Flesch Ármin Ókanizsán[1]
A vidéki zsidóság külön sorstragédiája, hogy fizikai
megsemmisítését az emlékezet tárgyi hordozóinak eltűnése kísérte. Deportálását
követően ingóságait szétrabolták, zsinagógáit nagyrészt lebontották, jobbik
esetben a felismerhetetlenségig átalakították, a hitközségi irattárak zöme
megsemmisült, esetleg lappang még valahol egy padláson (a családfa-kutatóknak ez
külön keserűséget szokott okozni, ha az 1895 előtti időszakra vonatkozó
forrásokat: a hitközségi anyakönyveket keresik). A legtöbb helyen csak a temető
tanúskodik arról, hogy ott valamikor zsidó közösség is élt. Magyarkanizsa azon
ritka kivételek közé tartozik, ahol a hitközségi irattár szinte teljes egészében
megmaradt. Anyagának nagy része a zentai Történelmi Levéltárban található,
kisebb része (anyakönyvek az 1872–95-ös évekből) a Vajdasági Levéltárban.[2]
A zentai levéltárban őrzött források gazdagságát a
mennyiségük mellett bizonyítja sokféleségük is (anyakönyvek, temető törzskönyve,
hitközségi jegyzőkönyvek, pénztárkönyvek, adófőkönyvek, a hevrá kádisá anyaga).
Ez már önmagában is külön kutatási témát kínál fel: ti. hogyan működött egy
szervezett hitközség a 19. század második felétől (az anyag kibocsátási ideje –
néhány kivételt leszámítva – az 1846 és 1934 közötti időszakra tehető), illetve
milyen iratanyag képződött egy ilyen hitközségen belül. A mikro szintű kutatások
ugyanis nemcsak helyi sajátosságokat tárhatnak fel, így árnyalva az összképet,
hanem olyan részleteket, amelyekre esetleg a „nagy egész” vizsgálóinak nem
terjed ki a figyelme, emellett valóban emberközelbe képesek hozni egy-egy
közösséget, annak tagjait.[3]
Az anyag egyúttal érdekes nyelvemlék, hiszen egyrészt
tetten érhető az a pillanat, amikor a németről áttértek a magyar nyelvre,
másrészt – a „neologizálódás” következményeként – keresztény fogalmakat kezdenek
használni a jegyzőkönyveikben (s bizonyára a köznyelvben is), mint pl. pap,
templom, oltár stb.
Mivel a hitközségi irattári anyag elsőrangú forrás a
magyarkanizsai zsidó közösség monográfiájához, természetesen mindinkább
érlelődik az elhatározás egy ilyen megírásához. Erre biztatnak a zentai zsidóság
történetével kapcsolatos kutatások tapasztalatai is, hiszen ott szinte teljes
egészében nélkülözni kellett ezt a forrástípust, mégis sikerült elfogadható
szinten megírni a közösség történetét.[4] Ennek
ellenére úgy gondolom, hogy mielőtt belevágnánk a monográfiába, itt is
elkerülhetetlenek bizonyos előtanulmányok. Ilyennek tekinthető ez az írás is,
amelyben ismertetném az első magyarkanizsai rabbi megválasztásának körülményeit.
Az esemény olyan időszakban történt, amikor a magyarországi zsidóság életében –
rendezési szándék nyomán – változások következtek be.
Egyik fontos újdonságnak
számított az 1877-ben megnyílt (bár már jóval korábban megálmodott) Országos Rabbiképző Intézet. Az első generációk tudós rabbijai között tartjuk számon
Flesch Ármint is, Magyarkanizsa első rabbiját.
1885. július 23-án az ókanizsai zsidó hitközség rendkívüli
gyűlést tartott. Ez alkalommal ismertették a zentai járási főszolgabíróság
átiratát, mely szerint ezentúl az anyakönyveket csakis az erre hivatott rabbi
vezetheti. A hitközség hat hónap haladékot kapott, hogy eleget tegyen az
elvárásnak. Két lehetőség adódott: a hitközség csatlakozik valamelyik rabbi
kerülethez, vagy pedig saját rabbit alkalmaz. Nem tudni, hogy ez mennyire érte
váratlanul az elöljáróságot; mindenesetre az időhúzás mellett döntöttek, s az
átmeneti időszakra a hitközség elnökét, Kráhl Adolfot bízták meg az anyakönyvek
vezetésével.[5] A közösségnek korábban nem volt
rabbija, csak „pap helyettes”, ténylegesen a sakter, Weisz Mór, akit évente
választottak újra e posztra.
