"Megkésett"
megemlékezés egy magyar-zsidó gyógyszerészről
Két évvel ezelőtt történt, hogy Szegedre utaztam egy évfolyam találkozó véget.
Nosztalgiázás céljából, már az előzőnap megérkeztem. Sétálgatásaim során a
város egyik mellékutcájában lévő régiségkereskedő boltjába tértem be, ahol
a nézelődés és beszélgetés közepette megvásároltam két vaskos iratgyűjtőt,
tele mindenféle papírral, mely állítólagosan egy már meghalt szegedi
gyógyszerésszel volt kapcsolatos. Mivel a papírok zöme elég mocskos
állagú, ezért nehezen vettem rá magam, hogy az anyagot áttanulmányozzam,
így hónapokig pihent az asztalomon. Feleségem megunva a
rendetlenségemet, kijelentette, vagy átnézem és elrendezem, vagy kidobja.
Kutatómunkámat ez a momentum indította el.
Átnézve és kiválogatva az
anyagot, kiderült annak csak 1/4-e hasznosítható, és ahhoz, hogy egy ember
életét megalkothassam belőle, erősen hiányos. Problémámat elmeséltem
Halmos Sándornak, akinek a segítségével eljutottam a szegedi zsidó
levéltár kezelőjéhez, Ábrahám Verához. Vera, jelentős segítségeit
ismételten köszönöm. A levéltári anyagok közt kutatva kiderült, a
családdal kapcsolatosan ott is vannak anyagok, de mára a család sajnos
kihalt. Így senki sincs, aki kérdéseimre felelhetne, csak a megmaradt
papírlapok segíthetik a munkámat. Most pedig jöjjön, mit sikerült megtudni
a papír darabkák segítségével.
Történetem
főszereplője, talán az emberiség legpusztítóbb időszakát élte át - I. és II. Világháború, Magyar Köztársaság és Tanácsköztársaság, Horthy-, majd
Rákosi korszak, 1956-os forradalom és végül Kádár rendszer - döntően
Szegeden. Ha, valaki egyszerűen akarja bemutatni, Ő volt a szegedi "Kígyó"
elnevezésű gyógyszertár tulajdonosa 43 évig - előbb 1902-1941 közt, majd
1946-tól 1950. júliusig. Aki, nem ismeri a helyi viszonyokat, abban a
tiszteletadást a munkában eltöltött évek adhatnak, aki pedig ismeri Szeged
történetét, az tudja, hogy mit jelentett, hogy gyógyszerészünk volt a
város egyik legnagyobb gyógyszertárának a tulajdonosa és az érti, mekkora
elismeréssel járt ez valaha. Valamikori vizit kártyáján feltehetően csak
ez állt: Gerle Jenő gyógyszerész, a szegedi "Kígyó" gyógyszertár
tulajdonosa.
Gerle Jenő, jómódú
polgári zsidó családba született Ónodon (Magyarország, Borsod megye),
1876. május 24-én. Eredetileg Glänzer Jenő névvel látta meg a napvilágot.
Mivel 1895 előtt született, így az állami anyakönyvben nem lelhető fel a
neve. (Európában a rendszeres anyakönyvezést a római katolikus egyház
részéről 1563-ban IV. Piusz pápa vezette be, a tridenti zsinat
határozatával. Hazánkban ennek foganatosítására igazából csak a török
kiűzését követően kerülhetett sor. A protestáns egyházak rendszeres
anyakönyvezését II. József 1795-ös rendelete tette kötelezővé. Az
izraeliták hivatalos anyakönyvelési jogát a Bach korszakra, egészen
pontosan 1851 júliusára kell datálni. Az állami anyakönyvezetést
Magyarországon az 1894. évi XXXIII. törvénycikk rendelte el (1).)
Sajnos az ónodi zsinagóga levéltárának papír anyagai zömében
megsemmisültek a II. Világháborús események alatt, így Glänzer Jenővel és
családjával kapcsolatos anyagok nem lelhetőek fel. Nevének magyarosítását
1898-ban kérte meg, melyre az akkori Belügyminisztérium 126266/1898 számon
adott engedélyt. (II. József, hogy birodalmának közigazgatását
egységesítse, 1787. júliusi rendeletében előírta, hogy az országában élő
zsidó lakosság keresztneve mellé, vezetéknevet állandóan viseljen, ami
méghozzá német legyen. A XIX. század integrációs - az in-tangere
kifejezésből származik, ami érintetlent, fedhetetlent jelent (2)
- tendenciái a nevek magyarosításában is megmutatkoztak. (Míg a
magyarországi német és szláv, döntően szlovák lakosság együtt 30-31%-ban,
kérvényezte nevének magyarosítását, addig az itt élő zsidó lakosság
majdnem 60%-ban tartott rá igényt (3).)
Édesapja, Dr. Glänzer
Mór, orvosként dolgozott Ónodon. A család Szegedre költözését követően
pedig, ebben a városban folytatta praktizálását. Édesanyjáról, csak annyit
lehet tudni, hogy Kiss Jankának hívták. Mint a régi jómódú polgári
családoknál akkoriban szokásban volt, az anyák/feleségek fő feladata a
gyermek(ek) nevelése és a háztartás vezetései voltak. Amit a zsidó
adófizetésből következtetni lehet, a Glänzer család, egy jómódú vallásos
zsidó család volt. Arról, hogy a család mikor költözött Ónodról Szegedre,
nem lehet tudni.
Arról, hogy Jenőnek lett volna testvére, illetve mi lett
a szüleivel, nem maradt semmilyen adat. Jenő, hol és mikor folytatta elemi
és gimnáziumi tanulmányait, szintén nincs adat. Az viszont ismert, hogy
egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, és 1899-ben szerzett
gyógyszerész mesteri diplomát. (Ennek a diplomának, közjegyzői másolata a
szegedi zsidó levéltárban megtalálható.) Három éves gyógyszerészsegédi
idejét Budapesten dolgozta le, majd 1901. 08.12-én letette az approbációs
vizsgáját. Ezt követően Szegedre utazott, ahol gyógyszertárat vásárolt.
(Ahhoz, hogy abban az időben, valaki gyógyszertár tulajdonos lehessen, a
gyógyszerész diplomamellé a fent említett két dolog kellett (4).)
1901 őszén megvásárolta a szegedi - 1874-ben alapított - "Kígyó"
elnevezésű gyógyszertárat Érdy Istvántól. A hivatali ügyintézéseket
követően 1902. január 1-től a patika teljes jogú tulajdonosa és vezető
gyógyszerésze lett. (Ekkoriban Szeged lakossága 85.569 lélekszámú volt,
melynek igényeit 9 gyógyszertár látta el - 9.507fő/patika.)
1901 nyarán
vette nőül a jómódú hódmezővásárhelyi Keleti Adolf és Weiss Jusztina
leányát, Adélt. Házasságukból három leány született. Ibolya, sajnos nagyon
korán meghalt.
Magdolna (Duci néni), aki 1907. február 1-én Szegeden született, egy
gazdag húsüzem tulajdonos fiához ment feleségül. Ám a férj a háború hősihalottja lett, és az özvegy gyermektelenül hetvenöt éves korában
meghalt. Theodóra, Ágnes (Dodó) nevű, harmadik leányukról, maradt fenn a
legtöbb információ. Ő 1916. 11. 28-án született Szegeden, ahol elemi és
gimnáziumi tanulmányait is folytatta. Mivel a tovább tanulás nem ment, így
a családalapítással próbálkozott. Dr. Kemény Lászó, ügyvéd felesége lett,
de a háború hamar özvegységre jutotatta. Később többször is próbálkozott a
férjhezmenetellel, de egyik sem sikerült. Öregségét a betegségei tetézték,
míg 1985. 08. 24-én eljött érte a megváltó halál.
Az I. Világháborút követően a Tanácsköztársaság alatt a kommün kormánya az
egészségügy bizonyos területein államosítását hajtott végre. Ebből adódó
gazdasági nehézségeket még a váltópénz hiánya is nehezítette. Majd francia
segítséggel szerb, és román katonák szállták meg Magyarország dél,
dél-keleti és keleti területeit, közte Szegedet is. A trianoni
békediktátumból még fel sem ocsudó hazánk, a II. Világháború következtében
újabb borzalmakat kellett, hogy átéljen.
A magyarországi zsidótörvények
értelmében előbb zsidó munkatársaitól kellett megválnia Gerle Jenőnek,
mint pl. Gergely Miklóstól. (Akinek leánya, prof. Dr. Gergely Judit, a
debreceni Orvostudományi Egyetemen dolgozik.) Majd gyógyszertárának
eladására is rákényszerítették, melyre 1940. november 4-én került sor, de
a tényleges átadás csak 1941. január 1-én történt meg Takáts István
javára. (Ekkor Gerle Jenő 65 éves volt.) A kényszerű vásárlás pénzéből
Gerle Jenő Budapesten vásárolt tulajdoni hányadot maga és leányai javára
egy bérházban.
Azt lehet mondani, hogy 1944 májusáig a hazai zsidótörvények
megszorításai ellenére, viszonylag normál kerékvágásban folyt a család
élete. A katonai szolgálatra kötelezett férfiakat egyre gyakrabban és
hosszabb időre hívták be munkaszolgálatra. 1944-ben Szegeden is
felállításra került a gettó, illetve megkezdődtek a Gestapó fogdáiban a
kínvallatások, majd a deportálást is elrendelték.
A háború borzalmait az
egész család túl élte, bár volt időszak mikor a gyógyszerész úr a gestapó hódmezővásárhelyei börtönének
"vendégszeretetét" élvezhette.
A háborút
követően, a Debrecenben felállt Kormány rendezni kívánta törvényei és
rendeletei segítségével - 10.480/1945. M. E. számú rendeletével - a zsidók
hátrányos megkülönböztetéseiből adódó vagyoni kárait (5).
Ennek értelmében Gerle Jenő is visszakívánta kapni a gyógyszertárát.
A
háború utolsó időszakában, pontosabban az ország új kormányának megkezdett
működéséig a gyógyszertárat hatósági kezelők vezették. A gyógyszertár
személyi jogának és tulajdonlásának eldöntésére per indult, melynek
eredményeként Gerle Jenő eladta a budapesti ingatlanját és visszafizette
Takáts Istvánnak az 1940-ben kapott pénzt, Gerle Jenő, illetve becses
családja lett ismét a gyógyszertár tulajdonosa. A gyógyszertár
működtetését illetően 50-50%-ban lettek üzlettársak. Itt végre
nyugvópontra kerülhetne történetünk, de az élet újabb meglepetést
tartogatott még Gerle Jenő számára, mondhatni még csak most jött számára
az igazi fekete leves.
Ugyanis, hazánkban 1947 őszén
megkezdődött az államosítás. Előbb a nagy bankokat, 1948 tavaszán a
gyárakat és "közép" üzemeket, 1949 évvégéig a 10 fő feletti magán
vállalkozásokat vették állami kezelésbe. A gazdag parasztok
kuláklistára kerültek, közülük is sokakat elvittek "málenkij robotra" - magyar polgári
lakosság tömeges deportálása szovjetuniói lágerekbe - és elkezdték a
földek téeszesítését.
1950. évi XXV. törvénycikke alapján a magyarországi
gyógyszertárakat, közzel egyszerre és egy időben, 1950. július 28-án
állami tulajdonba vették (6). Ám
a patika számláit nem vállalta át az igentisztelt állam. Sőt a mai napig
nem történtek meg a patikák valós kártalanításai!
A leltározásokat gyógyszertáranként háromtagú bizottsággal végeztették el,
majd a patika volt tulajdonosait egy másik gyógyszertárban alkalmazták.
Hiába voltak szakmailag jók, származástól függetlenül, megbízhatatlanoknak
tekintették őket a hatalom urai.
A 74 éves gyógyszerész már nem kellett
senkinek, nyugdíjat alig kapott, melyből a patika elmaradt számláit
kellett megfizetnie.1951-ben meghalt szeretett felesége. Ebben az évben
még egy csapás érte, az eddig családi tulajdonban meghagyott ingatlanokat
is állami tulajdonba vették, és csak az a kis lakás maradhatott meg,
melyben a család lakott.
A vagyonaitól teljesen megfosztott gyógyszerész
a Magyar Szocialista Népköztársaság "védelmét" és "szeretetét" haláláig
élvezhette, mely 82 éves korában következett be. Szeged egyik leggazdagabb
gyógyszerészének ennyire szomorú élete volt a valóságban. Remélem,
az általam készített írással sikerült egy nagyszerű szakmabeli emberről
nem csak megemlékezni, hanem méltó tiszteletadás is tenni.
Dr. Szabó Attila
1 Botos János:
100 éves az állami anyakönyvezés (1895-1995) Budapest, 1995
2 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára,
Akadémia 1957
3
Theodor Fritsch: A zsidókérdés kézikönyve, Lipcse, 1933
4 Magyarország a XX. században, főszerkesztő: Kollega Tarsoly István,
Babits Kiadó Szekszárd 1996-2000. 4. kötet
5
Magyar Közlöny, 1945. március 15.
6
Magyar Közlöny, 1950. május 20.