Domán István:

Egy veszélyes bibliográfia


Fél évszázada történt:


Ötven évvel ezelőtt jelent meg A magyarországi fasizmus zsidóüldözésének bibliográfiája, 1945-1958 címmel, amelyet Geyer Arthur budai főrabbi állított össze több mint 4 éves kitartó munkával, és Scheiber Sándor professzor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója írta hozzá az előszót. Erre a bibliográfiára igen nagy szüksége volt a tudományos kutatásnak 13 évvel a holocauszt után, hogy átfogó képet alkothasson e korszak magyarországi történelméről! A történészek és a közelmúlt eseményei iránt érdeklődést mutató széles rétegek nagy várakozással tekintettek erre az igen fontos munkára.

Mint derült égből a villámcsapás jött a hír, hogy e kiadvány megjelenése után azonnal betiltották e kiváló munkát, ami hosszú idő szorgalmas kutatásának eredményeként jött létre!! De nem csak betiltották a terjesztését, hanem minden példányát zúzdába szállították és megsemmisítették! Csak az Országos Széchenyi Könyvtárban és a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjában maradt egy-egy példány szigorúan zárolva! E példányokat még ma sem lehet kikölcsönözni! Most már legalább a könyvtár olvasótermében tanulmányozhatók, de azelőtt teljesen elzárták őket a nyilvánosságtól!

Mi lehet ennyire veszélyes egy bibliográfiában?

Milyen szörnyű titok fűződhet ehhez a bibliográfiához?

Főleg egy olyan bibliográfiához amely a magyarországi zsidóüldözéssel foglalkozott, és amely zsidóüldözésnek az akkor uralmon lévő párt vetett véget - a saját állításuk szerint!

E rejtély kibogozása közben félelmetes thriller körvonalai bontakoztak ki... !

Vizsgáljuk hát meg milyen veszélyes anyagot tartalmazott is ez a kiadvány, hogy ilyen drasztikus intézkedésre sarkallta a Kádár rendszer urait?

Kezdjük Scheiber professzor előszavával.




Több mint egy évtizede vetettem fel azt a tervet, - írja a Rabbiképző akkori igazgatója az ELŐSZÓBAN -, hogy a magyarországi zsidóság fasizmus okozta tragédiájának adatait kutassuk fel és történetét hitelesen írjuk meg. Egy évtizednek kellett eltérnie, míg a Conference on Jewish Matérial Claims anyagi segítségével ez most megvalósulhat. Az első kiadvány e bibliográfia, amely a további munka alapvetése és elengedhetetlen segédeszköze." Így vezeti tehát be a professzor a kiadvány hátterét, majd folytatja:

"Szerzője dr. Geyer Arthur, az Országos Rabbiképző Intézet végzettje, aki Goldziher professzor vezetése mellett már azelőtt is végzett tudományos munkát..." "1954-ben a jelen könyvészeti munka elvégzésére kapott meghívást intézetünk könyvtárába.

Ez a bibliográfia az általa összegyűjtött anyagnak egy részét tartalmazza. Az önállóan megjelent (történeti, szépirodalmi és művészeti) műveken kívül gyűjtőmunkákból, folyóiratokból és hírlapokból azokat a cikkeket hozza csupán, amelyek forrásmunkáknak számíthatnak. Ugyanígy elmarad a magyarországi zsidóság szenvedéseire és pusztulására vonatkozó, külföldön megjelent magyar és más nyelvű művek felsorolása, mert nem léphetett fel a teljesség igényével.

Geyer dr. bibliográfiája különbözik minden más ilyentől abban, hogy az egyes tételek után rövid tartalmi kivonatot is ad, s így a külföldi kutató - az anyag lelőhelyeitől távol - tájékozódhatik, mit hol találhat. Ezt célozzák a bőséges indexek is.

A fasizmus pusztításainak irodalmáról másutt már jelentek meg bibliográfiák, a magyar nyelvű irodalom, e téren szinte teljesen ismeretlen. Ezzel a művel mi tehát -Arany János szavaival szólva - 'igazán tartozunk'. Tartozunk az egyetemes zsidó tudománynak, a magyar zsidóság történetének és a hatszázezer magyar - zsidó mártír emlékének.

Fáradságos, körültekintő és pontos munkájáért minden kutató és olvasó részéről hála illeti meg a szerzőt.

