Világosság és szabadság Istene!
Midőn kijelentetted magadat a Sinaion fellobbanó villámai világítva hasították át
a világot, a föld megcsodált hatalmasságai és nagyjai viasz gyanánt olvadtak színed
előtt, a bálványimádó népek szégyent vallának, s egyedül csak Cion figyelt és
örült: akkor kezünkbe adtad a hit szövetségét, hogy vándoroljunk vele néptől
néphez, századról századra, mindenütt világítva, elriasztva a sötétséget és
rémeit.
S mi kezünkbe vettük a fáklyát, s megkezdtük a vándorlást. Ellenünk támadt
Egyiptom és Asszíria, Babilon és Róma, de ők lerogytak és elhanyatlottak, mi pedig
állunk s vagyunk. Máglyáink sokszor égtek, de még a lángok között is zengett a
hitvallás: "Az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egyetlen egy."
Ők hadiszekerekkel és karddal harcoltak, mi Isten szent nevét emlegettük, s
győztünk.
Chanuka ünnepén is hálát adunk az erőért, amellyel a harcot végigküzdhettük, s
engedted a győzelmet. Hálát adunk az igazságért, a szeretetért, a világosságért,
s végdiadalba vetett hitért és bizalomért.
Végdiadalt azonban még nem ülhettünk. Van még könny az arcokon, panasz az ajkakon
elég. Nem veszett még ki a lelkekből a gőg, gyűlölség, acsarkodás; még nem jött
el a várva várt messiási korszak, midőn csak béke és szeretet honol a szívekben, s
az emberben megbecsülve az ember. Várjuk minél előbb azt a napot, amikor azok, akiknek
szívében előítélet lakik, kiknek szívét csüggedés és elkeseredés tölti el,
kezet fognak, s együtt dolgoznak a tudomány, a szeretet, a béke érdekében.
Mózes V. Könyvében olvasható, hogy "emlékezzetek meg az ősidőkről,
figyeljetek minden nemzedék esztendőire. Kérdezd atyádat, ő megjeleníti, véneidet,
ők megmondják néked."
"Kérdezd meg a régi nemzedékeket, s irányítsd elmédet az atyák emlékére.
Mert mi csak tegnapiak vagyunk, s mit sem tudunk, s napjaink csak árnyék a földön. Ők
fognak tanítani..." - mondja Jób.
Nincs is más oktatás oly hatékony, mint amit a nemzeti múlt ismerete ad; nincs
érvelés olyan meggyőző, mint a példa, melyet történelmünk kimagasló alakjai
mutattak.
Chanukakor is elénk varázsoljuk dicső emlékét azon hazafiaknak, akik a hitehagyás s
gyáva árulás idején nem csüggedtek, meg nem tántorogtak, hanem élére állottak egy
kicsiny, de lelkes, s kitartó csoportnak, s vezették az oroszlán bátorságával,
halálmegvetéssel, a könyörtelen erőszak és gőg harcedzett hadai ellen.
Összecsaptak és győztek. Haladtak diadalról diadalra, s megtisztították Izrael
megfertőzött szentélyét a pogányság bálványaitól, s megmentették az egy Isten
eszméjét, a tiszta erkölcs ideálját, a késő utódok számára.
Megjelenítjük, megünnepeljük a Hasmoneusok emlékét a jelenben is. Mert jól lehet a
középkor átkai, kényurasága, kínvallatása, máglyája, s vallásgyűlölete
letűnt, de még mindig mossák - vájják azt az alapot, amelyen a jelenkor vívmányai
nyugszanak. Ma nyíltan már nem hirdetik a kiváltságokat, születési és felekezeti
előjogokat, de a sűrűn előforduló "árulások" éreztetik velünk egy
láthatatlan hatalom súlyát. Ezért is idézzük fel a dicső hősöket, csodás
győzelmeiket, hogy serkentsenek hithűségre, hivatástudatra, a meggyőződés
bátorságára. Példájukon induljanak el a szunnyadozók, a lanyhák, a közömbösek, a
kétkedők, a kicsinyhitűek, s keressék a maguk javát, üdvét, Izrael összességének
javában s üdvében.
A Chanukai Háftóra Zakariás próféta látomása: "S megmutatá nekem Józsuát, a
főpapot, ki állott az Úr angyala előtt, s a vádlót, ki jobbján állott, hogy
vádolja. És mondá az Úr a vádlónak: Dorgáljon meg téged, vádló, az Úr! és
dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet magának kiválasztotta! Avagy nem a
tűzből kimentett üszök-e ez? S Józsua szennyes ruhákba vala öltöztetve, s így
állott vala az angyal előtt. S ez megszólalt és mondá az előtte állóknak,
mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! S mondá neki: Lásd elvettem rólad
bűnödet, s ünnepi ruhákba öltöztetlek téged. S meginté az Úr angyala Józsuát
mondván: Ha az én utamon jársz, s megőrized parancsolataimat, s ugyancsak te gondozod
az én házamat is, és őrzöd pitvaraimat: akkor megengedem, hogy járj ezen állók
között."
E látomás - amely gyönyörű hasonlat - Izrael küzdelmét és a végső győzelmét
hirdeti. A szennyes ruhát viselő főpapban, a bűnös, hivatását be nem töltő
Izraelre ismerünk. Bűnösségének oka: az akarat, a buzgalom, az áldozatkészség
hiánya mellett, az előítélet, az irigység és a gyűlölet. De Izrael tudatára
ébred, leveszi szennyes ruháját, fehér palástot ölt és lelki tisztaságba
tündököl. Ekkor veszi a vigasztaló ígéretet, hogy Isten ügyének végdiadalt
szerez, ha állhatatosan ragaszkodik eszményeihez és híven teljesíti kötelességét.
Izraelnek főpapi hivatása van, jelenben, jövőben.
A főpap - a látomás fő alakja - Izrael népe, melynek már a Sinai hegy tövében
megbízása van, hogy a Tórával kezében világgá menjen, s tanítsa, hirdesse a szív
tudományát: a reményt, a bizodalmat, a hitet Istenben, ki láthatatlan, ki ésszel fel
nem fogható, kit nem szabad imádni képben, hanem csak szívben és lélekben.
E megbízatás nincs kötve sem éghajlathoz, sem nyelvhez, sem időhöz. Föltétlen és
örök, mint az, ki fölszentelé. "Urunk Istenünk frigyet kötött velünk a
Horében; de nem csupán atyáinkkal kötötte ezen frigyet, hanem mindnyájunkkal, kik
itt vagyunk ma és élünk."
Hasztalan mondják: küldetésünk ideje lejárt, megbízó levelünk érvényét
vesztette, a régi szövetség elavult, felbontatott és lépett helyébe egy másik egy
új.
Hiába hagyják el egyesek sorainkat, tagadják meg a közösséget velünk, mi nem
félünk, nem ingadozunk, nem csüggedünk, mert tudjuk, hogy a velünk kötött
szövetség örök és felbonthatatlan. Kötelez minden nemzedéket, mindenkor és
mindenütt, mert tudjuk az idő igazolni fog minket, tanúságot fog tenni, nem csak a
réginek tiszta és magasztos voltáról, de még arról is, hogy egy pásztora lesz
mindnyájunknak.
Mikor lesz ez a várt idő? Nem tudom. Talán ha nem állt ott volna a vádló a főpap
jobbján, előítéleteivel, irigységével, gyűlöletével, hogy megkösse a kezét,
gátolja működésében, csökkentes erejét, talán már bekövetkezett volna e korszak.
De a vádló minduntalan vádol, rágalmaz, támad, hol nyíltan, hol orvul, s útját
állja az eszme terjedésének, a szeretet erősödésének, a népek tömörülésének
egy közös zászló körül.
