Dr. Fröhlich Ida egyetemi tanár
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar:
Teremtés Tóbit könyvében


Tóbit könyve számos irodalmi forrásból összeszőtt áltörténeti, mesei novellisztikus jellegű elbeszélés. Az elbeszélő szálra más műfajú darabokat is fűzött a szerző: a narratív részeket a bölcsesség-irodalomból ismert rövid mondásgyűjtemények és költői részek, imák szakítják meg.[1] A források műfaji változatossága és az elbeszélés néhány következetlensége ellenére Tóbit könyve homogén mű. Hasonlóképpen egységes a mű szemlélete is.[2] Tóbit mint deuterokánonikus (protestáns szóhasználattal: apokrif) mű sosem volt része a héber nyelvű szent iratoknak. Az ókor óta csak a Septuaginta görög fordításából és Szent Jeromos latin Vulgata-szövegéből volt ismert, noha feltételezték, hogy a mű eredetijét sémi nyelven írták. A sémi szöveg aztán előkerült a qumráni 4. sz. barlangból, Ben Szíra, 1Henok, és a Jubileumok könyvének társaságában. Tóbit qumráni szövegeit négy arámi (4Q196-199) és egy héber (4Q200) kézirat töredékei képviselik.[3]

A teremtés mint aktus és a teremtett világ leírása - ezek a témái két imának Tóbitban. Az elsőt Tóbit mondja, miután elűzte a Sára vőlegényeit megölő démont (Tob 8:5-8). A második Ráguél áldása, lánya házasságának elhálása után (Tob 8:15-17). Mindkét ima formája: áldás.[4] Az áldás nem puszta beszédaktus. A kimondott szavaknak megkötő erejük van, amely erő biztosítja a biztonságot és jólétet az áldás tárgya számára. Az áldás visszavonhatatlan és hosszú távú, érvényes távolabbi nemzedékekre is. Az áldás-forma különösen gyakori a Második Szentély korának irodalmában. A patriarcháknak adott áldás utódokról és Kanaán földjének birtoklásáról szól. Mint ilyennek, kulcs-szerepe van a patriarcha-elbeszélésekben, melyek darabait az áldások összekötik.[5] Ugyanígy áldások kötik össze a Zsoltárok kisebb gyűjteményeit.[6] A qumráni szövegek különösen gazdagok különböző személyek által mondott áldásokban. Isten megáldja az embereket, "szent lakhelyéről" (1QSb 3:25). Az áldás birtokosai a kiválasztottak, az "örök szövetség" tagjai (1QSb 1:3). Az "áldani" (brk) ige azonban nem csak Istennel kapcsolatos; az emberek is mondanak áldásokat, Istenhez Címezve. Ez a forma jelen van a Zsoltárok gyűjteményében is (pl. Zsolt 26:12), de par excellence formává a qumráni szövegekben válik. Az imaszövegek Istent mint a világ urát és nagy királyt áldják.[7] Ezek az áldások Isten a múltban cselekedett megmentő tetteinek himnikus felsorolásai; a jövőbeli segítségre és megmentésre a korábbi megmentések szolgálnak alapul.[8] A "dícséret és áldás" (hll wbrk) forma némelykor emberi áldáshoz kapcsolódik.[9] A qumráni, Istenhez intézett emberi áldások ugyanakkor a kiválasztottság gondolatához is kapcsolódnak. Isten távol van a bűnösök gyülekezetétől.[10] Istent áldják mindazok, akik elnyerték "a tudás értelmét", hogy megértsék és előszámlálják Isten csodáit, kegyelmének bőségét[11]. Az emberek "értelmük szerint" áldják Istent.[12] A qumráni szövegekben gyakori a felhívás Isten áldására. A Világosság Fiainak serege is áldásokat intéz Istenhez az eszkhatologikus háború során[13]‎ Tóbit első imája, amelyet a démonűzés után mond, a következőképpen hangzik (Tob 8:5-8):

Áldott vagy, atyáink Istene! Áldott a te neved örökkön-örökké! Dicsőítsenek az egek és mind a teremtmények mindörökké. Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlük származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat. Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg."

Akkor Ráguel e szavakkal magasztalta az ég Istenét:

"Áldott légy, Uram, minden tiszta ének zengje dicséretedet örökkön-örökké! Áldott légy, mert örömben részesítettél, s amitől rettegtem, az nem történt meg velem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk. Áldott légy, mert megkönyörültél ezen a két egyetlen gyermeken. Ezentúl is légy hozzájuk, Uram, irgalmas és oltalmazd őket! Örömben és kegyelemben éljék le életüket!" Közösen rámondták: "Úgy legyen, úgy legyen!"

A második ima, Ráguel áldása, a házasság elhálása után, a következő (Tob 8:15 17):

Akkor Ráguel e szavakkal magasztalta az ég Istenét: "Áldott légy, Uram, minden tiszta ének zengje dicséretedet örökkön-örökké! Áldott légy, mert örömben részesítettél, s amitől rettegtem, az nem történt meg velem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk. Áldott légy, mert megkönyörültél ezen a két egyetlen gyermeken. Ezentúl is légy hozzájuk, Uram, irgalmas és oltalmazd őket! Örömben és kegyelemben éljék le életüket!"

A két áldást Sára vőlegénye és apja mondja, a lány házasságát megelőzően, és a házasság consummatioját követően. Az áldásoknak mágikus szerepük van; az első előrevetíti a teremtő Isten győzelmét a démon fölött, és Tóbiás és Sára házasságának beteljesedését. A hivatkozási alap: Ádám és Éva, az emberi faj ősei. Analógiaként idézi fel őket, az új pár házasságának sikeréhez. A második áldás az isteni hatalom erejét igazolja a démoni erők fölött. A két himnuszban egy sor kifejezés utal a teremtésre – a teremtésre mint aktusra , valamint a teremtéskor létrejött dolgok rendjére és természetére. Ezeket a témákat visszhangozzák a narratív részek is; általános jelentésüket pedig az imákban fejtik ki, amelyek a narratív részekbe beékelve vannak. A témák a következők:

- az Ég és a teremtett világ istene

- Ádám és Éva teremtése és a házassági kapcsolatok jellege (kulcsszavak: ‘rokon nő; ‘nem rendetlen vággyal, hanem tiszta szándékkal’; ‘együtt megöregedni’; ‘két egyetlen gyermek’).

