára is.[17] Mások az extatikus ünneplés helyett penitenciára hívtak. Egyes rabbik megtiltották a bor fogyasztását, a házaséletet, és előírták a nők számára a haj leborotválását. [18] A zsidó közösség felbolydulásának híre eljutott az imám udvarába. Az önmagát szintén isteni küldöttnek tartó imám és környezete értelemszerűen ellenséges érzülettel, gyanakvással figyelte az általa megvetett zsidóságban fellángolt érzelmeket.

Sábbátáj Cevi csillaga hamar leáldozott. Jemenben pedig elkezdődött a vérengzés és az üldözés az imám parancsára, melyet megalázó zsidóellenes rendeletek sora követett, hogy örökre elvegye a zsidók kedvét a messiásvárástól. Az egyik ilyen rendeletében az uralkodó megtiltotta a zsidóknak, hogy fejdíszt viseljenek, s kötelezte őket arra, hogy fedetlen fejjel jelenjenek meg muszlimok előtt, mely megalázásukat volt hivatott szolgálni. Csak hosszas könyörgésre, és jó szándékú muszlimok közbenjárására engedték meg, hogy a fejbefedés tórai parancsának rongydarabok feltekerésével tegyenek eleget a zsidók.  A jemeni zsidók krónikása, Rabbi Ámrám Korách szerint a pajesz viselését előíró rendelet is ebből az időből származik,[19] amely a zsidó hagyománnyal nem állt szemben, mondhatni szinte megerősítette azt. Erre vezethető vissza a jemeni fiúk és férfiak jellegzetesen megnövesztett oldal-hajtincse.[20] Az ún. latrina-rendelet, bár rendkívül megalázó volt, ui. kötelezte a zsidókat a muszlimok által megvetett munkára, a szennycsatornák és a latrinák megtisztítására, ill. emberi és állati ürülékek, állati tetemek közterületekről  való eltakarítására, azonban nem veszélyeztette a közösség fennmaradását. A negyedik, az ún. árvarendelet, gezerát hájetomim, azonban lételemében támadta meg a közösséget.

Maga az árvaellátás gondolata önmagában még humanitárius gondoskodásnak tűnhet, s muszlim gyermekek viszonylatában az is. Ugyanakkor minden gyermeket egy hadith[21] alapján eredendően muszlimnak tekintenek, s így a veszély abban áll, hogy az árvákat vallásra való tekintet nélkül, muszlim fennhatóság alá helyezik, és áttérítik. Így a zsidó közösségben árván maradt zsidó gyermekeket, amennyiben kiskorúnak számítottak, muszlim fennhatóság alá helyezve muszlimként nevelték, elszakítva őket családjaiktól, közösségeiktől. Árvának számított az a gyermek, aki elveszítette édesapját. Márpedig a 17. században és azt követően, betegségek, járványok, éhezések, üldözések tizedelték a zsidó negyedek férfi lakosságát éppen úgy, mint más közösségek népességét. A kiskorúság megállapítása egy hatósági felügyelő dolga volt, aki testi jegyek alapján hirdette ki határozatát.[22]  Hogy elkerüljék az egészen kis gyermekek elhurcolását, más családokba helyezték el őket, sajátként feltüntetve (minthogy nem volt hivatalos születés-nyilvántartás), vagy később a brit fennhatóság alatt lévő Ádenbe csempészték ki őket. Amennyiben azonban a gyermek a vizsgálat idején házasságban élt, nagykorúnak számított, akár kiskorúnak számító aktuális fizikai állapota ellenére is. Nem csoda, hogy a jemeni zsidó közösség saját túlélése érdekében ebbe a kis szalmaszálba kapaszkodva, a nagyobbacska, de még kiskorúnak számító árva gyermekeket a lehető leggyorsabban, még a hatósági emberek megérkezése előtt, összeházasították.

Az imám árvarendelete csak Jemen oszmán megszállásának (1872-1918) idején szünetelt. Az imamátus modern kori helyreállítását követően ismét életbe lépett, és érvényben is maradt egészen 1948-ig, Jahja imám uralkodásának végéig.