A helyzetet bonyolította, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztérium 1924/885. sz. rendelete szerint Ókanizsa és Martonos (mint
fiókhitközség) egy anyakönyvi kerületté alakult. Másrészt viszont a hitközség
nem engedhette meg magának, hogy teljesen saját költségen rabbit alkalmazzon
(1880-ban 371 zsidó élt Ókanizsán, az összlakosság 2,9 %-a
[6]), ezért
költségpótlás okán Ókanizsa községhez fordult, amelynek közgyűlése évi 800
forintot szavazott meg erre a célra.[7]
Ezzel lehetővé vált, hogy kiírják a pályázatot, amelyben a
következő feltételek szerepeltek:
1. A
rabbi javadalmazása évi 1000
ft fizetés és 200 ft lakbértérítés, valamint az
anyakönyvvezetéssel kapcsolatos mellékjövedelem.
2. A
rabbi kötelességéhez tartozik a hitoktatás is az elemi iskolában.
3. A
pályázó „a budapesti papneveldét végzett egyén legyen”.
4. A
választást próbaszónoklat előzi meg.
5. A
pályázat július 15-ig lesz nyitva, s a
Pester Lloydban jelentetik meg.[8]
Flesch Ármin neve már ekkor felmerült; akkor még
„papjelöltként” felajánlotta, hogy újévkor és engesztelőnapon hitszónoklatot
tartana, s ennek fejében csak útiköltséget kér. A testület ezt jóvá is hagyta.[9]
Flesch Ármin feltűnése persze nem volt véletlen, hiszen
édesapja a közeli Zentán tanítóskodott, bátyja pedig ugyanitt élt. Ő maga még
Bácsalmáson született 1865. április 11-én.[10]
Gyermekkoráról semmit sem tudunk, de a család feltehetően nem sokkal születése
után költözött Zentára. Amikor ugyanis 1869 végén a zentai felekezeti iskolák
közül a római katolikus, majd az izraelita is községivé lépett elő, az izraelita
iskola három tanítójának egyikeként Flesch Joachim neve tűnik fel.[11] Bátyja, dr.
Flesch Miksa szintén Zentán élt, ahol ügyvédi irodája volt, de takarékpénztári
igazgató is volt egy ideig. Emellett jelentős szerepet vállalt a hitközség
életében: különösen nagy szószólója volt a felekezeti iskola visszaállításának.[12] (S talán ő
volt az, aki anyagilag támogatta öccse első könyveinek megjelenését is.)
Flesch Ármin tehát már a pályázat kiírása előtt
értesülhetett az ókanizsai hitközség rabbi választási szándékáról akár az
édesapjától, akár mert abban az időben Zentán tartózkodott. Szerencsés egybeesés
volt számára, hogy a rabbiállást akkor hirdették meg, amikor már a budapesti
rabbiképző végzett hallgatója volt. (S nemcsak az: a bölcsészeti fakultást is
befejezte.)
