Beer Ivánról
igen szomorúan
Írásom
idején (2014. április 25-én) temették Beer Iván barátunkat, (mert ezt a
szót sokan mondhatják el) kollégámat, akit vagy két évtizede ismertem
meg.
Zavaros idők voltak. Menekültekkel volt tele a repülőtér, a
felbomlófélben lévő Szovjetunióból, amely még akkor valamennyire
tartotta magát, tömegével vándoroltak, távoztak el az emberek Amerikába
és Izraelbe. Nagyon sokan Magyarországon utaztak át.
Beer Ivánnal akkor beszéltem először. Leánya Izraelben tanult,
szabadságon volt itthon szüleinél, és ment vissza folytatni a
tanulmányait. Nekem a nejem készült Izraelbe, hogy közeli rokonait
meglátogassa. Akkor még nem járt a Szentföldön. A jegyet megvásároltuk,
mégis probléma volt az utazással, igen sokan várakoztak. A csomagokat is
erősen kifogásolták, pótdíjat kellett fizetni. Erre nem számítottunk.
Meglepően sokat kértek, ennyi pénz nem volt nálunk. Hazamenni, akár taxi
segítségével is, a szűk idő miatt nem lehetett. Nem tudtuk, mit tegyünk,
sopánkodtunk, tanakodtunk.
Ezt észrevette egy rokonszenves férfi, akit nem ismertem. Ha jól tudom,
ő sem engem. Esetleg látott már valahol imádkozni, szót azonban nem
váltottunk. Hozzám lépett, és felajánlotta az összeget. Annyit észlelt,
hogy valaki bajban van, és nem tudja megoldani a problémáját. Így
ismerkedtünk meg, ezután már többször találkoztunk különböző
rendezvényeken.
Nagy örömömre kollégák lettünk az OR-ZSE-n. Hallgatóival sokat
beszéltem, rajongtak érte. A legokosabb dolgokat is humorral fűszerezte,
így rendkívül élvezték előadásait. Mindent megtett, hogy megértsék
mondanivalóját, amelyet azonban számon is kért. Ezért becsülték és
becsülik diákjai. Mert amit megtanított, hasznos, és munkájuk során
nélkülözhetetlenné vált.
Tudom azt is, hogy pályája nem volt sétagalopp. Mert bizony adódott
olyan idő, amikor az Izraellel való barátság bűnnek számított. Követség
látogatása, vagy részt venni találkozókon bizonyos személyekkel,
szankciókat vont maga után. Ez még börtönt is jelenthetett. Volt is
része benne. Gerincét azonban nem törte meg, járta a maga útját. A
negatív tapasztalatokat is megemlítette e foglalkozásokon, mert a
tisztánlátás ezt megkövetelte.
Munkásságának lényegévé vált a kendőzetlen múlt és jelen ismertetése.
Ars poeticáját maga fogalmazta meg, és ahhoz hűséges is volt.
Halála nagy veszteség. Az emlékezés fontos, de nem elég. Munkásságának
szellemét folytatni nagy feladat, de legalább meg kell kísérelni. Egy
kicsiny üzletet vezetett, ebből élt. Ha megkérdezték, hogy megy a bolt,
azt mondta, hogy kínaiul fog válaszolni: csak pang.
Mégis hűséges volt az általa meghatározott feladatokhoz. Nem akart és
nem is tudott más lenni. Az elfogulatlan idő őt igazolta, és követői
számára ma is igazolja.
Hívei - míg írom e sorokat - felhívtak telefonon, szeretnék, hogy a
közeljövőben akik eddig nem voltak ott, felkeressék, felkeressük a
sírját, és elhelyezzük az emlékezés kavicsát. A kavics nem hamvad el,
mint a virág. Bölcseink tudták, és ezért javasolták a hervadó virág
helyett. Őrzi az emlékezést. Ezt jelzi a kavicsok sokasága.
Deutsch Gábor
2014.04.29