Az árvarendelet huszadik századi hatásait vizsgálva a neves jemeni származású, izraeli kutatónő, Bat Zion Eraqi – Klorman jemeni zsidók körében végzett interjúi során rendkívül érdekes és tanulságos személyes történetekre talált. 2000-ben közölt cikkében írja,[23] hogy a 20. század közepén számos emberéletet követelő járványt követően, különösképpen az 1944-es tífuszjárvány után, a Rádá városbeli rabbinikus bíróság feje, Rabbi Jáhjá Umájszi gyorsított esküvőket szervezett a városban és környékén árván maradt gyermekek megmentése érdekében, nem egyszer ugyanaznap több párt is összeadva.

Áwád Száfár, egy akkoriban árván maradt kiskorú ifjú így emlékezik vissza Rabbi Umájszi mentőakciójára: Végtelen odafigyelésével megelőzte a katasztrófát még mielőtt valaki is megkérdezte volna, hol vannak az árvák. Számos árvát gyűjtött össze, és összeházasította őket, a családjaikkal történő egyeztetést követően. Például, a nagybátyám, Hászán Száfár lányával adott össze, Záhrával, aki most a feleségem.[24]

Száádjá Gubni pedig a következőképpen meséli el házassága történetét a gubini járványt követően: Egy zsidó hírvivő érkezett a rádái Rabbi Jáhjá Umászjitól. Összehívván a város véneit, tudatta velük, hogy az üzenet, melyet hozott, személyesen és egyenesen Rabbi Umászjitól származik. A rabbi utasítása pedig az, hogy házasítsanak össze annyi árvát, amennyit csak lehet …, és készítsenek egy listát, feltüntetve azokat a családokat, ahol árvák vannak, és adják össze a gyerekeket saját rokonaikkal. Amennyiben a házasság sikeres, akkor rendben. Ha pedig, Isten ments, nem volt szerencsés a párok összeadása, a válás nem lesz nehéz. A lényeges az volt, hogy minél többen elkerülhessék az erőszakos áttérítést.[25]

Egy másik, hasonlóképpen kiházasított kiskorú Cádok Máudá volt: Egy nap, amikor hazaértem a Talmud Tóráról, anyám odavitt apámhoz,  rám adta sábbáti öltözékemet, és együtt elindultunk Rabbi Jáhjá Umászji zsinagógájába. Hirtelen egy megszeppent kis árva lányt pillantottam meg, akiről tudtam, hogy Dábjá, Szálem Mauda lánya, aki ma a feleségem és gyermekeink boldog édesanyja, legyen áldott az asszonyok között. Azután odaadtak egy ezüst gyűrűt, és utasítottak, hogy tanúk előtt adjam át a lánynak, és szenteljem meg őt egy pénzérmével Mózes és Izrael törvénye szerint. Természetesen, ezután a rabbi elmagyarázta nekem a dolog jelentőségét, azaz, hogy a lány árva, és hogy van az az árvarendelet … és hogy a szertartás megvédi őt, Isten őrizz, az iszlám hitre való kényszeráttéréstől, … és ezzel hazamentünk. Áldott emlékű anyám felkészített arra, ami ezután következett, elmagyarázva, hogy ez a lány már a feleségem, aki nagybátyám lánya, jó családból való … Mint kisgyermek, mit is tehettem volna egyebet, mint engedelmeskedni a szüleimnek, akik jobban ismerték az életet, mint én.[26]

A fenti néhány eset azoknak a szerencséseknek a megmeneküléséről tanúskodik, akiket a közösségnek sikerült a házasság intézményével nagykorúsítania. Ugyanakkor még megbecsülni sem tudjuk azoknak a gyermekeknek a számát, akiket erővel ragadtak el családjaiktól, és tettek muszlimmá a rendelet érvénybe lépésének kezdete óta eltelt két és fél évszázad során.

A gyermekházasságok példái jól mutatják egy üldözött kisebbség leleményességét az ellenséges többség szorongatásainak idejében.

Felhasznált irodalom

·        Aharoni, Reuben. Yemenite Jewry. Origins, Culture and Literature, Indiana University Press, 1986

·        Aharoni, Reuven. The Jews of the British Crown Colony of Aden: History, Culture, and Ethnic, Brill, Leiden, 1994, p. 126, note 1

 ·        Baron, S.W. A Social and Religious History of the Jews, vol. 3, New York 1957

·        Eraqi-Klorman, Bat-Zion. The Forced Conversion of Jewish Orphans in Yemen. International Journal of Middle East Studies, 33 , pp 23-47, (2001)

·        Hirschberg, H.Z.: (The Himyarite Tombs at Beth She'arim), Bulletin of the Jewish Palestine Exploration Society, vol. 11, 1-2, 1943-1944

·        Nini, Yehuda. Jews of the Yemen 1800-1914, Routledge, 1991

·        Parfitt, Tudor. Redemption from the Orient in Modern Jewish Mythologies, Ed.: Glenda Abramson, Hebrew Union College Press, 2000, pp. 144 -145

·        Parfitt, Tudor ,ed. Israel and Ishmael: Studies in Muslim - Jewish Relations, New York, 2000

·        Patai, R. The Arab Mind, Hatherleigh Press New York, 2007 (revised ed.)

·        Patai, R. The Jewish Mind, Hatherleigh Press New York, 2007

·        Patai, R. The seed of Abraham: Jews and Arabs in contact and conflict. Salt Lake City, Utah, University of Utah Press, 1986

·        Patai, R. Israel Between East and West. A Study in Human Relations, Greenwood Publishing Corporation Westport, Connecticut, 1970

·        Ratzaby, Yehuda. Mered al-Qasim, Zion 20 (1955), pp. 32-46

·        Ratzaby, Yehuda. Tecuddot le-Toledot Yehude Teman, in Sefunot, vol. 2 (1958) pp. 295-296

·        Rycaut, Paul. The History of the Turkish Empire from 1623 – 1677. London, 1680

·        Scholem, Gerschom. Sabbatai Sevi: The Mystical Messiah 1626 -1676, Princeton, 1973

·        Stillman, N. A. The Jews of Arab Lands: A History and Source Book, Philadelphia, 1979


[1]Mutual distrust and misunderstanding can easily lead to the eruption of physical violence …” (Patai, Israel between East and West, p. 317)

[2] Ld. Patai, R.: Israel Between East and West. A Study in Human Relations, Greenwood Publishing Corporation Westport, Connecticut, 1970 c. munkáját

[3] Tudor Parfitt, ír történész a szóban forgó témával kapcsolatos írásában hangsúlyozza, hogy az 1949 – 1950 közötti nagyszabású jemeni aliját a sajtótól fogva, közéleti diskurzusokon át, bizonyos tudományos művek is a jemeni zsidók számára lekezelően hangzó „Repülőszőnyeg Akció” – ként emlegetik, amelynek hivatalos megnevezése a prófétai hasonlat alapján „Sasok szárnyán (Ál Kánféj Nesárim)” Akció volt valójában. (Parfitt, Tudor: Redemption from the Orient in Modern Jewish Mythologies, Ed.: Glenda Abramson, Hebrew Union College Press, 2000, pp. 144 -145)

[4]„ But once … in the veritable land of their Father Abraham, they were treated by other Jews as if they were an inferior tribe, lacking in education as well as in descent.” (Patai, Between East and West,  p. 197)

[5] Ld.: pl. Misna Nidda 10:1

[6]  (ford. a szerző)

[7] – „tizennyolc éves házasságra” (Pirké Ávot, perek 5, misna 22)

[8] Aharoni, Reuven: The Jews of the British Crown Colony of Aden: History, Culture, and Ethnic, Brill, Leiden, 1994, p. 126, note 1

[9] ”Credible historical records pertaining to the origins of the Jews of Yemen are not available. … The few chronicles written by the Yemenite Jews themselves cover only the past few hundred years,..” [Aharoni, p. 20]

[10] Hirschberg, H.Z.: (The Himyarite Tombs at Beth She'arim), Bulletin of the Jewish Palestine Exploration Society, vol. 11, 1-2, 1943-1944

[11] A himjári uralkodók zsidó hitre történő áttéréséről ellentmondásos tudósításokat olvashatunk muszlim és keresztény forrásokból. Ezekről a zsidóság számára fontosnak nevezhető, feltételezett eseményeket egyetlen zsidó forrás sem említi meg. Goiten meglátása ebben a tekintetben teljesen egybeesik Baronéval, miszerint a zsidó vallás felvétele a királyság Bizánccal szembeni függetlenségének megőrzését szolgálata. [Baron, S.W.: A Social and Religious History of the Jews, vol. 3, New York 1957,  p. 67 and Goiten:י in Haaretz, Tarbut veSifrut, March 25, 1955, p. 1  in Aharoni, p. 46]

[12] Szúra 2 (al-Bakara – a Tehén szúrája), 256

[13] Ld. Stillman, Norman A.: The Jews of Arab Lands: A History and Source Book, Philadelphia, 1979, ill. Tritton, A.S.: The Caliphs and their Non-Muslim Subjects: A Critical Study of the Covenant of the cUmar, London, 1930

[14] A zajdijja síita jogi irányzat az összes síita irányzaton belül a legközelebb áll a szunnita hagyományokhoz. Leginkább az imamátusról vallott felfogásuk különbözteti meg őket más síitáktól. A zajdijja követői, a zajdik szerint bárki lehet imám, aki Ali családjából származik; elvetik az ún. „rejtett imám”-ról szóló tantételt, ill. a imam mahdi visszatérésének és az imámok tévedhetetlenségének dogmáját. A szufizmus minden formáját elutasítják. Filozófiai szempontból a mutazilita irányzathoz állnak legközelebb. A zajdi elnevezést Zajd ibn Ali után kapták, aki a Mohamed próféta unokaöccsének volt dédunokája, Husszein unokája. Az 1962-ig fennálló, jemeni Zajdi immamátust Jehja ibn al-Husszein alapította 890-ben. Ld. még a nagy britanniai University of Cumbria PHILTAR enciklopédiáját: http://philtar.ucsm.ac.uk/encyclopedia/islam/shia/zaydi.html

[15] Ld.: Lyon, Alistair: Yemen's tiny Jewish minority shrinking fast, Aug 23, 2009

[16] Aharoni p. 82, pp. 87-89

[17] Sabazi  (Aharoni 103, note 16,17)

[18] Aharoni, p. 104

[19] Aharoni, p. 112

[20] Egyes történészek vitatják, hogy erre a rendeletre vezethető vissza a jemeni zsidók jellegzetes pajesz viselete. Ld.: Rycaut, p. 212, ill. Scholem, G., pp. 457-458

[21] Ez a felfogás a Korán 30:30 szakaszában megjelenő, teológiai szempontból vitatott fitra fogalmának egy hadith szerinti értelmezésén alapul: „Minden ember a természetes vallásba születik bele, csak a szülei csinálnak belőle zsidót vagy keresztényt.” (Muhammad al-Bukhari 82, 3) Stillman idézi Al-Ghazalit, aki szerint a koránbeli mondat első felében lényegében csak az áll, hogy az ember józan természettel jön a világra. Ld. Stillman, p. 119 note 109

[22] Rabbi Kafih szerint a hatósági felügyelők az érettségi állapotról fizikai jegyek alapján hoztak döntést. A vizsgálat már önmagában is abúzív módon zajlott. Ld.: Kafih: Halikhot Teman, Jerusalem, 1961, p. 107, ill. Stillman, p. 120 note113

[23] Eraqi-Klorman, p. 29

[24] Amihud, Peulot Saddiq , 249–50, in Eraqi-Klorman, note 35 (ford. a szerző)

[25] Ibid., 255, cf. 247, 251, 261, in Eraqi-Klorman, note 36 (ford. a szerző)

[26] Ibid., 263, in Eraqi-Klorman, note 36 (ford. a szerző)

Vissza a TUDOMÁNY-hoz