Korunk tévelygőinek útmutatója
- Benoschofsky Imre születésének centenáriumán -

A rabbi Budán

Magam előtt látom mosolygós tekintetét, összeráncolódott, bölcs homlokát, amint a magasból felém néz. Mint bármicvó ifjú remegő térddel hallgattam okos szavát, oktató beszédét. Ma is fülembe csengenek szavai. Hogyan kell élni? Hogyan kell gondolkodni? Mi a zsidóság lényege? Felvetett kérdéseket, választ adott rájuk. Megnyugtató feleletet, mely kielégítette a nyiladozó gyermeki értelmet, s a művelt ember érdeklődési körét. Oly hatalmasnak tűnt akkor a szememben. Komor fekete reverendája tiszteletet parancsolt, de amikor útjára indította a "felnőttnek" nyilvánított 13 éves gyereket, csak a csillogó barátságos kék szemet láttam, s az irányító szavakat hallottam.
Székfoglaló beszédében a budai főtemplomban így foglalja össze hitvallását:
"Nem vagyok próféta, nem vagyok próféta-növendék sem, csak pásztorember vagyok én, és gyümölcsfák kertésze. De az Isten vett, ragadott meg engem...és szólt...eredj, hirdess az én népemnek, Izraelnek" (Ámosz 7. 14.)

A rabbi a Hegedűs utcai templomban

Mindig meghatározó az indíttatás. Rabbijelöltként az első nagyünnepet templomában tölthettem. Félve a nyilvános szerepléstől, a megmérettetéstől, félve a kudarc lehetőségétől, segítségért hozzá fordultam. "Ha szívből végzed munkádat, szeretetet kapsz cserébe! Legyen több önbizalmad!" - bíztatott. Felejthetetlen volt ez az ünnep. Prédikációi lenyűgözően hatottak a hívekre. Törekvés az időszerű mondanivalóra, törekvés a kifinomult stílusra. törekvés a hívők szívének megnyerésére - ez volt a célja. Mindig a mához szólt, pedig a múltat idézte. A ma emberének prédikált, de a jövő érdekében. Hűséggel a zsidósághoz. A félelmetes-fenséges napok még mélyebb értelmet nyertek megvilágításában. Nöiló imájában az ősi dallamot Isten iránti feltétlen s odaadó alázat hatotta át.

A pedagógus

Az Országos Rabbbiképző Intézetben két évig hallgathattam előadásait. Ámosz próféta könyvét tanította. Értelméhez és érzelemvilágához közel állott e mélyen hívő, "alulról" jött gondolkodó, aki már évezredekkel ezelőtt tiltakozott a szegények kizsákmányolása ellen, aki felemelte szavát a kiszolgáltatottakért, az elesettért, aki segítségre szorult. Példaképül jelölte meg Ámoszt. "Az igazság mindig igazság marad". - értékelte egyéniségét. Őt idézte első prédikációjában, amelyet budai beiktatásakor mondott, s őrá emlékezett - harminc éves rabbinikus szolgálatát tükröző- válogatott beszédeinek kiadásában, 1958-ban.
A retorika professzora volt. Szárnypróbálgatásainkat a szónoklástan terén ő vigyázta. Mindig pozitívumokkal kezdte. "Igen jó beszéd" mondotta, majd úgy, hogy a hallgató meg ne bántódjék, átalakította az egész prédikációt. Nevelt - de soha nem bántva. Formált bennünket - mindig őszintén és az ügy iránti alázattal.

Az ember

Maimonidesz késői követőjének, Aristotelés hívének vallja magát. Lőw Immánueltől megtanulja a Zájin Ádári prédikációk modern szerkesztésének módját, Perls Ármintól a talmudikus részek, s ággádák beiktatását a mondanivalóba, a forma és a tartalom egységét. Harminchárom éven át hirdette az istenhitet Budán, s több mint tíz évig a Hegedűs Gyula utcában. Generációk sorát nevelte fel. Tanítványok sokasága szeretettel övezte. Ha beszélnek róla, ma is tisztelettel ejtik ki nevét. Műveltsége a legnagyobbakéhoz hasonlítható, írásai, prédikációi a ma emberéhez is szólnak.
Életformáját a Biblia alakította. Egyéniségében a zsoltárokból merített harmónia Jób emberi alázata, Ámosz forradalmisága, s Kohelet utolsó mondataiban megfogalmazott feltétlen, odaadó hite ötvöződött.

Sírkövén ez áll: "Maure növuchéj házömán - korunk tévelygőinek útmutatója". Példakép volt. Őszinte tisztelettel és kegyelettel gondolunk rá születésének 100. évfordulóján.

2003.12.22.
Schőner Alfréd