Scheiber Sándor"



Geyer Arthur a BEVEZETÉS-ben előrebocsátja, hogy ez a "nagy nyilvánosság elé kerülő bibliográfia tulajdonképpen második része annak az összeállításnak, mely a magyarországi fasizmus zsidóüldözését tárgyaló valamennyi, 1919 óta megjelent könyv, tanulmány és cikk felsorolását tartalmazza. Hogy ennek a munkának előbb a második részét bocsátom a nyilvánosság elé, annak oka az, hogy az 1945 után megjelent irodalom cenzúra-mentesen, hitelesen ismertethette azokat az eseményeket, melyeket a fasiszta uralom elnyomása nem engedett a valósághoz híven közzétenni. A kor esetleges történetírója szempontjából tehát ez a bibliográfia az értékesebb."

..."A folyóiratokból és a hírlapokból a legfontosabb történelmi adatokat tartalmazó közleményeken kívül azokat is kiválasztottam, melyek a fasiszta idők eseményeit és azoknak a felszabadulás utáni utórezgéseit történetkritikai szempontból vizsgálják, azok okait kutatják és tanulságait levonják. A zsidó probléma körüli viták a felszabadulás után még hosszú ideig zajlottak, tanulságosnak tartottam, hogy a tárgyilagos tanulmányokat és hozzászólásokat röviden összefoglalva szintén felvegyem.

Könyvem természetesen elsősorban a Horthy - Szálasi korszak jövendő történetírójának kíván segédeszközül szolgálni. Minthogy azonban a forrásmunkákhoz való hozzájutás már ma is csak kis mértékben lehetséges, nem szorítkoztam puszta bibliográfiai adatokra, hanem minden könyv, tanulmány és cikk címe alatt annak rövid tartalmát is közöltem, melyből megállapítható, hogy a fasizmus korának mely eseményeiről nyújt felvilágosítást."

A BEVEZETÉS szövege alatt ott az írás dátuma: "1958. augusztus. " Geyer dr. joggal remélhette amikor 1954-ben, a felszabadulás után 9 évvel elkezdte a bibliográfia összeállítását, hogy ennek megjelentetése elé senki nem fog akadályt gördíteni. Azzal a meggyőződéssel végezte munkáját, hogy a fasizmus zsidóüldözésének történetét feltáró dokumentumok bemutatását az új rendszer egyenesen támogatja, hisz megdöntésében oroszlán része volt. A tömeggyilkosságok tetteseit és az azokra uszítókat, a gyűlöletkeltőket "népbíróságok" elé állította és elítéltette a fasizmus bukása után. De amikor elrendelték az évekig kitartó munkával összegyűjtött anyag megsemmisítését, Geyer dr. nem tiltakozott a döntés ellen...! Sem ő, sem Scheiber professzor, aki a bibliográfia összeállítását javasolta és lelkesen támogatta, meg sem próbáltak a teljesen érthetetlen "ukázra" magyarázatot kérni!

Igaz, akkor, az 1956-os forradalom utáni Kádár - rendszerben ez nem volt veszélytelen vállalkozás... Még javában folytak a felelősségre vonások, a kivégzések, a súlyos börtönbüntetésre ítélések! Érthető, hogy senki nem vállalkozott arra, hogy esetleg szembekerüljön a hatalommal! Másrészt a rendszer urai sem tartották fontosnak, hogy magyarázatot adjanak minden rendelkezésükhöz, parancsaikhoz, utasításaikhoz... Ennek rendkívül kirívó eseteiről hallhattunk.

Egyik ismerősöm például, évtizedeken át nem kapott útlevelet, hogy Bécsbe utazhasson. Semmi indoka nem volt a BM-nek, hogy megtagadja tőle az útlevelet. Eljárás soha nem folyt ellene, nem vett részt semmi rendszer elleni mozgalomban. Párttag nem volt, de a tömegszervezetekben aktív szerepet vállalt, mindig lojális állampolgára volt hazájának. A 70-es évek közepén beadott egy kérvényt a Minisztériumba, amelyben személyes meghallgatást kért az ügyében. Magyarázatot szeretett volna kapni az igazságtalanság okára, hogy számos barátja már Amerikát is megjárta, bár hasonló múlttal és háttérrel rendelkeztek, mint ő! Tőle miért tagadják meg a lehetőséget, hogy a szomszédba kimenjen?

Kérvényére, csodák csodája, hamarosan válasz is érkezett! Behívták a BM-be, ahol egy őrnagy fogadta. Ott elmondta mennyiszer utasították el az útlevél kérelmét indok nélkül. Hosszasan ismertette személyi hátterét, tiszta múltját, a magyar államhoz való hűségét. Majd azzal fejezte be logikusan felépített érvei sorát, hogy mindezek ismeretében szeretne választ kapni arra, hogy miért utasítják el pont neki az útlevél kérelmét. A magas rangú rendőrtiszt türelmesen meghallgatta hosszúra nyúló érveit, az egész idő alatt nem szólt közbe, nem szakította meg panasza áradatát. Majd felállt és mindössze annyit mondott:

-Csak.