- Emberek a teremtett világban (kulcsszavak: ‘kiválasztottak’, ‘Isten kegyelme’)

1. Az Ég Istene és a teremtett világ Istene

Mindkét ima úgy írja le Istent mint az ég Istené-t, a világegyetem urát. A démon kiűzése után Sárából, Ráguel és családja “áldották az ég Istenét" (theos tou ouranou) (Tób 8:15).[14] Tóbiás buzdítja "az egeket (hoi ouranoi) és az egész teremtést (kai pāsai hai ktiseis sou)" hogy áldják Istent mindörökké (Tob 8:5). A 13. fejezet himnusza a "az égi királyság"-ról (basileia tou ouranou) beszél (Tób 13:9 GI), és Istent az Igazságosság Urának nevezi (ho kurios tēs dikaiosunēs), úgy mutatva be, mint aki fenntartja a teremtett világ rendjét (Tób 13:7)[15]. Az ég Istenét nem csupán az emberek áldják, hanem “az egek" (hoi ouranoi) is, sőt, annak “összes teremtménye" (kai pāsai hai ktiseis sou) is (Tób 8:5). A Gen 1-re alapozott bibliai hagyomány úgy említi Istent mint a kozmosz teremtőjét. Utóbbi nem csak az eget és a földet foglalja magában, hanem minden bennük levőt is: égitesteket, elemeket, a légi és földi szféra elemeit, levegőt, vizeket, az azokban élő növényeket és állatokat, valamint az embereket.[16] A qumráni himnuszok ismételten úgy mutatják be Istent, mint akit teremtményei áldanak, ezek között említve nem csak az embereket, hanem égi lényeket, különböző neveken. Az Istenhez az égi lények – az ’élim, a "legszentebb szentség szellemei" (rwhy qwdš ), valamint angyalok (ml’kym) – részéről címzett áldások - a témái a qumráni Berakhot (Áldások) gyűjteményének.[17] Ennek az elképzelésnek egy speciális kifejezése a Szombati Égőáldozat Dalai címen ismert angyali liturgia, amelyben angyalok áldják Istent, emberi lények társaságában.[18] Az égi liturgia a későbbi misztikus zsidó irodalom (az ún. merkábá-irodalom) állandó témája. Az égi és földi lények által közösen mondott áldások, valamint a teremtett lények, mint az Istennek mondott áldás forrásai közös témája számos qumráni műnek.[19]

Szellemi lények, angyalok, szintén részei a teremtett világnak és abban speciális funkcióval rendelkeznek. Angyalok szerepelnek Tóbit narratív részében is, Rafáél angyal képviseli őket. Rafáél tanításai azonban a mű végén egy egész angyali seregre és angyali hierarchiára utalnak. Rafáél önmagát a hét "szent angyal"(hagioi aggeloi) egyikének nevezi,“aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen" (Tób 12:15). Szavai egy égi szentély elképzelésére utalhatnak, az angyali imádat speciális helyére, amely szolgálatot a hierarchia csúcsán álló angyalok vezetnek. [20] Rafáél feladata, hogy Isten elé hozza az emberek imáit és feljegyezze azokat, és hogy regisztrálja az emberek kegyes cselekedeteit (Tób 12:12-15). Ugyancsak Rafáélt küldi Isten a földre, hogy Tóbiást elvezesse Rágesbe, hogy visszaszerezzék Tóbit ott elhelyezett pénzét. Ő ad tanácsot Tóbiásnak a gyógyítást és démonűzést illetően is. Neve ("Isten meggyógyít") tipikus funkció-név, amely gyógyító feladatára utal.[21] Rafáél bizonyára nem az egyetlen angyal, akit Tóbit szerzője ismert, azonban ő az egyetlen, akit név szerint is említ a szöveg. Tóbit könyve nem szól az angyalok eredetéről. Rafáél a transzcendens világhoz tartozik és szellemi természetű. Az emberek között emberi formában jelenik meg. Ugyanakkor természete különbözik az emberekétől: nincs szüksége sem ételre, sem italra. Az evés és ivás az ő esetében csak látszat (horasis) az emberek számára (Tób 12:19). Mint spirituális lény képes repülni, fölszállni az égbe (Tób 12:20). Rafáél mindentudással rendelkezik, mind térben, mind időben. Ismeri Tóbiás útjának célját is a médiai Rágesbe, sőt, tud a fiú rokonairól is, akik az út közelében élnek, és hozzájuk vezeti a legényt. Ő az, aki ismeri a titkot Tóbit vakságának meggyógyításához, és Sára démonának elűzéséhez.[22] Tanító funkciója is van, amikor Tóbitot és Tóbiást Isten dícséretére (eksomologein) tanítja, hogy dicsőítsék Őt, mondjanak neki köszönetet mindazért, amit tett (erga), és magasztalják Őt (Tób 12:6). A tettek említése bizonyára Isten műveire vonatkozik a történelemben, a példákra, amikor megmentette népét.[23] Rafáél titokban (kryptōs) adja át tanításait, később azonban tanításai mindenki számára hirdetendők (Tób 12:6).

Tóbit könyvének angyal-képe hasonló ahhoz, amit a Második Szentély korabeli forrásokból, főként az átfogó képet adó Jubileumok könyvéből ismerünk. A Jubileumokban Isten a teremtés első napján, az ég és a föld megteremtésekor alkotta meg azokat a szellemeket, amelyek Őelőtte szolgálnak, vagyis az angyalokat. Meghatározott funkcióra teremtette mindegyiküket: a Jelenlét angyalait, a Megszentelés angyalait, a tűz angyalait, és az egyéb elemek és természeti jelenségek (szelek, felhők, sötétség, jégeső, fagy stb.) fölött álló angyalokat, és a naptári egységek angyalait (Jub 2.1-8). A Jubileumok könyvében valamennyi angyalnév funkció-név, az angyal által betöltött feladat nevéből. Két fő rendjük mindig jelen van a szombat megszentelésénél (Jub 15.27). A Jubileumok könyve egyébként ismeri a Virrasztóknak nevezett angyalok történetét is, akik az itt olvasható elbeszélés szerint azért jöttek a földre, hogy igazságosságot tanítsanak, szándékuk azonban az ellenkezőjére fordult (Jub 4.14-15).

A démonokat Tóbitban ugyancsak egyetlen alak képviseli, Aszmodaiosz. Az alak eredetéről semmit sem olvashatunk; a szöveg csak mint "Aszmodaiosz, a gonosz szellem"-et (Asmodaios to ponēron daimonion)" említi (Tob 3:8). Az ókori Keleten a démonokat, az angyalokhoz hasonlóan spirituális lényeknek tartották. Aszmodaiosz valószínűleg állandóan Sára közelében tartózkodik (így lehetséges csak, hogy a lány valamennyi vőlegényét megöli, amikor azok a nász-szobába lépnek); lehetséges az is, hogy, a közkeletű nyugati sémi elképzelés szerint a lány testében lakik, megszállva tartja áldozatát (Tób 6:15). A démon elűzése ima és materia magica segítségével történik[24]. A démonokról Tóbit könyve is föltételezhetően azt tartja, hogy repülni tudnak, hiszen az exorcizmus után Aszmodaiosz Egyiptomba, egy Médiától távol levő országba menekült.[25] Rafáél angyal üldözőbe vette, utolérte, és megkötözte kezénél-lábánál (kai edēsen auto ho angelos)" (Tob 8:3). [26]

A démon Tóbit elbeszélésében nem független erő. Valójában ő Isten eszköze, hogy megakadályozza Sára nem-endogám házasságait, hogy visszatartsa a lányt az endogám rendszer ideálja szerint nem megfelelőnek ítélt személlyel. Ezért nem bántja a démon Sárát, és ezért öl meg mindenkit, aki közelíteni mer a lányhoz (Tób 6:15). A démon Tóbit könyvében része egy relatív dualisztikus rendszernek. Nem független, hanem Isten hatalmának alárendelt. A démon kiűzése Tóbitban Tóbiás imádságára történik, a materia magica (az elégetett halmáj füstje) csak járulékos eleme a szertartásnak (Tob 6:17-18).

