Vissza a D'vár Torá-hoz

Schőner Alfréd:
"És akkor hallotta a hangot..."
- 5762. Nászo szombatja-

(Elhangzott a Zsidó Hitközségek és Közösségek Állandó Fóruma "TESTVÉREIMET KERESEM" című konferenciáján. Debrecen, 2002. 05. 26-án Sábbát Nászo.)

A fény és a derű áhítata lengi át a klasszikus hagyományokat őrző debreceni zsinagógát. Az alapításának 150. évfordulóját ünneplő helyi zsidó közösség, ölelő karokkal köszönti a közelről és távolról ideérkező 18 testvérközösség delegátusait. A mosoly az arcokon és az újra találkozás felejthetetlen öröme még szebbé teszi a péntek este egyébként is varázslatos áhítatát. Együvé tartozásunk érzetét megerősíti, egyedi álmainkat füzérbe fogja, az ősi héber nyelv ódon, de mindig megújulni képes zeneisége. A holnap délelőtti hetiszakasz -Nászo - mondatát idézem.

"És akkor hallotta a hangot amint szót idézett hozzá a födél felől, amely a bizonyság ládáján volt". (Bámidbár 7.89.)

"És akkor hallotta a hangot..."
.
Örök emberi feladat, örök zsidó kötelesség, álom és reménység meghallani a hangot. A hangot, amely hozzád szól, a hangot, amely a magasságok felől a te lelkedhez is eljut. A hangot, melynek ritmusát a szív dobbanása élteti.

A Tálmud Hágigá traktátusa így tanít bennünkket:

" Mestereink beszélték:
- Történt egyszer hogy rabbi Jochánán ben Beroka és rabbi Elázár ben
Hiszmá elmentek és meglátogatták Pekiinben rabbi Józsuát.
- Mi volt ma a Tanházban? -kérdé a mester.
- Rabbi Eleázár ben Ázárjá tanított bennünket.
- S miről szólt ma a magyarázat?
D'várim könyvének 31. fejezetéről, amely így hangzott: "Gyűjtsd
egybe a népet, a férfiakat, és a nőket és a gyermekeket". Vajon mire
tanít e tórai szöveg?
- A férfiak azért jönnek, hogy tanuljanak.
- A nők azért jönnek, hogy meghallgassák a Tóra szavát.
- De miért jönnek a gyermekek? Hogy jutalmat szerezzenek azoknak, akik elhozzák őket..."
(Hágigá 3a)

Az előbbi idézet utolsó mondatainak következtetése hozzánk szól.

A férfiak azért jönnek, hogy tanuljanak.

Az asszonyok azért jönnek, hogy hallgassák azt. Hogy az appercipiálás
misztériumával emeljék és erősítsék. az ünnepi hangulatot.

De miért jönnek a gyermekek, akiknek még bizonytalan a lépésük, s
járásuk ingatag?

A textus utolsó gondolati egysége egy gyönyörű héber fogalmat takar:
."Táf." Annyit jelent: gyermek. "Táf". Hangutánzó szó. Annak a lépteit sugallja, aki -mint a gyermek- még bizonytalan. Aki még nem ismeri a helyes útirányt. Akinek szüksége van arra, hogy fogják a kezét

Azért, hogy jutalmat szerezzenek azoknak, aki elhozzák őket. !!!

Drága testvéreim!

Európa e furcsa szegletében, történelmi csapásokkal és időnkénti kreatív korszakokkal teli részén, a polgári időszámítás szerinti harmadik évezred első éveiben is úgy látjuk: egyre több a "Táf". Az útját kereső, a hazatérni vágyó a zsinagógát áhító, Izrael eszmeisége után szomjazó önazonosságát kereső lélek. Határok elválasztanak bennünket, de imánk összeköt. Esetleg más az anyanyelvünk, de közösen, azonos nyelven fogalmazzuk újra fohászunkat. De a XX század viharos históriája, az egymást követő önkényuralmak - embert, hitet és hovatartozást kiirtani szándékozó világa - sem volt képes megszüntetni bennünk a lángolást. Az olthatatlan szeretetet Izrael iránt, az álmok kavalkádját, melynek közepén Jeruzsálem állt, és Jeruzsálem áll, mindörökké. Utódainknak már nemcsak álmában jelenik meg Izrael. Ők Tel-Avivban érezhetik a tenger illatát. Cfáton hallgathatják a kabbala üzenetét. Az eilati hotel szobából a Szináj irányába emelhetik tekintetüket, ők a Siratófalat nemcsak megérintik, hanem őrzik is.

Európa e viharvert szegletén, Európa e fenséges részén szinte nem volt olyan város, falu, ahol ne lett volna zsidó közösség. Az Európai Unióba vezető úton, nincs olyan város, nincs olyan falu, ahol ne lenne zsidó temető. Elárvult, magára maradott a múltat őrző. Bennük sírok és sírkövek és a sírköveken beszédes betűk, amelyek nagyobbrészt már olvashatatlanok, mert visszaszálltak az Örökkévalóhoz.

Itt alig van város, ahol ne lett volna iskola. Itt alig maradt város, ahol lenne, -mondjuk - vasárnapi iskola, Talmud Tóra.

E vidéken éltek a csodarabbik. E vidéken ma alig élnek zsidók, s rabbik. E vidéken mindenki értette az imák nyelvét, a Tóra szavát, és gyakran a talmudi tanítást. E vidéken ma alig van olyan, aki elmondaná a halotti imát, a Kaddist.

Itt a Kárpátok tövében éltek az Istenkeresők. Akiknek emlékét a tragikus történelmi áradat söpörte el.

Láttál már kősivatagban színpompával ékeskedő virágzó faunát? Láttál már sivatagban kóborlásából megtért egyre duzzadó, erősödő vízcseppet? Láttál már betonvárosban a lépcsők közé ékelődő, a fény, a magasság felé kacsintó fűszálat? Kiszámítható-e a természet anakronizmusa, a tragikus történelem ellentmondásossága?

Az elmúlt három generáció alatt majdnem reménytelenné lett e térség egykoron virágzó oázisa. De a kietlenség helyén mintha nyiladozni látszana - a szellemiekben felszántott vidék. Mintha csöppnyi virág sarjadozna az egykoron terhes, és pusztító ideológiákkal barázdált vidéken. Más-más országban, de ugyanazon céllal, maga az élet kel versenyre a történelmi örökséggeel. S felette ott lebeg az isteni glória a Mindenható életben tartó, új életet is teremtő, végtelen szeretete és kegyelme.

A mai ünnepi órán is a szentírási mondattöredék fogalmazódik újra. Keressük a testvéreket, keressük egymást!. Keressük a másik kezét. Együtt talán könnyebb, talán kevésbé fájdalmas, talán reményt keltőbb. Imádkozunk és tanulunk. Hiszünk és ezért tanítunk.

"Ha én nem vagyok magamért, hát ki tesz értem?
Ha csak magamért teszek, ugyan mi vagyok én?
S ha nem most hát mikor?"
(Pirké Ávot I.)

Igen, a talmudi és a misnai gondolat értelmében új és új kihívásokkal teli korunkban tanulni kell,

És meghallani a "hangot". Vállalni a küldetést önmagunkért, társainkért, valamennyiünkért, és ingatag léptekkel ugyan de megérkezni. S nem holnap, hanem ma. Mert holnapután már késő lehet.

"Az Örökkévaló közösségből közösségbe, zsinagógából, zsinagógába megy s a Mindanható ezen útja is transzcendentalitást tételez fel.
Hogy miért? "
Hogy áldásába részesítse Izrael népét."
( Midrás Rábá , Násszo,XI. 8.).

Ezért az áldásért megszenvedtünk, ezt az áldást végre kiérdemelnénk. Az áldást, amelyet holnap délelőtt zsinagógánkban, zsinagógáinkban felolvasunk, az áldást, amelyet egykoron a főpapok hirdettek.

"Az Örökkévaló áldjon és őrizzen meg Titeket. Sugároztassa felétek mennyei arcát, s legyen hozzátok kegyelmes. Adjon néktek s a tiéteknek az Örökkévaló, a mindenség alkotója nyugalmat és békességet."
(Bámidbár 6. 22-25)

ÁMEN

Vissza a d'VAR Torá-hoz