És kiment a szobából, ami félreérthetetlenül jelezte, hogy vége a meghallgatásnak...

Ötven év telt el a különleges bibliográfia kiadása és megsemmisítése óta!

Megpróbáltam magyarázatot találni erre a titokzatos rejtélyre. Beültem a Szabó Ervin Könyvtár központi olvasótermébe és kikértem a bibliográfiát. Tanulmányozni kezdtem az egyes tételeit, hátha nyomára bukkanok olyan adatnak, ami kihívhatta a hatóság dühét és ellenállását...!

Nyilvánvaló, hogy a bibliográfia készítői valami darázsfészekbe nyúlhattak, amit nem vettek észre... Valószínű, hogy akkor ezt szabad szemmel nem is lehetett észrevenni, hisz mindketten, Scheiber professzor és Geyer dr. igen széles látókörrel, valamint nagy történelmi ismerettel rendelkező férfiak voltak, akik világosan látták a dolgok közötti összefüggéseket...

A rejtély felkeltette az érdeklődésemet. Nekiálltam és sorba vettem minden tételét. Sok érdekes dolgot találtam, de egyik annotációja sem tartalmazott olyan anyagot, ami indokolta volna a zúzdába küldést!

Így például R. Vozári Aladár: Így történt c. könyvében leírja, hogy a munkácsi gettó polgármesterében olyan féktelen gyűlölet lakozott a zsidó lakósság iránt, hogy elrendelte: a város zsidói maguk rombolják le a zsinagógát egyetlen nap alatt, szombaton!!

Mayor Róbert: 25 év ellenforradalmi sajtó 1919-1944 c. könyvében összegyűjtötte a klerikális sajtó gyűlölködő hangú förmedvényeit, a papi írók zsidók ellen izgató cikkeit, a "fehérterrort", a munkaszolgálatosokat kínzó és az újvidéki vérfürdőt rendező tiszteket dicsőítő írásait.

Czebe Jenő - Pethő Tibor: Magyarország a II. világháborúban. A háborús évek katonai története c. könyvben a szerzők kritizálják a magyar zsidóság vezetőit, amiért szorgalmazták a német követelések teljesítését, hogy a megszállást elkerüljék!

Fehér Lajos: Harcunk Budapestért c. visszaemlékezésében megemlíti, hogy a nyilasok nagygyűlésének felrobbantását, amit a Városi Színházban rendeztek 1944. december 3.-án, egy szabotázs csoport szervezte meg, amelynek vezetője a zsidó Mandel Hermann volt, akit elfogtak és kivégeztek. Ő lehetett a legendás "Szír csoport" vezetője amely számos merényletet hajtott végre a nyilasok ellen.

Faragó László: írástudók árulása - írástudók helytállása. Az 1946-ban megjelent könyvben a szerző elítéli a magyar írókat, mert nem álltak ki bátran a zsidóüldözés ellen (Kassák Lajos a kivétel): Veres Péter, Darvas József, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Kodolányi János nem tiltakoztak!

Fehér Armand: Horthy Miklós rablásai és panamái. A könyvben leírja Horthy szerepét egy kenderesi zsidó család deportálásában.

Katona Béla: Várad a viharban. Zsolt Béla előszavával. Péterfi csendőrezredes rémuralmát írja le. A zsidók 5 millió dollár értékű ékszert szolgáltatnak be. Ami külön figyelemre méltó, hogy a budapesti Ortodox Hitközség elnöke Freudiger Fülöp, aki a német megszállás után eltűnt, mert nem akart a "Zsidó Tanács" tagja lenni, itt szabadult fel 1944. októberében!

Lévai Jenő: Raoul Wallenberg regényes élete. Megtudhatjuk belőle a svéd diplomata szinte emberfeletti küzdelmét a náci uralommal. Fellépésének eredményeit. Kemény Gábor nyilas külügyminiszterrel való erélyes tárgyalásait.

Csécsy Imre: Ha Hitler győzött volna. Szerinte a magyar társadalom kedvére volt a zsidóüldözés! De az ez által szerzett gazdasági, társadalmi előnyök nem lettek volna tartósak, mert a zsidók kiirtásának az előnyeit a németek aratták volna le...

A Hásomér Hácáir az ellenállási mozgalomban 1942 - 44. A kiadvány 1948-ban jelent meg Budapesten. Részletes beszámolót közöl az ellenállási mozgalomban való részvételükről és kapcsolatukról a partizánokkal, kiknek számos vezető egyéniségét ők bújtatták.

