|
Komáromi Sándor
Átrendeződő régió, náci népirtás, emigráció: zsidó származású német írók a felbomló
Osztrák-Galíciából a 20. században (Joseph Roth, Manès Sperber, Soma
Morgenstern és mások)
Anne Peiter:
Galizienmythos und französisches Exil. Soma Morgenstern, Manès Sperber,
Alexander Granach, Joseph Roth. = Spiegelungen. 10. Jg. 2015. No.
1.109-121. p.
Charlotte Krauss, Ariane
Lüthi (Hg.): "Halb-Asien" und Frankreich. Erlebtes und
erinnertes Osteuropa, LIT Verlag: Berlin etc. 2012. https://books.google.hu/books?isbn=3643119402
Robert G. Weigl (Hg.):
Vier große galizische Erzähler im Exil: W.H. Katz, Soma Morgenstern,
Manes Sperber und Joseph Roth. Peter Lang: Frankfurt 2005
https://books.google.hu/books?isbn=3110287315
*Anne-Marie
Corbin - Jacques Le Rider - Wolfgang Müller-Funk (Hg.): Der Wille zur
Hoffnung. Manès Sperber - ein Intellektueller im europäischen Kontext.
Sonderzahl: Wien, 2013.
*Jacques Larrajige
(Hg.): Soma Morgenstern - Von Galizien ins amerikanische Exil. Frank &
Timme: Berlin 2015.
https://books.google.hu/books?isbn=3732901203
Ruth Oelze: Funkensuche: Soma Morgensterns Midrasch »Die Blutsäule« und
der jüdisch-theologische Diskurs über die Shoa. (Conditio Judaica) Max
Niemeyer: Tübingen 2006.
https://books.google.hu/books?isbn=3110948273
A
Monarchia háborús veresége nyomán megszűnő (Lengyelországhoz, később
viszont Szovjet-Ukrajnához került), Lemberg központú Osztrák-Galícia
(1772-1918) tájkultúrája az impériumváltás pillanatában több kimagasló
jelentőségű, a nyelvterületi centrumokba húzódó íróval gazdagítja a
német nyelvű irodalmat. Ezek az alkotók nem a német ajkú kései telepes
lakosság gyökértelen értelmiségi köreiből verbuválódnak, hanem a
regionális jiddisről a német standardra váltó, bennszülött zsidó
környezetből kerülnek ki, a hászid misztika családi beszűrődéseivel
érintkezve a stetl világából (Brody, Tarnopol, Zablotów stb.) érkeznek.
Az elvándorlás
hátterében a koronatartomány eredeti lengyel örökségének jogait már
jóval korábban visszahódító fejlődés áll (kormányzati autonómia
1867-től, a lengyel oktatási nyelv dominanciája stb.), ellentétben a
délen csatlakozó, 1918 után Romániának ítélt Osztrák-Bukovinával, ahol
hasonló előzmény sem román, sem más vonatkozásban nem jellemző, s a
német nyelv hadállásait az osztrák kolonizációhoz simult zsidó
értelmiség őrzi tovább egészen a második világháborúig. (Innen a
kirajzás – a Galíciáéhoz mérhető arányokban – majd csak ezt követően
megy végbe.)
Galíciát illetően a
pályák (ha nem lengyel nyelvi irányban integrálódnak, mint Bruno Schulzé,
Józef Wittliné stb.) általában már az ide koncentrálódó világháborús
fronthelyzet nyomán Bécs felé vezetnek, ahonnan többnyire
továbblendülnek az új Kis-Ausztriáénál szélesebb távlatokat kínáló
Berlin irányába. Itt, majd kisvártatva magában Bécsben is, persze, a
náci diktatúra hamarosan véget vet a további lehetőségeknek, s az
alkotók – törzsökös német és osztrák pályatársak százaival egyetemben –
emigrációba kényszerülnek.
Joseph Roth
(1894-1939), Soma Morgenstern (1890-1976) vagy Manès Sperber (1905-1984)
párhuzamosan járja be az utakat. Roth rövidre szabott élete befejeződik
már a második világháború előestéjén Párizsban. A Bécsben 1938-ig
kitartó, de németországi lapoknak dolgozó Morgensternt a háború
kitörésekor ugyanitt internálják, majd szökésben – Casablancán,
Lisszabonon át - kijut New York-ba. Sperbert a francia Délről átsegítik
Svájcba, innen a háború után visszatér Párzsba, itt él haláláig.
*
Hármójuk közül a maga
sebes iramú alkotófolyamatával Roth munkássága válik naprakész ütemben
ismertté és utóbb kanonizált örökséggé is, a kései Monarchia-regényekre
tekintettel (magyar kiadási címmel: Radetzky-induló, Kapucinus
kripta) alapvetően osztrák keretek között.
