AZ IGAZAK KÖZÉ TARTOZOTT

- Húsz éve hunyt el Dr. Dér István főrabbi -

"Az életünk egy része válik tegnappá. Ami ma még szép és felemelő, akár a legillatosabb virágszál, hervadásnak indul. Elsápad, elveszti legszebb színeit és az élet törvényei szerint felölti magára a múlandóság palástját. Az ünnepi hangulatban halljuk a figyelmeztető szavakat is: 'odom jöszaudau méofor, vöszaufau leofor', ember, porból származol, és porrá leszel. Tudatossá kell tenned földi létezésed... Ugyanakkor minden törekvésünk arra irányul, hogy a holnapunknak építő munkásaivá válhassunk."
- Az Ő szavai ezek, amelyekkel tíz évvel ezelőtt köszöntötte a zsinagógai esztendőt.

Egy nagy rabbi nemzedék utolsó tagjai közé tartozott. Olyan családból származott, hogy gyermekkorától kezdve megismerte és elsajátította mindazokat az alapvető erkölcsi- vallási törvényeket, szokásokat, amelyek jellemzik az igaz embert. Mert Ő, igaz ember volt a szó legnemesebb és legösszetettebb értelmében. Két világháborút szenvedett végig. Az elsőt gyermekfejjel, s értetlenül, a másodikat rabbiként, gyülekezetének vallási vezetőjeként, üldözöttként. Az Országos Rabbiképző Intézetben a legnagyobbaknal tanult. Doktori disszertációját 1930.ban védi meg, Joseph Sambari-ról értekezik. Avatása után, 1932-ben Battonyára került rabbinak, Közösségét tizenkét évig hűséggel, alázattal szolgálta.

Átélte a kataklizma vészterhes korszakát, amikor hívei élén a haláltáborba hurcolták. Közössége pusztulásra ítéltetett, de néki az élet jutott osztályrészül. Családja elveszett, s mégis ő nyújtott vigasztalást az arra rászorulónak. A szeretet szavát vitte el akkor is, a zsidó gyászházakba és segítő keze soha nem gyengült. Egykori sok szenvedéséért kárpótlást második hitvese, annak leánya és rajongásig szeretett unokája adott.

A háboru után az Árvaház, a Hunyadi téri körzet, majd a Hegedüs Gyula utcai zsinagóga rabbija lett.
A bizalom magas tisztségre állította. Mint az Országos Rabbitanács elnökhelyettese a vidéken rabbigyakorlatot folytató kollégák irányítója és atyai jó barátja volt. Megnyilatkozásaiból, prédikációiból, vallási cikkeiből kiérződött felelősségérzete, hivatása és önzetlen, szívből jövő szeretete vallásunk iránt.
Temetésén Scheiber professzor e szavakat mondta:
" Tanít, prédikál, előadásokat szervez, híveivel tartja a kapcsolatot templomban és otthonukban. Még betegen is állja a fáradtságot. Korán és későn ott van az imánál, nem vonja ki magát a kázuáliák alól. Kevesen ismerték. Zárkózott volt és magábaforduló. Hallgatással palástolta érzelmeit. Komoly volt, de nem komor. Egy-egy megjegyzése megcsillantotta száraz humorát.

Az a nemzedék távozik sorra, amely Blaut és Hellert tekintette tanítójának. Egy ideig még élnek a lelkekben, majd beleszervülnek a történelembe, mert munkájuk segítette felépíteni a zsidó életet a kataklizma után."
"A mélységből kiáltunk hozzád Teremtő Istenünk. Hallgattassék meg gyászba olvadó fájdalmas szavunk."
A zsoltárköltő imája, s érzelmi világa fájdalmunk és hiányérzetünk hű kifejezője. "Zécher cáddik livráchá - Az igaz emlékéből fakadjon áldás" !

Dr. Schőner Alfréd főrabbi