Lőwinger Sámuel: A zsidókérdés Magyarországon 1944 után. Az 1948-ban megjelent könyvben azt tárgyalja, hogy a megtorlás nem állt arányban a pusztulással. A neoantiszemitizmust nem a zsidóknak a felszabadulás utáni túlzott hatalma, ellenkezőleg a nem várt védtelensége váltotta ki!

Ladányi Andor: A klerikális reakció a Horthy rendszerben. Megtudhatjuk belőle, hogy Serédi hercegprímás fogadta Szálasi Ferencet. A püspököket szóbelileg utasította, hogy esküdjenek fel a "nemzetvezetőre"! A Vatikán is elismerte Szálasit!

Horváth József- Nemes János - Pintér István - Szabó László: Az utolsó felvonás. Ebből megtudjuk, hogy Toldy Árpád csendőrezredes kiviszi az országból a "zsidóvagyont" amely végül Schwarzach St. Veitben az amerikaiak kezébe került.

Szabó Pál: Isten malmai. Rokonszenvesen ír a zsidók szenvedéseiről. A falu népe nem akarja elhinni, amit a zsidókkal csinálnak.

Sásdi Sándor: Éneklő élet. A posztfasizmus a faluban. A plébános uszítása!

A folyóiratok részben a Fáklya c. kiadvány 1947. március 2.-iki számában Erdélyi Józsefről olvashatunk, akinek Solymosi Eszter vére c. költeménye 1937. július 6.-án jelent meg a Virradatban. Ezzel egy időben "Mózes éneke" címmel verset küldött az Egyenlőség c. zsidó újságnak!!

A Forum folyóirat 1947 júniusi számában Lukács György: Egy rossz regény margójára c. írását közli: szerinte nem szabad égbe emelni a középszerűséget, Molnár Ferencet, vagy a kártevő Miklós Andort, mert zsidók!!! Kirohan a Haladás folyóirat ellen, mert Zsolt Béla védi az un. "Lipótváros" irodalmi és kulturális szerepét!!! Ezzel kapcsolatban felmerül az autóantiszemita, öngyűlölő zsidó szerepe!


Miután átnéztem ezt a Bibliográfiát, teljesen értetlennek találtam a betiltását! Amit ezek a könyvek közölnek mind megtárgyalt, közismert dolog. A klerikális reakció antiszemitizmusa, a népi írók zsidóellenes beállítottsága, a felszabadulás utáni pogromok, az irodalmi csatározások, a "zsidó vagyon" sorsa, mind - mind ismert tények. Már addig sem okoztak problémát a rendszernek. 1958-ban, a Bibliográfia megjelenésekor még kevésbé.

Majd isimét átnéztem a terjedelmes anyagot és amikor Lévai Jenő: Raoul Wallenberg regényes életéhez értem, hirtelen beugrott emlékezetembe a szörnyű "moszkvai orvosper", amikor Sztálin gyilkossággal vádolta a zsidó orvosprofesszorokat! ! A szovjet vérvád megrázta a világot. De ez még semmi ahhoz képest, ami ezután következet volna, ha nem hal meg "időben"...!!

Utólag világos a számomra, hogy miért az orvospert asszociáltam Wallenberg nevével. De akkor nem értettem mindjárt az összefüggést... Az biztos, hogy Wallenberg eltűnésére azóta sincs világos magyarázat, legfeljebb kombinációk lehetségesek...

Ahhoz soha nem fért kétség, hogy a svéd diplomata fogjúl ejtése 1945. január 17.-én csak a legfelsőbb szovjet vezetés tudtával, sőt parancsára történhetett! De senki -- felelős személy — nem merte végigvinni a gyanúját az esettel kapcsolatban. A feltételezések "rövidzárlatot" szenvedtek... Hisz a szovjet hadsereg a nácikkal vívta kegyetlen csatáit, akik a zsidóság teljes kiirtását tűzték ki célul. Senkinek nem volt kétsége afelől, hogy ha a szövetségesek fegyveres ereje nem állítja meg Hitler hadseregét, akkor az őrült diktátor megvalósítja álmát, a zsidóság teljes kiirtását! A vörös hadsereg is a náci ellenes oldalon állt. Miért tartóztatták le akkor azt az embert, aki szívvel - lélekkel azon dolgozott, hogy a hírhedt "endlösung"-ot, vagyis a "végső megoldást" megakadályozza?!