De a vádló nem fog örökké vádolni "megdorgálja őt az Úr, ki Jeruzsálemet
választotta ki magának." S már dorgálja. Mert ha végignézünk népünk
viszontagságos történelmén, láthatjuk, hogy mindazon nemzetek, amelyek velünk
kezdték el a pályafutást, elfáradtak, kidőltek, szétzüllöttek, elenyésztek.
Izrael "ez az egyetlen üszök" mely nem égett el a szenvedések tüzében,
hanem kimenekült, megkíméltetett. Nehezen és lassan, de mégis haladunk,
észrevétlen, de szakadatlanul terjeszkedünk. A világosság - mint a Chanuka ünnepi
gyertyák száma - napról napra szaporodik, nő. Ha meggondoljuk, hogy eleinte egy férfi
hite volt, mely tovább terjedt, egy családnak, egy nép hite lett. E népnek el kellett
veszteni önállóságát, dicsőségét, hazáját, hogy más népeknek is igazságot,
hitet, erkölcsöt, szeretetet, Istent adjon.
Szentírásunk még évezredek múltán is a könyvek könyve, melyből gyermek és agg,
egyszerű és felvilágosult elmék, vigasztalást, igazságot és tudományt merítenek.
Szilárdan és hajthatatlanul hiszünk benne, hogy beteljesedik a próféta szava, s
eljön az az idő, amikor a világ testvérekké összeolvadott erkölcsére szent nép
lesz. Ahogy Jeremiás mondja: "Úr a lelkekbe helyezi az ő Tóráját, s a szívekbe
fogja írni, senki a másikat nem fogja oktatni, mondván: Ismerd meg az Urat!, mert
mindnyájan ismerni fognak kicsinytől nagyig - szól az Úr."
S Józsua szennyes ruhát visel.
A babiloniai száműzés ideje letelt. A börtön ajtaja megnyílt. Nagyralátó tervekkel
léptek a foglyok hazájuk szent földjére. De a való leforrázta a reményeket. Amit
találtak az alatta maradt a várakozásaiknak. A templom romokban hevert, az ország
feldúlva, az őslakosság elszegényedve, szerteszórva, a haza nagy része pogányok
által elfoglalva. Az volt a feladat, hogy az országot visszahódítsák, az erőket
tömörítsék, a templomot felépítsék, a vallásos életnek új lendületet adjanak:
szóval, hogy a főpap hivatalába lépjen, s kezdje meg működését. Csakhogy a főpap
keveset törődött szent tisztével. Szennyes ruhát viselt. A gazdagok és előkelők
pompás palotában laktak, de Isten háza rom volt. Huzakodás, szeretetlenség,
hűtlenség volt napirenden.
A főpap, ki homlokán viseli az aranylemezt a felirattal, hogy mintegy külsőleg is
jelezze, hogy agyának minden gondolata, lelkének minden gerjedelme Istennek van
szentelve, hogy Isten a legelső, a legmagasabb eszme, melynek szellemében mindennek
létesülni a legmagasztosabb cél, melynek szolgálatában minden erő, tehetség és
eszköz áll, s hogy nincsen érdek, akarat, irány, cél és cselekmény, mely az
eszköznek és küldetésnek fölötte állna, azt rangban, jelentőségben vagy időben
megelőzné, meghaladná - ez a főpap "szennyes ruhát viselt, kezét főpapi
jelvénye fölé emelé" - a közérdeknek elébe tette az önérdeket: Izrael
javának és dicsőségének a maga javát és előnyét.