Istent Tóbit szövege többször nevezi a történelem istenének. “Atyáink Istené"-nek (theos tōn paterōn hēmōn)" nevezi, akinek neve áldott “örökkön-örökké" (eis tous aiōnas)", amint azt Tóbiás imájában olvashatjuk (Tób 8:5.). “Uralma örökké tart" (eis tous aiónas)" (Tób 13:1). Minden korszakok istenének is nevezik, örök uralmát pedig “örök királyság"-nak (basilea tōn aiōnōn) nevezi (13:7 GII). A görög kifejezésekben szereplő aiōn terminus jelentése “korszak"; valószínűleg a héber qs (Pl. qsym) “idő, vég, korszak" terminus görög fordítása. Utóbbi jelentéssel (“korszak") a  szó gyakor a qumráni szövegekben, meghatározott korszak, periódus jelölésére (sajnos, a terminus sem a Tóbit-könyv héber, sem az arámi szövegben nem maradt fenn). A qs szó legtöbb említése a qumráni szövegekben az emberi történelem korszakaira vonatkozik. Ezeket a korszakokat a bennük zajló emberi tevékenység, bűn vagy erény jellemzi. A qumráni elképzelések szerint a történelmet korszakok sorozata alkotja,  jellemezve az etikai elvek alapján értékelt emberi tevékenységgel.[27]

Az előre meghatározottság eszméje is megjelenik Tóbitban. Rafáél a következőképpen érvel Tóbiásnak Sárával kötendő házassága mellett: “Ne félj, hiszen öröktől fogva neked szánták, neked kell ma megmentened" (Tób 6:18).

Ez arra enged következtetni, hogy az időt és az emberi sorsok eseményeit/bizonyos eseményeket Isten előre meghatározott. Ilyenformán az idő és a történelem ugyancsak a teremtés művéhez tartozik. A világ dolgainak előre meghatározottsága ismétlődő motívum a qumráni hálaadó himnuszokban (1QHodayot).

A történelemben a viszonzás elve érvényesül. Tóbit, akit fiatalemberként vittek fogságba Ninivébe, megéri még Ninive bukását (Tób 14:14-15). A 13. fejezet látomása egy távoli korszakot fest, amelyben az emberi társadalmat érintő radikális változások történnek. A változásokat kozmikus felfordulás vezeti be, amelyet a népek összegyűjtése követ a világ minden sarkából. Ez örömteli változás lesz: "Ragyogó világosság támad a föld minden táján. Eljön számtalan nép, messziről, a föld határairól, hogy Urunk, Istenünk szent nevének közelében lakjék. Ajándékot hoznak a kezükben, ajándékot az ég Királyának" (Tob 13:11). Jeruzsálem Isten székhelye lesz ebben a korban: "Hiszen Jeruzsálem újra fölépül, és az ő háza is minden időkre" (Tób 13:16). "Izrael minden fia, aki addig megmarad, tiszta szívvel gondol Istenre. Eljönnek és Jeruzsálemben gyűlnek össze, és attól kezdve biztonságban lakják majd Ábrahám földjét, és az a tulajdonuk lesz" (Tob 14:7). A történelem utolsó, örökké tartó korszakában az emberek békében élnek majd.

2. Ádám és Éva teremtéstörténete és ennek recepciója Tóbit könyvében

Tóbiás imája a kozmosz teremtésére utal, Gen 1 ún. hat napos teremtéstörténetének hagyománya alapján [28]. Ezt követően Gen 2 hagyományát idézi, amikor Istent mint az első emberpár, Ádám és Éva alkotójaként említi. Ádámon és Éván keresztül Isten az emberi faj teremtője. Tóbiás imája kiemeli a teremtés harmóniáját: az ég és a kozmosz teremtett dolgai mind áldják Istent. Más események Gen 2-3 hagyományából – mint pl. a bűnbeesés és benne Éva szerepe – nincsenek említve. Tóbiás imája Évát egyedül csak "segítőtárs" minőségében említi, Ádám társaként, "aki hozzá illő" (‛zr kngdw) (Gen 2:18).[29] A kifejezésben szereplő ngd szó jelentése "szemben, ellenében", és a kngdw kifejezés a kontextusban "kiegészítője, hozzáillő része". Ez a megfogalmazás azt sugallja, hogy Évát nem csupán Ádám segítőjének tartották, hanem hozzáillő, őt kiegészítő résznek.[30]  Tóbiás házassága, amely az elbeszélő részben olvasható, arra szolgál, hogy párhuzamot alkosson az első emberpár fenti ábrázolásához. Évát ez Ádám feleségének nevezi (’šh "asszony", az ’š "férfi" szó nőnemű alakja) Gen 2:24-25-ben. A házasság tehát része a teremtés rendjének.[31] Tóbiás végül is elnyeri azt a nőt, aki neki lett teremtve régtől fogva, és aki kiegészítője, hozzáillő párja. A hozzáillő pár megtalálása Tóbitban az endogám házasságot jelenti, vagyis közös felmenőkkel rendelkező, rokon nőt találni menyasszonynak –ahogyan Éva is Ádám bordájából származott (v.ö. Gen 2:21-22). Tóbiás ezt a motívumot hangsúlyozza, amikor ezt mondja: "Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet (adelphē), hanem tiszta szándékkal" (Tób 8:7). A görög adelphē "nővér" főnév az adelphos "fivér" nőnemű alakja. A héber és arámi Tóbit-töredékek az ’hh "nővér" szót használják, az ’h "fivér" szó nőnemű alakját.[32] Tóbiás házasságának motiválója, amint arra ő maga utal "nem rendetlen vággyal (ou dia porneian) hanem tiszta szándékkal (all’ ep’ alētheias)" (Tób 8:7). Jóllehet Tóbiás választása a saját akaratából történt, a Sárával való házasság tervét az őt kísérő angyal, Rafáél sugallta neki. Úgy látszik, Tóbiás nem ismeri fel kísérője kilétét közös utazásuk ideje alatt. Tóbiást Rafáél vezeti, és nem csak Médiába juttatja el, hogy megkaphassa apja pénzét, hanem meggyógyítja apja szemét is, a fiatalember számára pedig hozzáillő menyasszonyt talál. Ez utóbbi lehetőség induláskor még Tóbiás számára sem ismert. Útjuk céljához közeledve az angyal elárulja a fiúnak, hogy az éjszakát Ráguél, Tóbit rokonának házánál fogják tölteni. Rafáél beszél Ráguél egyetlen leányáról és örököséról, Sáráról is[33]. A lány legközelebbi rokona Tóbiás, így a fiú az, akinek joga van a lányra, és aki jogot formálhat arra, hogy a lány apja vagyonát megörökölhesse (Tób 6:10-12a). Emellett Ráfáél elősorolja a lány jó tulajdonságait, legvégül említve annak szépségét: "A lány nyíltszívű, bátor és bájos teremtés, és az apja nagyon szereti" (Tób 6:12b).[34] Az angyal késznek mutatkozik tárgyalni a házasság ügyében a lány apjával (Tób 6:13). Amikor Tóbiásnak a Sárával való házasság tervét ajánlja, az angyal a mózesi Törvényre hivatkozik, amely előírja az endogám házasságot. Ráguel tehát nem tarthatja vissza lányát Tóbiástól, és nem ígérheti őt más férfinak, mert ezzel halálos büntetést vonna magára (Tób 6:13). Tóbiás ismeri Sára történetét, hogy a lányt "már hétszer is férjhez adták, de a férje mindig meghalt a nászszobában. Akkor este halt meg mindegyik, amikor belépett a szobába" (Tób 6:14).[35] Ismeretei szerint a démon nem árt Sárának "Őt magát nem öli meg, mert szereti" (Tób 6:15)[36]. Rafáél most az atyai tanításra utal, amely szerint Tóbiásnak apja nemzetségéből kell feleséget vennie (Tób 6:16). Felvilágosítja Tóbiást a módszerről, hogyan űzze el a démont, és isteni védelmet ígér a fiúnak (Tób 6:17-18). Nyomatékosan ismétli, hogy Tóbiás ne féljen, hiszen Sára "öröktől fogva" neki van szánva[37], és Tóbiásnak kell a lányt megmentenie, a házassággal helyreállítva a teremtés rendjét  (Tób 6:18).[38]

