Kiss Endre:
A jó ügy tényleg győz
Radnóti Miklósné, Fanni, kétkötetes Naplójának
megjelenése nagy esemény, s egyben nagy élmény is.
A Naplónak nem elsősorban a tényközlései alapozzák
meg az élményt. Meglepő módon éppen Radnóti és a Szegedi Fiatalok
fejlődéstörténete sohasem volt megközelíthetetlen terület, s ezt Ortutay Gyula néhány éve kiadott Naplójának kötetei még a
közelmúltban is teljesebbé tették.
A mai irodalomszemlélet kettős nyelvet használ: állandóan a
művek elsődlegességéről, öntörvényűségéről beszél, amelyet elemeznie kell
(amiben mellesleg rejtett dekonstruktivizmusa meg is akadályozza),
miközben mi sem érdekli jobban, mint a politikával és más történeti
mitológiákkal kapcsolatba hozható személyes sorsok, néha majdhogynem
átmegy „voyeur”-be is, ami szerves része ugyan az irodalmi
hagyományőrzésnek, más oldalról azonban annak önmagának is ellentmondó
egyoldalúvá tétele.
E szemlélet számára nem hozott fundamentálisan új elemeket
a Napló, lényegében mindenkinek eddig is ismernie kellett az
alaptényeket (Radnóti életének már saját historiográfiája van, irodalmi és
más művészi feldolgozásai is bőségesen akadnak).
Radnóti életének meghirdetett alaptörekvése volt, hogy
személyisége a műveken keresztül valósuljon meg. Nagyszabású és
egzisztenciálisan szabadon választott szembenézése a kiszorítással és a
halállal olyan befejezett paradigmát teremtett, amely eleve
leértékelte a személyes élet és életrajz fontosságát, amelynek hétköznapi
megvalósulásáról a Napló részletesen tájékoztat is.
A Naplóban igazán érdekes és felemelő Fanni alakja.
A Napló a szerelem és a boldogság filozófiájának
nagy fejezete, a költőfeleség, a női kreativitás áthatása a
férfi kreativitásába.
Fanni Naplója egy sor időutazást tesz
lehetővé, ráadásul ezek az időutazások 2015-ből egészen új perspektívákat
is nyitnak meg. Megváltozott a helyzet: nem a békés utókor néz vissza
az egykori tragédia felé sodródó értelmiség életére, de egy immár egy
újabb tragédiák felé sodródó társadalom néz vissza a harmincas-negyvenes
évekre, mint ahogy a harmincas-negyvenes évekből Fanni visszapillantott Proustra vagy Thomas Mannra, 1919-re vagy a zsidó
emancipációra, Párizsra vagy avantgarde-re.
Fanni hatalmas élmény 2015-ben, de 2015 is hatalmas
realitás Fanni olvasása közben.
Amikor Fanni a Varázshegyet olvassa, egy történelmi
ciklusnak van vége. A regény azzal végződik, hogy Hans Castorp rájön arra,
nem maradhat fenn, a Varázshegyen, le kell ereszkednie a városokba, hogy
ott részt vegyen kora nagy küzdelmeiben, bárhogyan is álljanak akkor az
esélyek. Amikor Fanni olvassa a Varázshegyet, éppen ennek a
ciklusnak van már vége. Hans Castorp lement a városokba, de a legjobban
tenné, ha ismét valami Varázshegyet keresne magának, éppen olyant, amire
Fanninak és Radnótinak a legnagyobb mértékben szüksége lenne. És mi?
Sokáig végleges, örök Varázshegyen érezhettük magunkat, de most már létünk
alapján is közeledhetünk (igaz, megfelelő távolságból) Fanni akkori
perspektívájához…
Tükör tükröz tükröt...a
2015-ben megjelenő Napló igazi tükörterem, amelynek alakjai
között már magunkat is felfedezhetjük.
Egy másik lehetséges időutazás a prousti háttér. A
két világháború közötti magyar értelmiséget e legjobban meghatározó szerző
Fanni Naplója mögött is ott áll. Ha Bergson neve nem is, de Proust relevánsan jelen van, de talán ennél is többet mond, hogy Gyergyai neve minden lehetséges helyzetben említésre kerül.
Maga a Napló szabadon kezeli a mindig eltűnőben lévő
idő problémáját. Előre emlékezik, előre dokumentál, ennél okosabbat
és fontosabbat nem tehetne. Mindent leír, ami a szellemmel kapcsolatos,
mindent, ami a szerelemmel és mindent, ami a szerző személyével. Fanni
értékeléseivel messze menően egyet kell érteni, ez triviális. Diagnózisai,
prognózisai, leleplezései, értékelései, nyelvi szenvedélye, emberismerete,
pontos ítéletei, éles szeme azonban mindenképpen íróilag is nagy művé
avatnák a Naplót.
Végül is minden ilyen hatalmas kézirat regényként
marad meg az olvasó tudatában, megfelelő utólagosan elrendeződő
időrenddel, hangsúlyokkal, fejünkben minden regénnyé rendeződik, s ha már
nem Fanninál, itt válik lényegében proustivá is - még ha maga a
szöveg egyáltalán nem is akarja imitálni.
