ELUL HÓNAP,
AZ ÜNNEPI FELKÉSZÜLÉS KEZDETE

   


Minden újhold előtti napot, hacsak nem szombatra vagy péntekre esik, Jom Kipur kátánnak, Kis Jom Kipurnak nevezik. Ilyenkor valaha böjtöltek is, hogy az elkövetkezendő hónap szerencsés legyen.

Ebből Magyarországon annyi maradt, hogy a délutáni imában egy 20 perces bocsánatot kérő betoldást mondunk el, nagy ünnepeket jellemző dallammal.

Van olyan közösség, amely ezt a hagyományt csak egyszer egy évben, elul hó érkezése előtt gyakorolja. Mert közelednek a félelmetes - más szavakkal fogalmazva - fenséges napok, amire lelkileg fel kell készülni.

Mózes elul hó elsején ment fel másodszor a Szináj hegyére, lehozandó a két kőtáblát, tisri hó 10-én tért vissza a földre azzal a hírrel, hogy a Teremtő megbocsájtotta az aranyborjú vétkét, ezért nevezik ezt a napot az Engesztelés Napjának.

Mint látjuk, elul hónapban a megbocsájtásért esdekelt Mózes, ez a kegyelem ideje. Ilyenkor magunkba kell nézni, nem követtünk-e el hibát az esztendő során. Ha levelet írunk szeretteinknek, jelezni kötelességünk, melyik hónapot írjuk, s mi annak a jellegzetessége.

Minden reggel megfújják a sófárt, négy hangot hallatnak. A tekiát, seváriumot, peruát és újra a tekiát. Figyelmeztetésül, hogy senki ne feledkezzen meg, hogy sorsunkat és hozzátartozóink sorsát a következő hónapban, tisriben dönti el a Mindenható.

Naponta kétszer elmondjuk a 27. zsoltárt egészen Hosáná Rábáig, ez Szukot utolsó fél ünnepe. Azért addig, mert ez a kiskapu. Ha a Gondviselés nem bocsátott meg nekünk Ros Hásánákor, Jom Kipurkor, még lehet egy esélyünk. A Hosáná Rábá, melynek jelentése a Nagy Segítség.

A 27. zsoltár megemlíti mind a három előttünk álló nagy ünnepet. "Az Örökkévaló a fényességem és segítségem, kitől féljek... mert elrejt engem sátra mélyén a baj idején, elbújtat sátrában, magas sziklára helyez engem".

Bölcseink szerint a "fényességem" alatt Ros Hásánát értjük, a "segítségem" Jom Kipurra vonatkozik, mert elrejt engem sátrában, a sátoros ünnepre, tehát Szukotra. Ilyenkor három dologra kell összpontosítanunk: az imára, a bűnbánó megtérésre és a jótékonykodásra.

A Ros Hásánát megelőző vasárnaptól kezdve korán kelve szlihot, bocsánatkérő imát mondunk egészen az ünnep napjáig. Legalább három alkalommal vagyunk kötelesek elmondani, ezért ha hétfőre vagy keddre esne Ros Hásáná, akkor egy héttel előbb kezdik a szlihot imasorozatot.

A II. Világháború előtt Magyarország vidékein hajnali 3 órakor keltette a samesz a híveket. Ha sötét volt még - mert a talisz imakendőt csak akkor szabad felvenni, ha a természetes világításnál 3 lépésről megkülönböztethető a kék és a fehér szín - akkor az előimádkozó kölcsön taliszba burkolódzott. Majd a reggeli fohászt hajnalhasadta után saját imakendőben mondta el áldás kíséretében. Nagyobb városokban kicsit később, általában 5 órakor kezdődött el az említett ima.

Leírt szabály nincs, csak az, hogy a reggeli imát meg kell előznie a szlihotnak. Az utóbbi időben, egy Izraelben szokásos rítus vette kezdetét, éjfél előtt mondják el az ájtatosságot, az első alkalommal tehát szombat, késő este. Így az imarend a vasárnapot is érinti.

Ezt a metódust több magyarországi zsinagóga is átvette - többek között az OR-ZSE temploma is. A Ros Hásánát megelőző napon nem fújják meg a sófárt, mivel a Szentírásban előírt kötelesség, a Ros Hásáná-i harsona és a rabbinikus döntvényű elul havi fúvás között egy napi szünetet kell tartani, hogy különbség tétessék.

Kívánjuk mindenkinek, hogy a fenséges napokat kellő áhítattal és szellemileg felkészülve tudja fogadni.

Deutsch Gábor

Vissza