Kerekes Béla:
Scheiberiádák Kerekestől


Hála az égnek, sokan őrzünk emlékeket Dr. Scheiber Sándorról.

Az alábbi két történetet a dolgok logikájából adódóan már csak én tudom közreadni.

Chanukai felkészítés

1958 Chanuka előtti hét. A "Zsidgim" (Zsidó fiú- és leánygimnázium) hagyománya szerint a chanukai ünnepséget és bált a Goldmark teremben tartják meg. Bevett szokás, hogy az első osztályosok közül válasszák ki azt a fiút, aki a gyertyagyújtást végzi, énekli a bróchókat. Ezévben nekem kellett felkészülni. Egyik óra közben belépett a tanterembe Dr. Zsoldos Jenő, az intézmény nagy tudású és nagy tekintélyű igazgatója. Felszólított hogy kövessem. Nos annak idején a gimnázium a mai OR-ZSE Bérkocsis utcai szárnyában volt, az Országos Rabbiképző Intézet hivatala és irodái pedig a hozzá kapcsolódó József körút 27. alatti épületben. Az átjáró folyosón átmentünk Dr. Scheiber Sándor szobájába.

Itt egy ceruzával a kezemben (helyettesítve a gyertyát) elénekeltem a teljes gyertyagyújtást, miközben Scheiber és Zsoldos feszülten figyelt. Scheiber igazgató úr kedvesen, de határozottan kiigazított egy dallamhajlítást, mert ő ezt úgy jobbnak tartotta. A kiigazítással újból végigénekeltem, amivel már elégedett volt, és Zsoldos arcán is felderengett ritkán látható mosolya.

Scheiber Sándor igényessége, és törekvése az autentikus megszólaltatásra nemcsak szűken a saját intézetére terjedt ki. Fontos volt számára, hogy a Goldmark terem ünneplő közönsége is a lehető legjobbat kapja Chanukára.

Mózes öt könyve

1984-ben nagylelkű külföldi szponzoráció segítségével reprint kiadásban, puha kötésben megjelenhetett a "Hertz-biblia", Mózes öt könyve, fordítással, magyarázatokkal. A Rabbiképző hivatalában lehetett kapni belőle, ha bementek érte személyesen.

Szerettem volna én is egy sorozatot, de előtte odatelefonáltam, nehogy rosszkor, hiába menjek. Ez nap közben, mérnöki munkám közben történt, egy partner cég irodájából, a tárgyalás befejeztével. Tárcsáztam, és hivatalos hangon kértem Dr. Scheiber Sándor igazgatót. Kapcsolták, bemutatkoztam, és csak annyit mondtam, szűkszavúan, hogy lenne egy nagy kérésem. Ő rögtön folytatta, jellegzetes, - gégemetszés után kifejlesztett - hangszínével:" Hertz biblia kellene? Gyere be, kapsz!". Csodálatos empátiával ráérzett, hogy nem a legmegfelelőbb környezetből hívtam, és hogy mit szeretnék. Nos, bementem, kaptam, és ezt a sárguló papírú, puha fedeles öt kötetet forgatom azóta is, hetiszakaszról hetiszakaszra.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz