A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár állandó kiállításának első
vitrinjében, a Tóradíszeket bemutató tárgycsoportban szerepel egy
tóravért.1
[1. ábra] Az aranyozott ezüst tárgy hermelinfarkas mintájú, kettős
kőtábla alakú címerpajzs, mely felett kétoldalt elkötött baldachin
van. A baldachinon tizenhárom ágú nyitott korona, melynek pántját
ékkövek díszítik. A pajzs közepén a tízparancsolat kettős kőtáblái a
hajdani Szentély berendezésére utaló oltáron állnak, melynek
díszítése angyalfejekből és növényekből áll. Ez az oltár-alakú
díszítmény szolgál az ünnepek nevét befogadó táblácskák
elhelyezésére. A kőtáblák két oldalán jobbról Mózes, balról Áron
féldomborművű alakja látszik a szokásos attribútumaikkal: Mózes a
kőtáblákkal, (jobb kezével érinti a táblákat) és a szarvakkal, Áron
pedig a főpapi mellvérttel (efód) és a füstölővel. A kőtáblák felett
csapolás nyoma jelez egy hiányzó ornamenst. A tárgy jelzetlen,
csupán egy 1807-es bécsi adóbélyeg alapján tudjuk korát datum ante
quem meghatározni. Használatának helye és ideje, múzeumi
gyűjteménybe kerülésének mikéntje nem ismert.
2
A tárgy értelmezésének elsődleges lehetősége a művészettörténeti
aspektus, s ehhez el kell helyeznünk a tárgyat a kortárs vizuális
palettán. A tóravért megfelel a tóravértek általános jellemzőinek,
pajzs alakú, megtalálhatóak rajta az ünnepjelző táblák, s tórát
díszítő kegytárgyak motívumkincsének egy része. A tárgy a Breslaui
típusú tóravértek díszes példánya. Ezek a tóravértek jellemzően
pajzs alakúak, koronával (vö.: Pirké Avot 4:17), valamint Mózes és
Áron figurájával díszítettek.3
Az emberábrázolás kézenfekvő problematikájára még visszatérünk,
elsőként vessünk egy pillantást a hermelines címersátor motívumára.
A minta átvétel a többségi társadalom korszakban divatos stílusából,
s mindkét esetben a díszített tárgy hatalmát, előkelőpozícióját
hivatottak jelezni.
A Rédei család 1808-ban, Pozsonyban kiállított címereslevele4
hasonló címerpalást közepén mutatja be a tulajdonképpeni nemesi
címert. Pajzstartóként Mózes és Áron figurája helyett két sasmadár
szerepel, s a baldachin felett kilencágú - a szám a heraldikában
szigorúan meghatározott! - koronával. [2. ábra] Az analógiát követve
a tóravérten a magát a Tórát szimbolizáló kettős kőtáblák így a
zsidó közösség nemesi címereként is értelmezhetőek. Megjegyzendő,
hogy a baldachin a zsidó tradícióban kiemelt jelentőséggel bír,
sátor alatt esketnek, áldják meg a gyerekeket, vagy viszik a
Tóratekercseket a zsinagógán kívül. A baldachin ennek megfelelően a
kegytárgyaknál is gyakrabban jelenik meg a zsinagógák belső
díszítésében, a frigyszekrényt körülvevő dekorációban, s gyakori a
18-19. század fordulóján épített zsinagógák díszítésében is.5
Ha analógiát keresünk a zsidó kegytárgyak körén belül, akkor több,
szinte teljesen azonos tárgyat találunk. Ezek kapcsán a
művészettörténeti értelmezésen túl, az elsősorban a néprajzi-
antropológiai múzeumok gyakorlatában megjelenő interpretációt is
találhatunk, történeti forrásokként is értelmezhetjük őket, valamint
érdekes társadalomtörténeti összefüggésekre bukkanhatunk a tárgyak
múzeumba, kiállításra kerülésének történetei között is.
A Zsidó Múzeumban kiállított, ismeretlen eredetű tárggyal szinte
teljesen azonos tóravértje volt a pozsonyi zsidó közösségnek.
6
[3.
ábra] A tárgy kissé tágasabb elrendezésben mutatja az előbbi formát,
de csak tizenegy ágú korona van tetején, s ékkövek helyett trébelt
romboidok díszítik. A kettős kőtáblák fölött nyitott korona látszik.
