Toronyi Zsuzsanna: Művészet és Múzeum.
A judaikagyűjtés értelmezési lehetőségei Magyarországon


A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár állandó kiállításának első vitrinjében, a Tóradíszeket bemutató tárgycsoportban szerepel egy tóravért.
1 [1. ábra] Az aranyozott ezüst tárgy hermelinfarkas mintájú, kettős kőtábla alakú címerpajzs, mely felett kétoldalt elkötött baldachin van. A baldachinon tizenhárom ágú nyitott korona, melynek pántját ékkövek díszítik. A pajzs közepén a tízparancsolat kettős kőtáblái a hajdani Szentély berendezésére utaló oltáron állnak, melynek díszítése angyalfejekből és növényekből áll. Ez az oltár-alakú díszítmény szolgál az ünnepek nevét befogadó táblácskák elhelyezésére. A kőtáblák két oldalán jobbról Mózes, balról Áron féldomborművű alakja látszik a szokásos attribútumaikkal: Mózes a kőtáblákkal, (jobb kezével érinti a táblákat) és a szarvakkal, Áron pedig a főpapi mellvérttel (efód) és a füstölővel. A kőtáblák felett csapolás nyoma jelez egy hiányzó ornamenst. A tárgy jelzetlen, csupán egy 1807-es bécsi adóbélyeg alapján tudjuk korát datum ante quem meghatározni. Használatának helye és ideje, múzeumi gyűjteménybe kerülésének mikéntje nem ismert. 2

A tárgy értelmezésének elsődleges lehetősége a művészettörténeti aspektus, s ehhez el kell helyeznünk a tárgyat a kortárs vizuális palettán. A tóravért megfelel a tóravértek általános jellemzőinek, pajzs alakú, megtalálhatóak rajta az ünnepjelző táblák, s tórát díszítő kegytárgyak motívumkincsének egy része. A tárgy a Breslaui típusú tóravértek díszes példánya. Ezek a tóravértek jellemzően pajzs alakúak, koronával (vö.: Pirké Avot 4:17), valamint Mózes és Áron figurájával díszítettek.
3 Az emberábrázolás kézenfekvő problematikájára még visszatérünk, elsőként vessünk egy pillantást a hermelines címersátor motívumára. A minta átvétel a többségi társadalom korszakban divatos stílusából, s mindkét esetben a díszített tárgy hatalmát, előkelőpozícióját hivatottak jelezni.

A Rédei család 1808-ban, Pozsonyban kiállított címereslevele
4 hasonló címerpalást közepén mutatja be a tulajdonképpeni nemesi címert. Pajzstartóként Mózes és Áron figurája helyett két sasmadár szerepel, s a baldachin felett kilencágú - a szám a heraldikában szigorúan meghatározott! - koronával. [2. ábra] Az analógiát követve a tóravérten a magát a Tórát szimbolizáló kettős kőtáblák így a zsidó közösség nemesi címereként is értelmezhetőek. Megjegyzendő, hogy a baldachin a zsidó tradícióban kiemelt jelentőséggel bír, sátor alatt esketnek, áldják meg a gyerekeket, vagy viszik a Tóratekercseket a zsinagógán kívül. A baldachin ennek megfelelően a kegytárgyaknál is gyakrabban jelenik meg a zsinagógák belső díszítésében, a frigyszekrényt körülvevő dekorációban, s gyakori a 18-19. század fordulóján épített zsinagógák díszítésében is.5

Ha analógiát keresünk a zsidó kegytárgyak körén belül, akkor több, szinte teljesen azonos tárgyat találunk. Ezek kapcsán a művészettörténeti értelmezésen túl, az elsősorban a néprajzi- antropológiai múzeumok gyakorlatában megjelenő interpretációt is találhatunk, történeti forrásokként is értelmezhetjük őket, valamint érdekes társadalomtörténeti összefüggésekre bukkanhatunk a tárgyak múzeumba, kiállításra kerülésének történetei között is.