Roth a maga
tapasztalatait előbb elnagyolt politikai kolportázs-regényekben dolgozza
fel - cs. és kir. mundérban szerzett frontélményei nyomán, majd
etnografikus-dokumentalista írásokban, táji-etnografikus elbeszélő
rajzolatokban érinti (Zsidók vándorúton, A hamis súly,
Jób, Leviatán). Utóbbi művek nosztalgikus múltkeresése rokon a
Monarchia-regények múltba vágyó elégiájával.
Roth-tal
ellentétben akár Morgenstern, akár Sperber jóval később jelentkezik
egy-egy lassan érlelt, részben a szülőföldet is idéző önéletrajzi és
emlékező igényű, elbeszélő jellegű művel, melyek a második világháború
utáni időszakra áthúzódva rendre trilógiává bővülnek, és közreadásukkal
a háborús viszonyok és az emigrációs elszigeteltség következtében
sajnálatosan elakadnak. A művek ismertsége és elismertsége már ilyen
okokból erős csorbát, illetve késedelmet szenved.
Sperber
nem is íróként indul: Bécsben átpolitizálódó, a galíciai gyökerekről
leváló, Alfred Adler individuálpszichológiai tanítását követő
szemléletével a Hasomér Hacair marxista cionista mozgalom, majd a német
kommunista munkásmozgalom, illetve náciellenes küzdelem aktivistájaként
közéleti-politikai tevékenységet folytat, melynek keretében egyebek
mellett (Adlerrel vitában) az individuálpszichológia marxista
adaptációján dolgozik. Párizsba is pártmegbízatás vezeti (Bécsen át)
1935-ben.
Írói igényét mintegy a
40-es évek elejétől a megtett úttal való s a további tapasztalatokkal
bővülő számvetés igénye vezérli, melynek 1937 körül véglegesedő, Arthur
Koestlerével párhuzamos politikai pálfordulása kerül a súlypontjába. E
személyes világnézeti-politikai számvetés a háborús évek élményeivel is
gazdagodó Wie eine Träne im Ozean ('Mint könnycsepp az óceánban')
c. regénytrilógia alaptémája.
A mű (André Malraux
támogatásával) francia fordításban, részenként jelenik meg 1949-1955
között, egészben, német nyelven pedig először 1961-ben lát napvilágot. A
nyugat-német kritika, egyetértésben olyan kiemelkedő pályatársakkal,
mint Heinrch Böll vagy Siegfried Lenz, akkor nagyra értékeli a
diktatúrák természetrajzával elmélyített erkölcsfilozófiai kitekintését,
és a század egyik legjelentősebb politikai regényének szóló elismerés
hangján fogadja (Koestler találó definíciója: „a Komintern szagája”), az
1968-as diákmozgalmak egyik legfontosabb olvasmányát adja, 1970-ben
pedig osztrák-NSzK koprodukcióban három részes tévéfilm készül belőle.
Témakarakterénél fogva legfeljebb kevésbé érinti meg a szélesebb
olvasóközönséget, amiben utána sem lesz jelentős változás.
Sperber
a sikeren felbátorodva All das Vergangene ('Minden, ami volt...',
1974-1977) címmel valósabb, ugyancsak három részes önéletrajzát is
megírja, melynek világlátása a regénytrilógiához képest tovább mélyül;
természetesen az első részt (Die Wasserträger Gottes – 'Isten
vízhordói') szenteli a galíciai gyökerek világának. További
prózakísérletekkel, esszékkel és publicisztikával bővülő munkásságát -
1975-ben odaítélt Büchner-díja után – megélt tapasztalatú humanista
üzenetének elismeréseként halála előtt egy évvel a Német
Könyvkereskedelem frankfurti Béke-díjával jutalmazzák.
Sperber
1926-ban írt Adler-esszéjén túl műveiben ismétlődően visszatér a tudós
alakjához.
Morgenstern
Roth-hoz hasonlóan, akihez életre szóló barátság (ha nem is kritikátlan
szolidaritás) köti, kezdettől fogva írói babérokra tör, megélhetését az
újságoknál keresve (itt a sikerei a Roth-étól messze elmaradnak).