Az 1887. június 21-én megtartott hitközségi gyűlésen az
elnök bemutatta az Országos Rabbiképző Intézet által 205/887 sz. alatt
kiállított végbizonyítványt, mely szerint Flesch Ármin befejezte felsőbb
tanulmányait, s mivel a pályázatra más számba vehető jelentkező nem volt,
határozatot hoztak a rabbiválasztási közgyűlés egybehívására. Némi árnyékot vet
az egész procedúrára, hogy egyidejűleg elfogadták Deutsch Ferenc képviseleti tag
indítványát is, melynek értelmében (a korábbi feltételeket módosítva) a leendő
rabbi az anyakönyvvezetést külön díjazás nélkül vezesse, továbbá a martonosi
hitközség által fizetett évi 80 ft hozzájárulási díj a hitközség pénztárát
illesse. Kötelezték Flesch Ármint arra is, hogy egy éven belül a diplomáját is
bemutassa, ellenkező esetben megválasztása egyszerű gyűlési határozattal is
megszüntethető.[13]
Ünneprontóként hatott továbbá az is, hogy a július 10-re
egybehívott közgyűlés nem volt döntőképes, mivel a 65 választójoggal rendelkező
közül csak 27-en voltak jelen, s a hitközség alapszabályainak 15. §-a a
szavazati joggal bírók legalább felének jelenlétét írta elő. Ugyancsak az
alapszabályok szerint ilyenkor 14 nap múlva ismét összehívhatják a választói
közgyűlést, s ilyen esetben a testület, tekintet nélkül a jelenlevők létszámára,
döntőképes. Mivel fél órai szünet (várakozás) után sem változott a helyzet, új
időpontot tűztek ki, augusztus 10-ét.[14] A
jegyzőkönyvekből nem derül ki, mi volt mindennek az oka: érdektelenség, avagy
újabb időhúzás. De az új időpont is arról tanúskodott, hogy nem igazán volt
sietős a hitközségnek. A július 10-én megtartott rendkívüli közgyűlésen viszont
már a jelenlevők egyhangúlag megválasztották Flesch Ármint rabbinak.[15] Egy héttel
később arról is határoztak, hogy a rabbi székfoglalása augusztus 30-án legyen,
mégpedig ünnepélyes keretek között a nagyvendéglőben. Erre meghívják a római
katolikus és a görög keleti lelkészt, a járási főszolgabírót (Matkovits Lajost)
és a szolgabírót (Rezsny Aurélt), Ókanizsa község elöljáróságát, képviselőit. A
rabbiért Zentára Kráhl Adolf hitközségi elnök személyesen fog elmenni saját
fogatján. Az ünnepség költségeire 30 forintot utalnak ki.[16]
Ez az ünnepség mintha hangulati változást hozott volna a
rabbi irányában, mert több határozatban is kedvező módon intézkedtek vele
kapcsolatban.
Mivel a érvényben levő alapszabályok a rabbiról nem
szóltak, lévén hogy az állás korábban nem volt betöltve, a gyűlés határozatot
hozott arról, hogy a rabbit a hitközségi iskola felügyeletével megbízza, ezzel
egyidejűleg a hitközség rendes tagja is lesz. Ugyancsak az előbbi ok miatt
határozatilag megállapították a „stólajövedelem” tételeit:
1. Esketés szegényebb sorsúaknál 2 ft. 50 kr., másoknál 5 ft.
2. Szónoklatért esketés alkalmával 5, illetve 10 ft.
3. Kszube kiállítása 1, illetve 2 ft.
4. Chóver [?]
2 ft.[17]
5. Temetkezési szónoklatért 5 és 10 ft., szegényeknél 3 ft.
Mivel a rabbi részére a zsinagógában eddig nem volt külön
ülés, egy ilyet „az oltárnál” készítettek.
A rabbi kérte a hitközséget, hogy mivel az engesztelőnapi
és farsangi napok alkalmával szokásos ajándékozás, illetve ilyen ajándékok
elfogadása „a rabbi méltóságával alig összeegyeztethető”, ezen ajándékok
megváltása címén egy meghatározott összeget állapítsanak meg. Ezt a kérést
teljesítették, s évi 150 forintnyi, két részletben kifizetendő átalányösszeget
állapítottak meg. Értesítették a martonosi hitközséget, hogy a rabbi átvette az
anyakönyvvezetést, emellett hajlandó (amennyiben őt a martonosiak rabbijuknak
elfogadják) évente kétszer díjmentesen körükben hitszónoklatot tartani.[18]
Amikor értesültek Flesch Ármin nősülési szándékáról, ismét
foglalkoztak vele. Mivel „országszerte, de talán világszerte szokás”, hogy a
hitközségek papjuk házasodásakor egy szobát bebútorozzanak, egyhangú határozat
született arról, hogy a rabbi házassága alkalmával ők egy hálószobát rendeznek
be. A bútorok megvásárlásával az elnököt és a pénztárost bízták meg, a kiadás
fedezése a hevrá
kádisá terhére történt.[19]
Eddig az idill. Ami utána következett, enyhén szólva is
kínosnak mondható, s bár nincs erre közvetlen bizonyítékunk, Flesch Ármin
ambíciói mellett hathatósan közrejátszhatott abban, hogy amikor erre lehetőség
kínálkozott, távozott Ókanizsáról. Annak ellenére ugyanis, hogy az előző évben
megszabott egy éves határidő még nem telt le, felvetették a hiányzó rabbioklevél
(hatóra) kérdését.
