SZÜLETÉSNAP
Kardos Péter 70 éves


Nem lebecsülve a nagy ünnepélyek rendezettségét, felemelő és emlékezetes voltát, de éppen a pontosság és a kimértség miatt a külsőség veszélye nehezen elkerülhető. A meghittség és a melegség kevésbé népes társaságban szinte családi körben jobban érvényesül.
Ezért Kardos Péter főszerkesztő-főrabbit köszönteni nem a Sábátra hirdetett nagyrendezvényre mentem el, hanem péntek este a Szombatot köszöntő templomi imán vettem részt.

A 70. születésnapját ünneplő, fiatalos megjelenésű Kardos (Kesztenbaum) Péter iskola- sőt padtársam volt a Dob utca 35-ben, együtt énekeltünk az iskolai tanítónk által vezényelt Kazinczy utcai sül énekkarában Moshe Stern, Kohn Simi, Kollmann Hási, a legendás basszus társaságában. Rám ugyan néha mordult: te csak mondd a szöveget, nem énekelj! Érdekes, Péternek nem mondta ugyanezt.

Barátságunk 64 évre nyúlik vissza, bár voltak évtizedek, amikor alig találkoztunk. Földrajzilag nem, de az élet útjai más-más területekre sodortak minket.

Lényegében akkor újult meg kapcsolatunk, amikor nyugdíjasként az OR-ZSE elődjéhez, a Pedagógiumba hívott meg az iskola igazgatója. Valamint akkor, amikor remegő kézzel adtam át a főszerkesztőnek az első Új Életbe szánt cikkemet. Kedves fogadtatás után külső munkatársa, talán túl gyakori cikkírója lettem a lapnak.

Belépve az imaházba, nagy meglepetésemre az OR-ZSE Rektori Tanácsának számos tagja és más kollegák, valamint a titkárság dolgozói szintén a fenti meggondolásból a nagy ünnepség előestéjén tették tiszteletüket a Thököly úti piciny, de barátságos zsinagógában - ahogy régen nevezték, a lakásból kialakított templomokat -, stíbülben. 

Megnyugtathatok mindenkit, a meghittség és családiasság a vendégek érkezése ellenére sem csökkent. Kardos Laci, illetve László az előttem felnőtt fiatal kántor szépen recitálta az imákat, a májrivot (a "jé" betűt szándékosan hangsúlyozom) az apa főrabbi tolmácsolta, felidézve a Kazinczy utca régmúlt hangulatát. E dallamvilágot Budapesten rajta és Herczog Lászlón kívül más nem képviseli.

Az ima után a kidus derűs hangulatban zajlott le.
Orbán Ferenc elnök köszöntötte az ünnepeltet, a vendéglátó közösséget és az OR-ZSE-ból érkezett vendégeket. Név szerint: Schőner Alfréd rektort, Dr. Komoly Judit és Dr. Staller Tamás rektorhelyettest, Breuer Péter tanárt, újságírót, az EREC főszerkesztőjét, Schőner Júliát, az OR-ZSE nyelvi lektorátusának vezetőjét, Várhegyi Zsuzsát, a titkárság munkatársát, Kovács Ágnes hallgatót, aki a Thököly utcai imaház Talmud-Tórájában oktat. Még a zsinagóga őrségét is a Liturgia Szak hallgatói vállalták önkéntes minőségben.

Elsőnek Kardos Péter főrabbi emelkedett szólásra. Elmondta, hogy a véletlennek nagy szerepe volt életében.
Zsidó gimnáziumban érettségizett, majd dobozkészítő szakmunkás lett. Ha nincs ötvenhat, talán még most is dobozolna. A forradalom bukása után a rabbiképző minden növendéke elhagyta az országot.
Így történt, hogy egyszer az utcán megszólította Scheiber Sándor, az Intézet akkor még megbízott igazgatója: mondd, Kesztenbaum, nem akarsz az elárvult intézet hallgatója lenni? Péter talán érezte, hogy az űrt be kell tölteni, és igent mondott. 

Véletlen, vagy szerencse, talán csoda, hogy egészen kiváló tanári gárda várta hallgatóit. Mondhatjuk, az utolsó nagy generáció, és emiatt felejthetetlen. Scheiber Sándor és értékes társai, Richtmann Mór (Mózes), Szemere Samu, Benosofszky Imre, Schwartz Mór, a kántorképzésben az énektanár-kántor, Feleki Rezső vagy a budai Sirotta Sándor.
Hallgató társai közül kiemelte Berger István, Csulót, aki sajnos már nincs közöttünk. Véletlen, talán csoda, hogy Scheiber professzor, a zsidó társadalmi élet akkori hiányát pótlandó, péntek esti kidusokat szervezett, ahol számos fiatal ismerkedett meg egymással. Többek között Péter és Jutka, aki évtizedek óta hűséges társa jóban-rosszban. Hozzáteszem, a feleség szociális vonalon igyekszik embertársainak segíteni.

Folytatva a véletlen sorozatot, egyik napról a másikra került a Thököly úti zsinagógába Kardos Péter rabbinak. Előbb talán átmenetinek érezte a megbízatást, de most már büszke arra a ma ritka teljesítményre, hogy 35 éve szolgálja a zuglói kilét. Annak is örül, hogy 3 szépen ékesített, most felújított kóser Tórából olvashatnak közösségüknek.

Schőner Alfréd rektor beszédében hangsúlyozta, hogy a Rektori Tanács mindig nagyra értékelte Kardos Péter pedagógiai, kántor-rabbi és szerkesztői tevékenységét, most amelyet oklevéllel ki is fejezett. Személy szerint emlékezett arra az elmésen éles cikkre, amely egy elfogult jugoszláv könyv kapcsán íródott vagy másfél évtizede. Ugyanis ez iromány szerint mi kém nép vagyunk. A Thököly utcai zsinagóga "nagy kultúrtermében" - mesélte a rektor - volt egy kicsiny titkok szobája, ahol a rabbiképző hallgatói 1967 körül olyan Izraelt érintő kérdésekről beszéltek, amely némileg eltért az akkori hivatalos állásponttól. Schőner professzor arról is beszélt, hogy a család tagjait jól ismeri, az áldozatkész rebecent, lányukat, Ágit, aki a pedagógiumban is képezte magát, így válhatott kitüntetett judaisztika tanárrá, Lacit, aki nemsokára diplomás kántor lesz, de képességéről ezen az estén is tanúbizonyságot tett.
Hálás köszönetet mondott a szíves fogadtatásért, minden jelenlévőnek és kívánt sikerekben gazdag még sok-sok évet az ünnepeltnek.

Mint iskola- sőt padtárs, csak őszinte szívvel csatlakozhatom az elhangzottakhoz. Az ünnepi hangulatban még azt sem bántam, hogy péntek este hosszú menetelés várt rám hazáig. De azért nem titkolom: a Thököly utcától messze van a Dózsa György út vége.

 

2006.05.22
Deutsch Gábor