Az endogám törvény, amelyre az angyal mint "Mózes könyvében" levőre utal (Tób 6:13) nem szerepel a mózesi Tóra előírásai között. Nincs másik olyan törvénykönyv, amelyet az említett Mózes könyvével lehetne azonosítani, és amely az endogámia parancsához forrásként szolgálhatna[39]. A törvény megszegése a természet rendjének megszegését jelentené. A démon e rend megszegésének büntető eszköze.[40] Nem saját akaratából működik, hanem az isteni akarat eszközeként.[41]

"Nem rendetlen vággyal" – ez azt jelenti, hogy Tóbiás elhatározása az endogámia követelménye miatt történt, a házasság jogi alapja miatt, és nem a fiú saját érzékei és ösztönei sugallták. Ugyanakkor az érzelmeknek is szerepük van a Sárával való házasság elhatározását megelőzően. "Ahogy Tóbiás meghallotta Ráfael beszédét és megtudta, hogy Sára a nővére, apja családjának a rokona, annyira megszerette (hē psukhē autou ekollēthē autē sphodra), hogy szívét semmi sem tudta elfordítani tőle" (Tób 6:18). Az arámi szöveg ezen a helyen nem a lélekre (görög pszükhé) utal, hanem a wlb <dbq> bh l[hd]’ kifejezést használja, vagyis "szíve <ragaszkodott> hozzá [Sárához] [nag]yon" kifejezést tartalmazza (4Q197 f4 iii:1). A "szív" említése ismét csak Tóbiás értelmére, és nem érzelmeire való hivatkozást takar. Az ókori keleti gondolkodásban ugyanis a szív az ész és az értelem központja volt – és nem az érzelmeké.[42] Tóbiás érzelmei nem az érzékei, hanem a Tóra iránti szeretete nyomán támadtak, és azért, mert megértette a Törvény előírásait. Tóbiás elutasítja az érzékek vezetését és nem helyezi azokat az endogámia parancsa elé.[43] A "nem rendetlen vággyal" motívumának kiemelése a történetben ugyanakkor rejtett utalás olyan példákra is, amelyekben az érzékek erősebbek voltak az isteni törvényeknél[44]. Ilyen eset volt az istenfiaké, akik, megpillantván a földi nők szépségét (Gen 6:2), vágyukat követve leszálltak azokhoz, és gyermekeket nemzettek velük (Gen 6:1-4). Az égi lényekről és földi nőkről szóló hagyomány megtalálható a Henok-gyűjteményben is, pregnánsan kifejezett mondanivalóval (1Hen 6-11).[45] Az égi lények, vágyukat követve elhagyják helyüket, megszegik a szabályokat. A vágyból született, és az isteni akarat ellen való kapcsolatok anomáliákat eredményeznek, mindent felfaló óriások megjelenését[46]. Tóbit szerzője nyilvánvalóan jól ismerte a két helyen (Genesis, 1Henok) is megfogalmazott hagyományt – legalábbis erre engednek következtetni Tóbiás fenti szavai. Ugyancsak a mű szerzőjének endogám ideáljára utalhatnak az angyal szavai a Tóbiás házasságából születendő leszármazottakról: "lesznek tőle gyermekeid, akik olyanok lesznek majd neked, mint a testvérek" (Tob 6:18),[47] a fogság-beli közösség tagjainak szokásos elnevezésére utalva.

Az együtt megöregedő Tóbiás és Sára az első emberpárhoz hasonlók, és megismétlik azok feladatát. Amazokhoz hasonlóan ők is közös tőről erednek, és egymás számára lettek teremtve, házasságuk “az égben köttetett". Ezek alapján együtt is kell megöregedniük. A Genesis nemzetségtáblájában az utalás Ádám hosszú életidejére és magas életkorában született gyermekeire (Gen 5:3-5) arra utal, hogy a pár együtt ért meg idillien magas életkort; Tóbiásnak saját házassága számára ez az ideál. Ráguel imája szerint Isten ebben a házasságban két, egyetlen gyermeket egyesített (Tób 8:17). Ahogyan Ádám és Éva egyetlen képviselői voltak fajuknak, úgy Tóbiás és Sára is egyetlen képviselői családjuknak[48].

Az elbeszélés tehát arra szolgál, hogy bizonyítsa az endogám házasság isteni eredetét, amelyet maga Isten teremtett, és modellje Ádám és Éva kapcsolata volt. Ez a racionáléja "az égben köttetett" házasságnak. Ugyanakkor az érzelmek sincsenek kizárva ebből a kapcsolatból. Tóbiás érzelmei Sára iránt a Rafáéltől kapott információ nyomán támadnak fel. A történet szerint, a törvény követelményei és az érzelmek összhangban vannak egymással. Csoportjuk egyetlen képviselőiként endogám házasságot kötve Tóbiás és Sára együtt öregszenek meg, az ősszülőkhöz hasonlóan.