Mivel ismerjük a tárgy eredetét, a további értelmezéséhez érdemes
megnézni a használó/készíttető hitközség korabeli viszonyait is. A
pozsonyi hitközség rabbija a 19. század elején a korszak egyik
legtekintélyesebb rabbija, Schreiber Mózes volt. 1810-ben kelt
responzumában7
úgy érvelt, hogy Mózes és Áron alakja megjelenhet
tóravérten, mert ábrázolásuk annyira közismert, hogy senki sem
tekintheti őket bálványimádás tárgyainak. Ugyanakkor megemlíti, hogy
a saját otthonában lévő tárgyakon lévő figurális ábrázolások
esetében úgy járt el, amint az mestereitől látta: a figurák orrából,
vagy füléből egy kis darabot lecsípett, hogy ne legyenek 'teljes
ábrázolások', s használatuk így már kétségen felül megengedett.
Ugyancsak szinte teljesen megegyező tóravértje volt a Nagykanizsai
zsidó közösségnek, s amelynek jelenlegi lelőhelye nem ismert. [4.
ábra] Ennek a tóravértnek a tetején szintén romboidokkal díszített
tizenegy ágú koronája van, mint a pozsonyinak, de vannak különbségek
is: a kőtáblák fölötti korona nem nyitott korona, hanem az osztrák
császári koronára hasonlító zárt korona. Az oltár díszítése az
angyalfejek és növényi ornamentika helyett a hímzés-szerű növényi
minta. Vizuális emléke a Weinwurm Antal által készített fénykép,
mely a Magyar Nemzeti Múzeum adattárában maradt fenn.8
A fotót annak
köszönhetjük, hogy a tárgy szerepelt a Magyar Nemzeti Múzeum és az
Iparművészeti Múzeum közös rendezésében bemutatott Magyar Történeti
Ötvösmű Kiállításon 1884-ben. A művészeti és az etnográfiai mellett
a múzeumi tárgyak értelmezésének harmadik, napjainkban előtérbe
kerülő lehetőségét: a gyűjteménybe kerülés, kiállítás, bemutatás
aspektusát vizsgálhatjuk rajta. 1884-ben Európában másodikként
mutattak be judaika kegytárgyakat kiállítási környezetben, ráadásul
a többi egyházi tárggyal egy teremben, ami a kortársak szemében az
akkor még nem elismert zsidó felekezet egyenrangúságát is jelezte.9
Judaikát elsőként 1878-ban Párizsban láthatott a szélesebb közönség,
ahol a Strauss- gyűjtemény 82 tárgyát állították ki, s melynek leíró
katalógusa a zsidó kegytárgyak elsőtudományos ismertetése volt. Ezt
követte a budapesti kiállítás negyvenkét zsidó kegytárgya, melyek
ráadásul nem egy korábban is létező, zsidó magángyűjtemény tárgyai
voltak, hanem az Ötvösmű Kiállításra magánszemélyek és zsidó
közösségek által beküldött, válogatott tárgyegyüttes. Jóllehet
Budapesten a kiállítás jellegéből fakadóan kizárólag ötvöstárgyakat
mutattak be, a kiállításra összeválogatott tárgyak összetétele mégis
nagyon fontos, hiszen a zsidó önreprezentáció első magyarországi
eseménye volt a kiállítás. A zsidó kegytárgyakat néhány magánszemély
és két zsidó közösség: az óbudai és a nagykanizsai adta össze. A
kiállításról később részletes katalógus is készült, melyben a
judaika tárgyakat érdekes tévedésekkel mutatták be. A nagykanizsai
tóravértről az alábbi leírás készült: "Thora-tábla: ezüst, mint a
3-ik számú, kilencágú koronával tetőzött címer sátor alakjában,
csakhogy itt a hermelin palást középterén frigyszekrény ábrázolása
áll, középen bemélyített tokban "Jehova Eloichim" nevével. Ennek
tetején a tízparancsolat két táblája áll, felette kisebb zárt
koronával. A táblák fölirat nélküliek. E mellett jobbról és balról
egy-egy tömjénező főpap alakja van kiverve. A jelen század első
felében készült."10
"Ama kis könyvecske s ez az éppen nem elegáns szekrény a mi
ötvösműkiállításunkon csírái egy új tudománynak, a középkori zsidó
művészet történetének." - írta11
a párizsi katalógusról és az
Ötvösmű Kiállítás zsidó vitrinjéről a zsidó művészettörténet egyik
első tudósa, Kaufmann Dávid, a budapesti Rabbiképző Intézet
professzora 1884-ben. Értékelése egyben azt is jelenti, hogy a zsidó
múlt jeles kutatója a kegytárgyakat elsősorban művészettörténeti
interpretációval vélte kutatásra érdemesnek. Az 1884-es kiállítás
jelentős tényező volt a magyarországi művészettörténet módszeres
kutatásának beindításában,12
de a judaikák kiállítása visszhangtalan
maradt, sem művészetijudaisztikai tanulságait, sem pedig a zsidó
reprezentációs lehetőségeit nem használta ki sem az akkoriban
formálódó magyar zsidó tudományosság, sem pedig a zsidó közélet.
