A nők és
gyermekek családi státuszát a vallásetnikai kultúrákban kialakult, hagyományos
magatartási sztereotípiák ma is törvényként határozzák meg.
Pedig a magatartási sztereotípiák mögött egy-egy társadalmi réteg
gender-viszonyai húzódnak meg.
Zsidó vallási
területen folytatott gender-diskurzus többnyire abba a nehézségbe ütközik, hogy
a vallási és a vallásfilozófiai nyelv pozitív szimbólumai hímneműek. A
legelterjedtebb jelkép az apa-fiú viszony, amely az Ö.való és népe (vagyis
Jákob, Izrael) közötti kapcsolatot ábrázolja. Ebből a kapcsolatból a női elem
eleve ki van zárva, az emberiség hímnemű részét pedig a hagyomány isteni
omnipotenciával, omniprezenciával és omniszcienciával ruházzák fel.
T'nachi ábrázolásban a törvényhozásból a nő ugyan ki van zárva, de több helyen a
Mindenható akaratának közvetítőjeként lép fel. Beleértve Bileám nőstény
szamarát! A Talmudban ábrázolt viszonyok között a nőnek egy önrendelkezési
szerep sem jut, hanem egyértelműen a férfiak vallási rendelkezései célpontjaként
jelenik meg.
Jelen diskurzus megvalósításához zsidó kulturális történeti leírásokhoz
fordulok, amelyeket feministaként kritikusan értelmezek. A tudományos feminizmus
célja ugyanis a nemek társadalmi helyzete elemzésének megalapozása, és a nők
társadalmi esélyeinek feltárása.
Mai zsidó nő
- akár vallásos, akár nem - az aktuális önkép kialakításában a hagyományos, sőt
ortodoxnak nevezett mintából indul ki. Vagy úgy, hogy hátat fordít a rabbinikus
hagyománynak, vagy újra értelmezi a férfiak által megfogalmazott halachikus
előírásokat.
A halachikus minták ma is hatnak a zsidó szocializációs normákra, noha ez néha
feszültségekhez vezet.
Halachikus rendelkezések elkerülhetetlen félreértelmezéséről és a ilyen szintű
kétes magyarázatokról Immánuel Löw tárgyalt a Zsidó folklórhoz írt
tanulmányaiban, és ezt tette dr. Samuel Krauss kétkötetes művében is. Krauss
egyébként Immánuel Löwnek ajánlotta könyvét ezekkel a szavakkal: "Immanuel Löw
in Szeged gewidmet."Ebben a munkában
Krauss Löw Lipóttól is sokat idézett. Magyarországi zsidó neológ tudósok ugyanis
nemcsak tudásuk miatt voltak híresek, hanem mert bátran elismerték, hogy a valós
életben olykor tanácstalanul állunk halachikus hagyományunk előtt.
A vallást kutató feministák szintén a halachikus
irodalomból merítenek. Szívesen említik, hogy a talmudisták között volt egy nő
(csak egy, de volt!): Bruria, tannaita Rabbi Meir felesége, akinek
hatalmas tudását Pesachim 5. perek, 3. misnájának gemarája említi meg a 62b
lapon. De a halacha női kutatói a
mai kutatásokkal is hozzájárultak a zsidó vallási irodalom meggazdagításához.
Megemlítem itt elsősorban Rivka Slonim, az Egyesült Államokbeli Chabad Lubavics
Intézet társ igazgatónője mikvéről írt antológiáját. Vagy Laura Levitt és
Sue Ann Wassermann nőszociológiai munkáit, Rachel Monika Herweg judaista és
családpszichológus,
valamint Charlotte Elisheva Fonrobert, a Stanfordi Egyetem judaista
professzornőjének publikációit.
Dr. Krauss nyomán alapvetően
a Brachot, Ketuba, Kiddusin és Sábát traktatusokban kutattam. A traktatusok
szövegeiben említett férfiak meghatározták a zsidó nők szerepét és magatartását,
vagyis a női szocializációt.
Ennek következtében a nők közösségi helyzete a kiskorúak státuszával egyenlő,
akik helyett apjuk hozza a döntést. Samuel Kraussnak ez a körülmény nem tűnt
fel, hiszen a Talmud zsidó bölcseleti értelmezésének tükrében a nő szerepe a
családi térben jelentőséggel bír. Ám minden verbális csinosítás ellenére a
családi teret a társadalom a közélethez képest mindig és mindenhol másodrendűnek
értékelte, az anyagi jutalmazás tekintetében is.
Hivatalos
polgári szemlélet alapján a nő "ugyanolyan ember," mint a férfi,
de mégis Más. Vélt másságából
adódóan a nő egy visszahúzódó lény, és igényli az otthon intimitását. A nőt a
Talmud bajitnak, azaz a férj házának nevezte (TYoma 2b,
TSabb 118b lapján), amit
Lévinas fel is használt.
A zsidó kultúrát a Talmudban
kutató Krauss a nőt bátran nevezhette "tárgy"-nak.
Tény, hogy a talmudi irodalomban a nő minden esetben a diskurzus tárgya, nem
pedig alanya. Ez hathatott Krauss nyelvére, aki ezekkel a szavakkal kezdte
családról szóló fejezetet: "Ha a nő terhes lesz, különleges kímélés és
gondoskodás tárgyává válik."
A férfiak
által összefoglalt halachikus előírások megszabták a női egzisztencia minden
egyes mozzanatát, beleértve a nők öltözködését, a menstruáció, a terhesség és a
szülés alatti (utáni) magatartását és az ezzel kapcsolatos higiéniai
intézkedéseit. Ezek az előírások mindenekelőtt a férfiak és az utódok rituális
tisztaságát biztosították. A vallási vezetők azt magyarázták, hogy a szabályok
megtartása az egészséges utódok érdekét szolgálja. A nők, akiknek értéke sokban
függött világra hozott utódok számától és minőségétől, érthetően fontosnak
tartották a szabályok teljesítését.
A hagyomány ugyanis a női testet teszi felelőssé fogantatásért és a magzat
egészségéért. A magzati életszakaszról szívesen mesélnek furcsa dolgokat,
amelyek befolyásolják várandós nő életvitelét. Volt, ahol azt mondták például,
hogy a gyerek szeme könnyezni fog, ha a nő éretlen datolyát eszik. És hogy a
gyerek szeme pici lesz, ha a nő sok kis halat fogyaszt.
A terhes nő
környezetét is misztifikálták, ami újabb feszültségeket és félelmeket idézett
elő az eredetileg talán nem is annyira félénk női pszichében. Azt beszélték,
hogy egyszer egy mór asszony fehér gyereket szült ugyancsak mór férjének. A
magyarázat az volt, hogy a nő gyakran nézegette magát a fehér tükörben. Ennél a
történetnél Krauss Löw Lipótra hivatkozik (Lebensalter,
62: Das "Versehen“ der Schwangeren, in Berliner Klinik, 1892, Heft 51).
A keletiek -
régi zsidók is - férfiasság jelének tekintették a számos, különösképpen hímnemű
utódokat. De a terhes nőre szinte gúnyos metaforákat alkalmaztak: e szerint az
előrehaladott állapotban a nő olyan kövér, hogy "fogai között tartja a hasát"
("krisza bejn sinéa":
Ketuba gemarája 13b, 16a lap.). Krauss a Ketuba-traktatusra
hivatkozva szó szerint csúnyának nevezte a terhes nőt, aki szerinte érthetően
titkolni próbálta állapotát, ameddig csak lehetett.
Szülési
tapasztalatokkal Krauss ugyan nem rendelkezett, de magabiztosan hangoztatta,
hogy a keleti nők általában könnyebben szülnek. Ez nyilván egy nehezen
ellenőrizhető sztereotípia.