De eszembe jutott egy találkozásom néhány emberrel, akik a leszármazottai voltak a budapesti zsidóság vezetőinek. Ezek a vezetők 1944. októberétől, a Szálasi puccstól vezették a hitközséget egész a sztálini orvosperrel egy időben történt letartóztatásukig! Akkor a moszkvai "vérvád" idején Rákosiék is előkészítettek egy pert...

Hihetetlenül szörnyű történet. Olyan történet, hogy ha ezt valaki elmondja normális politikai légkörben, normális emberek között, akkor valószínűleg hívják az elmegyógyintézetet, ahol az ön- és közveszélyes őrülteket tartják és megkérdezik:

- Nem szökött meg önöktől a napokban egy közveszélyes őrült!

A vádírat szerint ugyanis, - amelyet 1953. elején állítottak össze Sztálin utasítására - , a zsidóság 1944-45 telén a gettóban működő vezetői a Síp utcai székházban megölték Wallenberget, hogy a Szovjetunióra fogják a gyilkosságot!!! Ezzel a váddal tartóztatták le Stökler Lajos hitközségi elnököt és Domonkos Miksa alelnököt. Borzalmasan megkínozták őket, hogy elismerjék a képtelen vádat, ami arról szólt, hogy ők megölték azt az embert aki eljött a biztonságos Svédországból, hogy élete kockáztatásával zsidókat mentsen és akinek köszönhető volt, hogy a nyilasok nem robbanthatták fel a gettót, ami által a 70.000 zsidóval ők és családjuk is megmenekült! Nem beszélve arról, hogy 1945-ben a zsidóság a szovjet hadseregnek köszönhette felszabadulását, miért akarták volna a felszabadítójukat befeketíteni egy ilyen őrült váddal...?!!

Ez az őrület kapcsolódott volna egy másik őrülethez amit Moszkvában tárgyaltak volna le. Ezek szerint 11 zsidó orvosprofesszor szövetkezett Sztálin meggyilkolására. Ennek a vádnak ugyanúgy nem volt semmi alapja mint a budapestinek. Bevezetője lett volna a szovjet zsidók Szibériába deportálásának, ahol a gulágokon kínozták volna őket halálra!

A perek előkészítésében és lefolytatásában már nagy rutinja volt a KGB-nek. Nyílván hasonló eszközökkel készítették volna elő ezeket, mint a hírhedt konstrukciós pereket, amelyeket még a harmincas évek közepétől folytattak le, és amelyeknek szenvedő alanyai főleg ugyancsak zsidó kommunista vezetők voltak. Olyanok, akik részt vettek a bolsevista forradalom előkészítésében és győzelemre juttatásában. Akkor azzal vádolták ezeket a zsidó kommunistákat, hogy a hitleristákkal szövetkezve akarták megdönteni a szovjet uralmat!! Ez ugyanolyan őrült képtelenség volt, mint amilyen az 1953-as lett volna, akár Moszkvában, akár Budapesten...

De az a tény, hogy a harmincas években is már a zsidókat vette célba a sztálini szovjet rendszer az örült vádjaival, ahogy az 50-es években is, önkéntelenül arra kell gondolni, hogy egy alapjában antiszemita koncepciójú rendszerrel állunk szemben! És ha e gyanúnk alapján ismét áttanulmányozzuk a szovjet történelmet, akkor megdöbbentő tényekkel találkozunk...! Olyan tényekkel, amelyeknek akkor, amikor megtörténtek, nem tulajdonítottunk zsidóellenes jelleget, mert ez olyan képtelenségnek tűnt volna, amit normális ésszel nem lehet elfogadni...!

A Wallenberg név a Szovjetunió neuralgikus pontja maradt egész további fennállása alatt!! Letartóztatására és eltűnésére nem lehetett ésszerű magyarázatot találni... Illetve csak egy módon, ami öngyilkos vállalkozás lett volna abban az időben... Ezért már pusztán a nevének a kimondása is megdermeszthette a szovjet államvédelmi szerveket, akik árgus szemekkel figyelhettek minden olyan jelenségre, ami nem éppen a legdicsőbb színben tüntethette fel a szovjet vezetést. Magyarország tekintetében, az 1956-os forradalom után ez még fokozottabban érvényben lehetett... Minden kiadványt, aminek valami köze volt a múltnak ehhez a szakaszához fokozottan nagy figyelemre méltathattak! Ebbe a körbe tartozhatott. A magyarországi fasizmus zsidóüldözésének bibliográfiájában Lévai Jenő: Raoul Wallenberg regényes élete c. könyvének az ismertetése. Így már egyértelmű, hogy honnan indult ki a Bibliográfia betiltása, és hogy miért nem tiltakozott ellene Scheiber professzor és Geyer főrabbi 1958-ban...!
 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz