Vissza a RABBIK-hoz

A TEMPLOM KULCSAI...
- Gondolatok Emor hetiszakaszához -

bethe.gif (1004 bytes)

Debrecen, 2004. május 8. - szombat délelőtt

 

Szeretettel köszöntöm egybegyűlt híveinket, kik szombat reggel eljöttek Isten házába, hogy közös imádsággal köszönjük meg az Örökkévalónak a napot és a lehetőséget.

Emor hetiszakaszában olvastuk a "Kidus Hásém", Isten nevének megszentelését, és a "Chilul Hásém", Isten nevének megszentségtelenítését, mint két alapvető fogalmat.

Testvéreim!

Minden zsidó közösségnek tudnia és éreznie kell, itt e határok között és a határokon kívül, hogy a személyes példamutatás a legfontosabb. Hogyan és miképpen viselkedik a tisztségviselő - vallási és világi egyaránt - abban a "kilében", közösségben, ahol a bizalom egy fontos pozícióba állította. Úgy kell élnie, viselkednie, hogy fel lehessen nézni rá. Ezt kívánja tőlünk az Örökkévaló, ezt kívánja tőlünk emberi tartásunk. Ezt kívánja ősi irodalmunk a háláchá, ezt kívánják meg a micvák, a vallási parancsolatok.

Mit kérünk a hívektől?

Közös fohászt! Nincsen zsidóság zsinagóga nélkül. S a zsinagógában nincsen élet, ha oda nem járnak a hívek. Hányszor és hányszor hallottam már rabbinikus pályafutásom alatt:

"Nagyon jó zsidó vagyok, de a zsinagógába nem nagyon járok..."

Te nagyon jó zsidó lehetsz, de ha kérhetem, gyere a zsinagógába is.- válaszolom most is Ez a két dolog nem kizáró, hanem egymást feltételező fogalmak!

"Nem tudok már imádkozni héberül." - hangzik a reagálás.

Az Örökkévaló meghallgatja akkor is, ha gondolatban imádkozol. Ha csendben, magadban elmondasz egy fohászt. Tudd, hogy mindig van Valaki, aki meghallgatja!

Ez nem frázis! Nem feltételezés, hanem hitünkből adódó több ezer éves tapasztalat.

Egyik hívem megbetegedett. Kórházba került, hatalmas operációja volt. Egy héttel korábban eljött a sülbe. És imádkozott.

Pár héttel később felgyógyult és ismét eljött, magába fordulva mormolta:
"Újból tudok imádkozni. A műtét előtt pár perccel elmondtam egy "varázsszót". Mielőtt megkaptam az altatót, és végleg rámborult volna az örökkévalóságig tartó sötétség, azt mondtam magamban: Sömá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj Echád."
Ezután mindennap el fogom mondani!
" - mondotta.

Fontos, ha minden nap egy mondatot elmondasz. Az első mondatot követi a második, a harmadik, s így tovább...!

Ennek a közösségnek sok-sok minden mellett az egyik legnagyobb vívmánya, hogy nagyon-nagyon nehéz körülmények között, de minden reggel és minden este próbál "minjánt" szervezni.

Amíg van istentisztelet, amíg van "minján", amíg imádkozunk péntek esténként, szombaton, adott esetben "háromszor" egy esztendőben, adott esetben "csak" Jom Kipurkor, addig a közösség, fennmarad...!

Azt kérditek, hogy miért és honnan az erő?

Mindennapi "csodák", pedig vannak!

Elvesztett közösségek, pici mikroközösségek szerveződnek újjá. Tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt voltam Sopronban egy mártír-istentiszteleten. Alig volt ott egy-két hittestvérünk, a jelenlevők többsége máshonnan érkezett. Úgy gondoltam, hogy befejeződött a soproni zsidóság élete. Magyarország hitközség történeteinek egyik legszebb múlttal rendelkező közössége megszűnt? S nagy-nagy örömmel, és szombati csodának tartva hallottam ma reggel, hogy pár héttel ezelőtt, újra szerveződött a soproni közösség.

Valami létrejött a semmiből, "jes méájin", teremtés a nem létezőből.

Kell néhány szorgalmas ember, hivatását teljesíteni tudó zsidók, akik önzetlenül, fáradságot nem ismerve felkutatják a lappangó lelkeket, és hívő szóval odaviszik a zsinagógába.

Ma már harminc személyt számlál az ország egyik legkisebb, de mindenképpen újból élő közössége. Sopron: civitas fidelissima.

Hogy miből az erő?

Táánit traktátusából idézem a gondolatot, amelyet Arany János, a magyar irodalom talán egyik legnagyobb krónikása, is megörökít Az utolsó főpap című versében.

Így tanították a mestereink:


"Amikor elpusztult az első Jeruzsálemi Templom, összegyűltek a közösség maradék tagjai. És a Templom kulcsa ott volt a kezükben. És felmentek a Templom legmagasabb szintjére, a tetőre. És így szóltak magukban, az Örökkévaló előtt. 'Megmérettünk, és úgy látszik könnyűnek találtattunk', nem vagyunk méltók arra, hogy folytassuk a hagyományt. (sic)
Nézz le reánk Urunk, mondották a megmaradottak, és így szóltak:
- Feldobjuk Neked a kulcsot Uram, és fogadd el tőlünk a Templom kulcsát, és a közösség öregjei a feldobták azokat a magasságok felé.
És mintha egy égi kar nyúlt volna le, mondja a Talmud. Visszafogadta a kulcsot"
(Táánit 29.)


Bíztatásképpen: eljön az idő, hogy "visszaadja" az Örökkévaló a "kulcsokat" annak a közösségnek, amely megérdemli...!

Történelmi kataklizmákat, megpróbáltatásokat és szenvedéseket, ezernyi traumát élt át zsidóságunk. Én mégis hiszem, hogy közösségünk méltó arra, hogy visszakapja az Örökkévalótól az egykoron Neki átadott "kulcsokat". A "kulcsok" most már "közelednek", érezzük a jövetelüket. A mi feladatunk ebben itt, a környéken, de más országokban is, hogy kinyissuk a közösségek ajtaját, fogadjuk szeretettel azokat, akik hozzánk jönnek. Fogadjuk őket megértéssel, együttérzéssel és segítőkészséggel, adjuk meg nekik mindazt, amit csak és kizárólag a hit képes adni az embereknek.

Ez a mi közös felelősségünk!

Hogy újból nyitva legyenek a zsinagógák!

Ne múzeumok legyenek, hanem élő intézmények. És meg fogjátok látni és fogjátok érezni a hatalmas erőt, hogy odajönnek a némák, azok, akik eddig hallgattak, akik eddig nem vállalták fel a zsidóságot, most átérzik a feladat nagyságát.

Látják, hogy nyitva van Isten háza, és elhangzik ott a szeretet és a megbékélés szava. És ezekre a helyekre az örökkévalóságból - szellemi értelemben persze - odajönnek a mi drágáink, akiket elragadott a történelem, akiket meggyilkolt az előítélet. Ott lesznek a lelkünkben és a szívünkben mindazok, akiknek megadatott, hogy természetes halállal haljanak meg.

A történelem során mindig voltak nehéz periódusok. A régi héberek azt mondták: - "Emberek, ezen is túl leszünk...!"

Mindig nehezen, mindig küszködve, mindig megpróbáltatással teli. De van egy hatalmas erő, az Örökkévalóé, aki energiát önt a karokba, hitet ad a reményét veszítettbe. Ő a Világ Alkotója, Ő részesítse áldásában ezt a közösséget, adjon valamennyiőtöknek erőt, egészséget és boldogságot, sok-sok megértést és belátást:

Álljatok Őrt!
Álljatok a vártán!
Vigyázzatok mindarra, mindazokra, akik gondjaitokra bízattak! Őrizzétek a jelent és lássátok a jövőt, mert Ő, a Világ Alkotója megáldja kezeitek jutalmát!
Újból lesz Otthon! Felépül a Ház! Visszatérnek az eltévelyedettek!
S hallatszik még az öröm és vígság hangja közösségeitekben.

Én tudom! Én hiszem!

 

Schőner Alfréd

Vissza a RABBIK-hoz