A Zsidó Múzeumban kiállított, ismeretlen eredetű tárggyal szinte teljesen azonos tóravértje volt a pozsonyi zsidó közösségnek.
6 [3. ábra] A tárgy kissé tágasabb elrendezésben mutatja az előbbi formát, de csak tizenegy ágú korona van tetején, s ékkövek helyett trébelt romboidok díszítik. A kettős kőtáblák fölött nyitott korona látszik. Mivel ismerjük a tárgy eredetét, a további értelmezéséhez érdemes megnézni a használó/készíttető hitközség korabeli viszonyait is. A pozsonyi hitközség rabbija a 19. század elején a korszak egyik legtekintélyesebb rabbija, Schreiber Mózes volt. 1810-ben kelt responzumában7 úgy érvelt, hogy Mózes és Áron alakja megjelenhet tóravérten, mert ábrázolásuk annyira közismert, hogy senki sem tekintheti őket bálványimádás tárgyainak. Ugyanakkor megemlíti, hogy a saját otthonában lévő tárgyakon lévő figurális ábrázolások esetében úgy járt el, amint az mestereitől látta: a figurák orrából, vagy füléből egy kis darabot lecsípett, hogy ne legyenek 'teljes ábrázolások', s használatuk így már kétségen felül megengedett.

Ugyancsak szinte teljesen megegyező tóravértje volt a Nagykanizsai zsidó közösségnek, s amelynek jelenlegi lelőhelye nem ismert. [4. ábra] Ennek a tóravértnek a tetején szintén romboidokkal díszített tizenegy ágú koronája van, mint a pozsonyinak, de vannak különbségek is: a kőtáblák fölötti korona nem nyitott korona, hanem az osztrák császári koronára hasonlító zárt korona. Az oltár díszítése az angyalfejek és növényi ornamentika helyett a hímzés-szerű növényi minta. Vizuális emléke a Weinwurm Antal által készített fénykép, mely a Magyar Nemzeti Múzeum adattárában maradt fenn.
8 A fotót annak köszönhetjük, hogy a tárgy szerepelt a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum közös rendezésében bemutatott Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon 1884-ben. A művészeti és az etnográfiai mellett a múzeumi tárgyak értelmezésének harmadik, napjainkban előtérbe kerülő lehetőségét: a gyűjteménybe kerülés, kiállítás, bemutatás aspektusát vizsgálhatjuk rajta. 1884-ben Európában másodikként mutattak be judaika kegytárgyakat kiállítási környezetben, ráadásul a többi egyházi tárggyal egy teremben, ami a kortársak szemében az akkor még nem elismert zsidó felekezet egyenrangúságát is jelezte.9 Judaikát elsőként 1878-ban Párizsban láthatott a szélesebb közönség, ahol a Strauss- gyűjtemény 82 tárgyát állították ki, s melynek leíró katalógusa a zsidó kegytárgyak elsőtudományos ismertetése volt. Ezt követte a budapesti kiállítás negyvenkét zsidó kegytárgya, melyek ráadásul nem egy korábban is létező, zsidó magángyűjtemény tárgyai voltak, hanem az Ötvösmű Kiállításra magánszemélyek és zsidó közösségek által beküldött, válogatott tárgyegyüttes. Jóllehet Budapesten a kiállítás jellegéből fakadóan kizárólag ötvöstárgyakat mutattak be, a kiállításra összeválogatott tárgyak összetétele mégis nagyon fontos, hiszen a zsidó önreprezentáció első magyarországi eseménye volt a kiállítás. A zsidó kegytárgyakat néhány magánszemély és két zsidó közösség: az óbudai és a nagykanizsai adta össze. A kiállításról később részletes katalógus is készült, melyben a judaika tárgyakat érdekes tévedésekkel mutatták be. A nagykanizsai tóravértről az alábbi leírás készült: "Thora-tábla: ezüst, mint a 3-ik számú, kilencágú koronával tetőzött címer sátor alakjában, csakhogy itt a hermelin palást középterén frigyszekrény ábrázolása áll, középen bemélyített tokban "Jehova Eloichim" nevével. Ennek tetején a tízparancsolat két táblája áll, felette kisebb zárt koronával. A táblák fölirat nélküliek. E mellett jobbról és balról egy-egy tömjénező főpap alakja van kiverve. A jelen század első felében készült."10

"Ama kis könyvecske s ez az éppen nem elegáns szekrény a mi ötvösműkiállításunkon csírái egy új tudománynak, a középkori zsidó művészet történetének." - írta
11 a párizsi katalógusról és az Ötvösmű Kiállítás zsidó vitrinjéről a zsidó művészettörténet egyik első tudósa, Kaufmann Dávid, a budapesti Rabbiképző Intézet professzora 1884-ben. Értékelése egyben azt is jelenti, hogy a zsidó múlt jeles kutatója a kegytárgyakat elsősorban művészettörténeti interpretációval vélte kutatásra érdemesnek. Az 1884-es kiállítás jelentős tényező volt a magyarországi művészettörténet módszeres kutatásának beindításában,12 de a judaikák kiállítása visszhangtalan maradt, sem művészetijudaisztikai tanulságait, sem pedig a zsidó reprezentációs lehetőségeit nem használta ki sem az akkoriban formálódó magyar zsidó tudományosság, sem pedig a zsidó közélet. Ennek hiányát felismerve, s egyben az önreprezentáció pozitív lehetőségeinek kihasználására törekedve merült fel a magyar zsidók részvételének igénye a nemzet nagy seregszemléjén, az 1896-ban megrendezett Ezredéves Kiállításon. Itt, a Történelmi Főcsoportban kilencven tárggyal szerepelhetett a magyar zsidó közösség azon része, amely jelentőséget tulajdonított a bemutatkozásnak. A Kohn Sámuel vezetésével összeállított13 kiállítási anyag erősen apologetikus szándékkal mutatta be a magyarországi zsidó közösséget, különös hangsúlyt helyezve azon közösségek tárgyaira, amelyek élenjáró szerepet töltöttek be a magyarosodásban és az emancipációs mozgalmakban.14 A kiállításban, majd a kiállítás bezárását követő zsidó múzeum- alapítási polémiában a megteremtendő magyarországi zsidó muzeológia fő szempontjává és így a tárgyak interpretációjának lényegévé a történeti irányvonal lépett elő.

"...üdvös intézmény volna a zsidó múzeum, melynek haszna nem csak abban állana, hogy a kiállított tárgyak szemléltetőleg bemutatnák a magyar zsidók történetét, hanem főképp azt a fontos célt szolgálná, hogy a magyar zsidóságban a történeti érzéket fölkeltse."
15

(NB: a 'történeti érzék' felkeltésének problémája a korszak történettudományának egyik alapkérdése, a Magyar Történelmi Társulat 1885-ös első kongresszusának témája is volt.
16 )

A múzeum bevallott célja volt, hogy a gyűjteményen keresztül interpretált zsidó múlt növelje a zsidók önérzetét, akülvilág szemében pedig megbecsülést hozzon a dicső történelemmel és kultúrával rendelkező zsidóknak.
17 A múzeum alapítói18 szinte valamennyien a Rabbiképő Intézet volt hallgatói, illetve a 'hivatalos' magyarországi zsidó tudományossággal szoros kapcsolatot tartó tudósok voltak, akik a 'Kaufmann-iskolában' alapos történeti alapozást kaptak,19 s ezt közvetítették a magyarországi neológ zsidó közösség kirakatának szánt múzeumba is. Ugyanakkor professzoruk, a zsidó művészettörténet első kutatója, Kaufmann Dávid ebben nem vett részt, jóllehet 1893-ban alapító tagja volt a világ első zsidó múzeumát megteremtő bécsi Gesellschaft für Sammlung und Conservierung von Kunst und historischen Denkmälern des Judentums-nak, 20 majd 1897-ben angolul és németül is megjelentette úttörő munkáját, mely a zsidó tudományosságon belül elsőként foglalkozik a zsinagógai művészet kérdéseivel. 21

A 19. század végének zsidó társadalmat érintőkérdései a múzeumokkal összefüggésben is értelmezhetőek. Az asszimilációs és emancipációs folyamatok ébresztették rá a múzeumok alapítóit a múlt elvesztésének veszélyeire, s végső soron ez lett a kiváltó oka a múzeumalapításoknak, hasonlóan a nemzeti múzeumok megalapításához egy évszázaddal korábban. A zsidó múzeumok mindent gyűjtöttek, ami a zsidó múlttal kapcsolatos volt, de a gyűjtés centrumában mindvégig a zsidó vallási kegytárgyak, a vallási szokásokkal kapcsolatos tárgyak voltak.

"A Magyar Zsidó Múzeum mindent gyűjt, a mi a zsidó hitű magyaroknak, de általában az egész zsidóságnak vallási és kulturális múltjára, történetére, művészeti ábrázolására vonatkozik. Lehet az bronz, kép, szobormű, régi pénz és érem, szóval minden műtárgy és documentum, amelynek zsidó vonatkozása van."
22

Ugyanakkor a zsidó népiség kérdéseiről folytatott viták - azaz, hogy a zsidó közösség pusztán vallásában eltérő felekezet, vagy külön nemzetiséget, népcsoportot alkot - határozták meg a zsidó múzeumok jellegét, azaz a tárgyak döntően művészeti vagy etnográfiai értelmezését. Az első zsidó múzeum, a bécsi 1895-ben elsősorban az elvesztett zsidó múlt elemeinek összegyűjtését, szinte skanzenszerű, nosztalgikus felhangú bemutatását vállalta.
23 A frankfurti zsidó múzeumot létrehozó "Gesellschaft zur Erforschung jüdischer Kunstdenkmäler" által megfogalmazott célok között elsődleges a zsidó művészet és a zsidó motívumkincs tanulmányozásához szükséges példatár összegyűjtése - akár csak képen, vagy másolatokban is.24 Az egy évvel később (1898) Hamburgban megalapított "Gesellschaft für jüdische Volkskunde" ugyanakkor a zsidó néprajz tárgyainak kutatását tűzte zászlajára,25 első közzétett gyarapodási listái alapján ugyanolyan tárgyanyag alapján, mint a bécsi és a frankfurti társintézmények.26 1903-ban Danzigban a Lesser Gieldzinski gyűjteményre alapuló múzeum nyílt meg, majd a prágai múzeumot létrehozó és fenntartó egyesület, "Verein zur Gründung und Erhaltung eines jüdischen Museums" alakult meg 1906- ban. A közvetlen indíték Prágában a város rendezési munkálatai során lebontandó zsinagógák tárgyi emlékanyagának megmentése volt. 1908-ban alapította meg An-Sky (Shlomo Rappaport) a "Jüdische Historische unf Ethnographische Gesellschaft"-ot, mely ukrajnai, volhíniai és podóliai kutatási eredményeit Szentpéterváron mutatta be. Lembergben 1925-ben a "Gesellschaft für die Erhaltung jüdischer Kunst" mutatta be gyűjteményét.

A judaikagyűjtés e kettős (azaz művészeti és/vagy etnográfiai-történeti) indítékát jól jellemzi Salli Kirschstein
27 leírása, akinek a berlini néprajzi és iparművészeti múzeumokban tett gyakori látogatásai során tűnt fel, hogy jóllehet a világ szinte minden kultúrája és népcsoportja reprezentálva volt e gyűjteményekben, a zsidók mintha sosem léteztek volna - s ez indította őt a judaika gyűjtésére. 28 Összefügg ez természetesen azzal a ténnyel is, hogy a zsidó társadalomban is csak ekkor kezdődött a zsidó múlt és a zsidó vallási szertartások vizuális dimenziójának felismerése, tudományos értékelése. 29

Ebben a szellemi környezetben vált lehetővé a budapesti múzeum megalapítása 1909-ben, melyhez nem hoztak létre külön egyesületet, hanem a már működőIzraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) bővítette ezzel tevékenységi körét.
"Tekintettel arra, hogy a zsidóság történetére, szellemi életére, vallási kultuszára, hagyományára és művészi érzékére vonatkozó jellemző emlékek, szertartási tárgyak, kiválóbb régi művek, képmások, ötvösmunkák és okiratok szakszerű gyűjtése és a gyűjteményeknek szemléltetése nemcsak vallásfelekezeti, hanem általános művészeti és kulturális érdek, (...) mondja ki az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, (...) hogy zsidó múzeumot és e végből külön alapot létesít."
30

A budapesti múzeum első időszakában (1910-1929), mint fentebb már utaltunk rá, elsősorban a magyar zsidók történeti beágyazottságát igyekeztek bizonyítani a nem zsidó külvilág számára, a zsidó társadalom önképét pedig a gazdag kulturális értékekkel teli múlt képével javították. Gyűjtési elveik és céljaik között áttételesen megjelent annak gondolata is, hogy a zsidó múltat a múlt dokumentumainak és tárgyainak szelektálásával 'hozzáigazítsák' az emancipált neológ zsidó önképhez.
31

1932-ben a budapesti zsidó múzeum új korszaka kezdődött, amely tulajdonképpen 1949-ig, a múzeumot fenntartó múzeumegyesület erőszakos feloszlatásáig tart. 1932-ben felépült a múzeum gyűjteményeit és kiállítását befogadó kultúrpalota
32, s a múzeum kezelését az újonnan alakított 'Országos Magyar Zsidó Tudományos és Művészeti Egyesület' vette át. Ebben a korszakban - más egyházi gyűjteményekhez hasonlóan - a tárgyak művészeti interpretációja volt elfogadott, ezt támasztja alá a múzeumi titkár 1933-ban írt levele egy felajánlott tárgy kapcsán: "mivelhogy a mi újonnan megnyílt Zsidó Múzeumunk a mizrachnak ilyfajtájú ábrázolásával még nem rendelkezik, és különben is a zsidó iparművészet ilyen különös remekének kiállítása...." 33

Ugyanakkor a múzeumban kiállított tárgyak összességének továbbra is a magyar zsidó közösség történeti múltját kellett bemutatnia, amit felerősítettek a harmincas évek zsidóellenes szólamai, majd a holokauszt pusztításai.

