fenyessamu

  

Fényes Samu

Fényes Samu (1881-ig Feierlicht Salamon)(* 1863. okt. 28. Tállya, † 1937. aug. 29. Bécs) Író, publicista, lapszerkesztő. Jogot végzett, 1907-ig Kassán volt ügyvéd. 1908-ban Budapesten megindította az Úttörő c. lapot, s egyik megalapítója volt a Galilei-körnek. Kassán a szociáldemokrata sajtóban publikált. Aktívan részt vett az 1918–19-es mo.-i forradalmakban. 1919-ben rövid időre visszatért Kassára, s néhány írása megjelent a Kassai Munkásban. 1920-tól Bécsben élt, gyakran átjárt Pozsonyba, s Diogenes c. lapjában szlovákiai magyar könyveket is ismertetett. Számos cikke, elbeszélése jelent meg A Reggelben. Megválasztották a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének elnökévé.
Színműveit Kassán és Budapesten mutatták be, Kassai asszonyok és Mátyás című darabjai sokáig szerepeltek a színházak repertoárjában. Elsőként fordította le Friedrich Nietzsche Zarathustráját (1907). A magyar kommün bukása után börtönbe került, szabadulása után (1920) Bécsbe emigrált. Bécsben 1923-27 közt kiadta és szerkesztette Diogenes című lapját, melyben József Attilától is több verset megjelentetett.

1900 körül Kálmán Imre írt zenét Fényes Samu Pereszlényi juss című énekes játékához.

1933-1937-ig bukaresti hatósági engedéllyel szerkesztette egyszemélyes lapját, az Új Magyarokat, ebben erőteljesen bírálta a nemzetiszocializmus eszméit és a magyarországi Horthy-rendszert. Közölte saját filozófiai, politológiai és szépirodalmi munkáit és közölt jeles kortárs íróktól is. Pártoknak nem volt tagja, polgári radikális gondolkodó volt, a nemzetiszocializmus eszméinek előre törése azonban egyre inkább baloldali gondolkodásúvá tette.

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9nyes_Samu



Ady Endre

AZ „ÁRTATLANOK"

(Dr. Fényes Samu színműve, mely most könyv alakban jelent meg)

Dr. Fényes Samu könyvbe szedette „Ártatlanok" című, keserves és viharos emlékű, de jeles színdarabját. „Megcsúfolt"-nak mondja egy szép elitszóban ezt a mindennek elmondott, csak éppen meg nem bírált színművet Fényes. A könyv címlapján panaszkodik és dicsekszik is ez a három büszke szó: „egyszer adták elő". Szereti az ilyen félét a magamfajta ember, aki elvből nem jár színházba, s aki tapasztalta már, milyen könnyű nálunk siker és bukás. Sietek bevallani, hogy az „Ártatlanok" nekem nagy élvezetet szerzett, s azt szerezte, hogy kilyukadjak néhány igazságra. Olvassák el bár az „Ártatlanok"-at azok, akik a Nemzeti Színházban látták vagy nem látták. Egy intelligens agitátornak erős írása ez, velem együtt az lesz a hitük, esküszöm. Az „Ártatlanok" magyar darab, mint ahogy magyar az a botrány, amit ez a darab okozott. Dr. Fényes Samu nyugodtan, büszkén bocsájthatja a nyilvánosság elé az ő „megcsúfolt" munkáját.

Urak, ma uralkodó magyar urak, hallgassatok ide egy kicsit, ha tudtok. Nem mi vagyunk az okai, hogy a ti szavatok szerint „túlzók" vagyunk. Valóban, rendezett, nyugati társadalomban túlságos volna az „Ártatlanok" tendenciája. Az, amit dr. Fényes Samu hirdet, tudósok, kriminalisták zárt körében maradna. Ha pedig színpadra jönne, enyhébben és takartabban jönne, ez is bizonyos.

De az a magyar sors most, hogy mindent túlozzunk mi, „túlzók. Debrecen főutcáján beszélgettem a minap, tavaszi, lármás estén egy elég konzervatív valakivel. Megegyeztünk abban, hogy az emberi kultúra mai irányáról s becséről eshetik szó. De az bizonyos, hogy a magyar társadalmat minden negyven-ötven évben meg kell verni, mint egy rassz gyermeket. Rá kell kiáltani: vagy itt vagy Európában vagy sem, te zseniális semmiházi. Ha idejöttél, akkor nincs jogod úgy élned, mint Kínának és Kóreának. Ma megint a verés, a szükséges verés idejénél tartunk, mint a Kazinczyék föllépésénél, mint Petőfi idejében s Grünwald Béla és Péterfy tegnapi korában.

