Debrecen., 2004. május 9. kábálát sábát
"Csak ezt hagyjátok meg nekünk,
ingünk alatt a meztelen bőrt. A bordák puszta ráncait, a légszomjas mellkosarat,
irgalmas irgalmatlanok, tiltsátok el a tej ízét, az erdőket, a réteket, a folyókat,
a tavakat, a szamóca pirkadatot, a hárs zöldellő nagy a szőke nők haját, s vizes
sugárral gyöngyösre emeli?? Csak ezt hagyjátok meg nekünk ingünk alatt a meztelen
bőrt."
(Fenyő László: KÖNYÖRGÉS)
Nemsokára, pár hónap múlva itt,
Debrecenben lesz a hatodik dr. Kardos Albert nemzetközi vers- és prózamondó verseny.
Ott az úgynevezett kötelező irodalomból, amelyet a jelentkezők előadhatnak,
olvashatják fel Fenyőnek e drámai költeményét, amely kicsit visszacseng a ma
délután 17 órakor itt a sarkon a Soá hatvanadik évfordulóján tartott
megemlékezéssel. Ezen a fénnyel teli napon Debrecenben, amikor ismételten idejöttünk
a környékről és távolból, hogy közösen emlékezzünk a hat évtizeddel ezelőtti
traumákra, megpróbáltatásokra, szenvedésekre, méltó kegyeletet állítva ezen
egyszerű emlékművel majdnem hétezer debreceni zsidó honpolgárnak.
Mindenki mondja, hogy kötelező az emlékezés. Mintha hat évtizedig
"elfelejtette" volna ezt megtenni a társadalom. Hála a Mindenhatónak, hatvan
év után megemlékeznek.
Ezen a napon - egy vallásos hagyományú közösséghez méltóan - szabadjon tanítást
adni.
Zsinagóga, közösségi vezetés és intézményrendszer, ha úgy tetszik, a
kiszolgáltatottak iránti felelősségérzet, ez legyen a mai tanítás központi
gondolata és reménye.
1. A zsinagóga helye és szerepe a modern korban tértől és határtól függetlenül.
2. A közösségi vezető, a rabbi, a kántor, bármilyen tisztséget betöltő ember
szerepe a közösségi életben.
3. A kiszolgáltatott, a rászorult hittestvérek iránti közösségi felelősség a mi
életünkben, itt Debrecenben, vagy a fővárosban, s az országban mindenütt, illetve a
környékbeli, vagy a távolabbi országokból. Szlovákiától Romániáig, Ukrajnától
Szerbiáig, Izraeltől az Egyesült Államokig.
Forrásunkat, mint mindig, most is a hagyományos irodalomból, a Talmudból, jelesül
Szuká traktátusából merítjük.
Rabbi Jehuda mondja:
Aki nem látta a kettős oszlopcsarnokot az egyiptomi Alexandriában, nem látta
Izraelt dicsőséges pompájában. Óriási bazilika mintájára építették, amelyben az
egyik oszlopcsarnokon belül másik oszlopcsarnok is volt. Néha hatvanszor hatvan ezer
ember gyűlt benne össze (mások szerint kétszer annyi, mint amennyien Egyiptomból
kivonultak), és hetvenegy aranykarszék volt benne, a nagy Szinhedrion hetvenegy
vénjének száma szerint, és mindegyik aranykarszék kétszáztízezer arany tálentumba
került. A közepén egy faoltár volt, és ott állt a cházán (kántor, templomszolga)
kendővel a kezében. Ha oly részhez értek, ahol áment kellett mondani a templomszolga
intett a kendővel és az egész nép felzúgott: Ámen!
Az egybegyűltek nem rendszertelenül ültek, hanem külön ültek az aranyművesek,
külön az ezüstművesek, külön a vasművesek. Külön a bányászok, külön a
takácsok. És ha idegen vagy szegény érkezett, azonnal felismerte társait, hozzájuk
fordult és azok támogatták Őt és háza népét.
És attól a perctől kezdve, ha valaki odament, még csak az sem kellett, hogy kérjen.
Gondoskodtak mindenről, mindenkiről, aki kiszolgáltatott, aki rászorult...
(Szuká 54/b )
Ha van zsinagóga, akkor van zsidó élet. Ha van zsidó élet, szükségszerű, hogy
legyen zsinagóga. Természetesen sokféleképpen lehet megélni a zsidóságot. Azonban
egy biztos, zsinagóga nélkül nem lehet. Fontos a kultúra? Nagyon fontos. Fontos a
világi hagyomány? Nagyon fontos. De a történelmi távlat azt mutatja, a zsidóság
fennmaradásának első feltétele, hogy legyen megfelelő, méltó háza I-stennek, ahogy
ide ki van írva a Frigyszekrény fölé:
,,... hogyha eljössz hozzám,
szól az Örökkévaló, én elmegyek hozzád."
Ha építesz nekem templomot, zsinagógát,
az alkalmas lesz a közösség összefogására.
Ma már a kántor, az előimádkozó, a közösségi vezető nem áll fenn a "blemeren",
és nincs a kezében zászló. Imáink végén kádisban vagy a különböző bráchák
után mi is azt mondjuk, "elhisszük, azaz: ÁMEN". Azt mondjuk, hogy
kellenek felelős emberek, akik ha kell, felmennek a "blemerre", a szó
szoros vagy a szó átvitt értelmében, ha kell, vállalják a közösségi vezetés
felelősségének terhét, hittel, alázattal és odaadással, és erre azt mondjuk
valamennyien, hogy ámen.
Minden korban volt, van és lesz szegény és rászorult ember, mert amíg a Soá
túlélői vannak - és adja a Mindenható, hogy itt legyenek velünk, közöttünk,
szeretetünktől övezve - a mi felelősségünk, hogy gondoskodjunk róluk lélekben,
fizikumban, kórházban, gyógyszerben, ételben és mindenben. Ahogy ez a közösség itt
Debrecenben, és az országban mindenütt próbálja lehetőségeihez képest megtenni. A
világ minden helyén az egyik legfontosabb dolog, hogyha valaki éhes, annak enni adjunk.
Mi mindig mindenkinek próbálunk - lehetőségeink szerint - segíteni.
A közösség hatalmas feladata volt ez, és lesz az elkövetkezendő időben is.
Együttesen próbáljuk megfogalmazni a következő évi álmokat és vágyakat, az előbb
elmondott talmudi tétel is a mi fohászaink, álmaink és reményeink között
található. Reményeink szerint a világ Alkotója meghallgatja fohászainkat, és ad
valamennyiünknek békességet.
Cselekedj egyenesen és jósággal
átitatva, amely Isten szemében tetszést talál, az emberek szemében is feldereng a
csillogás.
Maga a remény!
Schőner Alfréd |