Nem szeretnénk erősíteni ezt a metaforát, csak annyira
konkretizálni, hogy ki lehessen mondani: ha regény, akkor egy témája van,
a „történet kezdeté”-nek rögzítése, a zsidóüldözések magyarországi első
korszakának megírása, a fokról-fokra való kiszorítás drámájának rögzítése.
Fanni Naplója ma kevésbé szolgál Radnóti
költészetének jobb értelmezésére vagy egyáltalán, annak mélyebb olvasói
megértésére, mint a kiszorítottság és a kiszorítás hosszú távú
folyamatának felmutatására. E két lehetséges funkció szembeállítása azért
sem lehetséges, mert Radnóti költészete (hála Istennek) sohasem volt az
irodalomelmélet elemzői indulatainak céltáblája, miközben a kiszorítás és
kiszorítottság kimeríthetetlen emberi és erkölcsi, örök és kínzóan közeli
dokumentum.
A Napló egyszerre emlékezés és dokumentáció, s mindkettő egyszerre: az emlékezet előreszalad és
visszahajolva építőkockákat épít saját lábai alá, a dokumentáció végzi a
maga becsületes munkáját s nem kell mindig arra gondolnia, hány évtized
múltával fogja majd elővenni ezt vagy azt az építőkockát.
Feltehetően van összefüggés az emlékezés és dokumentáció
kettőssége és egy másik kettősség, a nyitottság és a zártság kettőssége között, hiszen a Napló egyszerre igen nyitott (méretei miatt
sem lehet más), ugyanakkor gondolatilag, érzületileg, szellemileg
meglepően zárt is.
A Napló a „történet kezdete” gondolatkörén kívül még
egy hatalmas huszadik századi alapjelenséget illusztrál és világít meg.
Fanni talán az eddigi legrészletesebb életleírását,
anatómiáját írja le a két világháború közötti új értelmiségi osztálynak.
Egy Gyömrői Edittel foglalkozó korábbi tanulmányban
próbálkoztunk ezzel a a fogalommal, ami már részletesen is felhasználásra
került a Marx-monográfiában.
Hipotetikusan visszavetítettem a hatvanas-hetvenes
évek értelmiségi osztályának fogalmát a harmincas évekre, s ez azért volt
lehetséges, mert ez a két osztály ebben a két
korszakban éppen a neomarxizmus két korszakát testesítette meg.
Nem alkalmi megjegyzés, bár annak tűnhet: nincs, de nem is
tudok elképzelni a Naplónál részletesebb, enciklopédikusabb
összefoglalót a két világháború közötti baloldali új értelmiségi
osztályról.
Fanni klasszikus képviselője ennek az osztálynak. Végig
baloldali, de csak ritkán artikulálja nyíltan (leginkább akkor, amikor
Radnóti szemére veti, hogy nem exponálja magát a társasági beszélgetések
során, ha a baloldaliság kerül szóba). Nemcsak általában üt át a Napló szövegén egy baloldali, sőt, marxista kultúra, de Fanni mindennapi
nyelvében, a jelenségekre adott reakcióiban is állandóan jelen vannak a
(most irónia nélkül) „jól bevált” örökzöld marxista igazságok.
Társadalomszemlélete, saját vívódása a burzsoázia osztályával végre
egyszer arra irányítja a figyelmet, amit rendre nem ismernek fel, az új
értelmiségi osztály átveszi a marxizmust a munkásosztálytól és a
munkáspártoktól, s nemcsak a proletariátushoz való viszonya a fő
problémája (beleértve az elkötelezettséget, lásd a minden jogosultsága
miatt is elviselhetetlenül túl-elemzett kérdést József Attila és a párt
viszonyáról), de a saját osztályához, a polgársághoz is.
Fanni ebből a szempontból minden további nélkül átléphetne
a Befejezetlen mondat világába.
Világos történelemképpel rendelkezik, pontosan érzékeli a
14 előtti és az 1918-19-es Magyarország maradványait. Nem veszi nagyon
komolyan a hivatalos Magyarországot, mert tudja, hogy nem ott dőlnek a
dolgok, a dolgok mindig baloldalon dőlnek el és ott rendre nem jól.
Habozás nélkül a kezdetektől legmagasabbra értékeli József Attilát.
De folytathatjuk a sort.
Az új osztály választása megoldása volt a zsidó identitás
dilemmáinak is. Nem kellett megtagadniuk a zsidóságot ahhoz, hogy a jövő
részeinek érezzék magukat.
Az új osztály ezen kívül is maga volt az egyre új
közösségkeresés, távoli kultúrák, afrikai maszkok, szentendrei szerbek,
kereszténység és zsidó misztika színesen és szabadon keveredtek ebben a
baloldali alapozású, de univerzális kultúrában, amelyből egyébként
a baloldali nacionalizmus sem hiányzott, a katalánok, a resistance francia nacionalizmusa, az emigrációban létrejövő új osztrák nemzet, vagy
éppen Ignacio Silone anti-mussolinista olasz nacionalizmusa.