Az ember nem angol, de magyar, s nem könnyen törődik bele, hogy a dolgok úgy folynak, ahogy folynak. A hivatalos Magyarország, még az irodalmi is, egyszerűen, de elegánsan bolondozik velünk. Ne tessék tehát csodálkozni, ha mi, „túlzók", politikában, tudományban, irodalomban, művészetben - valóban túlzók vagyunk. Bajos dolog ott nem túlozni, ahol még az sincs meg, amit - túlozzunk. Előkelő Magyarországról álmodozunk itt pár százan, s nem elégíthet ki bennünket egy közép-európai Macedónia. A Fényes Samu (ő a dr. címet nem röstelli) drámája másutt - más lett volna. A mai Magyarországon csak ilyen lehetett, s örüljünk, hogy ilyen Nietzsche fordítója, s a másutt már elhelyezkedett ideák propagátora hasznos ember. Sőt, ebben a színművében is nem egy helyütt poéta, bizonyisten poéta, ami nagy dolog. Mindenesetre pedig olyan magyar ember, aki szépen és bátran tud harcolni. Nem rossz darab és nem közönséges szépségű írás az „Ártatlanok", állítom. Csak egy Paul Adam írta volna, már is nagyszerű volna, mert ilyen balgák vagyunk. Azonban, hogy gennyes, magyar sebekbe nyúlt az írójuk penecilusa, ez csak új érdem.

Hogy hűvös ember nincs, én erről csak verset mernék írni, ha úgy se kapnék kiadót, mint Lombroso. Ha viszont darabot írnék, elrejteném az igazságomat, hogy lobban tündököljék. Elrejteném, mint Hauptmann vagy Wedekind, vagy más. De magyarul én is csak úgy írnám meg, mint dr. Fényes Samu.

Tessék nekünk helyet adni, a magyar intellektuálisoknak. Majd mi is fogunk annyi önmérsékletet gyakorolni, mint a negyvennyolcasok a politikában. Tessék nekünk megengedni, hogy európai Magyarországot csináljunk, s megtelítsük az alkalmasokat európai eszmékkel. Különben, ne tessék, úgyis mindegy, vagy-vagy, valaminek, jönnie kell. Kacagok a csacsiságon, mely sokszor az én szegény fejemen tölti kedvét. Ördögöt is, én nem vagyok szerelmes a más kultúrába, de ezt már csak inkább szeretem, mint a magyar kultúrátlanságot.

Dr. Fényes Samu mint „bajtárs"-nak ajánlotta, s ajándékozta könyvét. Az vagyok, bajtársa mindenkinek, aki világosabb Magyarországot akar. Ezt szinte fájdalmasan vallom be azoknak, akik viszont kozmopolita kitűnőségükkel túlvannak a magyar problémákon. Én bennük vagyok, bennük élek, süt missziót érzek. Ezért ajánlom mindenkinek, olvassa el az „Ártatlanokat", dr. Fényes Samu „megcsúfolt" színművét. Sok szamárság megtörténhetik a Duna-Tisza táján, de talán mégse lehetséges halálra ítélni egy szükséges, kultúraéhes, jó magyar embert.

Budapesti Napló 1908 április 10

Ady Endre
 

Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 17. szám · / · FIGYELŐ
 

KARINTHY FRIGYES: FÉNYES SAMU: A BÁLVÁNY

1. Eredményében, ha nem is kiszámítható, szándékában bizonyosan becsületes munkát végzett ezzel a könyvvel Fényes Samu. Hanem tisztában kell lennünk vele, miről van szó: - s éppen azért kár, hogy a szerző akár szándékosan, művészi hangulatkeltés céljából, akár öntudatlanul - első olvasásra megnehezíti nekünk a mű igazi rendeltetésének felismerését.

Mert nem jelent többet, de még kevésbé jelent kevesebbet ez a mű szocialista tankönyvnél, amelyben népszerűen csoportosítva felsorolvák mindazok a filozófiai és természettudományi érvek, melyekkel a vallás és klerikalizmus ellen küzd a mai társadalom. Bizonyos szuggeráló célzatú fanatizmus - népszónok főkelléke - jellemzi legjobban, hogy az egész mű a népnek, a szocialistáknak szól; nem új gondolatokat hoz, hanem terjeszteni iparkodik a régieket: nem filozófia, hanem népnevelés; nem irodalom, hanem kiáltvány. A papság és religió elleni társadalmi küzdelem népies ismertetése ez a könyv, szándékában és céljában tiszteletreméltó alkotás.