Ugyanott Krauss mégis megemlítette, hogy nehéz szülésről, sőt a szülő nők nem
ritka haláláról is maradtak feljegyzések. És természetesen nem hagyta ki a Sábát
traktatus misnájának 2. perekét, amelyből tudjuk, hogy a nők három vétek miatt
halnak meg szüléskor: a menstruációra, a tészta áldozatára és a szombati fényre
vonatkozó szabályok be nem tartása miatt. Azt mesélték, hogy ha a nő szüléskor
félelemtől kiált
, 100-ból 99 esetben meg
fog hal. A testéből (az ú.n. császármetszés alkalmazásával) kivett
gyermeket
- nek nevezték ("aki a
hasfalon keresztül ment ki"“). De nagyon nehéz esetben embriotómiát (Embryotomie)
is alkalmaztak.
A
szülésznőknek nagyon fontos szerepük volt.
Chajah-nak, azaz életadónak nevezték őket, mint a szülőanyákat. A szülőnő
és a bába között egy bensőséges kapcsolat alakul ki, hiszen a bába a szülési
fájdalmakat is tudja enyhíteni. Ha a nők szülés közben civakodnak, mondja Bresit
Rabba, ez akár a gyerek halálát is okozhatja (Genezis Rabba, 60. 3).
A szülés
biztonságosabb folyamatát szolgálta a szülőszék: mesaver, vagy mtvara
(ez egy arámi szó lehetett). Semot 1, 16-ban masbert említenek. A bába
szaktudása családon belül anyáról lányára szállt. Megjegyzem Pesten ez még a 19.
század első felében is így volt, de az is igaz, hogy a bábák nagyon szegények
voltak. Eszköztárához sok lenézett, mégis használt mágikus-babonás szer és
szokás tartozott. Néha a szülőnő ágyára egy vasat kötöttek, miközben a nő elé
terített asztalt tettek, hogy meggyorsítsák a szülést. Máskor egy tyúkot
kötöttek az ágyhoz, mert a tyúk rángatása erősítette a szülési görcsöt. És
szinte minden bába ismert szavakat, vagy ritmikus mondókákat, amelyet segítségül
a nők fülébe súgtak(Krauss 7).
A régi zsidók büszkék voltak a gyerekáldásra, de már az ősi időkben is
ismertek olyan szereket, amelyek akadályozták a fogantatást
). Löw kos ha-jikrimnak említette ezt az italt és hivatkozott
Sábát misnájára (Sabb 14. perek, 3. misnája: kos ikrim). Ez egy keserű
gyökérből készült ital, amely akadályozta a havi vérzést. Erre a gemarában
állítólag közel 13 recept megtalálható. És ezt az italt is a bábák készítették.
Az abortuszt okozó szereket egyébként az ó-görögök is ismerték.
Szülés után
az anya legfőbb kötelessége a szoptatás
volt. A szoptatás ideje akár 2-3 évig is eltartott. Az anyatejet tubusból vagy
pohárból is adhatták. Tejen kívül a gyerekek tojást, mézet, olajat kaptak. Az
első évben az anyának csak a szoptatott gyerek rendelkezésére kellett állnia.
A pesti 18-19. századi zsidó
közösségi iratok tanúsága szerint a nők átlagban 1,5 évente szültek 12 és 47 év
közötti életkorban. El lehet képzelni, milyen terhet kellett a női testnek
elviselnie. A vélemény, mely szerint a régiek erősebbek voltak, ugyancsak
nehezen ellenőrizhető klisé.
Rabbinikus
törvények szerint a gyermeket az apa látja el étellel. De csak 6 éves korig
(bKethub 65b, bBk 87b, bBm 12b). Ezt a feltételt a nagy szegénység diktálhatta.
A régi zsidók asztalán ritkán volt húsétel és kevés volt a ruha.
Időszámításunk 140 körül az Usai szanhedrin (Usha, Galilea: Yavne után,
Tiberius előtt, Bet Searim környékén) kategorikusan előírta, hogy apák kötelesek
a gyerekeket étellel ellátni.
A gyerekek
nevelését gyakorlati érdekek vezérelték, ezért elsősorban földművelési,
kézművességi, vagy kereskedelmi szakma tanítására ügyeltek. Nagy figyelmet
fordítottak az utódok testi épségére
.
A vallásoktatás intenzitását is a testi épséghez igazították.
A nevelés
alapvetően szigorú és autoriter volt. Az idősebbik fiútestvért is kötelezően
kellett tisztelni. Erényesnek számított a szorgalom, a munka, a mértéktartás és
a szerénység. Szófogadatlan gyermek testi fenyítése megengedett volt: bottal,
szíjjaj és más eszközökkel, amelyeket a rabszolgák büntetésére is használtak:. Anyák parafa-szandáljukkal verték engedetlen kisgyermeküket.
Felnőtt fiúgyermek büntetésétől a hagyomány óvott. A túlzott szigorról, esetleg
testi fenyítés okozta sérülésekről a könyvek nem tesznek említést. A zsidóság
nem ismerte a szülő hatalmát a gyermek élete felett, de az elzálogosítás vagy
eladás megengedett volt.
A lányt
okosabbnak tartották a fiúnál, de a fiú jobban boldogulhatott az életben, mivel
13 éves korától önálló volt. A lányokat pedig inkább az otthoni munkára
tanították, ezért kevesebb gyakorlati élettapasztalatra tehettek szert. Hiába az
okosság!
A középkori zsidó családok abban is különböztek meg más etnikumok
családjaitól, hogy a zsidó szülők vidáman játszhattak gyerekeikkel, még
négykézláb is mászkáltak velük együtt a házban, ami a görög családoknál
elképzelhetetlen volt.
De a zsidó
családtagok magatartása sem volt mindig erkölcsös. Ez főleg Galilea tartományra
volt igaz, Samuel Krauss szerint. Voltak zsidó prostituáltak, a férfiak a pogány
nők után is futottak. Sőt állítólag fiaik feleségeit sem kímélték. A férjeket
arra figyelmeztették, hogy óvják feleségüket első vejüktől.
A zsidó
vallástörténetben a család sohasem volt magánügy, és a mai valóságban sem
kizárólag személyes kérdés. Közösségben ünneplik meg a házasságot, a gyermekek
megszületését és nagykorúságát, amely így társadalmi üggyé is válik. A család és
a társadalom közötti különbség, hogy a társadalom alapja nem a szexuális
kapcsolat, de a nemiség a társadalomban is meghatározó szerepet játszik. A
hagyományos zsinagógában a fiúk felnőtté avatása döntően eltér a lányok
avatásától, ami mintegy meghatározza felnőtt nemi szerepüket.
A zsidó nők
számára a család ma is az egyetlen legalizált életviteli minta. A női
függetlenséget, esetleg családon kívüli életformát, vagy a nem-hagyományos,
hovatovább egynemű partneri kapcsolatot a zsidó társadalom hallgatólagosan
eltűri. A legitimáció feltétele ugyanis, hogy a nő a törvényhozó férfihatalom
szabályait megtartja. Valóban természetes nemi hatalomról van itt szó? Vagy
nemiségük révén hatalomra jutott maszkulin egyének uralmáról? Hiteles és
teljes ember-e az a férfi, akit a társadalomban hatalmi pozíciójával
azonosítunk? Feministák és férfikutatók úgy vélik, hogy ez a fajta
maszkulinitás nem fejezi ki a férfi igazi természetét.
Ezeket a kérdéseket feminista kutatóként teszem fel, hiszen "A (tudományos)
változások egyik fő generálója a feminizmus, pontosabban második hulláma,
amelynek köszönhetően egy-két évtized alatt nem csupán a társadalmi nemekkel
kapcsolatos kutatások intézményrendszere teremtődik meg, hanem a modernitásban
korábban létrejött tudományok (a szociológia, a történettudomány, a kulturális
antropológia, a pszichológia, és így tovább) hagyományos kánonjaiba is
beszivárognak az új nézőpont elemei."
A zsidó
konzervatív vallási irányzat a leszbikus és homoszexuális életformát végképp
legalizálta azzal, hogy elismerte a leszbikus és homoszexuális rabbik
felavatását. Ez a lépés véleményem szerint aláássa a maszkulinitás
társadalmi elsőbbségét. A társadalmi szerep lassan kilép az eddigi nemi
keretből, mit sem veszítve nemiségéből. Vajon milyen hatással lesz ez a zsidó
családi státuszokra.
|