Azon a bizonyos, 1888. február 23-án megtartott hitközségi
gyűlésen az elnök bemutatta a Flesch Ármin részére kiállított két
hatórát, s hozzátette, hogy a rabbi
állítása szerint egy harmadik a napokban érkezik meg a nyíregyházi rabbitól.
Ugyanakkor felemlítik, hogy már közbeszéd tárgyát képezi, miszerint a rabbi a
budapesti szemináriumtól nem kapta meg a
hatórát, s azt mást rabbiktól szerezte be. Stein Lipót képviseleti tag
megjegyezte, hogy a hírlapokban olvasta: a szemináriumon hat egyén közül öt
megkapta, s csodálkozik, miért éppen Flesch Ármin lett visszautasítva. Enyedi
Mór hitközségi jegyző szerint korai még erről beszélni, hiszen amikor a rabbit
megválasztották, egy év határidőt adtak neki az oklevél beszerzésére, s ez csak
szeptember 1-én telik le. Grüner Jakab indítványozta, hogy mivel annakidején nem
volt kikötve, hogy az oklevelet a szemináriumtól kell beszerezni, de ha ez
annakidején így volt értelmezve, teljesen belenyugszik a rabbik által kiállított
hatórák érvényébe, azonban a kedélyek
lecsillapítása végett szeretné, hogy Flesch Ármin egy, a hitközség által
kijelölt papnál újból vizsgázzék, és ennek bizonyítványa lenne mérvadó. E célból
ajánlja megkeresni a bajai hitközség rabbiját. Deutsch Ferenc szerint már a
pályázati hirdetésben világosan követelték, hogy az állásra csakis olyanok
jelentkezzenek, akik a budapesti szemináriumon végeztek. Meg van győződve róla,
hogy a hitközség tagjainak többsége a szemináriumi végzettség alatt a
hatóra beszerzését is onnan képzelte,
ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a szemináriumi végzettséget ennek értelmében
követeljék; mivel azonban a rabbi a szeminárium által egy éve visszavettetett,
ám a rabbi magánúton az okleveleket beszerezte, javasolta az egy év halasztást,
de ugyanakkor utasítsák a rabbit, hogy ezalatt pótolja a hiányosságot.
Weiszberger Ignác támogatta a javaslatot, de kérte, hogy a rabbi írásbeli
nyilatkozatot adjon erről, ha pedig a kiszabott határidő alatt nem szerezné be
az említett okmányt, úgy magát az ügy további tárgyalása nélkül is
elbocsátottnak tekinti. Ez utóbbi javaslat értelmében hoztak határozatot, s
erről értesítették Flesch Ármint.[20]
A jegyzőkönyvekből sajnos nem derül ki, mi volt az oklevél
kiadása körüli késlekedés oka: a rabbiképző mulasztása avagy éppen Flesch
Árminé. Mindenesetre az 1888. december 9-én megtartott gyűlésen Kráhl Adolf
bemutatta az intézet által 1888. november 28-án kiállított oklevelet, melynek
értelmében Flesch Ármin a rabbiteendők teljesítésére a szeminárium által is
feljogosíttatott. Ennek alapján a hitközség őt állásában véglegesen is
megerősítette.[21]
Ha figyelmesen végigkövetjük a fentebb idézett
jegyzőkönyvek ama részleteit, melyek a rabbiválasztás feltételeit taglalják,
láthatjuk, hogy a rabbiképző által kiadott
hatóra körüli kérdés inkább mondvacsinált volt, mint indokolt, hiszen Flesch
Ármin megválasztásakor konstatálták, hogy az oklevél még hiányzik, és hogy ennek
beszerzésére egyéves határidőt szabtak meg. Érthetetlennek tűnnek tehát az
időközben felvetett aggályok, hacsak nem feltételezünk háttérbeli intrikákat,
amelyek a rabbi személye ellen irányultak. Erre nincs bizonyítékunk, hacsak nem
tekintünk annak egy későbbi esetet, amellyel a hitközségi gyűlés is
foglalkozott. Szó volt ugyanis a rabbi és a kántor, Kohn Benjámin között támadt
viszályról, ami odáig fajult, hogy az imaházi istentiszteletet is megzavarta.[22] Lehet, hogy
mindez a tekintélyek próbája volt, hiszen a fiatal, pályakezdő rabbi, aki
származását tekintve nem is volt ókanizsai, nyilvánvalóan nem sok tekintéllyel
bírhatott a hitközség előtt.