3. Emberek a teremtett világban

Ráguél áldása Istent "minden tiszta áldással" áldja az isteni kiválaszottak (hoi eklektoi sou) részéről (Tób 8:15). A narratív rész Tóbitot és családját mint jámbor személyeket mutatja be, akik szigorúan megtartják a mózesi törvényt, különösen pedig a kultuszra, a szociális gondoskodásra és a rokoni kapcsolatokra vonatkozó előírásokat. Szükségükben Isten segíti őket, angyali közvetítéssel. Az emberi kapcsolatokat Isten meghatározta még a teremtés előtt (így Tóbiás és Sára endogám házasságát, amelyre többször is történik utalás). Az út ennek megvalósításához azonban akadályokkal terhelt. Rafáél “az Úr fölséges színe elé" vitte és felolvasta Tóbit és Sára könyörgéseinek jegyzékét. Ugyanígy tett korábban is, amikor Tóbit kegyeletből eltemette a halottakat. Az angyali följegyzések nyomán határozott úgy Isten, hogy megsegíti Tóbit családjának tagjait, és elküldte hozzájuk Ráfáél angyalát. Rafáél feladata még ekkor is az volt, hogy próbára tegyeTóbitot és családját (Tob 12:11-15).

A kiválaszottak felismerik (vagy nem ismerik fel) a hozzájuk küldött isteni küldötteket. Úgy tűnik, Tóbit felismeri az angyalt Azarja személyében amikor biztosítja feleségét, hogy Tóbiás épségben fog hazatérni az útról – noha érvelésében nem az angyalra, hanem a rokonsági kapcsolatok tökéletes megbízhatóságára hivatkozik (Tob 5:21). Tóbiás és a többi szereplő nem látszanak felismerni az angyalt; Tóbiás azonban habozás nélkül követi tanácsait. A kiválasztottak felismerik az isteni segítséget életük eseményeiben, és köszönetet mondanak érte, hiszen – mint Ráguél mondja - "amitől rettegtem, az nem történt meg velem, hanem nagy irgalmasságod szerint bántál velünk" (Tob 8:16).

A kiválasztottakat mindenek előtt a Törvény betartása jellemzi, életük minden pillanatában. Az elbeszélés gazdag példatárat hoz erre, a példák mindenek előtt Tóbittal kapcsolatosak, aki “egész élete során igaz úton járt, s a jót tette" (Tób 1:3). Szigorúan megtartotta vallásának előírásait: északi létére, rokonaitól eltérően (akik az északi Dán-i szentélybe jártak) ő a jeruzsálemi szentélyt látogatta, tizedet adván pontosan az előírások szerint (Tob 1:5-8). A fogságban élve betartotta az ételtörvényeket (Tob 1:10-11). Különösen ügyelt a szolidaritást illető törvényekre, alamizsnát osztva a rászorulóknak (Tob 1:17). Aggályos szigorúsággal tartotta be a tisztasági előírásokat, minden részletükben (Tob 2:4). Tetteiért még halálos veszélyt is vállalt (Tob 2:7-8). Mind ő, mind fia, Tóbiás endogám házasságot köt.[49]

A jámbor élet jutalma a siker. Saját üzleti sikereit Tóbit jámbor életmódjának tulajdonítja (Tob 1:12-13). Azonban a jámbort is csapások érhetik. Tóbit, szenvedései ellenére sem lázadt soha Isten ellen.[50] A szenvedések tartós elviselésében olyan kiváló elődök szolgáltak számára példaképül, mint Ahiqár .[51] A jámbor tanítások Tóbit könyvének egyik központi témáját jelentik. A szövegbe iktatott mondások a bölcsességirodalom műfaját képviselik és annak ideális életről való fogalmát tükrözik: “ Fiam, légy mindig hű az Úrhoz. Ne vétkezz, és ne szegd meg a parancsait. Egész életedben a jót tedd és ne járj az igazságtalanság útjain " (Tób 4:5). Mindazok, akik e szerint cselekszenek, virágozni fognak minden tevékenységükben (Tób 4:6).

A gyermekáldás és -nevelés az élet teljességét jelenti: Tóbiás és Sára házasságát hét fiúval áldotta meg Isten (Tob 14:3). Az embernek nem szabad gyermektelenül meghalnia, és nem halhat meg a gyermek sem szülei előtt (Tob 6:15).  Egy egyetlen gyermek halála, netán öngyilkossága a szülő halálát is okozná; a halálnak ez a fajtája nagyon különbözik attól, amit egy befejezett emberi élet utáni halálnak tartottak.[52] A leszármazottaktól kapott megfelelő temetést igen fontosnak tartották (Tób 4:2). A feleség helye a férjéé mellett volt, a sírban is (Tób 4:4).

Tóbit teljes életet élt, hiszen 120 éves korában halt meg Ninivében (Tob 14:2). A teljes, befejezett élet olyan ideál volt, amelyet a kiválasztottak érhettek el. Az ember halandó voltát természetes dolognak fogták fel, a meghalás mikéntje azonban nem volt mindegy. A természetes halált, a magas korban megtörtént ‘elalvás’-t ‘jó halál’-nak tartották. A túlvilági élet milyenségét a személy életében cselekedett tettei határozták meg: "Az alamizsna ugyanis megment a haláltól és attól, hogy a sötétségre (to skotos) kerülj" (Tob 4:10). A kérdés tehát nem az elkerülhetetlen meghalás volt, hanem a halott túlvilági sorsa, örök kárhozat, a Sötétségre menés – vagy egy ennél kedvezőbb sors, amelyet közelebbről nem ismerünk.[53]

Isten megmenti választottait. Azonban a jámbor is szenved életében érdemtelen csapások miatt. Látszat és valóság éles kontrasztban vannak. Mind Tóbit, mind Sára a "szenvedő igaz" képviselői, akiket nem csak fizikai csapások sújtanak, hanem emberi gúny is. Elkeseredésük mélypontján mindketten a halált kérik Istentől (Tób 3:1-6; 3:10-15). Az emberi imák felmennek az égbe, és az egy időben mondott imák találkozhatnak.[54] Isten képes helyreállítani a tengelyéből kizökkent világot. Rafáélt azért küldi, hogy meggyógyítsa a két szenvedő embert: Tóbitot, leszedve szemeiről a fehér hályogot, hogy ismét láthassa Isten világosságát; és Sárát, Ráguél leányát, férjhez adva őt Tóbiáshoz, Tóbit fiához, és megszabadítva őt Aszmodaiosztól, a gonosz démontól – mivel Tóbiás volt hivatva bírni őt endogám házasság keretében, a törvényi előírások szerint. 