"Múzeumunk kettős célt kíván szolgálni: (...) Belső megerősödésünket, a zsidó vallási, népi élet ismertetését és megbecsülését terjeszteni. Másrészt a magyar zsidó múlt históriai emlékeivel pedig bizonyítjuk történelmi jogunkat e haza földjén."
34

E célokat szolgálta a múzeum állandó kiállítása, melyben szinte valamennyi tárgy szerepelt,
35 illetve az időszaki kiállítások, melyek az 1868/69-es Kongresszust, a zsidó emancipáció folyamatát, illetve Kiss József és Löw Lipót személyét mutatták be.

A múzeumba kerülő tárgyak kontextusa megváltozik, s ahhoz, hogy a múzeumot létrehozó közösség céljainak megfelelő jelentést hordozzák, szükség van a múzeumi szakemberekre, a tárgyakról minél sokrétűbb adatokat nyújtó háttérkutatásokra. Az új múzeumi egyesületben a korábbi rabbiképzős tudósok helyét átvették egy fiatalabb nemzedék képviselői, akik civil munkájuk mellett, jobbára díjazás nélkül végezték munkájukat. A legtöbbet publikáló, a zsidó múlt tárgyait a szélesebb közvéleménnyel megosztó tudósok Balázs György, Grünvald Fülöp, Munkácsi Ernő és Naményi Ernő voltak. A fiatalon elhunyt Balázs György elsősorban a régészeti kérdésekkel foglalkozott, Grünvald Fülöp pedig a magyar zsidó közösségek múltjára vonatkozó kutatásokat publikált. A hitközség főügyészeként hivatalban lévő Munkácsi Ernő itáliai gyűjteményekben lévő héber kódexek miniatúráiról jelentetett meg könyvet, s egyedül Naményi Ernő foglalkozott a múzeum kegytárgyaival művészeti megközelítéssel.

Naményi Ernő Neumann Edének, a budapesti Rabbiképző elsőként végzett növendékének volt fia. Jogot és közgazdaságtant tanult, az Országos Iparegyesületnek lett igazgatója. Művészeti kérdésekkel csak negyvenes éveinek elején, a harmincas években kezdett foglalkozni. A múzeumegyesület feloszlatásakor, 1949-ban emigrált, s a formálódó zsidó művészettörténet- tudomány egyik első képviselője lett. 1957-ben jelent meg Esprit du L'Art Juif címmel máig idézett könyve
36, s ugyanekkor két fejezet szerzőjeként szerepelt a Cecil Roth által szerkesztett Jewish Art'37 című műben, mely a zsidó művészet első összefoglalója. Naményi neves rabbiősök leszármazottja, aki eltávolodott gyermekkora vallásos légkörétől, s az így keletkezett hiányt pótolta a kegytárgyak között végzett munkával, a nem gyakorolt micvák helyét töltötte be a 'hiddur micva' a parancsolatok megszépítésének micvájával. Zsidó vallási identitása helyére lépett a zsidó művészettörténészi identitása.

A második világháború és a holokauszt pusztításai után a budapesti zsidó múzeum elsősorban a holokauszt dokumentálására, illetve a megmaradt tárgyanyag felmérésére és megmentésére tett kísérleteket. Scheiber Sándor zsidó tudományos tennivalókat összefoglaló írásában a zsidó tárgyanyag tudományos, zsidó tudományosságon belüli feldolgozását nem említi sem a szépművészet (4. pont), sem pedig a folklore (6. pont) kategóriában.
38

Az 1948 után megszilárduló rendszerben a múzeum a rendszer kirakatában, az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelete alatt működhetett. A rendszer számára a vallási felekezetek és a nemzeti kisebbségek egyaránt nemkívánatos elemek voltak, s különös hangsúllyal üldözték a zsidó nemzeti mozgalmakat, a zsidó nép egységét hirdető cionizmust.
39 Ebben a helyzetben a kegytárgyak történeti vagy etnográfiai interpretációja lehetetlenné vált, s a művészeti értelmezésben is elsősorban a tárgyak alkotóra, a zömmel nem zsidó mesterekre helyezték a hangsúlyt, elsikkasztva ezzel egyrészt a tárgyakat eredetileg használó kisközösségek emlékezetét, de ugyanakkor a zsidó művészet történetét is alárendelték az általános művészettörténet szempontjainak.