Az új osztály emancipativitása új szerelemfilozófiát is
teremtett, új női szerepeket is. A Napló egyik legszebb része,
ahogy Fanni összefoglalja a maga számára Simon Jolán alakját és
elemzi is.
Mintha az új osztály a maga erőteljes és mindig csak
előrehaladó társadalmi kirekesztését a kultúrának a végtelenségig fokozódó
mindent befogadásával ellensúlyozta volna. Minél szűkebb volt a tér a
társadalomban, annál univerzálisabb volt a kultúrában és a szellemben.
Az új osztály szabadúszó osztály volt, saját
hivatásokat kreált magának (táncművészet, pszichoanalízis, fotóművészet,
és e három összes kombinációja és egymással való kiegészítése). Fanni
erőteljes, a káröröm elemeit sem nélkülöző iróniával szemlélte például
1945 után a hirtelen hivatali kötelességek közé szorított, aktatáskákkal
futkosó alkotóit.
Az új osztály választotta sorsát, ez volt benne az egzisztenciális elem, aminek arra is emlékeztetnie kell bennünket,
hogy nyugodt lélekkel visszavihetjük az egzisztenciális gondolkodás
kezdeteit legalább a húszas évek elejéig, mindezt a filozófiában is.
Választottak és tudatosan választottak.
Radnóti civilizációs nagyságrendű választása is ennek az
osztálynak a választása volt. Fanni is választott. Ő is zseniálisan.
Az új osztályhoz való tartozása világos egzisztenciális célokat tartalmaz (a szó mind a két értelmében). Sok nagyszerű vonása közül Fanni talán ebben a legnagyobb.
Fanni a boldog élet alakításának zsenije.
Zseniális, hogy a gyorsírás, a gyorsírástanítás és a
gyorsíróiskola fenntartása minden társadalmi rendszert túlélt, és minden
bizonnyal túl is fog élni. A gyorsírás maga a szabadság. A gyorsírás
fárasztó ugyan, de nem alacsony szintű alkotó munka, amelyik idővel maga
után lehúzza a szellemet is, de mivel nem-szellemi munka, ezért
sokkal jobban illeszkedik a magas színtű szellemi élethez, mint bármely
alacsony minőségű szellemi munka.
A gyorsírás családi adottság volt, de szabad választás
eredménye is.
A magasabb, a valóban magas szinten Fanni nem
kevésbé zseniális. Számára a legnagyobb boldogság az életben részt venni a
valóságos alkotó folyamatban, közel lenni a szellem munkájához.
Mindez patetikusan hangzik, de valóban ez a legnagyobb
öröm.
Akinek ebben része volt, az is panaszkodik természetesen
lépten-nyomon, de tudja, hogy olyan örömben volt része, amelyben másoknak
nem. S akiknek ebben nincsen része, öntudatlanul mindig tudatában vannak
annak, hogy elhaladt mellettük az élet lényege.
Fanni választása tökéletes és szélsőségesen bátor, mert a
boldogságot, az identitást, a filozófiát, a szabadságot összekapcsolja a
szerelemmel.
Nem kell ahhoz nőnek lenni, hogy ennyi végső érték
összekapcsolása félelmi rohamokat váltson ki belőlünk. Leslie Howard filmjének angol humora eszünkbe: „Lenn a kapunál vár egy fiatalember,
gazdag, okos és jóképű”- Erre a vicc angol fiatal hölgye azt válaszolja:
ha ez így van, hívja fel mind a hármat, amire a testes náci
kultúrpolitikus csak azt tudja kérdezi elhaló hangon: „Maga szerint ez
humor?”
Fanni választása a legmerészebb és legnagyobb választás. Az
alkotást szeretni az alkotóban. A legbátrabb, a legnehezebb választás
jegyében élt, amit a Napló alapján becsületesen végig is tudott
csinálni.
Arra, hogy hogyan csinálta végig ezt a szerepet, jó példa
lehet a Napló kiadásának mesteri menedzselése egy többszörösen új
történelmi korszakban, de az is, hogy szándékosan kitolja az első Radnóti
összes megjelentetését, hátha még visszajön a költő, és ő készíti el a
válogatást. Pedig elég csattanós precedens volt arra néhány évvel azelőtt,
hogy egy másik nagy költő halála egy csapásra elérte teljes elismertetést.
Hogy a történelem és az emberi természet nem egyszer a
megsemmisülés széléig sodorták nagy projektumát, ebben a pillanatban nem
érdekes.
Ezért nem éreztük szükségét annak, hogy az egzisztenciális
boldogság iránti mély elismerést ellenpontozzuk mindazzal a szenvedéssel,
amelyekkel ugyanezek az évek jártak.
(Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni, Napló 1935-1946.
Sajtó alá rendezte Ferencz Győző és Nagy Zsejke. A jegyzeteket és az
utószót írta Ferencz Győző. Budapest, 2014. Jaffa Kiadó.