Ennek hiányát felismerve, s egyben az önreprezentáció pozitív
lehetőségeinek kihasználására törekedve merült fel a magyar zsidók
részvételének igénye a nemzet nagy seregszemléjén, az 1896-ban
megrendezett Ezredéves Kiállításon. Itt, a Történelmi Főcsoportban
kilencven tárggyal szerepelhetett a magyar zsidó közösség azon
része, amely jelentőséget tulajdonított a bemutatkozásnak. A Kohn
Sámuel vezetésével összeállított13
kiállítási anyag erősen
apologetikus szándékkal mutatta be a magyarországi zsidó közösséget,
különös hangsúlyt helyezve azon közösségek tárgyaira, amelyek
élenjáró szerepet töltöttek be a magyarosodásban és az emancipációs
mozgalmakban.14
A kiállításban, majd a kiállítás bezárását követő
zsidó múzeum- alapítási polémiában a megteremtendő magyarországi
zsidó muzeológia fő szempontjává és így a tárgyak interpretációjának
lényegévé a történeti irányvonal lépett elő.
"...üdvös intézmény volna a zsidó múzeum, melynek haszna nem csak
abban állana, hogy a kiállított tárgyak szemléltetőleg bemutatnák a
magyar zsidók történetét, hanem főképp azt a fontos célt szolgálná,
hogy a magyar zsidóságban a történeti érzéket fölkeltse."15
(NB: a 'történeti érzék' felkeltésének problémája a korszak
történettudományának egyik alapkérdése, a Magyar Történelmi Társulat
1885-ös első kongresszusának témája is volt.16
)
A múzeum bevallott célja volt, hogy a gyűjteményen keresztül
interpretált zsidó múlt növelje a zsidók önérzetét, akülvilág
szemében pedig megbecsülést hozzon a dicső történelemmel és
kultúrával rendelkező zsidóknak.17
A múzeum alapítói18
szinte
valamennyien a Rabbiképő Intézet volt hallgatói, illetve a
'hivatalos' magyarországi zsidó tudományossággal szoros kapcsolatot
tartó tudósok voltak, akik a 'Kaufmann-iskolában' alapos történeti
alapozást kaptak,19
s ezt közvetítették a magyarországi neológ zsidó
közösség kirakatának szánt múzeumba is. Ugyanakkor professzoruk, a
zsidó művészettörténet első kutatója, Kaufmann Dávid ebben nem vett
részt, jóllehet 1893-ban alapító tagja volt a világ első zsidó
múzeumát megteremtő bécsi Gesellschaft für Sammlung und
Conservierung von Kunst und historischen Denkmälern des
Judentums-nak,
20
majd 1897-ben angolul és németül is megjelentette
úttörő munkáját, mely a zsidó tudományosságon belül elsőként
foglalkozik a zsinagógai művészet kérdéseivel.
21
A 19. század végének zsidó társadalmat érintőkérdései a múzeumokkal
összefüggésben is értelmezhetőek. Az asszimilációs és emancipációs
folyamatok ébresztették rá a múzeumok alapítóit a múlt elvesztésének
veszélyeire, s végső soron ez lett a kiváltó oka a
múzeumalapításoknak, hasonlóan a nemzeti múzeumok megalapításához
egy évszázaddal korábban. A zsidó múzeumok mindent gyűjtöttek, ami a
zsidó múlttal kapcsolatos volt, de a gyűjtés centrumában mindvégig a
zsidó vallási kegytárgyak, a vallási szokásokkal kapcsolatos tárgyak
voltak.