Az etnográfiai és a művészeti múzeumok alapideáik alapján szemben állnak egymással
40, de a zsidó múlt tárgyai mindkét lehetőségre nyitottak, értelmezésük mindkét rendszerben lehetséges és egész. Ugyanakkor, a jelen korszak trendjei szerint a kétféle értelmezés nem különválasztható, hanem egységes egészként tekintve a zsidó múlt minden szegmensét, feladatunk, hogy a tárgyakat is ennek megfelelően értelmezzük és mutassuk be a közönségnek. 41

A 19. század végén és a 20. század első felében Európa szerte alakultak zsidó múzeumok, melyekben az eltűnőfélben lévő tradicionális zsidó kultúra emlékeit kívánták összegyűjteni. Az összegyűjtendő tárgyak meghatározása, osztályozása, majd kiállítása és értelmezése lett a születőben lévő zsidó muzeológia feladata. Az ekkor létrejött gyűjtemények eltérően közelítettek a felsorolt feladatokhoz, másként határozták meg a zsidó gyűjtemények szerepét és feladatát. A zsidó élet kegytárgyainak művészettörténeti interpretációja ebben a korszakban a zsidó tárgyak beemelését jelentette a zsidó tudományosságba, ezáltal a zsidó múlt vizuális aspektusának fel- és elismerését. Ugyanakkor a tárgyak kizárólagos művészeti értékelése napjainkban már nem elegendő, nem teszi lehetővé, hogy a zsidó múlt komplexitásának megfelelő forrásként tekintsünk a kegytárgyakra. Természetesen mindennek muzeológián túlmutató értelmezése is lehetséges, hiszen a történeti múlthoz való viszony, a zsidó közösség kollektív emlékezetének és a többségi társadalom zsidóképének alakítása fontos társadalomtörténeti mondanivalót is hordoz.

Ábrák:

1.ábra: Tóravért, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 2. ábra: A Rédei család címere. Pozsony, ltsz.: 64.734. 1808
3. ábra: A pozsonyi hitközség tóravértje, 1913. 4. ábra: A nagykanizsai hitközség tóravértje, 1884

 


