Vissza a D'vár Torá-hoz

  

PÉNTEK ESTI BESZÉLGETÉS
" A TALÁLKOZÁS SÁTRÁBAN "

bethe.gif (1004 bytes)

Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VI. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Találkozások..." volt. (Debrecen, 2004. május
7-9.)

Konferenciánk címe: találkozás. Találkozunk debreceni ismerősökkel, amelynek mindig örülünk, találkozunk határon túli barátainkkal és új vendégeinkkel, akikkel jó együtt lenni, sokat tanulunk, érdekes dolgokat hallunk. Találkoztam a régi önmagammal, amikor az előadások során a szomszédos iskolából beszűrődött a gyermekzsivaj, évtizedekkel ezelőtt ugyanezen az udvaron magam is zajongtam a többi diák között. Meglepő és megrázó találkozásban volt részünk igaz emberekkel, akik hosszú sorokban az eső jóvoltából a templomot töltötték meg a cívisváros lakói, akik az emlékezés kövét helyezték el Pásti utca és Bajcsy Zsilinszky utca sarkán most létesített kicsiny sziklánál, amelyet a második világháború áldozatai emlékére állítottak fel. Meghallgatták az emlékező szívhez szóló beszédeket, majd a szikla mellé elhelyezett tartályba minden járókelő és emlékező tartós és el nem hervadó kavicsot tett tisztelete és együttérzése jeléül az emlékkő elé. Meghatott, hogy az avató megemlékezésén milyen végeláthatatlan sorban érkeztek az emberek, messze többen, mint Pesten, hasonló rendezvényen részt venni szoktak.

Az asztalnál a Tóráról illik beszélni, a Harmadik könyvből olvasunk, amit sok elnevezés mellett - pl. Papok Könyve - a Tisztaság Könyvének is nevezünk. Gyerekeknek ezzel szokták kezdeni Mózes öt könyvének ismertetését, mert ők még tiszták. Szó esik az áldozásokról, ahol közel akar kerülni az ember az Örökkévalóhoz, az ehető tiszta és a tilos tisztátlan állatokról. A családi élet szépségéről, követelményeiről, kívánatos és tiltott viszonyokról. Áll, hogy ne szentségtelenítsük meg az Örökkévaló nevét. Mit kell tenni? Legyünk tisztakezűek. A szó szoros értelmében és átvitt értelmében. Ezért fontos, és rokonszenves, hogy az ébredés után első dolgunk a kezünk leöntése. Mindenkivel szemben legyünk tisztakezűek, mert az emberek hajlamosak az általánosításra. Nem azt mondják, hogy iksz vagy ipszilon tette a rosszat, hanem a zsidók. Ezért különös figyelemmel kell lenni, hogy még a gyanú árnyéka is elkerüljön minket.

A harmincas években, negyvenes évek elején falujárók járták a vidéket. Tanulmányozva az egyszerű emberek gondját-baját. Az egyik faluban egymás mellett éltek a zsidók, nem zsidók, végezték a munkájukat, kiegészítették egymást, mégis megkérdezte a falujáró az egyik atyámfiát, hogy mi a véleménye a zsidókról? Azt mondta, hogy rossz. Rosszabb már nem is lehet.

Mondta nekik a pesti férfi, hogy mind a két szomszédja zsidó. Képzeli, mennyit szenved miattuk. - Nem, a szomszédaim rendes emberek. -felelte az atyafi. A szomszédokkal sohasem volt baj. Az egyik Schmidt - kovács -, ő készíti nekem a kaszát, minden évben csinál újat, az árát csak aratáskor kéri, a lovat is megpatkolja bármikor, felírja, mert tudja, hogy a parasztnak csak betakarításkor van pénze, semmi probléma vele. Schneider - a szabó -, másik szomszéd még az apámnak is ő varrta a ruháit. Nekem is az esküvői öltönyt. Abban járok minden vasárnap. Velük nincs semmi baj. A falukutató feljegyezte. Tovább tudakolt, a szemközti házban lakott egy zsidó, annak is feltette a szokásos kérdést. Mi a véleménye zsidókról? - Nagyszerű, hangzott a válasz. Jobb nem is lehetne. Szegényebb lenne nélkülük a világ. - Igen, mondta a falukutató. Hallottam a szemközti két szomszéd is milyen egyenes ember. Elképedt a megkérdezett. A Schmidt és a Schneider? Hiszen az két "gazember". A Schmidt a rozsdás vasait adja oda a parasztoknak, máskor egy kasza tíz évig is szerszám volt, most évente kell újat csinálni. Még szép, hogy hitelt ad rá. Ki vásárolná meg tőle másképpen? És amilyen patkókat tesz a lovakra! Szegény párák, csak lábujjhegyen tudnak menni. A Schneider szabó? Aki mint mondja, angol posztóból varrja a ruháit. A bolhapiacon fillérekért vásárolja az anyagot. A falu minden lakójának ő csinálta az ünnepi gúnyákat. Úgy is áll rajtuk, mint tehénen a gallér. Fáj a szívem, amikor vasárnap végignézem az atyafiak sorát, ahogy a templom felé haladnak azokban az öltönyöknek nevezett vackokban... 