"A Magyar Zsidó Múzeum mindent gyűjt, a mi a zsidó hitű magyaroknak,
de általában az egész zsidóságnak vallási és kulturális múltjára,
történetére, művészeti ábrázolására vonatkozik. Lehet az bronz, kép,
szobormű, régi pénz és érem, szóval minden műtárgy és documentum,
amelynek zsidó vonatkozása van."22
Ugyanakkor a zsidó népiség kérdéseiről folytatott viták - azaz, hogy
a zsidó közösség pusztán vallásában eltérő felekezet, vagy külön
nemzetiséget, népcsoportot alkot - határozták meg a zsidó múzeumok
jellegét, azaz a tárgyak döntően művészeti vagy etnográfiai
értelmezését. Az első zsidó múzeum, a bécsi 1895-ben elsősorban az
elvesztett zsidó múlt elemeinek összegyűjtését, szinte skanzenszerű,
nosztalgikus felhangú bemutatását vállalta.23
A frankfurti zsidó
múzeumot létrehozó "Gesellschaft zur Erforschung jüdischer
Kunstdenkmäler" által megfogalmazott célok között elsődleges a zsidó
művészet és a zsidó motívumkincs tanulmányozásához szükséges
példatár összegyűjtése - akár csak képen, vagy másolatokban is.24
Az
egy évvel később (1898) Hamburgban megalapított "Gesellschaft für
jüdische Volkskunde" ugyanakkor a zsidó néprajz tárgyainak kutatását
tűzte zászlajára,25
első közzétett gyarapodási listái alapján
ugyanolyan tárgyanyag alapján, mint a bécsi és a frankfurti
társintézmények.26
1903-ban Danzigban a Lesser Gieldzinski
gyűjteményre alapuló múzeum nyílt meg, majd a prágai múzeumot
létrehozó és fenntartó egyesület, "Verein zur Gründung und Erhaltung
eines jüdischen Museums" alakult meg 1906- ban. A közvetlen indíték
Prágában a város rendezési munkálatai során lebontandó zsinagógák
tárgyi emlékanyagának megmentése volt. 1908-ban alapította meg
An-Sky (Shlomo Rappaport) a "Jüdische Historische unf
Ethnographische Gesellschaft"-ot, mely ukrajnai, volhíniai és
podóliai kutatási eredményeit Szentpéterváron mutatta be. Lembergben
1925-ben a "Gesellschaft für die Erhaltung jüdischer Kunst" mutatta
be gyűjteményét.
A judaikagyűjtés e kettős (azaz művészeti és/vagy
etnográfiai-történeti) indítékát jól jellemzi Salli Kirschstein27
leírása, akinek a berlini néprajzi és iparművészeti múzeumokban tett
gyakori látogatásai során tűnt fel, hogy jóllehet a világ szinte
minden kultúrája és népcsoportja reprezentálva volt e
gyűjteményekben, a zsidók mintha sosem léteztek volna - s ez
indította őt a judaika gyűjtésére.
28
Összefügg ez természetesen
azzal a ténnyel is, hogy a zsidó társadalomban is csak ekkor
kezdődött a zsidó múlt és a zsidó vallási szertartások vizuális
dimenziójának felismerése, tudományos értékelése. 29
Ebben a szellemi környezetben vált lehetővé a budapesti múzeum
megalapítása 1909-ben, melyhez nem hoztak létre külön egyesületet,
hanem a már működőIzraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT)
bővítette ezzel tevékenységi körét.
"Tekintettel arra, hogy a zsidóság történetére, szellemi életére,
vallási kultuszára, hagyományára és művészi érzékére vonatkozó
jellemző emlékek, szertartási tárgyak, kiválóbb régi művek,
képmások, ötvösmunkák és okiratok szakszerű gyűjtése és a
gyűjteményeknek szemléltetése nemcsak vallásfelekezeti, hanem
általános művészeti és kulturális érdek, (...) mondja ki az
Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, (...) hogy zsidó múzeumot és e
végből külön alapot létesít."30
A budapesti múzeum első időszakában (1910-1929), mint fentebb már
utaltunk rá, elsősorban a magyar zsidók történeti beágyazottságát
igyekeztek bizonyítani a nem zsidó külvilág számára, a zsidó
társadalom önképét pedig a gazdag kulturális értékekkel teli múlt
képével javították. Gyűjtési elveik és céljaik között áttételesen
megjelent annak gondolata is, hogy a zsidó múltat a múlt
dokumentumainak és tárgyainak szelektálásával 'hozzáigazítsák' az
emancipált neológ zsidó önképhez.31
1932-ben a budapesti zsidó múzeum új korszaka kezdődött, amely
tulajdonképpen 1949-ig, a múzeumot fenntartó múzeumegyesület
erőszakos feloszlatásáig tart. 1932-ben felépült a múzeum
gyűjteményeit és kiállítását befogadó kultúrpalota32, s a múzeum
kezelését az újonnan alakított 'Országos Magyar Zsidó Tudományos és
Művészeti Egyesület' vette át. Ebben a korszakban - más egyházi
gyűjteményekhez hasonlóan - a tárgyak művészeti interpretációja volt
elfogadott, ezt támasztja alá a múzeumi titkár 1933-ban írt levele
egy felajánlott tárgy kapcsán: "mivelhogy a mi újonnan megnyílt
Zsidó Múzeumunk a mizrachnak ilyfajtájú ábrázolásával még nem
rendelkezik, és különben is a zsidó iparművészet ilyen különös
remekének kiállítása...."