1 Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár: 64.734. Képét közli: BENOSCHOFSKY Ilona, SCHEIBER Sándor, szerk.: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest: Corvina, 1987. 82.
2 A Magyar Zsidó Múzeumban lévőmúzeumi tárgyak provenienciájának fontosságáról, társadalomtörténetijelentőségéről, valamint ezen adatok 1964 után bekövetkezett megsemmisítéséről 1964 után hosszabb tanulmányban számolunk be a közeljövőben.
3 Mózes és Áron figurájával díszített Tóravértek elsőként 1731-1737 között készültek Breslauban (ma: Wroclaw ,Lengyelország), majd gyakoriak lettek a térség kegytárgyain csakúgy, mint a könyvek címlapjain.
4 STRAUB Éva: Öt évszázad címerei. A Magyar Országos Levéltár címereslevelein. Budapest: Corvina, 1987. 113. o.
5 Például: Rohonc, épült: 1716; Bonyhád, épült: 1796; Óbuda, 1821; Lovasberény, 1825
6 A tárgy képét közli: Múlt és Jövő, 1913. 259.o.
7 Responsa Hatam Sofer, Likutim, no. 6. Szövegét közli: MANN, VIVI AN B.: Jewish Texts on the Visual Arts. Cambridge: Cambridge University Press, 2000. 128-129.
8 Magyar Nemzeti Múzeum Adattára, 66. doboz, 5. kép
9 A kiállításon bemutatott judaikákról, a kiállítás jelentőségéről a zsidó közösségen belül lsd.: TORONYI ZSUZSANNA: Votívkéz és kanalacska. A Történeti Ötvösmű kiállítás (1884. február - május) judaikái. In: Iskolakultúra. Melléklet a Karády Viktor 70. születésnapja tiszteletére rendezett konferencia előadásaiból. 2007. február pp. 114-123.
10 A magyar történeti ötvösműkiállitás lajstroma. Budapest: [S.n.], [1884] pp. 163-170. 29. tétel
11 KAUFMANN Dávid: Az ötvösműkiállítás. In: Magyar Zsidó Szemle, 1884. 262-268., 266
12 KISS ERIKA: "Történelmi" kiállítások a 19. században. In: Sinkó Katalin, szerk.: Történelem - Kép. Szemelvények a múltés a művészet kapcsolatából Magyarországon. [kiállítási katalógus] Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 2000. 514-520.13 GRÜNVALD FÜLÖP: Amagyar zsidó múlt histórikusai. In: Évkönyv. Budapest: Izraelita Magyar Irodalmi Társulat,1934. 208-224.
14 részletesebben lsd.: TORONYI ZSUZSANNA: Történelem és Múzeum. In: Schweitzer József, főszerk.: "Új idea, új cél keresésére szorítanak bennünket". Tanulmányok a zsidó történetírásról. Budapest: Universitas Kiadó, Judaica Alapítvány,2005. (Mórija Könyvek, 4.) 145-170.
15 BÜCHLER Sándor: Az alapítandó zsidó múzeum dolgában. Egyenlőség, 1896. 40. sz. 2-4.
16 Vö. GYÁNI GÁBOR: Történetírás: a nemzeti emlékezet tudománya? In uő: Emlékezés, emlékezet és a történelemelbeszélése. Budapest, 2000, Napvilág 95-127.
17 HELLER BERNÁT: A zsidóság a világkiállításon. In: IMIT Évkönyv. 1902, 229-247.
18 Bánóczy József, Kohlbach Bertalan, Weisz Miksa, Mandl Bernát, Fabó Bertalan, Kürschner Frigyes, SzabolcsiMiksa ésPatai József. Részletesen lsd.: TORONYI ZSUZSANNA: Történelem és Múzeum. In: Schweitzer József, főszerk.: "Új idea, új cél keresésére szorítanak bennünket". Tanulmányok a zsidótörténetírásról. Budapest: Universitas Kiadó,Judaica Alapítvány, 2005. (Mórija Könyvek, 4.) 145-170.19 Vö: FROJIMOVICS KINGA: A "doktor rabbik" nagy nemzedéke Magyarországon: a neológ identitás kialakítása a történetíráson keresztül. In: Zsengellér József, szerk.: Széfer Jozséf. Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére. Budapest: Open-Art, 2002.20 DAXELMÜLLER, CHRISTOPH: Dr. Max (Meir) Grunwald, Rabbiner, Volkskunder, Vergessener. Splitter aus der Geschichte des jüdischen Wiens und seines Museums. In: Wiener Jahrbuch für Jüdische Geschichte, KulturundMuseumswesen. Band 1. (1994/95). Wien: Brandstätter, 1995. 89-106; 90.21 KAUFMANN, DAVID: Art in the Synagogue. In: Jewish Quarterly Review 9 (1897) 254-269; Zur Geschichte der Kunstin den Synagogen. Wien: 1897.22 A Magyar Zsidó Múzeum Bizottság levele Nemes Marcellnek. Bp., 1912. szeptember 20. MZSML VI-A.
23 COHEN, RICHARD I.: Nostalgia and Return to the Ghetto. A Cultural Phenomenon in Western and CentralEurope. In: NATTER, G. TOBIAS, Ed.: Rabbiner,Bocher, Talmudschüler.Bilder des Wiener Malers Isidor Kaufmann 1853-1921. Wien: Jüdisches Museum der Stadt Wien, 1995. 43-95.
24 FRAUBERGER, HEINRICH: Zweck und Ziel der Gesellschaft zur Erforschung jüdischer Kunstdenkmäler zu Frankfurt am Main. In: Mittheilungen der Gesellschaft zur Erforschung jüdischer Kunstdenkmäler 1. (1900). 3-7
25 SCHATZ, CHRISTINE: "Angewandte Volkskunde" Die "Gesellschaft für jüdische Volkskunde" in Hamburg. In: Vokus. Volkskundlich-wissenschaftliche Schriften. 14/2004. 121-134.
26 A hamburgi gyarapodási adatokhoz lsd.: Mitteilungen der Gesellschaft für jüdische Volkskunde, Herausgeber: MaxGrünwald. Teljes szövege olvasható a Compact Memory: Internetarchiv Jüdischer Periodika oldalain.www.compactmemory.de A frankfurti múzeum történetéhez, a tárgyak jellegéhez és eredetéhez lsd.: HEUBERGER,GEORG, Hg.: Pracht der Gebote. Frankfurt am Main: Prestel, 2006.; a bécsi történetéhez: HEIMANN-JELINEK, FELICITAS; KROHN, WIEBKE, szerk.: Az Első. Kiállítási katalógus. Bécs: Jüdisches Museum der Stadt Wien, 2005. ésBRONNER, Jakob: Hundert Jahre sakraler Kunst im Wiener Stadttempel. In: Menorah, 4 (1926) Nr 3. 165-172.
27 Salli Kirschstein gyűjteménye jelenleg Los Angelesben, a Skirball Museum-ban látható.
28 GUTMANN,JOSEPH: "The Kirschtein Museum of Berlin", Jewish Art 16/17. (1990/1.), 172-176.
29 Vö: BLAND, KALMAN P.: The Artless Jew. Medieval and Modern Affirmations and Denials of the Visual. Pronceton,Oxford: Princeton University Press, 2000. 37-40.
30 Mezei Ferenc beszéde, 1909. december 1. Közli: Magyar Izrael. Az Országos Rabbiegyesület közlönye. Nagykanizsa, 1916. 1-2 sz. (január 31.)
31 TORONYI Zsuzsanna: Útmutató gyűjtemények néprajzi értelmezésére. In: Néprajzi Értesítő, 2008. - megjelenés alatt
32 TORONYI ZSUZSANNA: A Zsidó Múzeum épületéről. In: Schw eitzer József, főszerk.: "Tér és Történelem. Tanulmányok a zsidó történetírásról. Budapest: Universitas Kiadó, Judaica Alapítvány, 2007. (Mórija Könyvek, 5.) - megjelenés alatt
33 MZSML VI-A: titkár levele Tolnai L. Bélának. 1933. március 9. A mizrach képét közli: Múlt és Jövő, 1912: 192.
34 Az Országos Zsidó Múzeum igazgatóságának jelentése az 1942-43. évről. In: Libanon, VIII. évf. 1943. 4. szám. pp. 112-118.
35 Milyen lesz az új zsidó múzeum. Az újság munkatársa dr. Munkácsi Ernővel beszélget. In: Egyenlőség, 1932. július 9.;Fürst Aladár: Újjáéled a Zsidó Múzeum. In: Egyenlőség, 1932. október 15.; Nádor Jenő: Emlékek a Krisztus utáni III.századtól napjainkig. A zsidók magyarországi életéből. Hatalmas anyaggal megnyílik az Országos Magyar Zsidó Múzeum. In: Ujság, 1932. december 24.; Megnyílik az Országos magyar zsidó múzeum. In: Magyar Hírlap, 1932.december 25.; Otto Drechsler: Das jüdische Landesmuseum in Budapest. In: Pester Lloyd, 1932. december 28.;
36 NAMENYI, ERNEST: Esprit du l'art juif. Paris: Les Editions de Minuit, 1957.
37 ROTH, CECIL: Jew ish Art. An Illustrated History, Tel Aviv 1961
38 SCHEIBER SÁNDOR: Zsidó tudományos tennivalók Magyarországon. In: Szolgaságból szabadságba. Az OrszágosRabbiképző Intézet Hallgatóinak Ünnepi kiadványa. 1947. Pészach. 5-6.
39 Vö: FRIEDLAENDER YEHUDA, FROJIMOVICS KINGA: Egy cionista rabbi és közössége, Budapest 1846-1950. In:"Hallgassatok rám Jákob háza és Izrael házának minden maradéka..." Válogatás dr. Herskovits Fábián főrabbitemplomi beszédeiből, 1946-1950. Budapest: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, 2000. (Makor, Magyar ZsidóLevétlári Füzetek 4.)
40 KORFF, GOTTFIRED: A néprajzi múzeum: a meghökkentés iskolája? In: Fejős Zoltán, szerk.: Néprajzi Értesítő.
LXXXIV. (2002) 9-20.
41 Vö.: "The very distinction between ethnographic and art museums is itself an ideological fallacy that sustainswhat is should critically examine. (...) A "new museology" then, should be an interdisciplinary study of the institution of the museumwithin the dual framework of critical anthropology and discursive analysis." BAL,MIEKE: The discourse of the Museum. In: GREENBERG,REESA;FERGUSON, BRUCE W.;NAIRNE,S ANDY: Thinking about Exhibitions. London, New York: Routledge, 1996. 201-218. 205

Toronyi Zsuzsanna