Kritikai próbálkozásaiban többször is visszatér Franz Kafkához. Bécsben
Alma Mahler-Werfel köréhez tartozik. Minden napi politikától távol
foglalkoztatják az európai zsidó jövő kérdőjelei. Ezek vonzatában fogan
Der Sohn des verlorenen Sohnes ('A tékozló fiú fia') c.,
1935-ben még a berlini Reiss zsidó kiadónál megjelent, írókörökben
(Stefan Zweig, Hesse, Roth, Musil) elismeréssel fogadott, galíciai
eredeteire visszatekintő önéletrajzi regénye, mely a további pálya és a
koresemények sodrában trilógiává bővül (Funken im Abgrund –
'Tűzjelek a szakadékban'), ám további részei az angol fordításkiadáson
túl (az első résszel együtt: 1946-1950) csak az időben távoli,
posztumusz életműkiadás keretében láthatnak napvilágot (Zu Kampen Verl.:
Lüneburg, 1996). Hasonló sorsra jut a Flucht in Frankreich
('Menekülés francia földön', 1998) c., már Amerikában készült, szintén
önéletrajzi fogantatású (fiktív keretek között több menekült-társát
felvonultató) regény, továbbá az újonnan felfejtett gyermekkori emlékek
feldolgozása is (In einer anderen Zeit – Jugendjahre in Ostgalizien –
'Egy másik korszak – Fiatal évek Kelet-Galíciában', 1995).
Csak a szülőhely, az
odaveszett család, a táji közösség végpusztulásának szentelt, kisregény
méretű rekviem, a trilógia folytatásának beillő Die Blutsäule:
Zeichen und Wunder am Sereth ('Véroszlop: jelek és csodák a
Szeret folyónál', angolul: 1955) kerül a szerző életidejében német
nyelven is kiadásra (H. Deutsch Verl.: Bécs, 1964).
A Der Sohn des
verlorenen Sohnes erényeit az elemzések a szülőtáji
környezet, az abból kinövő alakok, karakterek, illetve önmagában a
galíciai táj széles ívű, mélyen hiteles megidézésében jelölik meg, és
rendkívüli írói teljesítményként kezelik a Die Blutsäule feszült,
balladai módon sűrített, veretes narrációját. - Morgenstern Roth-ra
vonatkozó publikációi az életműkiadás egy önálló kötetét töltik meg:
Joseph Roths Flucht und Ende (1994). Amerikában töltött évtizedei a
német emigráció történetének jelentős, további kutatásra váró fejezetét
formálják – kapcsolataival, levelezésével; Adornóval folytatott (nem
hiánytalanul fennmaradt) levelezését Heinz Lunzer teszi közzé a J.
Larrajige összeállításában megjelent tanulmánykötetben (2015).
*
Szóban forgó íróink
természetes készsége a fikció-kezelés, elbeszélő műveik íve azonban
alapvetően személyes útjuk mérföldkövein nyugszik. Roth regényeinek
olykor mélyen eklektikus fiktivitása ugyan kevésbé illeszthető be eme
képletbe; a különös típusát a vele régóta foglalkozó
irodalomtörténet-írás egyébiránt még nem lokalizálta szilárdan.
A Sperber- és, a
szövegkorpusz megkésett prezentálásával még inkább, a Morgenstern-életmű
súlyának, jelentőségének kérdése ezzel szemben ma még sok tekintetben
teljesen nyitott. Munkásságuk ca. 1990 után megindult körüljárása során
mindenesetre a dokumentatív erejű, reprezentatív kor-tanúság meghatározó
jegyei körvonalazódnak. Eszerint a század olyan, kivételes jelentőségű
tanúiról van szó, akik egy távoli, tragikus végpusztulásra is ítéltetett
mélyvilágból érkezve, egyúttal - emigránsként is – az „örök” úton lévők
mozgó rálátásával pásztázzák a nyugati civilizáció Bécstől New York-ig
megtapasztalt, sok rossz beidegződését és önsorsrontó politikai-szellemi
tévelygését, s az emberi integritáshoz, a szabadsághoz, egyáltalán az
élethez való jog védelmének egyetemes parancsát fogalmazzák meg.
Morgensternnél
kiemelkedő jelentőségű a galíciai táji létezés feltárása. - A kutatások
vonatkozásában monográfia-szintű feldolgozásoknál még nem tartunk,
résztanulmányok sorakoznak fel kollektív kötetekben vagy a periodikus
szaksajtóban. Biográfiai munka – Roth mellett (David Bronsen, Joseph
Roth, Kiepenheuer & Witsch: Köln, 1974;
Wilhelm von Sternburg: Joseph Roth, uo. 2010)
- egyelőre Sperber vonatkozásában áll rendelkezésre (Rudolf Isler:
Manès Sperber. Zeuge des 20. Jahrhunderts - eine Lebensgeschichte.
Sauerländer: Aarau 2003). - A kutatások hozadéka egy-egy
elfeledett alkotó felfedezése is, mint Henry William Katz (1906-1992)
esetében, aki 1933-1940 között szintén franciaországi, utána pedig
tengeren túli emigrációban él, és 1938-ban Amszterdamban jelenteti meg
Die Fischmanns ('A Fischmann família') c. önéletrajzi regényét,
mely természetesen a galíciai miliőből merít, elnyeri a Párizsban
székelő német emigráns írószervezet Heine-díját, és később inkább angol
fordításban válik ismertté. - Egész áttekintésünkre alkalmat, ürügyet
adó, A. Peiter tollából származó alapforrásunk hívja fel a figyelmet
továbbá Alexander Granach (1893-1945) Da geht ein Mensch ('Járkál
egy ember', 1945) c. önéletrajzára. Granach eredendően Berlinben, Max
Reinhardtnál kitanult színész, mégpedig a jiddis nyelvű színjátszás
nagykövete Varsó, Kijev és New York között (ahová a 30-as évek végén
emigrációs útja viszi) a két világháború közötti korszakban; kiemelten
foglalkoztatta az egykorú német, majd amerikai filmgyártás is.
A színjátszással együtt
a 19. század második felében kibontakozó jiddis irodalom két világháború
közötti továbbélése, sőt új virágzása a kelet-európai zsidóság legtágabb
földrajzi körére kiterjedően párhuzamos a különböző államnyelvekre
optált, német-, lengyel-, orosz-zsidó csoportok irodalmi
jelentkezésével, s természetesen önmagában vizsgálandó kérdéskört
képvisel a kelet-európai zsidó művelődés és kultúra történetében.
*
A.Peiter,
a délkelet-német történeti-kulturális örökség ápolásának elkötelezett
müncheni folyóiratban közölt tanulmánya a zsidó galíciai gyökerű,
nyelvében német írócsoport közös bemutatására vállalkozó kevés számú
próbálkozás egyike. Témája tulajdonképp a vonatkozó pályák
politizálódásának kérdése az emigrációs tapasztalatokkal összefüggésben,
s e célkitűzéssel főként a hellyel-közzel közös párizsi időszakra
koncentrál.
Ehhez a nyilvánvalóan
mesterkélt módon megválasztott párizsi keretek egyfelől nagyon is
szűkek, másfelől a szerzők között közös platform alig lelhető fel.
Sperber
korai, balos politikai avantgárdja bécsi-berlini keletű, földijei közül
pedig senki nem osztja; Roth 1919 körüli publicisztikájának „vörös”
allűrjei (lásd a bécsi Vorwärtsben „der rote Joseph” álnévvel írt
cikkeit) valós politikumot nem tartalmaznak, s a tüze hamar kihűl. A
cionista perspektívához fűző viszony Roth mindvégig mereven elutasító
álláspontján túl mind Sperbernél, mind pedig Morgensternnél távoli,
labilis, ám abszolút nem az emigrációs élethelyzeten áll, vagy bukik.
A párizsi miliő a
híráramlás szempontjából bizonyára elősegíti Sperber a kommunista
mozgalomból való 1937-es kiábrándulását. De mit szóljunk Roth okos
észrevételeihez korai szovjet-oroszországi útjai során (Sperber is
vállalkozik hasonlóra, ám nem vesz észre különösebbet), vagy cinikus
álforradalmárok, lezüllő 1919-es hősök garmadájához korai, az 1920-as
években írt regényeiből? Roth katolicista mázú legitimizmusa, amit az
előretörő nácizmus ellenében az osztrák aktuálpolitika számára ajánl (Morgenstern
erőteljes kritikája közepette; Roth Habsburg Ottót szerette volna
osztrák államelnöknek), úgyszintén Párizs előtti fejlemény. Párizshoz
alapvetően – máig kevéssé ismert - náciellenes publicisztikája és
esszéisztikája köthető (egybegyűjtve:
Die Filiale der Hölle auf Erden -
Schriften aus der Emigration,
2003). - Roth élete véget ér a hitleri faji üldözés és népirtás
apokalipszisének bekövetkezte előtt, így nem szembesül azzal az áldozati
sorssal, amit a keleti archaikus-zsidó messiás-várás magatehetetlen
passzivitása mellett szenved el (védelmébe véve ama identitásformát a
szekularizálódás nyugati kiüresedésével szemben). Sperber svájci
tartózkodása során 1943-ban közvetlen formában – egy treblinkai menekült
beszámolójából – világosodik meg a haláltáborokban zajló folyamatok
felől. Regénytrilógiája zárórészét (Die verlorene Bucht – 'A
feladott öböl') általában a cselekvő antifasiszta küzdelemnek szentelve
a galíciai színtérről a holokauszt időszakának egy ténylegesen
megtörtént (a túlerővel szemben természetesen vereségre ítéltetett)
ellenállási epizódját is beemeli az elbeszélésbe, s a visszatekintésben
a cselekvőképes emberért kiált a rabbik „groteszk isten-közelségének”
ellenében.
A tanulmány utal arra,
hogy hasonló reflexek/reflexiók Morgensternnél is fellelhetők.
Komáromi
Sándor
(Megjelenik rövidebb
formában: Kisebbségkutatás, 2016. 1. sz.)
|