33
Ugyanakkor a múzeumban kiállított tárgyak összességének továbbra is
a magyar zsidó közösség történeti múltját kellett bemutatnia, amit
felerősítettek a harmincas évek zsidóellenes szólamai, majd a
holokauszt pusztításai.
"Múzeumunk kettős célt kíván szolgálni: (...) Belső
megerősödésünket, a zsidó vallási, népi élet ismertetését és
megbecsülését terjeszteni. Másrészt a magyar zsidó múlt históriai
emlékeivel pedig bizonyítjuk történelmi jogunkat e haza földjén."
34
E célokat szolgálta a múzeum állandó kiállítása, melyben szinte
valamennyi tárgy szerepelt,35
illetve az időszaki kiállítások,
melyek az 1868/69-es Kongresszust, a zsidó emancipáció folyamatát,
illetve Kiss József és Löw Lipót személyét mutatták be.
A múzeumba kerülő tárgyak kontextusa megváltozik, s ahhoz, hogy a
múzeumot létrehozó közösség céljainak megfelelő jelentést hordozzák,
szükség van a múzeumi szakemberekre, a tárgyakról minél sokrétűbb
adatokat nyújtó háttérkutatásokra. Az új múzeumi egyesületben a
korábbi rabbiképzős tudósok helyét átvették egy fiatalabb nemzedék
képviselői, akik civil munkájuk mellett, jobbára díjazás nélkül
végezték munkájukat. A legtöbbet publikáló, a zsidó múlt tárgyait a
szélesebb közvéleménnyel megosztó tudósok Balázs György, Grünvald
Fülöp, Munkácsi Ernő és Naményi Ernő voltak. A fiatalon elhunyt
Balázs György elsősorban a régészeti kérdésekkel foglalkozott,
Grünvald Fülöp pedig a magyar zsidó közösségek múltjára vonatkozó
kutatásokat publikált. A hitközség főügyészeként hivatalban lévő
Munkácsi Ernő itáliai gyűjteményekben lévő héber kódexek
miniatúráiról jelentetett meg könyvet, s egyedül Naményi Ernő
foglalkozott a múzeum kegytárgyaival művészeti megközelítéssel.
Naményi Ernő Neumann Edének, a budapesti Rabbiképző elsőként végzett
növendékének volt fia. Jogot és közgazdaságtant tanult, az Országos
Iparegyesületnek lett igazgatója. Művészeti kérdésekkel csak
negyvenes éveinek elején, a harmincas években kezdett foglalkozni. A
múzeumegyesület feloszlatásakor, 1949-ban emigrált, s a formálódó
zsidó művészettörténet- tudomány egyik első képviselője lett.
1957-ben jelent meg Esprit du L'Art Juif címmel máig idézett
könyve36, s ugyanekkor két fejezet szerzőjeként szerepelt a Cecil Roth által szerkesztett Jewish Art'37
című műben, mely a zsidó
művészet első összefoglalója. Naményi neves rabbiősök
leszármazottja, aki eltávolodott gyermekkora vallásos légkörétől, s
az így keletkezett hiányt pótolta a kegytárgyak között végzett
munkával, a nem gyakorolt micvák helyét töltötte be a 'hiddur micva'
a parancsolatok megszépítésének micvájával. Zsidó vallási identitása
helyére lépett a zsidó művészettörténészi identitása.
A második világháború és a holokauszt pusztításai után a budapesti
zsidó múzeum elsősorban a holokauszt dokumentálására, illetve a
megmaradt tárgyanyag felmérésére és megmentésére tett kísérleteket.
Scheiber Sándor zsidó tudományos tennivalókat összefoglaló írásában
a zsidó tárgyanyag tudományos, zsidó tudományosságon belüli
feldolgozását nem említi sem a szépművészet (4. pont), sem pedig a
folklore (6. pont) kategóriában.
38
Az 1948 után megszilárduló rendszerben a múzeum a rendszer
kirakatában, az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelete alatt
működhetett. A rendszer számára a vallási felekezetek és a nemzeti
kisebbségek egyaránt nemkívánatos elemek voltak, s különös
hangsúllyal üldözték a zsidó nemzeti mozgalmakat, a zsidó nép
egységét hirdető cionizmust.39
Ebben a helyzetben a kegytárgyak
történeti vagy etnográfiai interpretációja lehetetlenné vált, s a
művészeti értelmezésben is elsősorban a tárgyak alkotóra, a zömmel
nem zsidó mesterekre helyezték a hangsúlyt, elsikkasztva ezzel
egyrészt a tárgyakat eredetileg használó kisközösségek emlékezetét,
de ugyanakkor a zsidó művészet történetét is alárendelték az
általános művészettörténet szempontjainak.