A Tóbit-történet célja elmesélni, hogyan állítható vissza a kizökkent világ egyensúlya. A történet során az olvasó megismerkedik a a teremtés műveivel és a kozmikus világrenddel: a kozmikus szférában működő angyalokkal és démonokkal, valamint egy pár történetével, Ádám és Éva párhuzamaival, akik egymásnak lettek rendelve még a teremtés műve előtt, és akik endogám házasságot kötöttek, a Törvény előírásai szerint.


[1] A ’hálás halott’ mesemotívumról Tóbit elbeszélésében és Tóbitról mint meséről ld. Benedikt Otzen, Tobit and Judith. Guides to Apocrypha and Pseudepigrapha, Sheffield: Sheffield Academic Press, 2002, 8-20.

[2] A narratív részve iktatott bölcsességirodalom a következő részekben található: Tób 4:2–21; 12:6–10. Költői részek az imák (3:2–6, 11–15) és hálaadó himnuszok (8:5–9, 15–17; 11:14–15a; 13:1–18). A 13. fejezet külön egységet képvisel az imák között. Jóval hosszabb azoknál, és jellegében sokkal formálisabb a többi költői résznél. Kezdetes az áldásokéhoz hasonló, de kompozíció Jeruzsálem-himnuszként folytatódik, hangsúlyozva a Jeruzsálemhez kapcsolódó eszkhatologikus reményeket.

[3] A 4Q196-199 jelzetű kéziratok töredékei képviselik az arámi szöveget, a héber szöveg a 4Q200 jelzetű kézirat töredékeiben olvasható. A négy arámi szöveg egyikét papiruszra írták, hármat pedig bőrre; a héber szöveget ugyancsak bőrre írták. Az összes példány Kr.e. 100 és 50 között készülhetett. A nyelvészeti elemzés Tóbit arámiját középarámiként határozta meg, a hébert késői fogság utáni héberként, ld. Joseph A. Fitzmyer, The Aramaic and Hebrew Fragments of Tobit from Qumran Cave 4, CBQ 57 (1995) 655-675. Az arámi és héber töredékek kiadása: Joseph A. Fitzmyer, in DJD XIX. Qumran Cave 4. XIV. Parabiblical Texts, Part 2, Oxford: Clarendon Press 1995, 1-76. A héber és arámi töredékek fényében készült kommentár: J.A. Fitzmyer, Tobit. Commentaries on Early Jewish Literature 8, Berlin: Walter de Gruyter 2003. Tóbit szöveghagyományáról, az újabb leletek fényében ld. S. Weeks, S.J. Gathercole, L.T. Stuckenbruck (eds.), The Book of Tobit: texts from the principal ancient and medieval traditions, Berlin: Walter de Gruyter 2004; Michaela Hallermayer, Text und Überlieferung des Buches Tobit, Berlin: Walter de Gruyter 2008.

[4] Az imák az "Áldott vagy, Istenem" (eulogētos ei ho theos (Tob 8:5 GI); eulogētos ei su ho theos megszólítással kezdődnek (Tób 8:15 GI). Az eulogein ige a héber/arámi brk gyök fordítása, ami az eredetiben állhatott.

[5] V.ö. Gen 12:1-3; 15:18-21; 17:4-8; 28:13-16; 32:26-29.

[6] A könyvet egy áldás nyitja meg (Zsolt 1:1-2), és a gyűjtemény mindegyik része áldással zárul, az utolsó rész pedig áldás-sorozat, ld. Zsolt 41:14; 72:18–19; 89:5; 106:48, 144–50.

[7] 4Q196 f18:5.

[8] 4Q258 X.2-8; 4Q427 f7 I.18-23; 1QHª XXVI.1-3, XXVII.5-13.

[9] V.ö. 4Q409 I-II.

[10] 1QHª  X.30-32, utalva Zsolt 26:12-re.

[11] 1QHª XIX.27-28, 1QHª IX.32-33.

[12] 4Q427 1 6.

[13] 1QM XIV.3, 1QM XVIII.6.

[14] A GII jelzetű kézirat szerint. A görög kézirathagyomány (GI és GII) a szöveget illetően számos apró részletben különbözik egymástól. Ezektől eltekintve azonos szókincset használnak.

[15] Az arámi töredékek itt az "Ég Urá"-t (m[lk šmy’]) említik (4Q196 17 ii 5-6). A cím szokásos a késői bibliai könyvekben v.ö. Dán 4:37. A görög dikaiosunē az arámi qwšt’ (héber sdqh), "igazságosság" szó megfelelője, amely akozmoszban és az emberi szférában uralkodó rendet jelöli.

[16] A második teremtéstörténet a föld, a növények és az emberek teremtésének történetét mondja el részletesen, v.ö. Gen 2:4b-25.

[17] Ez a témája a qumráni Áldások (Berakhot) gyűjteményének, ld. 4Q286 f2:4; 4Q286 (4QBer-a) f7 I:7-8 (az ’elim); ‎‎4Q‎287 (4QBer-b)‎ ‎2a, b‎:‎5‎ (rwhy qwdš); (4Q287 (4QBer-b) f3 1 (ml’kym).

[18] 4Q403-405, 408; 11Q17.

[19] ‎ Tób 3:18 = ‎4Q‎200 (4QTob-c)‎ ‎f7 II.‎3‎; cf. ‎4Q‎289 (4QBer-d)‎ ‎1a, b‎:‎6‎); ‎4Q‎511 (4QShir-b)‎ ‎1‎:‎3‎;‎ ‎4Q‎511 (4QShir-b)‎ ‎63–64iv‎:‎1‎; Q‎287 (4QBer-b)‎ 3:23‎.

[20] P.S. Alexander, The Mystical Texts. Songs of the Sabbath Sacrifice and Related Manuscripts. Companion to the Qumran Scrolls 67; 7, Edinburgh: T.&T. Clark 2006, 55.

[21] A név elemeit a "gyógyítanil" (rp’) és Isten/égi lény (’l) szavak jelentik.

[22] A gyógymódról ld. W. von Soden, Fischgalle als Heilmittel für die Augen, Archiv für Orientforschung 21 (1966) 81-82.

[23] Az angyali tanításokról ld. M. Barker, The archangel Raphael in the Book of Tobith, in: Mark Bredin, Studies in the book of Tobit: a multidisciplinary approach, 119-128, esp. 122-123.

[24] A démonűzésről ld. C.A. Moore, Tobit. A New Translation with Introduction and Commentary. The Anchor Bible, 40A, York, Doubleday, 1996, pp. 211-15. Tipikusan nyugati sémi elképzelés a testben lakó démon hiedelme. Ezt tükrözi számos újszövetségi exorcizmus-történet, és szerepel qumráni szövegben is, a Genesis Apocryphonban (1Q20.16-29).