A zsidóság egésze nagyszerű. Fogalom.

A jelenre visszatérve. A Schmidtek és a Schneiderek alkotják a zsidóságot. Külön-külön mindnyájan felelősek a kezünk tisztaságáért. Hatvan év után, ha most falujáró jönne, nem találna se Schmidtet, se Schneidert, mert elsöpörte őket a vészkorszak, pedig ezek munkájuk mellett szinte minden községbe építettek templomot, vágodát, rituális fürdőt, azaz mikvet, ami a tisztaságot jelképezi, kisiskolát, azaz chédert, sok helyen jesívát és mindezt elfújták a vadszelek. Idős emberek valószínű elmondják este, hogy nem is volt olyan rossz, amikor a boltos felírásra hitelbe is adott, hogy ne éhezzen a család és a terménykereskedő lábon, megvette a termést a paraszttól, meg is előlegezte, hogy legyen pénz a sifonérba. Értékesítésről is ők gondoskodtak, a parasztoknak csak a termésre kellett összpontosítaniuk. Milyen érdekes. Most számláljuk az "omer"-t, ami kévét jelent. Pészach másnapjától 49 napon keresztül. Az ötvenedik pentakoszta, a pünkösd vagy savuot, a Tóra adás és az aratás ünnepe. Tulajdonképpen örvendetes esemény lenne, mint a katonák, akik a leszerelést várják, és a centiméterről naponta vágnak egy-egy kockát, hogy tudják, mennyi még az idő a nevezetes napig, a zsidók is így számlálták a napokat, mennyi van még a Tóra-adásig, mennyi az aratásig. Mert a földműves számára a kenyeret, a megélhetést jelentette. Ezt az örvendetes időszakot árnyékolta be a történelem, ezidőtájt történt a Bár Kochba felkelés, akkor halt meg R. Akivá 24 ezer tanítványa. Részint a dúló járványban, részint a Harcokban. A középkorban, ezen hónapokban Maimba, Vormszban dúltak a pogromok több ezer halottal.

Az 1600-as években e késő tavaszi időkre esett a Hmelnyiczky-féle felkelés és az ezt követő iszonyatos gyilkos-sorozat. Senki nem fogja elhinni, pedig igaz, a magyarországi zsidóság deportálása is erre az időre esett. Sávuot környékén a Schmidtek és Schneiderek ekkor haladtak a zsúfolt marhavagonokban a megsemmisülés felé. 

De ebben a tengernyi gyászban van egy sziget, ez az omerszámlálás 33. napja, a Lág Baomer. Most lesz holnapután vasárnap. Akkor a járvány is enyhült, egyesek szerint még csatát is nyertek. Így felfüggesztették arra a napra a gyászt. Mert házasságot kötni, borotválkozni, tábortűz mellé ülni, kirándulni, a gyerekek számháborúzni szoktak. Énekelnek, vidámak. De miért pont a 33. napon történt az enyhülés a járványban és győzelem a csatában? Van egy ortodox szokás, hogy ilyenkor körmenetet tesznek a temetőbe a rabbik és más nevezetes emberek sírja körül, ugyanis ezt a napot a megegyezés, az egység jellemzi. R. Akiva 24 ezer tanítványa nem tisztelte egymást. Pártoskodó, kemény nyakú nép vagyunk, vitatkozunk, torzsalkodunk. Volt Sámáj iskola, Hillél iskola. R. Akiva tanítványai közül a Tanból ki ezt tartotta fontosnak, ki a másikat. Ki az egyik táborba tartozott, ki a másikba. Harsogott a disputa, de omer 33. napján megegyeztek és mindjárt megszűnt a járvány. Még a csatában is győztek. Nem lehetne ezt a tanulságot nekünk is levonni? A történelem azt már nem jegyzi le, hogy a Lág Báomer utáni napon újra fellángoltak-e a harcok, újra aratott a járvány és kiújult-e a viszály, nem tudjuk. Tartok tőle, hogy igen.

Van még egy szokás ilyenkor. Izraelbe, Meronba viszik a három éves kisfiúkat, hogy a hajukat először ott vágják le. Simon bár Jocháj akkor halt meg ott, de az embereknek átadta a "ragyogás könyvét", a Zohárt és felfedte a kabala titkát.

Ennyit talán a múltról. A mára térve igen megtisztelő itt lenni Önökkel a "Találkozás Sátrában" évről évre, európai gondolat volt ez a javából, hogy a határokon kívüli magyar nyelvterületen élő testvéreinkkel ismerkedjünk meg, beszélgessünk, találkozzunk, barátkozzunk. Akik már nem lehetnek velünk, de nemrég még itt voltak, azok előtt némán fejet hajtunk, akikkel találkoztunk, azokkal reméljük, jövőre is és azután is találkozni fogunk.

Deutsch Gábor adjunktus
judaisztika tanár

Vissza a d'VAR Torá-hoz