Az etnográfiai és a művészeti múzeumok alapideáik alapján szemben
állnak egymással40, de a
zsidó múlt tárgyai mindkét lehetőségre nyitottak, értelmezésük
mindkét rendszerben lehetséges és egész. Ugyanakkor, a jelen korszak
trendjei szerint a kétféle értelmezés nem különválasztható, hanem
egységes egészként tekintve a zsidó múlt minden szegmensét,
feladatunk, hogy a tárgyakat is ennek megfelelően értelmezzük és
mutassuk be a közönségnek.
41
A 19. század végén és a 20. század első felében Európa szerte
alakultak zsidó múzeumok, melyekben az eltűnőfélben lévő
tradicionális zsidó kultúra emlékeit kívánták összegyűjteni. Az
összegyűjtendő tárgyak meghatározása, osztályozása, majd kiállítása
és értelmezése lett a születőben lévő zsidó muzeológia feladata. Az
ekkor létrejött gyűjtemények eltérően közelítettek a felsorolt
feladatokhoz, másként határozták meg a zsidó gyűjtemények szerepét
és feladatát. A zsidó élet kegytárgyainak művészettörténeti
interpretációja ebben a korszakban a zsidó tárgyak beemelését
jelentette a zsidó tudományosságba, ezáltal a zsidó múlt vizuális
aspektusának fel- és elismerését. Ugyanakkor a tárgyak kizárólagos
művészeti értékelése napjainkban már nem elegendő, nem teszi
lehetővé, hogy a zsidó múlt komplexitásának megfelelő forrásként
tekintsünk a kegytárgyakra. Természetesen mindennek muzeológián
túlmutató értelmezése is lehetséges, hiszen a történeti múlthoz való
viszony, a zsidó közösség kollektív emlékezetének és a többségi
társadalom zsidóképének alakítása fontos társadalomtörténeti
mondanivalót is hordoz.
Ábrák:
|
|
1.ábra:
Tóravért, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár |
2. ábra: A
Rédei család címere. Pozsony, ltsz.: 64.734. 1808 |
|
|
3. ábra: A
pozsonyi hitközség tóravértje, 1913. |
4. ábra: A
nagykanizsai hitközség tóravértje, 1884 |
1 Magyar Zsidó
Múzeum és Levéltár: 64.734. Képét közli: BENOSCHOFSKY Ilona,
SCHEIBER Sándor, szerk.: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest:
Corvina, 1987. 82.
2 A Magyar Zsidó Múzeumban lévőmúzeumi tárgyak provenienciájának
fontosságáról, társadalomtörténetijelentőségéről, valamint ezen
adatok 1964 után bekövetkezett megsemmisítéséről 1964 után
hosszabb tanulmányban számolunk be a közeljövőben.
3 Mózes és Áron figurájával díszített Tóravértek elsőként
1731-1737 között készültek Breslauban (ma: Wroclaw
,Lengyelország), majd gyakoriak lettek a térség kegytárgyain
csakúgy, mint a könyvek címlapjain.
4 STRAUB Éva: Öt évszázad címerei. A Magyar Országos Levéltár
címereslevelein. Budapest: Corvina, 1987. 113. o.
5 Például: Rohonc, épült: 1716; Bonyhád, épült: 1796; Óbuda,
1821; Lovasberény, 1825
6 A tárgy képét közli: Múlt és Jövő, 1913. 259.o.
7 Responsa Hatam Sofer, Likutim, no. 6. Szövegét közli: MANN,
VIVI AN B.: Jewish Texts on the Visual Arts. Cambridge:
Cambridge University Press, 2000. 128-129.
8 Magyar Nemzeti Múzeum Adattára, 66. doboz, 5. kép
9 A kiállításon bemutatott judaikákról, a kiállítás
jelentőségéről a zsidó közösségen belül lsd.: TORONYI ZSUZSANNA:
Votívkéz és kanalacska. A Történeti Ötvösmű kiállítás (1884.
február - május) judaikái. In: Iskolakultúra. Melléklet a Karády
Viktor 70. születésnapja tiszteletére rendezett konferencia
előadásaiból. 2007. február pp. 114-123.
10 A magyar történeti ötvösműkiállitás lajstroma. Budapest: [S.n.],
[1884] pp. 163-170. 29. tétel
11 KAUFMANN Dávid: Az ötvösműkiállítás. In: Magyar Zsidó Szemle,
1884. 262-268., 266
12 KISS ERIKA: "Történelmi" kiállítások a 19. században. In:
Sinkó Katalin, szerk.: Történelem - Kép. Szemelvények a múltés a
művészet kapcsolatából Magyarországon. [kiállítási katalógus]
Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 2000. 514-520.13 GRÜNVALD
FÜLÖP: Amagyar zsidó múlt histórikusai. In: Évkönyv. Budapest:
Izraelita Magyar Irodalmi Társulat,1934. 208-224.
14 részletesebben lsd.: TORONYI ZSUZSANNA: Történelem és Múzeum.
In: Schweitzer József, főszerk.: "Új idea, új cél keresésére
szorítanak bennünket". Tanulmányok a zsidó történetírásról.
Budapest: Universitas Kiadó, Judaica Alapítvány,2005. (Mórija
Könyvek, 4.) 145-170.
15 BÜCHLER Sándor: Az alapítandó zsidó múzeum dolgában.
Egyenlőség, 1896. 40. sz. 2-4.
16 Vö. GYÁNI GÁBOR: Történetírás: a nemzeti emlékezet tudománya?
In uő: Emlékezés, emlékezet és a történelemelbeszélése.
Budapest, 2000, Napvilág 95-127.
17 HELLER BERNÁT: A zsidóság a világkiállításon. In: IMIT
Évkönyv. 1902, 229-247.
18 Bánóczy József, Kohlbach Bertalan, Weisz Miksa, Mandl Bernát,
Fabó Bertalan, Kürschner Frigyes, SzabolcsiMiksa ésPatai József.
Részletesen lsd.: TORONYI ZSUZSANNA: Történelem és Múzeum. In:
Schweitzer József, főszerk.: "Új idea, új cél keresésére
szorítanak bennünket". Tanulmányok a zsidótörténetírásról.
Budapest: Universitas Kiadó,Judaica Alapítvány, 2005. (Mórija
Könyvek, 4.) 145-170.19 Vö: FROJIMOVICS KINGA: A "doktor rabbik"
nagy nemzedéke Magyarországon: a neológ identitás kialakítása a
történetíráson keresztül. In: Zsengellér József, szerk.: Széfer
Jozséf. Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére. Budapest:
Open-Art, 2002.20 DAXELMÜLLER, CHRISTOPH: Dr. Max (Meir)
Grunwald, Rabbiner, Volkskunder, Vergessener. Splitter aus der
Geschichte des jüdischen Wiens und seines Museums. In: Wiener
Jahrbuch für Jüdische Geschichte, KulturundMuseumswesen. Band 1.
(1994/95). Wien: Brandstätter, 1995. 89-106; 90.21 KAUFMANN,
DAVID: Art in the Synagogue. In: Jewish Quarterly Review 9
(1897) 254-269; Zur Geschichte der Kunstin den Synagogen. Wien:
1897.22 A Magyar Zsidó Múzeum Bizottság levele Nemes Marcellnek.
Bp., 1912. szeptember 20. MZSML VI-A.
23 COHEN, RICHARD I.: Nostalgia and Return to the Ghetto. A
Cultural Phenomenon in Western and CentralEurope. In: NATTER, G.
TOBIAS, Ed.: Rabbiner,Bocher, Talmudschüler.Bilder des Wiener
Malers Isidor Kaufmann 1853-1921. Wien: Jüdisches Museum der
Stadt Wien, 1995. 43-95.
24 FRAUBERGER, HEINRICH: Zweck und Ziel der Gesellschaft zur
Erforschung jüdischer Kunstdenkmäler zu Frankfurt am Main. In:
Mittheilungen der Gesellschaft zur Erforschung jüdischer
Kunstdenkmäler 1. (1900). 3-7
25 SCHATZ, CHRISTINE: "Angewandte Volkskunde" Die "Gesellschaft
für jüdische Volkskunde" in Hamburg. In: Vokus.
Volkskundlich-wissenschaftliche Schriften. 14/2004. 121-134.
26 A hamburgi gyarapodási adatokhoz lsd.: Mitteilungen der
Gesellschaft für jüdische Volkskunde, Herausgeber: MaxGrünwald.
Teljes szövege olvasható a Compact Memory: Internetarchiv
Jüdischer Periodika oldalain.www.compactmemory.de A frankfurti
múzeum történetéhez, a tárgyak jellegéhez és eredetéhez lsd.:
HEUBERGER,GEORG, Hg.: Pracht der Gebote. Frankfurt am Main:
Prestel, 2006.; a bécsi történetéhez: HEIMANN-JELINEK, FELICITAS;
KROHN, WIEBKE, szerk.: Az Első. Kiállítási katalógus. Bécs:
Jüdisches Museum der Stadt Wien, 2005. ésBRONNER, Jakob: Hundert
Jahre sakraler Kunst im Wiener Stadttempel. In: Menorah, 4
(1926) Nr 3. 165-172.
27 Salli Kirschstein gyűjteménye jelenleg Los Angelesben, a
Skirball Museum-ban látható.
28 GUTMANN,JOSEPH: "The Kirschtein Museum of Berlin", Jewish Art
16/17. (1990/1.), 172-176.
29 Vö: BLAND, KALMAN P.: The Artless Jew. Medieval and Modern
Affirmations and Denials of the Visual. Pronceton,Oxford:
Princeton University Press, 2000. 37-40.
30 Mezei Ferenc beszéde, 1909. december 1. Közli: Magyar Izrael.
Az Országos Rabbiegyesület közlönye. Nagykanizsa, 1916. 1-2 sz.
(január 31.)
31 TORONYI Zsuzsanna: Útmutató gyűjtemények néprajzi
értelmezésére. In: Néprajzi Értesítő, 2008. - megjelenés alatt
32 TORONYI ZSUZSANNA: A Zsidó Múzeum épületéről. In: Schw eitzer
József, főszerk.: "Tér és Történelem. Tanulmányok a zsidó
történetírásról. Budapest: Universitas Kiadó, Judaica
Alapítvány, 2007. (Mórija Könyvek, 5.) - megjelenés alatt
33 MZSML VI-A: titkár levele Tolnai L. Bélának. 1933. március 9.
A mizrach képét közli: Múlt és Jövő, 1912: 192.
34 Az Országos Zsidó Múzeum igazgatóságának jelentése az
1942-43. évről. In: Libanon, VIII. évf. 1943. 4. szám. pp.
112-118.
35 Milyen lesz az új zsidó múzeum. Az újság munkatársa dr.
Munkácsi Ernővel beszélget. In: Egyenlőség, 1932. július
9.;Fürst Aladár: Újjáéled a Zsidó Múzeum. In: Egyenlőség, 1932.
október 15.; Nádor Jenő: Emlékek a Krisztus utáni III.századtól
napjainkig. A zsidók magyarországi életéből. Hatalmas anyaggal
megnyílik az Országos Magyar Zsidó Múzeum. In: Ujság, 1932.
december 24.; Megnyílik az Országos magyar zsidó múzeum. In:
Magyar Hírlap, 1932.december 25.; Otto Drechsler: Das jüdische
Landesmuseum in Budapest. In: Pester Lloyd, 1932. december 28.;
36 NAMENYI, ERNEST: Esprit du l'art juif. Paris: Les Editions de
Minuit, 1957.
37 ROTH, CECIL: Jew ish Art. An Illustrated History, Tel Aviv
1961
38 SCHEIBER SÁNDOR: Zsidó tudományos tennivalók Magyarországon.
In: Szolgaságból szabadságba. Az OrszágosRabbiképző Intézet
Hallgatóinak Ünnepi kiadványa. 1947. Pészach. 5-6.
39 Vö: FRIEDLAENDER YEHUDA, FROJIMOVICS KINGA: Egy cionista
rabbi és közössége, Budapest 1846-1950. In:"Hallgassatok rám
Jákob háza és Izrael házának minden maradéka..." Válogatás dr.
Herskovits Fábián főrabbitemplomi beszédeiből, 1946-1950.
Budapest: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, 2000. (Makor, Magyar
ZsidóLevétlári Füzetek 4.)
40 KORFF, GOTTFIRED: A néprajzi múzeum: a meghökkentés iskolája?
In: Fejős Zoltán, szerk.: Néprajzi Értesítő.
LXXXIV. (2002) 9-20.
41 Vö.: "The very distinction between ethnographic and art
museums is itself an ideological fallacy that sustainswhat is
should critically examine. (...) A "new museology" then, should
be an interdisciplinary study of the institution of the
museumwithin the dual framework of critical anthropology and
discursive analysis." BAL,MIEKE: The discourse of the Museum.
In: GREENBERG,REESA;FERGUSON, BRUCE W.;NAIRNE,S ANDY: Thinking
about Exhibitions. London, New York: Routledge, 1996. 201-218.
205
Toronyi Zsuzsanna
|