[25] Egyiptom az ókorban a mágia hazájaként volt híres, v.ö. Ex 7:11, 1QapGen 20:20. Az óriások, a bukott Virrasztóktól származó démoni lények az elképzelések szerint képesek voltak repülni, amint azt a Henok-gyűjteményhez tartozó néhány arámi szöveg tanúsítja (4QEnGiants/b)  III.4-5). A démonokat rendszerint szél-természetű lényekként képzelték el, v.ö. 1Hen 15.4-12.

[26] A démonok ártalmatlanná tételének módja a megkötözésük. A Henok-gyűjtemény szerint Gábriel és Ráfáél arkangyalok megkötözik a bukott Virrasztók vezéreit: Aszáélt Ráfáél kötözi meg (1Hen 10.4-6; ld. még 88.1), Semihazát pedig Mikáél (1Hen 10.10-12, ld. még 88.3). V.ö. még Jel 12:7-9. Ráfáélt, Mikáéllel együtt számos ókori mágikus szöveg említi, ld. L.T. Stuckenbruck, Angel Veneration and Christology: A Study in Early Judaism and in Christology of the Apocalypse of John. WUNT 2. 70, Tübingen: J.C.B. Mohr (P. Siebeck) 1995, 194-95.

[27] Az elképzelés legjellegzetesebb példái Q180 és 4Q181 történeti áttekintései, amelyek az emberi történetet bűnös és jámbor korszakokra tagolják.

[28] Tóbitban más imák is utalnak a teremtésre, mint Sára imája Tób 3:11-15-ben: "Légy áldott, irgalomnak Istene! Legyen áldott a neved örökre! Dicsőítsen minden alkotásod örökkön-örökké!" (Tób 3:11).

[29] Tóbiás imája Gen 2:7,18-ra utal. A teremtésben megnyilvánuló isteni akarat eredményezi a férfi és nő egyesülését, amely áldott (Gen 2:18-25). V.ö. Sir 17:1, 36:42.

[30] Ld. a LXX fordítását Gen 2:18-ban: kath’auton, "hasonló".

[31] Benedikt Otzen, Tobit and Judith, Sheffield: Sheffield Academic Press, 2002, 40; Gerard P. Luttikhuizen, The creation of man and woman: interpretations of the biblical narratives in Jewish and Christian Traditions. Themes in Biblical Narrative, Leiden: Brill 2000, 35-39.

[32] 4Q197 4 i:3; 4Q197 4 ii:19; 4Q197 4 iii:13. Megjegyzendő, hogy az egymással rokon férfiakat és nőket Tóbit szerzője "fivér"-nek és "nővér"-nek nevezi. Ráfáél angyal zsidóként mutatkozik be, Azarja néven; Azarja megnevezése az elbeszélésben ugyancsak "fivér", ld. Tób 5:10 és passim. Ugyanez a terminológia használatos a qumráni 1.sz. barlangból származó arámi Genesis Apocryphonban, ahol Lámeket felesége, Batenos így szólítja meg: ’hy wmry, "fivérem és uram" (1Q20 2:9, 13).

[33] Ráguélnek ugyanis nem volt férfiágon örököse. Az ökökösödési törvényekről és levirátusról ld. C.A. Moore, Tobit. A New Translation with Introduction and Commentary, The Anchor Bible 40A, New York: Doubleday, 1996, 203; Eryl W. Davies, Inheritance Rights and the Hebrew Levirate Marriage, VT 31 (1981) 138-44; 257-68. A levir-házassággal kapcsolatos kérdésekről és a Lev 18:16, 20:21-ben említett, sógor és sógornő közötti házassági tilalomról ld. Kalmin, Richard, Levirate Law, ABD 4:296-97.

[34] Hasonlóan 4QTob/b 4 ii; 1.1 arámi szövegében: w’bwh rhm [lh].

[35] A narratíva előző része (10-13 versek) alapján nem feltételezhető, hogy Tóbiásnak tudomása lett volna Sáráról. A következetlenség a redakcionális munka eredménye lehet.

[36] Az arámi támogatni látszik GI (hoti daimonion philein autēn) és GIII (hoti philei autēn) szövegét: [dhl ’nh mn šd’ dn] dy r[h]m lh (4Q196 14 i; 1.4). A motívumról ld. Beate Ego, "Denn er liebt sie" (Tob 6,15 Ms. 319): Zur Rolle des Dämons Asmodäus in der Tobit-Erzählung, in: A. Lange, H. Lichtenberger (eds.), Die Dämonen – Demons: Die Dämonologie der israelitisch-jüdischen und frühchristlichen Literatur im Kontext ihrer Umwelt - The Demonology of Israelite-Jewish and Early Christian Literature in Context of Their Environment, Tübingen: J.C.B. Mohr (Paul Siebeck), 2003, 309-317.

[37] Görög ētiomasmenē "valamire kijelölt, kiválasztott". V.ö. Gen 24:44, ahol "az Úr kiválasztotta [LXX ētoimasen] Rebekát, hogy Izsák felesége legyen". A qumráni arámi Tóbit-töredék az adott helyen a következő olvasatot adja: wlk [dyn’ gzr lmsbh] "számodra pedig, a következő határozat van, hogy őt elvegyed" (4Q197, 4 ii; 1.17; pp. 8-10).

[38] Az endogámia és törvény egybevágása megismétlődik Ráguél szavaiban, amikor Sárát feleséül adja Tóbiáshoz: "Rád bízom. Mózes törvénye és parancsa neked ítéli feleségül" (7:12).

[39] "Mózes könyve"-ként a Pentateukhoszra utal 2Krón 35:12, Ezra 6:18. Más források ugyanezt a gyűjteményt "Mózes törvénye"-ként említik, ld. 2Krón 23:18, 30:16. A Pentateukhosz azonban nem tartalmaz semmiféle törvényt az endogámiát illetően. A Tóbit könyvében említett referencia lehetséges forrásáról ld. Johann Gamberoni, Das "Gesetz des Mose" im Buch Tobias, In: G. Braulik (ed.), Studien zum Pentateuch. Walter Kornfeld zum 60. Geburtstag, Freiburg im Breisgau: Herder Verlag, 1977, 227-242. J.J. Collins úgy véli, hogy a mózesi törvényre való utalás mögött nem egy speciális törvénycikk áll, hanem a szokásjog, amelyet a mózesi törvény tekintélyével legitimálnak, ld. John J. Collins, The Judaism of the Book of Tobit, in: G. Xeravits, J. Zsengellér (eds.), The Book of Tobit: Text, Tradition, Theology. Papers of the First International Conference on the Deuterocanonical Books, Pápa, Hungary, 20-21 May, 2004. Supplements to the Journal for the Study of Judaism, 98, Leiden, Brill, 2005, 23-40, esp. p. 32. A narratívákban megnyilvánuló jogmagyarázat, mint pl. a Jubileumok könyve ugyancsak kiemeli az endogámia követelményét, ld. Gabriele Faßbeck,Tobit’s Religious Universe between Kinship Loyalty and the Law of Moses, Journal for the Study of Judaism 36 (2005) 173-196, kül. 194-95.