Az eset abból a szempontból is érdekes, hogy korábbi jog-,
illetve szokásgyakorlatot tükröz, ami a Rabbiképző megalakulása után úgy tűnik,
még hosszú évekig értelmezésbeli eltérésekhez vezetett – legalábbis ez érhető
tetten Flesch Ármin példáján. Rabbiképesítő oklevelet egyes rabbik is adhattak,
de rendszerint testület vagy intézmény állította ki. Magyarországon ortodox
körökben a hatórát kérő a
jesiva elvégzése után három nevesebb
rabbihoz fordult oklevélért, amelyet csak a vizsga letétele után kaphatott meg.
A rabbioklevél megszerzésének másik módja volt, hogy az illető elvégezve a
budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet alsó és felső tanfolyamát,
rabbiképesítő vizsgára jelentkezett, melynek sikeres letétele után megkapta a
képesítést. A jesivák közül régen
csupán a pozsonyi bírt nyilvánossági joggal, és csak a pozsonyi
jesiva vezetősége által kiállított
rabbioklevéllel nyerte el az illető az államadta lelkészi jogokat.[23] Nem véletlen
tehát, hogy Flesch Ármin addig is, amíg a rabbiképző oklevelére várt, a régi
szokás szerint három rabbitól kért oklevelet, de ezt bizonyára ideiglenes
megoldásnak tekintette. Az is lehet, hogy ezt értették egyesek félre.[24]
Mivel az összes mozgatórugót nem ismerjük, nem állíthatjuk
biztonsággal, hogy a fiatal rabbi a hitközség kicsinyes akadékoskodásai miatt
távozott Mohácsra. Ha később befutott pályáját vizsgáljuk, akkor
megállapíthatjuk, hogy az ókanizsai hitközség ezért a hozzáállásért nagy árat
fizetett. De az is lehet, hogy éppen a benne munkálkodó ambíciók miatt keresett
magának olyan helyet, ahol ezek jobban kibontakozhatnak. Mohácson ugyanis
1880-ban 752 zsidó élt, s bár maga a város kisebb volt Ókanizsánál, a nagyobb
létszámú hitközség nagyobb kihívásnak tűnt.[25]
Az ókanizsai hitközség 1889. június 17-i gyűlésén olvasták
fel Flesch Ármin átiratát, amelyben tudatja a hitközséggel, hogy Mohácson
rabbinak választották meg, ezért itteni állásáról augusztustól leköszön.[26]
Távozása után kiírták a pályázatot, mivel szeptember 1-től
már új rabbit szerettek volna alkalmazni. Erre azonban csak 1891-ben került sor:
az új rabbi, Rosenberg Ede április 2-án foglalta el az állását.[27]
***
Flesch Ármin pályája tehát Mohácson teljesedett ki; itt
működött egészen a vidéki zsidóság deportálásáig (feltehetően ő is Auschwitzban
vesztette életét 1944-ben). Tevékeny részt vállalt a mohácsi közéletben főleg
felolvasásokkal és a nemzeti ünnepeken tartott beszédeivel. Rengeteg cikke és
tanulmánya jelent megkülönböző felekezeti lapokban és évkönyvekben.
Hitszónoklatait, ünnepi beszédeit és felolvasásait külön füzetekben is
megjelenttette.
Fontosabb művei:
Jakob Anatoli
filozófiája. Budapest, 1887.
Gondolatok a
Talmudból. Zenta, 1898.
A mohácsi Chevra
Kadisa 50 éves története. Mohács, 1902
A Zsidó. Mohács,
1908, 19112
Az élet
meghosszabbítása bibliai és talmudi alapon. Mohács, 1910.
Peszachi Hagada.
Galánta, 1914.[28]
Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT)
évkönyveiben (1895—1929) megjelent irodalmi munkák:
Vendégszeretet a Talmudban. 1899. 226—235. o.
A zsidó a magyar közmondásban. 1908, 176—194. o.
A halál zsidó szempontból. 1911, 122—142. o.
[1] Ókanizsa – ma Magyarkanizsa
(Kanjiža).
[2] Pejin Attila:
A zentai
Történelmi Levéltár zsidó vonatkozású anyagának
áttekintése. Zenta, 1999. 5–15. o., valamint
Fodor István–Apró Erzsébet:
A
vajdasági levéltárak magyar provenienciájú
fondjai és állagai 1918-ig. Budapest, 2008.
69. o.
[3] A hitközségek szerveződéséről
összefoglaló módon ír Újvári Péter szerk.:
Zsidó lexikon. Budapest, 1987 [1929-es kiadás reprintje]
„hitközségek” címszava (867–868. o.), valamint
egyéb, a témához kapcsolódó címszavak.
Részletesebben lásd Frojimovics Kinga:
Magyarországi zsidó anyakönyvek 1760-tól napjainkig (Hazai levéltárak és
irattárak). Budapest, 2007. 13–55. o.
[4] Pejin Attila:
A zentai
zsidóság története. Zenta, 2003.
[5] Zentai Történelmi Levéltár, F:
607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség.
Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892):
1885. július 23-i és dec. 14-i jegyzőkönyv.
[6]
Kepecs József szerk.:
A zsidó népesség száma településenként (1840–1941). Budapest, 1993.
[7] Zentai Történelmi Levéltár, F:
607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség.
Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892):
1886. január 6-i és június 14-i jegyzőkönyv.
[8] Uo. 1886. június 14-i jegyzőkönyv.
[9] Uo. 1886. szeptember 8-i
jegyzőkönyv.
[10]
A család bajai származású volt. A bajai Flesch
Áron fia volt Flesch Ábrahám Wolf, ennek a fia
pedig Flesch Jeruhám-Joachim, Ármin édesapja.
(Horváth Zoltán:
Bácsalmás
város zsidó közösségének története (1750–1950).
Bácsalmás, 2006. 207. o. )
[13] Zentai Történelmi Levéltár, F:
607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség.
Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892):
1887. június 21-i jegyzőkönyv.
[14] Uo. 1887. július 10-i
jegyzőkönyv.
[15] Uo. 1887. augusztus 10-i
jegyzőkönyv.
[16] Uo. 1887. augusztus 18-i
jegyzőkönyv.
[17] Ezt a kifejezést nem tudtuk
biztonsággal feloldani. A „chóver” elsődlegesen
társat jelentett, de címet is: azokat a nőtlen
zsidókat, akik a hittudományokban bizonyos
jártasságra tettek szert, ezzel a címmel
illethették. Nekik a rabbi erről
„chóver-levelet” állított ki, s talán ennek a
díját sorolták fel tételként.
[18] Uo. 1887. szeptember 6-i
jegyzőkönyv.
[19] Uo. 1887. december 23-i
jegyzőkönyv.
[20] Uo. 1888. február 23-i
jegyzőkönyv.
[21] Uo. 1888. december 9-i
jegyzőkönyv.
[22] Uo. 1888. október 2-i
jegyzőkönyv.
[24] Mindennek tetejében a rabbiképző
még viszonylag fiatal intézmény volt, nem
tudatosodhatott tehát kellően a magyarországi
zsidóságban, hogy megváltoztak az idők mind a
rabbiképzés, mind pedig a rabbiválasztás
tekintetében, s egy olyan hitközségben, amelynek
korábban nem volt rabbija, ez fokozottan
érvényes volt.
[26] Zentai Történelmi Levéltár, F:
607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség.
Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892):
1889. június 17-i jegyzőkönyv.
[27] Uo. 1891. március 30-i
jegyzőkönyv. A
Zsidó
lexikon tévesen „Rosenberger”-ről ír, de
nyilván ugyanarról a személyről van szó.
1859-ben született Balkányban. 1880 és 1890
között volt a rabbiképző növendéke. 1889-ben
szerezte meg a bölcsészdoktori, egy évvel később
a rabbiképesítési oklevelet. Ő is újdonsült
diplomásként került tehát Ókanizsára, viszont ő
itt élt rabbiként egészen 1913-ban bekövetkezett
haláláig. (Ujvári, 752. o.)
|