Ez volt a múlt főpapja, de mit tesz a jelené? Megfogyott-e a kételkedők,
gúnyolódók száma, s megszaporodtak-e a hívők, a bízók, a buzgók, az önzetlenek,
a szerények, s alázatosak? Megtisztulnak-e már az erkölcsök, s erősebben lüktet-e
bennünk az igazság, méltányosság és szeretet érzete? Eltávolítottuk-e már a
bálványokat? A láthatatlan - nem kőből faragott - bálványokat, amelyeket
szívünkben hordozunk: a hiúságot, a gőgöt, az elbizakodást, az önzést, a bűnös
vágyakat, s felszenteltük-e mint a Hasmoneusok, Isten templomává? S találunk-e egy
korsónyi, de legalább egy csöppnyi érintetlen szent olajat, hogy meggyújthassuk
házainkban a hitnek mécsvilágát? Tettünk-e valamit, hogy házainkba ne csak a
mulatási és szórakozási vágy, de a nemesebb törekvések, a szív és szellem
szükségei is találjanak kielégítést? Tettünk-e valamit az Istentiszteletek
emeléséért, az áhítatért, hogy visszahódítsuk az elidegenedetteket, megnyerjük
hivatásunk ügyének a fiatalokat?
Mi nyugtatjuk magunkat, s azt mondjuk: Mi nem tehetünk mindent, mi kevesen vagyunk, a
szükségletek meg oly nagyok.
"Mindent!" A minden és a semmi közt ott van még a sok, az elég, a valami.
Avagy tettünk-e valamit Izrael szent örökségéért, a Tóráért? Tettünk-e valamit
szenvedő testvéreinkért, az árvákért, az özvegyekért? Tettünk-e valamit, hogy az
utókor majd hálás kegyelettel emlegesse nevünket?
Sokan azt mondják, hogy annyifelé kell adni, nagyok a problémák, a hitközséget úgy
is "eltartja az állam, minek adjunk mi". Ez az: "a főpap szennyes ruhát
visel".
Ünnepre készülve vessük le "szennyes" ruhánkat és öltsünk ünnepi
ruhát. Szűnjünk meg rosszat tenni. Tanuljunk jót tenni. Járjunk az Úr útjaiban, s
őrizzük parancsait. Gondozzuk házát, őrizzük pitvarait, akkor lesz nekünk is
gyarapodásunk, előmenetelünk, s eszméinknek diadala.
Mikor Jákob ősatyánk - beszéli az írás - Háránba ment, egy kutat vett észre a
mezőn, mely körül három nyáj heverészett; mert abból szokták a nyájakat itatni. A
kút száján pedig nagy kő volt. E kutat csak úgy lehetett megnyitni, ha mind a három
nyáj pásztorai összegyűltek, egyesültek, s közös akarattal, közös erővel
hengerítették el a követ a kút nyílásától. De midőn Jákob a közeledő Ráhelt
szomjazó bárányaival meglátta, lelkesedés és bátorság szállott szívébe, s
egymaga elhengeríté a követ, amellyel a kút el volt zárva, s megitatta a
bárányokat. A mező: az élet mezeje. A kút: a hit forrása, melyből a szomjazó,
epekedő lélek, vigasztalást, bizalmat, reményt, szeretetet ihat. A kút körül
fekszik a három nyáj: három nagy felekezet hívei. De a kút száját nagy és nehéz
kő zárja. E kő: az előítélet, a széthúzás, a gyűlölség. Természetes úton a
kutat csak úgy lehet megnyitni, a szomjazó bárányokat megitatni, ha mind a három
nyáj pásztorai egyetértenek, kezet fognak, s közös a céljuk, a szeretet, a béke, az
erkölcs ápolásának szentelik életüket.
Ez a nap még nem érkezett el! A zsidóság százszor és százszor nyújtotta a kezet,
de elutasították. De jön nap mint nap Ráhel az ő bárányaival, s Izraelnek magának
kell előlépnie, s legördítenie a követ, megitatni a bárányokat.
Nem szabad visszariadni a feladat nagyságától, mert a szeretet csodákra képes,
legyőzhetetlen.
Halmos Sándor |