2. Csak az a kár, hogy Fényes Samu ezt a tisztán tudományos feladatot irodalmi eszközökkel akarta megoldani, ami magában nem volna baj, csak éppen hogy ezek az irodalmi eszközök sehogy sem illenek a tárgyhoz. Ez az okos, gondolkodó és tájékozott ember nem vett észre valamit, amit kevésbé okos, kevésbé gondolkodó és tájékozott, de művészlélek azonnal megérez: - hogy éppen a művészetnek semmi köze nincs Darwinhoz, Lamarckehoz, Marxhoz, a szocializmushoz, sőt - horribile dictu - még a Világossághoz sem, mely minden haladás Kelléke és Eszköze.

Éppen ennek okáért hatott rám oly különösen, mikor Fényes Samu Nietzsche köntösében köszönt be mindjárt a könyve elején - zaratustrai homályt és miszticizmust árasztva maga körül - pedig, ha jól értettük, a tudomány és józanság (tehát a világosság és egyszerűség) hitvallását akarja hirdetni. Valami nem vág itt össze: érezzük. A józan tudomány és szocializmus kényelmetlenül és félszegen feszeng ennek a gőgös, féktelen, misztikus és arisztokrata Nietzschének mondatszerkezeteiben: - annak a Nietzschének, aki művészi exkluzitivitásának magasságáról szólott hozzánk és megvetette az okoskodókat. "Mert nem azért jöttem, - (mondotta róluk) - hogy ezeknek hegyes kis elméjüket még jobban hegyezzem."

3. Nem, nem: Fényes Samu feladata sokkal komolyabb és fontosabb, mondanivalójának szükségessége sokkal világosabb, semhogy Nietzsche szavait kellett volna kölcsönkérni, hogy meghallgassák. A szocializmusnak sokkal nagyobb szüksége van Fényes Samura, mint Nietzschere - tehát Fényes Samunak nem lett volna szüksége Nietzschere.

4. Avval is nagyon lebecsüli művét, hogy "Rapszódiák"-nak nevezi: - dehogy is rapszódiák ezek, dehogy. Egészen rendszeres kis tankönyv biz ez, nagyon ügyesen megkonstruálva; először történelmi, aztán összefogó, természettudományi, végre szociál-filozófiai szempontból ismerteti az egész érdekes kérdést. Minek tehát ide az effajta póz?

5. Mihelyt elhagyja Fényes Samu a nietzshei ködöt, egyszerre érdekes lesz az olvasmány, amit nyújt. Okosan, érdekesen beszél: - itt már a maga elemében van; összehasonlíthat; előszedheti gazdag és változatos ismereteit, vitatkozhat: - és Fényes Samu az az ember, akivel nem kár vitatkozni. Például arról, hogy van-e szükség most erre a nagy világosságra, népnevelésre. (Természetesen, nép-könyvet írván, az isten nem-létét bizonyító érveinek nagy része olyan, amiről ma már nem vitatkozik kultúrember.) Én, a magam részről, azt hiszem, hogy igen is van és a művelt szocialista munkásnak nem tudok jobb könyvet ajánlani, mint a Fényes Samuét.

6. De vitatkozhatnánk arról is, hogy az isten-fogalom káros és borzasztó hatását prédikálván, miért dicsekszik Fényes Samu mégis azzal, hogy ezt a fogalmat különben is a zsidók ("sárgajegyes nép") adták az emberiségnek; - akit íme mégis megvetnek. Antiszemitizmust, ilyen ostoba és gyerekes dolgot, kár volt ebbe az okos és objektív könyvbe belekeverni, pláne vallási kérdésben. Mindnyájan igen jól tudjuk, hogy a mai antiszemitizmusnak - ha már, provokáltatván, muszáj beszélni róla - ennek a kicsinyes kérdésnek, mely egyáltalában nem oly szörnyű fontos, mint nálunk képzelni szeretik - abszolút semmi köze nincs valláshoz és történelemhez.

*

7. Még egy szót Fényes Samu verseiről. Mert versek is vannak a kötetben, minden fejezet után egy. Ritmustalan és zeneietlen sor-halmazok ezek, melyekben egykor Nietzsche komor és ujjongó fensége szólalt meg. Fényes Samura rossz hatással voltak, megtévesztették. Filozófiai spekulációkat, bármily magasztosak legyenek, épp oly kevéssé lehet költésben kifejezni, amint nem lehet zeneileg megoldani valami jogi kérdést. Vershez érző-fülnek nem okozhat gyönyörűséget az ilyen recsegő, kapkodó és önkényes, diszharmonikus hangzavar, bármily meggyőzően jön is ki a végén e metafizikai tanulság. Ritmus, harmónia; - illanó pára és miszticizmus: ez a versköltészet - s több nem is akar lenni.

 

Szabó Szilvia: Fényes Samu Diogenese az 1920-as évekbeli Bécs excentrikus terében
Samu Fényes, Volksbildner und Herausgeber des Diogenes
Vissza