A 90 éves Domán István főrabbi köszöntése


2012. 11. 22-én köszöntötte az OR-ZSE Rektori és Doktori Tanácsa Dr. Domán István főrabbit, az egyetem tanárát, a Doktori Tanács tagját 90-dik születésnapja alkalmából.

A családias hangulatú ünnepségen a rektor méltatta dr. Domán István több évtizedes, áldásos rabbinikus pasztorális, oktatói, kutatói és publikációs tevékenységét. Olyan embert köszöntünk, mondotta, aki szüleinek rabbi házában szívta magába zsidóságunk iránti egyértelmű elkötelezettségét, ennek szellemében élt és él, teljes szellemi és fizikai frissességben, szolgálva a magyarországi és a világ zsidóságának ügyét.

A magyar rabbi kar egyik legtekintélyesebb rabbijaként, tudósaként, számos nemzetközi tudományos szervezet vezetőségi tagja, a nemzetközi és hazai felekezetek közötti párbeszéd élharcosa, és utoljára, de messze nem utolsósorban, köztiszteletben álló családjának és híveinek szeretetével körülvett, koncepciózus vezető. és tanár.

A rektor méltatta az ünnepelt megalkuvást nem ismerő harcát elveiért, odaadó oktatói munkásságát, lenyűgöző publikációs tevékenységét, amelyet az utóbbi időben szépirodalmi alkotások is jellemzik.

Ajándékként egy gyönyörű kristályvázát nyújtottak át az ünnepeltnek, melyen ezen emlékezetes alkalmat és az OR_ZSE gratulációját bevéséssel rögzítették. Majd “l’ haimmal” és vídám koccintással kívántak a Rektori és Doktori Tanács tagjai “bis 120” hosszú és szép életet az ünnepeltnek.

Domán István meghatottan köszönte meg az ünneplést és az ajándékot.

UKJ
2002.12.15.