[40] Az endogámia központi téma és követelmény Tóbit könyvében. A szokás eszközül szolgált a diaszpora-közösségeket fenyegető veszélyek elhárítására. A közösségekben az ön-meghatározások leszármazási (és nem területi) alapokon nyugodtak, ld. Amy-Jill Levine, Diaspora as Metaphor: Bodies and Boundaries in the Book of Tobit, in: J. Andrew Overman, R.R. MacLennan (eds.), Diaspora Jews and Judaism, Atlanta, GA: Scholars Press 1992, 105-117. A bibliai – narratív, jogi, és tanító – szövegekben megnyilvánuló endogámia-ideált elemzi  Thomas Hieke, Endogamy in the Book of Tobit, Genesis, and Ezra-Nehemiah, in: Xeravits, Géza G., Zsengellér, József (eds.), The Book of Tobit: Text, Tradition, Theology. Papers of the First International Conference on the Deuterocanonical Books, Pápa, Hungary, 20-21 May, 2004. Supplements to the Journal for the Study of Judaism, 98, Leiden, Brill, 2005, 103-120.  Az ön-meghatározás és a környezettől való elhatárolódás eszközei az ételtörvények, a szociális gondoskodást és szolidaritást szolgáló intézmények, valamint a család és endogámia intézményei, ld. Beate Ego, The Book of Tobit and the Diaspora, in: G. Xeravits, J. Zsengellér (eds.), The Book of Tobit: Text, Tradition, Theology. Papers of the First International Conference on the Deuterocanonical Books, Pápa, Hungary, 20-21 May, 2004. Supplements to the Journal for the Study of Judaism, 98, Leiden, Brill, 2005, 41-54, esp. 47-51. A házasság eszméjéről Tóbit könyvében ld. Tobias Nicklas, Marriage in the Book of Tobit. A Synoptic Approach, in: Xeravits, Géza G., Zsengellér, József (eds.), The Book of Tobit: Text, Tradition, Theology. Papers of the First International Conference on the Deuterocanonical Books, Pápa, Hungary, 20-21 May, 2004.

[41] Démon (szellem) mint az égi akarat közvetítője a Genesis Apocryphonban is szerepel, mint a fáraót sújtó, és udvara körében is tartósan (két évre) általános impotenciát okozó szellem. Az elem annak bizonyítását szolgálja, hogy sem a fáraó, sem más személy nem közelíthetett Sárához, aki így nem vált tisztátalanná férje számára az udvarban való tartózkodása alatt.

[42] Hans Walter Wolff, Az Ószövetség antropológiája, Pápa: Harmat 2001.

[43] Deselaers, Paul, Das Buch Tobit. Geistliche Schriftlesung, Düsseldorf: Patmos Verlag 1990, 132-33.

[44] "A bojtok ezt jelentsék nektek: ha rájuk tekintetek, emlékezzetek az Úr parancsaira, hogy azok szerint járjatok el, ne szívetek és szemetek vágyait kövessétek, s így hűtlenségbe essetek" (Num 15:39), amelyre a Damaszkuszi irat a következőképpen utal,  "…hogy tökéletesekként járjatok  az Ő [Isten] minden útján, és ne térjetek le a bűnös ösztön és a ‘parázna szemek’ hatására" (CD 2:15-16).

[45] A Henok-gyűjtemény mindezeket kiegészíti azzal, hogy a Virrasztók az embereket varázslásra, mágiára tanították (…). 1Hen 8:1-2 szerint a nőket Azazél tanította kozmetikumok készítésére, míg a férfiakat fémmunka, fegyverek és ékszerek készítésére. Ennek alapján a női kozmetikumokat és a fegyvereket démoni eredetűnek tartották.

[46] Az égi és földi lények keveredése genealógiai tisztátalanságot eredményez. A Henok-hagyomány szerint a Virrasztóktól és földi nőktől született gyermekek pusztító természetű démonok.

[47] kai esontai soi hōs adelphoi GI szöveghagyománya ezeket a szavakat elhagyja.

[48] A görög monogenēs jelentése "egyetlen nemzett".

[49] Tóbit korábban ugyancsak endogám házasságot kötött: "Amikor elértem a férfikort, apám nemzetségéből vettem feleséget, Annának hívták. Született tőle egy fiam, Tóbiásnak neveztem el" (Tób 1:9).

[50] Tóbit a Genesis és Jób könyveinek motívumait idézi fel. Részletesen erről ld. Devorah Dimant, Use and Interpretation of Mikra in the Apocrypha and Pseudepigrapha, in: M.J. Mulder, H. Sysling (eds.), Mikra: Text, Translation, Reading and Interpretation of the Hebrew Bible in Ancient Judaism and Early Christianity. CRINT 2: The Literature of the Jewish People in the Period of the Second Temple and the Talmud 1, Assen Minneapolis, MN: Royal Van Gorcum: Fortress Press, 1988, 379-419, esp. 417-19.

[51] Ugyanakkor Ahiqárt a könyv Tóbit unokaöccsének mondja (és nem fordítva). Ahiqár egyben a hálás unokaöcs példája, a hálátlan Nádin ellentéte, aki Ahiqár történetében Ahiqár unokaöccseként szerepel, és aki nagybátyja életére tör, hogy annak pozícióját megszerezhesse. Az Ahiqár-történet elemeiről Tóbit könyvében ld. J.C. Greenfield, Ahiqar in the Book of Tobit, in: H. Cazelles (ed.), De la Tôrah au Messie, Paris: Desclée, 1981, 329-336; Ingo Kottsieper, "Look, son, what Nadab did to Ahikaros...": the Aramaic Ahiqar tradition and its relationship to the Book of Tobit, in: D. Dimant, R.G. Kratz (eds.), The dynamics of language and exegesis at Qumran. FAT II.2, Tübingen: Mohr Siebeck, 2009, 145-167.

[52] V.ö. Tób 3:10; 6:14-15.

[53]Látod, fiam, mit tett Nádáb a nevelőapjával, Achikárral: Hát nem élve a föld alá akarta juttatni? De Isten megfizetett az elvetemült gonoszságáért, áldozata szeme láttára, mert Achikár megmenekült, ő pedig az örök sötétségre került büntetésül, amiért Achikár életére tört. Jótetteiért Achikár kikerülte a halálos csapdát, amit Nádáb állított neki, Nádáb azonban beleesett a saját csapdájába és el is pusztult" (Tób 14:10).

[54] V.ö. Ábrahám említése, aki "barát"-ként "ment fel" (CD 3.2), valamint az utalás Dávid tetteire, amelyek "felmentek"(‛lh), Uriás megöletésének (CD 5.5). Az előző kifejezések arra utalhatnak, hogy a tetteket feljegyezték az égben, és ezek alapján remélhetett a személy égi viszonzást.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz